Békés Megyei Népújság, 1962. november (17. évfolyam, 256-280. szám)

1962-11-25 / 276. szám

1962. november 25.

2

Vasárnap

Kádár János elvtárs válasza

(Folytatás az 1. oldalról.) lehet bízni. Ez a közvélemény Magyarországon. Ez egyetértés és szolidaritás azzal a politikával, amit mi tudományosan úgy nevezünk, hogy marxista-leninista, kommunista politika — mindenféle revizionista és dogmatikus torzítás nélkül. (Nagy taps.)

Beszelnünk kell hadseregünk helytállásáról is. A hadsereg életét a dolog természeténél fogva a közvélemény kevésbé ismerheti. De akik ismerik a hadsereg felkészültségét. szellemét; egyetérthetnek azzal, hogy a legnagyobb elismerés illeti honvédségünket. A személyi állomány felkészültsége megfelel a korszerű technika által támasztott magas követelményeknek. Hadseregünk politikai szellemét jellemzi, hogy amikor a berlini kérdésben tavaly feszültté vált a helyzet, a katonák többsége önkéntes elhatározás alapján kijelentette: kész a továbbszolgálatra. Az idén a katonáknak nagy részocializmus építésének hazánkban felvetődő kérdéseire helyes, marxista—leninista választ adunk, az egyúttal a kommunista világmozgalom érdekeinek is megfelel. Az érdekek rendszerint akkor ütköznek, amikor a kérdésre adott válasz nem felel meg pontosan a marxista—leninista elveknek.

A mi népünk érdeke egyetlen lényegbevágó kérdésben sem ütközik a nemzetközi kommunista mozgalom, a szocialista világrendszer érdekeivel, hanem egybeesik azokkal.

Önök hallották itt testvérpártjair képviselőit, akik jó szívvel, kommunista meggyőződéssel mondták, hogy eredményeink őket is erősítik. Mi szintén azt mondjuk, hogy a szovjet nép, a lengyel, a kínai, a bolgár — bármely szocializmust építő nép eredményei a mi népűn, két is erősíti. Nagyon jó az, hogy nemcsak a saját marxista vizsgálódásainkból merített meggyőződés alapján, hanem a magyar nép és a

nemzetközi munkásosztály véleménye alapján is jóváhagyást nyert és nyer a mi fő politikai vonalunk.

Végül meg szeretném említeni — nem, mint döntő tényezőt, hanem, mint tünetet — a kapitalista világ vélekedését pártunk politikájáról.

Ügy tűnik, hogy a kapitalista Nyugat, az imperializmus fő erői, mintegy másfél—két esztendeje taktikát változtattak a Magyar Népköztársasággal szemben. Addig a taktika lényege a bojkott, az izolálás, a megsemmisítés, a likvidálás, a tudomásul nem vétel volt. Aztán új taktikát választottak, feltehetően azért, mert rájöttek, hogy a régivel semmire sem mennek. Az új taktika az — és ezt a nyugati világ szóvivői nemegyszer meg is mondják —, hogy tudomásul veszik, hogy az MSZMP megnyerte a nép jelentős részének a támogatását.

Magyarországon a helyzet jó

sze ugyancsak megbeszélte a helyzetet és — a leszerelés előtt állók kijelentették, hogy készek továbbszolgálni. Nem kevesen jelentkeztek önkéntesnek Kubába. Ez is hozzátartozik hadseregünk, katonáink politikai és hazafias magatartásához. (Nagy taps.)

Mindez együttvéve meggyőző és nem vitatható bizonyítéka annak, hogy pártunk politikai irányvonalával nemcsak a kongressszus küldöttei, hanem egész párttagságunk, nemcsak a magyar munkásosztály, hanem az egész dolgozó nép legszélesebb tömegei egyetértenek — helyeslik és támogatják azt. És ami szintén nagyon jó: már nem is foglalkoztatja őket az a gondolat, hogy ez a politika valamilyen irányba változhat.

Az a kötelességünk, hogy a népnek ezt ? bizonyosságát még jobban megerősítsük. A mi marxista—leninista politikánkban nem lesznek cikk-cakkok, sem kitérők, sem törések. Az a feladatunk, hogy ezt a helyes politikát szilárdítsuk, fejlesszük és következetesen alkalmazzuk az élet minden területén.

