Békés Megyei Népújság, 1962. november (17. évfolyam, 256-280. szám)

1962-11-30 / 280. szám

19*!. november 30. 5 Péntek ww Ősz végi híradás Pusztaottlakáról A Malachias csodája nyugatnémet film, az angol Bruce Marshall regénye nyomán keletkezett, s cselekménye eredetileg Skóciában játszódott a 20-as évek végén. A film írói ezt a cselekményt he­lyezték a nyugatnémet jelenbe. (Bemutatja a Békéscsabai Szabadság mozi november 29-től december 3-ig.) Budapestre utazott a csabai bábszínház Néhány nappal ezelőtt tárgyalta a községi tanács vb az ottlaikai kulturális élet kérdéseit. Petrucza Tivadar, a művelődési terein igazgatója formás és mindenre ki­terjedő beszámolójához sokan hozzászóltak. A végső értékelés olyasféle volt, hogy tapasztalható fejlődés, de néhány részfeladat­ban visszaesés is mutatkozik. Pél­dául az Egyetértés Tsz tagjainak szakmai továbbképzésében, köz­érthetően: az ezüstkalászos tanfo­lyam dolgában. — Tavaly magam is beálltam a szervezésbe — mondja Nyíri Lász­ló párttitkár, alki éppen benézett égy pár percre Tóth József ta­nácstitkárhoz, ahol a kultúrigaz­­gatóval csevegünk a népművelés­ről. — Az idén? Ügy jött ki a lé­pés, hogy nem tudtam közvetle­nül segíteni. Persze, ne higgye, hogy csak azért állt le a tanfo­lyam, dehogy! Pedig tavaly hu­­szonketten vettek részt az állatte­nyésztési szak első évfolyamán, nyilván, ezt folytatni kellene. Nem folytatják. A járási tanács mezőgazdasági osztálya küldene előadót is, ha megszerveznék. — Es? — Nincs semmi. Ez bizony nagy hiba. Az ezüstkalászos tanfolyam problémáiról egy kis ugrással az ismeretterjesztésre térünk át. — Tizenkét előadásra kötöt­tünk szerződést — mondja Pet­rucza Tivadar. — Hatvan száza­léka mezőgazdasági, a maradék egészségügyi és más témájú. Ta­valy jól mentek. Az idén az elsőn csak heten voltak. — Az oka? gátunk el, megtudni, miért nem járnak hát, ha egyszer már él szánták magukat? — Ehhez a látogatáshoz mi is csatlakozunk — szól közbe a párttitkár és a tanácstitkár. — Nagyszerű — gondolom én, és örömmel jegyzem fel a község iránti szeretetnek ezt az egyszerű, mégis nemes megnyilvánulását. © Belelapozok a beszámolóba. — A művelődési terem művé­szeti csoportjairól szívesen írnék sok érdekeset, sok jót. Lehet? Kellemes terület, van siker bőven, — érzem Petrucza Tivadar válaszaiból és abból is, hogy elé­gedetten mosolyog. Van mit jegyezni hát! Idézzük vissza, mit is mondott? — A színjátszók tavaly két nagy színdarabot tanultak meg és mutattak be. Még vidékre is ellá­togattunk velük! Most is terve­zünk ilyen kirándulást és hama­rosan megkezdődnek egy új darab próbái. Hogy mi, azt még nem döntöttük el, de a legjobb szín­játszóink: Knyázsik Irén, Vozár János már érdeklődtek, hogy mi lesz? — A leány-tánccsoport? — Igen, ez tavaly alakult, az Idén is szerepelnek. Tagjai közül Okán Ilona, Tolán Flóra, Ottla­­kán Erzsébet és Szelezsán Zsófi — ha jól hallottam — a napok­ban már meg is beszélték Ökrös Zoltánná pedagógussal, a csoport vezetőjével, hogy három új tán­cot tanulnak. Egyszóval: rende­zünk néhány jó kis műsoros estet ezen a télen is!.» o Van még egy büszkeségük az otüakaiaknak: az új iskola. Pet-I rucza Tivadar is az új iskoláiban tanít. Áradozik róla. — Gyönyörű! Persze 1 200 000 forintból szép is lehet. A legszebb, tudja, mégis az, hogy Pusztaott­­lakán az új iskola felépítésével megszűnt a váltott tanítás. Hogy ennek mennyi előnye van, azt hi­szem nem kell részletezni... így fordul vissza csevegésünk fonala az iskolához és oda, hogy a dolgozók esti iskoláját is ott tartják meg, s az idősebbek bi­zony az elején mindig mondogat­ták: bezzeg az 6 idejükben ál­mukban sem jött elő ilyen csuda­szép iskola! — Olyan sok idősebb ember jár