Békés Megyei Népújság, 1962. november (17. évfolyam, 256-280. szám)

1962-11-21 / 272. szám

IMS. november 2l. 5 Szerda A Központi Bizottság: beszámolója (Folytatás a 4. oldalról.) tőkés országokban szinte ismeret­len. A kötelező oktatás korhatárát 16 éves korig emeltük fel, ma már majdnem minden második általá­nos iskolát végzett tanuló közép­iskolában folytatja tanulmányait. Az a törekvésünk, hogy a közép­iskolai tanulóik számát fokozato­san, évről évre növeljük mindad­dig, amíg a középiskolai oktatás is általánossá nem válik. Az új szakmunkásoknak mind‘nagyobb része tesz érettségi vizsgát. Ma már az iskola a felnőttek tovább­tanulásának is otthona. Míg 1959- ben 138 000 felnőtt, az 1961—62-es tanévben már több mint 218 000 felnőtt tanult. A falu szocialista át­szervezése nagy lendületet adott a parasztság művelődésének is. A VII. kongresszus iskolareform megvalósítását tűzte ki célul. A reform alapvető törekvését, a munkára való nevelést társadal­munk elfogadta. Örömmel látjuk, hogy Iskoláinkba végleg bevonult és pedagógiai tényezővé vált társadalmunk éltető eleme — a munka. Az iskolai nevelőmunka hatására előnyösen változott ifjúságunk er­kölcsi és politikai arculata. Ifjú­ságunk becsületes, dolgos, egész­séges szellemű, szocialista hazájá­hoz hű. A felsőoktatás fejlesztésére, anyagi ellátottságának javítására az eddiginél jóval többet kell ál­doznunk. Tovább kell növelni az egyetemek és a főiskolák hallga­tóinak létszámát, különösen a mű­­szaki szakembereket és pedagógu­sokat képző felsőoktatási tanin­tézményekben. Sokkal bátrabban kell létrehozni egyes nagyüze­mek mellett műszaki egyetemi esti tagozatot vagy felsőfokú technikumot, a Műszaki Egyetem csepeli esti tagozatához hasonló­an.*^. A közoktatás ily rohamos fejlő­désével párhuzamosan kialakult és gyorsan terebélyesedett az is­kolán kívüli népművelés egész hálózata, főként a művelődési ott­honoké és könyvtáraké. 1961-ben már 7 millión felüli hallgatója volt az üzemekben és a falvak­ban tartott ismeretterjesztő elő­adásoknak. Elvtársak! A társadalom életé­ben rendkívül megnövekedett a tudomány szerepe. 1961. évi ada­tok szerint az országban 132 önálló kutatóintézetben, 665 egyetemi tanszéken és 127 egyéb kutatóhe­lyen folyt a tudományos kutató­munka. Fokozatosan növekszik a kutatás anyagi támogatása. Míg 1960-ban 1 milliárd 467 millió fo­rintot fordítottunk tudományos kutatásra, addig ez az összeg az 1962-es tervben már több mint 2 milliárd forintra növekedett. Több mint 2000 tudós és kutató közreműködésével elkészült az or­szágos távlati kutatási ten', mely­nek legfőbb célja, hogy elősegítse egész tudományos életünk nagyobb tervszerűségét és szervezettségét. Pártunk úgy véli, hogy a távlati tudományos kutatási tervet jobban össze kell hangolni népgazdasá­gunk távlati fejlesztésének prog­ramjával és tudományos életünk anyagi, szellemi erőit az ebből kő. vetkező feladatok megoldására kell összpontosítani. A tudomány területén is ki kell alakítani a szocialista országok közötti együttműködés és munka­­megosztás célszerű gyakorlatát. Meg kell teremteni az alapkuta­tások és az alkalmazott kutatások közötti egészséges arányt és biz­­tositani kell a tervszerű összhang­jukat. Célszerű lenne megvizsgál­ni, hogy a kutató intézetek jelen­legi szervezete és az irányítás je­lenlegi rendszere megfelel-e a tu­domány és a népgazdaság fejlődé­si követelményeinek. Forradalmunk lényeges ele­me a tudomány és a szocializ­mus szövetsége. A szocializ­mus nem valósulhat meg a tu­domány támogatása nélkül, a tudomány pedig valójában csak a szocialista társadalom viszonyai közt nyert szabad utat a fejlődéshez.. A továbbiakban Kádár elvtárs az irodalom és művészet terén él­ért eredményekkel foglalkozott. Eszmeileg erős és tehetséges fia­tal művész és írónemzedék jelent­kezett és tör előre. — Támogat­juk — mondotta — azokat az író­kat, művészeket, kritikusokat, akik harcolnák irodalmi és művészeti közéletünk egészséges