Kedves Elvtársak! A kongreszszus több mint hatvan testvéri pártküldöttségének állásfoglalását hallgatta meg. A testvérpártok képviselői kijelentették:

a Magyar Szocialista Munkáspárt politikáját marxista—leninista politikának, helyes politikának tartják,

a közszellemet illetően is, az emberek életviszonyait, munkakörülményeit illetően isi — a Magyar Népköztársaság erős. Ezt tudomásul kellett venniök és ezzel, mint realitással, számolniok kell. Ez jó és okos elhatározás részükről. Most igyekeznek érintkezést teremteni, fellazítani az eddigi merevséget Itt van bizonyos találkozási pont az ő taktikájuk és a mi politikánk között.

Mi a békés egymás mellett élés, a normális diplomáciai kapcsolatok, a rendes kereskedelmi kapcsolatok, a kultúrkapcsolatok, az utazás, a turistaforgalom hívei vagyunk. Ebben van érintkezési pont. Mi az 6 taktikájukra azt. mondjuk: állunk elébe. Véleményünk szerint, ha az emberek nemcsak egyszerűen a külső látszatot hasonlítják össze, hanem a tartalmat is megnézik és gondolkodnak is, inkább lesz valaki a kapitalizmus hívéből a szocializmus híve, mint fordítva. Mi hiszünk eszméink győzelmében. A helyzet ma az, hogy a világon hozzávetőleg negyvenmillió ember van a kommunisták önkéntes harci szervezetében, a kommunista pártokban, a marxista—leninista pártokban.

És körülbelül egymilliárd ember már a gyakorlatban dolgozik, tevékenykedik a szocialista társadalmi rend építésén. Ötven évvel |

ezelőtt kevesebb volt a szocializmus, a kommunizmus híve, mint ma. ötven év múlva nem kevesebb lesz, mint most, hanem több. Mi nem félünk a kapitalisták mostani taktikájától sem. Az a véleményünk, hogy vitával is győzzük, ha kell. Sőt, üdvözöljük a vitát, az érintkezést, a kereskedelmet. A békés versenyt ez egy kissé élénkebbé teszi és azt gondoljuk, ez nem is árt.

Itt van például a nyugat-európai Közös Piac. Nyomást akarnak ránk gyakorolni ezzel. Ezit persze már az amerikai monopolista körök is feltalálták, embargónak nevezték. És mi lett az eredmény? Nem tudták végrehajtani, mert a szövetségeseik egy része nem követte őket. Nekünk pedig kissé jobban kellett dolgoznunk. Olyan iparágakat hoztunk létre és teremtettünk meg, amelyek azelőtt nálunk nem léteztek.

Lehet, hogy most egy kicsit meg akarnak szorongatni minket a Közös Piaccal, de az sem olyan nagyon rossz, mert ha jól körülnézünk országunkban, ha megnézzük a lehetőségeket, és ha a szükség is rákényszerít egy kicsit, akikor gyorsabban tudunk dolgozni. Ez a tapasztalat. Nem félünk mi sem az érintkezéstől, sem a versenytől, meggyőződésünk, hogy

egyetértenek vele és szolidárisak pártunkkal.

a mi rendszerünk kiállja a versenyt.

Mindez azt jelenti számunkra, kongresszusunk számára, hogy két jogos kritikusunk: a magyar munkásosztály, a magyar nép, valamint a nemzetközi munkásosztály, a nemzetközi forradalmi kommunista világmozgalom azt mondja a mi politikánkra, hogy ez marxista-leninista, kommunista politika, helyes politika.

Az internacionalizmussal kapcsolatban felvetődött az is, hogy ha a helyi érdek és az általános érdek ütközik, akkor az általános, a kommunista világmozgalom érdeke a döntő és a fontosabb. Egyetlenegy országban sem létezhet olyan győzelmes kommunista forradalom, amely a kommunista világforradalom rovására, annak gyengítése árán erősödhetne. Mert ha a kommunista világforradalom valamelyik párt lépése vagy elhatározása következtében gyengül, akkor az illető párt alapjai is meginognak. Nem lehet egy adott országban sem a világ kommunista mozgalmával ellentétes irányban erősíteni a kommunista mozgalmat. (Nagy taps.)