tanulni? — kérdem. összemosolyognak. — Hát hogyne! Felír egyet-ket­tőt? x — Fel én! — Akkor írja: Tolán Gyuri bá­csi és a felesége, Szelezsán János, Faur Mihály, Csatlós Imre... Per­sze húszévesek is akadnak; no, hirtelen!... Tolán Flóra, Okán Erzsi meg mások. o A kellemes beszélgetés után a boltba megyek: elfogyott a ciga­rettám. Miközben kérem és ka­pom, majd fizetek, hallgatózom kicsit. Férfiak, asszonyok, sokan vannak odabenn. Beszélgetnek. Hogy miről? Azt is elmondha­tom. Az asszonyok valami mosószer dolgot vitatnak, három férfi pe­dig a kályha mellett azon okos­kodik, hogy Sipos volt-e jobb formában a Fradi—MTK meccsen vagy Mátrai? Már csukom az ajtót, de még mindig nem tudták eldönteni, ki­nek van igaza? Sass Ervin A békéscsabai KPVDSZ „Nap­sugár” Bábszínház, november 30- án, valamint december 1—2-án részt vesz a Budapesten megren­dezésre kerülő amatőr bábszínhá­zak országos fesztiválján, melyen egyébként megfigyelőként részt­­vesznek a Bábjátékosok Világszö­vetségének, az UNIMA-nak szek­ció-elnökei, a világ jelentős báb­szakemberei. A Szocialista Kultúráért jel­vénnyel kitüntetett KPVDSZ „Napsugár” Bábszínház ezen a fesztiválon a Vásár című bábjáté­kot mutatja be, melyet a Weöres Sándor versei alapján, Kovács Il­dikó írt. A produkciót Benkeffi Kondrád, A Szocialista Kultúráért jelvénnyel kitüntetett bábjátékos tervezte és rendezte. A zenét Bol­dizsár Antal állította össze. A bá­bukat és díszleteket az együttes kollektívája készítette. A Vásár nyilvános főpróbája november 25- én, vasárnap délután volt Békés­csabán, a Balassi művelődési ott. honban, nagyszámú közönség előtt. — Keressük az okát. Én azt hi­szem, rossz időpontban rendeztük meg. Erre is nagyon kell vigyáz­ni, mert ismeretterjesztő elő­adásért a munkát senki sem hagyja ott. Ez viszont igaz. És még jobban aláhúzza azt, hogy mennyi min­denre kell gondolnia egy jó kul­­túrigazgatónak, ha szervez vala­mit. o A tanács vb elé terjesztett be­számolóban hosszan és alaposan foglalkozik a kultúrigazgató a felnőtt oktatás tavalyi eredmé­nyeivel és az idei tanév indulá­sával. Mit tudna mondani erről, va­lamivel többet, mint azt a beszá­molóban tette? — öt tanulócsoportot szervez­tünk. Ezek közül az 1. számú te­lepülésen, (régen Tökfalunak mondták) alapismereti tanfolyam és az V—VI—VII. osztályosok összevont tanfolyama kezdte meg a rendszeres munkát, Kasz­­nár Pálné és Kasznár Pál peda­gógusok vezetésével. A 2. számú településen is szerveztünk alapis­mereti tanfolyamot, ezt a csopor­tot Ökrös Zoltánné tanítja, az összevont V—VI. és VII. osztályos tanulócsoportot Torma Gábor, a nyolcadik osztályosokat Marosi István pedagógus. —• összlétszám? — ötvenheten jelentkeztek, negyvenötén járnak- A „lemor­­awlódottakhoiz” személyesen láto­— Az én kocsim elromlott, igazgató úr. A fogaskerékátté­tellel baj van. Most pedig sürgő­sen el kellene menni a szállító vállalathoz, hogy a számlázás­ban megállapodjunk. — Vigye az enyémet — mond­ta Khümetz —, csak ne marad­jon vele sokáig. — Nem, nem maradok sokáig. Másfél óra az egész vagy még annyi sem. S Aszker és Krieger néhány perc múlva már kettesben men­tek a kocsival a város határában lévő szállító vállalathoz. — Meséljen — szólt Krieger, amikor a kocsi a város utcáiról az országúira fordult. — Hogy van Schubert? — kérdezte válasz helyett Aszker. — Köszönöm, nincs vele sem­mi különös, ö kérte, hogy be­széljek magával... A napokban találkozóm lesz vele nálunk-Ahogy Aszker beszélt, Krieger mind komonabb lett, egyre mé­lyebbre hajtotta a fejét. — Sok mindent tudtunk — mondta szomorúan, fátyolos hangon, amikor Aszker befejez­te az Auschwitzban látottakról szóló beszámolót. — Sokat. De nem mindent. Azt mondja, hogy a gázkamra