légköréért és bátran, szenvedélyesen küzde­nek a szocialista művészettől ide­gen törekevések ellen. A párt és népünk számára a művészi alkotás eszmeisége, mondanivalója, a szo­cialista tartalom a legfontosabb. Olyan alkotásokat várunk, ame­lyeknek hőse a szocializmust épí­tő, a közösségi ember. A forma kérdésében a párt nem híve a stílusviták rendeleti vagy adminisztratív úton való eldönté­sének — mondotta Kádár elvtárs. — A művészeknek azonban tud­­niok kell, hogy a szocializmus a tömegek eszméje és aki a töme­gekhez szól, annak meg kell talál­nia az utat a dolgozó milliók gon­dolataihoz és érzelmeihez. A va­lóságból indult kj a pórt, amikor kimondotta az irányelvekben, hogy Tisztelt Kongresszus! Kedves Elvtársak! Áttérek a párttal és a párt te­vékenységével kapcsolatos kérdé­sekre. A párttagság az elmúlt évek nagy munkájában és bonyolult harcaiban a szocialista építés minden frontján példamutatóan a munka nehezét vállalva dolgozott és küzdött. A párt politikája a dolgozó milliók tetteiben válik valóra, akiket a kommunisták szerveznek és vezetnék a szocia­lizmus építésének útján. A Magyar Szocialista Munkás­párt a munkásosztálynak marxis­ta-leninista elmélettel felfegyver­zett élcsapata. A párt több mint négy évtizede, megalakulása óta egyedüli feladatának a munkás­­osztály, a dolgozó nép szolgálatát tékintette. A párt és a tömegek közötti kapcsolatok ma szorosak, a párt a nép élén, a néppel együtt, a népért dolgozik és vezeti a szo­cializmus teljes felépítéséért ví­vott harcot. A párt szerepe a szocialista építés előrehaladásával nö­vekszik, mert sokasodnak, bo­nyolultabbá válnak a gazda­sági és kulturális feladatok, s a politikai küzdelmek is mind­inkább ideológiai köntöst öl­tenek. A legfontosabb kérdés a párt általános irányvonalának helyes­sége. A Központi Bizottság meg­győződése szerint pártunk tevé­kenységében a győzelmes marxis­ta-leninista eszme, a kommunista politika érvényesül. Belső pártéle­tünkben érvényesülnek a pártélet lenini normái, a demokratikus centralizmus, a kollektív vezetés. A személyi kultusz intézménye­sített rendellenességeit a párt új­jászervezésének első napjaiban ki­küszöböltük: a Rákosi-klikket kezdettől fogva távoltartottuk a párt, az ország politikai életétől — hangsúlyozta a beszámoló és megállapította, hogy a párt leg­főbb vezető szervedben éppúgy, irodalmi és művészeti közéletünk világnézetileg, eszmeileg még nem egységes. A szocialista-realista művészet és irodalom mellett te­ret kap minden más becsületes szándékú művészi tevékenység is. Annak megállapítása azonban, hogy még nem alakult ki és nem szilárdult meg művészeti életünk szocialista világnézeti egysége, a párt részéről nem jelent belenyug­vást, eszmei megalkuvást. Mi a szocialista irodalom magasabbrendűségét valljuk, ezért minden erőnkkel és eszközzel segítjük és se­gíteni fogjuk a szocia­lista-realista irodalmat és művészetet. Segíteni fogjuk a még nem szocialista világné­zetű alkotók eszmei átalaku­lását is. Nem formális egység­re van szükségünk, az igazi egységet megteremteni csak elvi alapon, szívós meggyőző munkával lehet. Az eszmék területén nincs és nem is le­het békés együttélés. Népünk kulturális félemelkedé­sében eddig is nagy eredmények születtek. Az igények azonban a mi társadalmunkban igen gyorsan nőnek. A tudósoknak, a művészek­nek, a közoktatás, a kultúra mun­kásainak megtisztelő feladatuk, hogy a néppel összeforrva, alkotó munkájukkal tegyék szebbé, gaz­dagabbá, nemesebbé az emberek életét, a maguk területén vegyék ki részüket méltóan népünk nagy műve, a szocialista társadalom tel­mint valamennyi szervében, ettől az időponttól kezdve érvényesült ismét teljes mértékben a vezetés lenini, kollektív elve. A pártélet lenini normái érvényesülnek a párton belüli nézeteltérések meg­oldásában is. Tapasztalataink ismét megerő­sítik azt a marxista elvet, amely szerint a személyi kultusz idegen a szocializmustól és ellentétes ve­le, nem pedig a