Ha mi, saját pártkérdéseinkre, a

Kapitalista kritikusaink általában — úgy látszik — pozitívan értékelik az eredményeinket. Kongresszusunk is foglalkoztatja őket. Itt is voltak nyugati újságírók az első napon. Megnéztem a legnagyobb nyugati sajtóügynökségek és lapok állásfoglalásait. Csak a leglényegesebb megállapításaikat ismertetem. Azt írják, hogy az MSZMP VIII. kongresszusa nyugodt légkörben kezdte meg munkáját. Azt is írták, hogy szenzáció, drámai fordulat nem várható. Egy nagy nyugatnémet hírügynökség tudósítója úgy látszik azt hitte hogy itt szőrős mellű, kaeagányba öltözött, furkósbottal járó embereket talál, mert azt írta, hogy a kispolgári ízlés látható a kongresszusi küldöttek öltözködésén. (Derültség.)

Érintek néhány kérdési, amely a vitában felvetődött. A kérdések jelentős részénél egyszerű megállapításra szorítkozom mivel ellenvélemény nem volt. De az egyetértés megállapítása hasznosnak tűnik.

Az első ilyen kérdés:

kongresszusunk teljes mértékben helyesli a párt ideológiáját, azt, hogy megtisztítottuk a revizionista és a dogmatikus torzításoktól, azt, hogy a párt a továbbiakban is kötelességének tartja a kétfrontos harcot.

Meg kell állapítani, hogy pártunkban teljes az egyetértés a személyi kultusz torzításainak megítélésében. Nemcsak a kongresszus küldöttei, hanem egész párttagságunk fontos és fő kötelességének tartja, hogy a személyi kultusz mindenféle — akár a gondolkozásban fellelhető — maradványát is leküzdje. A párt győzelmes harcának egyik fő feltételét abban látja, hogy pártunk megalkuvás nélkül gyökeresen leszámolt a személyi kultusszal. (Nagy taps.)

A másik nagyon fontos tény,

hogy

kongresszusunk helyesli, támogatja pártunk szövetségi politikáját, amelynek elvi politikai alapja és célja a szocialista társadalom teljes felépítése.

Ez most a mi osztályharcunk döntő és központi kérdése. Minden

cselekedet, ami a szocializmus teljes felépítését mozdítja elő, osztályharcos cselekedet. Akkor mérjük a halálos, a végleges és az

utolsó csapást hazánkban a kapitalista rendszerre, ha ezt a feladatot megoldottuk. Ez az osztályharcos feladat minden magyar

kommunista és minden magyar

dolgozó számára.

Szeretnék néhány szót szólni egy elég nagy zajt okozott jelszóról. Arról a jelszóról van szó, hogy

aki nincs ellenünk, az velünk van

Az első és a legfontosabb, amit itt a kongresszuson is le kell szögezni, hogy ez a megállapítás természetesen nem tudományos tézis, hanem egyszerűen politikai megállapítás, ha úgy tetszik agitációs jelszó is, amely emberek viszonyára, nem pedig világnézetre vonatkozik. Az ideológiában ez a jelszó; használhatatlan. Az ideológiában nem lehet válogatni ellenséges vagy nem élesen ellenséges között. Ellenséges minden elmélet, amely nem marxista—leninista, mert az ideológiákat nem lehet összekeverni, összebékíteni. Még egyszer ismétlem: az, hogy ki van velünk és ki ellenünk, nem az ideológiára vonatkozik, hanem az emberek viszonyára.

Bizonyos években pártunkban, sőt nemcsak a mi pártunkban, hanem általában a kommunista pártokban elterjedt az a harci jelszó, hogy aki nincs velünk, az ellenünk van, tehát ellenség. Arra gondoltunk, hogy fordítsuk meg ezt a jelszót, hisz különösen ma, nálunk az a helyzet, hogy aki

nincs ellenünk, az tulajdonképpen, a dolog lényegét tekintve, velünk van.