befogadóképessége kétezer ember? Egy évvel ez­előtt ez a gázvesztőhely még nem volt meg. Aszker egy másodpercre Krie­­gerre nézett. Találkozott a pil­lantásuk. Krieger szögletes, szépnek nem mondható arca, széles, bennülő mandulaszeme szomorúságot tükrözött. — Gondolom, hogy megvethe­ti, mennyire gyűlölheti a néme­teket! — szólt Krieger alig hall­hatóan. Mindketten hallgattak. — Krieger elvtárs! Nem ké­szített elő valamit az én szá­momra? — kérdezte kis idő múlva Asziker. — Wiesbachra gondol? — Igen. — Valami keveset összegyűj­töttünk. Krieger egy papírlapot vett elő, s hangosan felolvasta a szö­veget, amely rajta állt. — Semmi újabb. Ezt már mind ismerem — jegyezte meg utána Aszker. — Tehát beigazolódik a mi ál­láspontunk. — Krieger meg­gyújtotta a papírt, s az ujjal kö­zött tartotta, amíg csak el nem égett az egész. — Amint látja, a különböző helyekről kapott in­formációk teljesen egybeesnek. Ez Wiesbach szempontjából elő­nyös, nem igaz? Aszker elgondolkozva bólin­tott. Hamarosan az üzemhez értek. Krieger kiszállt a kocsiból, s azt ígérte, jön nemsokára. Aszker követte a tekintetével, amíg Krieger a járdán lépdelve a gyár irodája felé tartott. Krie­ger jó szabású, elegáns öltöny­ben, egyenes tartással, könnyed, fesztelen járással haladt, miköz­ben figyelmesen bólogatott visz­­sza a gyár dolgozóinak, akikkel útközben találkozott, s akik már messziről illedelmesen köszön­tötték őt. Mintha valósággal ki­cserélték volna. Az imént, egy perccel ezelőtt még egy egészen más ember ült a kocsiban. „Nagyszerűen viselkedik, ügyesen fedi magát” — gondol­ta Aszker, aki a hivatásos hír­szerző szigorúságával vizsgálta Krieger magatartását. Vagy tizenöt perc múlva jött Krieger, s azonnal indultak visz­­sza. Szótlanul ültek egymás mel­lett. Krieger valami hivatalos papírokat vizsgálgatott, Aszker figyelmét pedig a gondolatai kö­tötték le. Eljött az ideje, hogy alaposabban foglalkozzék a he­gesztővel, akitől Georg Homann hírt szerzett az archívumokról és a titkos rejtekhelyekről. A töp­rengés közben Aszker új tervet gondolt ki.Wiesbach és még egy másik illető ellenőrzésére. En­nek az illetőnek ugvanúsv köze van mindahhoz, amit Homann elmondott, mint Wiesbachnak. * Krebs, a raktáros, harmadik évtizede dolgozott a Gans-Beh­­mer gyárban. Negyvenegyben be­hívták a Wehrmachtba, 6 hónap múlva pedig visszajött Ostburg­­ba. De csak féllábbal. Valahol Szmolenszk alatt hagyta ott a másikat. ötven év körüli, lármás, han­goskodó, életvidám, szenvedélyes vitatkozó volt az öreg, a lóver­senyek szinte megszállott rajon­gója. Krebs, ahol csak megje­lent, nyomban tréfálkozott, élce­­lődött, sziporkázott a szellemes­ségtől.. Ha ment az utcán vagy csinált valamit, mindig dúdolga­­tott hozzá. Sohasem látták szo­morúnak. Még a rokkantsága sem befo­lyásolta a jellemét, eredeti egyé­niségét. Egy-kettőre megszokta a falábat, s olyan ügyesen lépe­getett véle, mintha örök életében azzal járt volna. Munka után rendszerint be­tért a gyár szomszédságában lévő „Niebelung” mulatóba, ahol sok ismerőssel lehetett találkoz­ni, elbeszélgetni, kicserélni a legújabb híreket. Egyszóval: ki­beszélni a világ dolgait. Krebs a ,,Niebelung”-ban ebédelt is: szal­vétában hozta az elemózsiát, s egy korsó sört rendéit hozzá. Ma a szokottnál valamivel ké­sőbb jött a mulatóba. Amikor belépett az ajtón, s széjjelnézett, látta, csaknem ipinden hely fog­lalt. Csak hátul a sarokban volt egy szabad asztal. Krebs a pin­cérek és a vendégek között, óvatosan kerülgetve a szinte egymásba érő székeket, odasie­tett a szabad cisztáihoz. (Folytatjuk) j^F J L Jjf "-iftnnnff 11 t**"— ** ■ ■-■■■■■■ ■ ■■ ■*^MM-«-»MTrir«w>fvv!^vvvWgVSfiB«Scfl Malachias csodája

Next

/
Thumbnails
Contents