szocializmus, a proletárdiktatúra szükségszerű terméke. A személyi kultusz egyszer s mindenkorra a múlttá pártunk­ban, mert következetes harcot hirdettünk és vívtunk ellene. Ez a következetesség azt jelentette, hogy elutasítottuk a félmegoldáso­kat, levontunk minden politikai és személyi konzekvenciát, azt je­lenti, hogy ragaszkodtunk a mar­xista-leninista eszmékhez. Voltak és vannak, akik „balol­dalról” azt a hiedemet próbálták kelteni, hogy a személyi kultusz­­szál való nyílt és egyértelmű le­számolás káros a szocializmus ügyére; voltak és vannak, akik — jobboldalról, a „sztálinizmus”, a „rákosizmus” hamis jelszavai­val — a személy! kultusz bírála­tát a szocialista rendszer, a párt ellen akarják felhasználni. De minden tévhitnél és hamis vádas­kodásnál, illúziónál és hiedelem­nél erősebb a valóság tanúságté­tele. A Rákosi-klikk politikája kedvező helyzetet teremtett az árulóknak, az osztályellenségnek és az ellenforradalom szélére so­dorta az országot. A személyi kultusztél megsza­badított párt és a munkásosz­tály a tömegek élén megvédte, megszilárdította a munkásha­talmat, a szocialista forradal­mat. A Központi Bizottság ez év au­gusztusában tett pontot egy olyan kérdésre, amely már régen rende­zésre várt. Ez a személyi kultusz éveiben a munkásmozgalmi embe­rek ellen lefolytatott törvénytelen perek ügye. A határozatot a párt­­közvélemény, az ország közvéle­ménye, a nemzetközi munkásmoz­galom megértéssel és helyesléssel fogadta. Mégis, röviden szólni kell a kongreszus előtt arról, hogy mi­ért tűztük e kérdést napirendre. Mindenekelőtt azért, hogy a sze­mélyi kultusz évei alatt az ön­kény áldozatául esett Rajk Lász­ló elvtárs, Szönyi Tibor, Szálai Andrást Pálffy György, Sólyom László és más elvtársak emlékét a maguk tisztaságában állíthas­suk a hazai és a nemzetközi köz­vélemény elé. Azért, hogy a sze­mélyi kultusz önkényének áldoza­tául esett elvtársainkról a jövő­ben érdemeik szerint megemlé­kezhessünk és a munkásmozga­lomban kifejtett nagyszerű tevé­kenységüket méltóképpen érté­kelhessék. Másodszor: szükség volt erre azért, hogy a személyi kultusz éveiben meghurcolt, ártatlanul vádolt és büntetett elvtársainkat — ha ez valami hiba következté­ben eddig nem történt meg —, rehabilitáljuk. Jóvá kellett ten­nünk mindazt, ami a személyi kultusz idején keletkezett tör­vénysértő perekből jóvátehető. Foglalkozni kellett ezzel a kér­déssel azért is, hogy Rákosit, Ge­­rőt és másokat, akiiket a szemé­lyi kultusz idején lefolytatott pe­rekért a fő politikai felelősség ter­he^ politikailag felelősségre von­juk és a párt soraiból kizárjuk. Az augusztusi határozat minden pontjának az volt a rendeltetése, hogy újabb, további biztosítéka legyen anna^ hogy a szocialista törvényesség megsértése, a párt­demokrácia lábbal tiprása ne is­métlődhessék meg többé pártunk életében, az ország történelmében. (Nagy taps.) Csak a személyi kultusz gyöke­res felszámolásával, a szocialista törvényesség helyreállításával és megerősítésével vált képessé pár­tunk arra, hogy a szocialista for­radalom győzelméért folytatott harcban nélkülözhetetlen vezető szerepét méltóképpen betölthesse. A párt egyik légfontosabb felada­ta, hogy továbbra is őrködjön a szocialista törvényesség felett. Elvtársak! Pártunk eredményes munkájának forrása az, hogy a dogmatizmus és a revizionizímus ellen vívott kétfrontos harcban megőrizte a marxista-leninista eszmék tisztaságát. A magyar kommunista moz­galomban a revízionizmust is, a szektás dogmatizmust is visszavonhatatlan történelmi vereség érte. A kétfrontos harc pártunk számára nem taktikai jelszó, hanem-állandó feladat, a marxizmus—leniniz­­mus lényegéből következik. A dogmatikus-szektás felfogás és szemlélet ma főképp azzal gá­tolja és nehezíti az előrehaladást, hogy értetlenül áll szemben a szo­cialista társadalmi fejlődés szük­ségleteivel, egykor időszerű, de el­avulttá vált jelszavakat kér szá­mon, szemben áll pártunk szövet­ségi politikájával. E