Vegyük a legegyszerűbb példát. A Magyar Népköztársaságban azok az emberek, akik munkával keresik meg kenyerüket — és nem összeesküvéssel, bombakészítéssel töltik az éjjeleket és a nappalokat —, reggel bemennek munkahelyükre és dolgoznak, valóságban velünk vannak még akkor is, ha esetleg a részükről ez nem tudatos, mert ha az országban az általános politika jó, akkor az iparban, a mezőgazdaságban, a szellemi munka területein a ■ szocialista társadalom épül, s aki dolgozik, az a szocialista társadalmat építi. A nagyvonalúság ez esetben azért jó és hasznos, mert a kommunistáknak — de voltaképpen minden valamennyire normális politikai irányzatnak — arra kell törekedniük, hogy ne gyarapítsák ellenségeik számát, ne taszítsanak ellenségeik közé embereket, akik helyzetüknél vagy szemléletüknél fogva saját táborukba hozhatók.

Van osztályide^en és van osztályellenség

Ez két külön fogalom, s két különböző dolgot is jelent. Nem azt mondom, hogy öleljük keblünkre az osztályidégant, de azt mondom, hogy még itt is tegyünk különbséget, az osztályidegen és az osztályellenség között. Mert, ha nem teszünk különbséget nagyon nagy hibák fordulhatnak elő. Van ugyanis osztályidegem, aki nem ellenség, a szó köznapi értelmében

— és vannak saját osztályunkbeli, eltévedt, fekete bárányok, akik ellenségek. Ilyen is van. Nem számokról van itt szó, hanem arról, hogy a fogalmak legyenek tiszták és világosak, s legyen világos, hogy kivel, hogyan dolgozunk.

Nagyon fontos mindennapi munkánkban, hogy differenciáljunk, tegyünk különbséget az emberek között.

Mondok két példát arra, mit éltek differenciáláson. Nálunk közismert fogalom az, hogy „horthysta katonatiszt”. Ha rángodo! az ember, olyan dzsentri gyereket ért ezen, akit a szülei katonaiskolába, ludovikára küldtek és Horthynak jó fasiszta tisztje lett. Ez, mint osztálykategória, teljesen világos. Van azonban papír és van nyilvántartás, van adminisztráció

— sokkal több, mint kellene. Valljuk be becsületesen, hány éven át volt papírokra írva az, hogy „horthysta katonatiszt”, s ha jobban megnézték, akkor kiderült, hogy mindenkit, aki a második világháború időszakában bevonult és tiszt volt, horthysta katonatisztként tartottunk nyilván. Pedig még a horthysta katonatiszteket is egyénileg kell elbírálni. Mindenki tudja, hogy legalább két fő kategóriájuk van. Az egyik az a bizonyos ludovikás horthysta katonatiszt. A másik orvos, mérnök, falusi tanító, aki valamikor érettségizett és utána katonai tanfolyamot végzett. A háború alatt — ha akart, ha nem, ha tetszett, ha nem —

bevonult és katonatiszt lett. A felszabadulás után pedig a mi papírjainkon — egy fazékba dobva — így szerepelt: horthysta katonatiszt.

Ez a példa is azt mutatja, hogy differenciálni kell, hogy különbséget kell tenni.

Itt van a származás kérdése. Azt hiszem, erről már nem kell sokat vitázni. Mert, hogy mást ne mondjak, ha pedagógusaink például mentesülnek az eddigi kartotékozástól azoknak az istenverte zöld vagy nem tudom milyen kartotékoknak a kitöltögetésétől, rakosgatásától — már az ott felszabaduló energiával nagyobb segítséget adhatnak a munkás- és parasztfiatalok tanulásához.

Társadalmi segítségnyújtásról beszélünk.

Ha mi a paraszti osztályt az egész társadalom segítségével át tudtuk vezetni szocialista alapra, akkor nem tudnánk az egész társadalom segítségével talán a mostaninál is több munkás- és parasztfiatalt megfelelően támogatni a továbbtanulásban?

Ha ezt a kérdést helyesen kezeljük, akkor újabb darabkát nyesünk le a protekciózásból is, mert a főiskolai felvételeknél már majdnem elmaradhatatlan volt a protekció, ha kellett, ha nem.

Az egyik nagyon helyesen, elvszerűen és értelmesen eljáró egyetemi vezető rengeteg ilyen protekciót kérő levelet kapott és felbontás nélkül valamennyit betette a fiókba és elzárta. Amikor megkezdődött az új tanév, a kérelmezők 30 százalékától köszönő levelet kapott, amiért, oly jól elintézte az ügyet, pedig el sem olvasta a leveleket. (Nagy derültség.)

Sokan foglalkoztak a mezőgazdasági termelés problémáival. Ez (Folytatás a 3. oldalon)