felfogás és szemlélet veszélyét fokozza, hogy a személyi kultusz rossz hagyomá­nyaihoz kapcsolódik, s a nemzet­közi helyzet álforradalmi, anti­­marxista megítélésével is össze­függ. A revízionizmus sem adta meg magát: ahogy hat évvel ezelőtt a XX. kongresszus meghamisítá­sához folyamodott, úgy most' a XXII. kongresszus eszméinek el­torzításával keresi a maga igazo­lását. A revizionisták opportunis­ta módon meghamisítják szövet­ségi politikánkat. Szövetséget akarnak ideológiai harc nélkül tagadják a munkásosztálynak és pártjának vezető szerepét a szö­vetségben, elvetik a szövetség célját — a szocializmus teljes fel­építését. Kísérletet tesznek a marxizmus és polgári-kispolgári •ideológiák összebókítésére. A marxizmus—leninizmus tisz­taságának megőrzése, alkotó al­kalmazása, a helyes politika is csak úgy vezethetett nagy győ­zelmekhez, hogy pártunk a harc­ban összekovácsolódott és egy­séges volt. Az egység nem for­mális kérdés. Az egység nem zár­ja ki, hanem feltételezi a kérdé­sek sokoldalú megvitatását, s e vita során a különböző vélemé­nyek kifejezésének lehetőségét. Pártunk egysége azt jelenti, hogy a párt, valóban alapos és beható vita után hozzon határozatokat, amelyek azután mindenkire köte­lezőek és a végrehajtásban érvé­nyesüljön a szigorú fegyelem. Az elmúlt hat esztendő alatt előfordult, hogy olyan nézeteltéré­sek is támadtak, amelyek végül is szakításhoz vezettek. Négy volt központi bizottsági taggal öltött a vita olyan formát és jelleget, hogy végül is szakítás következett be köztük és a Központi Bizottság között. A Központi Bizottság egyik esetet sem kezdeményezte, de amikor elvi nézeteltérések tá­madtak, s a hamis felfogás és ma­gatartás képviselői — jobboldali, vagy „baloldali” eltévelyedés kö­vetkeztében, esetleg személyes hiúságból — szembefordultak a párt fő irányvonalával és szerve­zeti rendjével, a Központi Bízott-­­ság ném habozott, a párt és a nép érdekeit tartva szem előtt cseleke­dett. Nincs olyan ember, akinek elvi kérdésekben a párt enged­ményt tehet. Marxista-leninista eszméink, a párt politikája, egy­sége mindennél fontosabb szá­munkra (hosszantartó taps). Pártunk politikája, a marxiz­mus—leninizmus alkotó alkalma­zásával olyan bonyolult kérdések­re adott választ, mint az osztály­harc és az osztályszövetség össze­függése; az ellenforradalommal vívott harc és a szocialista konszo­lidáció; a mezőgazdaság szocialis­ta átszervezésének problémái — mondotta, majd megállapította, hogy a szocialista építőmunka eredményei a marxista—leninista elmélet sikerei is voltak, a gya­korlatban igazolták az elmélet he­lyességét. Ideológiai munkánk még elmarad a társadalmi fejlő­dés, a lehetőségek és a követelmé­nyek mögött. A marxizmus eszmei offenz*­­vaja az egész szocialista építő­munka parancsoló szükséges­sége. A polgári és kispolgári ideológia legyőzése, a társa­dalmi tudat szocialista átala­kítása a szocializmus teljes győzelmének elengedhetetlen feltétele és része. A kapitalista és a szocialista vi­lágrendszer egyidejű létezése, a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élé­se egyben ideológiai küzdelem is, s ennek tartalma a szocialista és a burzsoá eszmék harca. Fejlődésünk jelenlegi szakaszá­ban a politikai harc is gyakran ideológiai harc formájában je­lentkezik. A kapitalizmus ideoló­giai maradványai, az imperializ­mus eszmei behatolása elleni küz­delem is osztályharc. Ez a harc nem a polgári, kispolgári hatások alatt lévő — dolgozók ellen folyik, hanem értük is, azok ellen az eszmék ellen, amelyek objektíve a burzsoázia érdekeit fejezik ki. A Központi Bizottság megfelelő figyelmet fordított a párttagság és a párttal szimpatizálók ideológiai képzésére. A pártoktatásban részt­vevők majdnem 50 százaléka pár­­tonkívüli. A különböző típusú pártiskolá­­,kon évenként összesen 4509 hall­­(Folytatás a 6. oldalon.) jes felépítéséből. A pártmunka kérdései — Pártunk és a nemzetközi kommunista mozgalom

Next

/
Thumbnails
Contents