Békés Megyei Népújság, 1962. november (17. évfolyam, 256-280. szám)
1962-11-18 / 270. szám
#962. november IS. 3 Vasárnap Elnyerték a szocialista brigád címet — Jövőre a jelvényt is megszerezzük — Cjabb vállalások a kongresszus tiszteletére Békéscsabán a MÁV pályafenntartási főnökségen a napokban tanácskozást rendeztek, amelyen a kongresszusi vállalások értékelésén kívül megbeszélték a jövő évi feladatokat is. A feladatokat Koszorús elvtárs, az igazgatóság II. osztályának főnökhelyettese ismertette. A VIII. pártkongresszus tiszteletére már eddig is több figyelemre méltó vállalást tettek a pályafenntartási főnökség dolgozói. Most több szakaszról újabb felajánlások érkeztek. Tótkomlóson a XI. szakaszon például vállalták, hogy a kongresszus tiszteletére a szalagos fenntartási tervet teljesítik, valamint jövőre elkezdik a versenyt a szocialista üzem cím elnyeréséért. Orosházán a XII. szakaszon a fenntartási tervet egy vágánykilométerrel túlteljesítik, Vésztőn pedig 500 folyóméterrel teljesítik túl a fenntartási tervet. A pályafenntartási főnökség minden dolgozója arra törekszik, hogy az éves terv sikeres teljesítésén kívül a kongresszusi vállalásoknak is becsületesen eleget tegyen. Ebben nem nélkülözik a műszakiak segítségét sem, akik vállalták, hogy úgy irányítják és segítik a munkásokat, hogy a felajánlásoknak eleget tehessenek. A szocialista brigádmozgalom is fejlődött az utóbbi időben. A gépesített mozgó-szakaszon már megalakult az ötödik olyan kollektíva, amely célul tűzte ki a szocialista cím elnyerését. Boldizsár Gyula Várospolitikai ankét Békéscsabán Bíökéscsabátn. a Hazasftiaís Népfront, városi bizottságának rendezésében november 21-én. szerdán délután a városi tanács nagy tanácstermében várospolitikai anikétot tartanaik a városfejlesztés és a városi együttélés kérdéseiről. Az ankéton népfront-aktivisták, műszakiak, közlekedési és egészésgügyi szakemberek vesznek részt. Vitaindítót mond SipiczM János, a városi tanács műszaki, osztályának vezetője; Az Orosházi Ruhagyárban négy brigád 96 dolgozója egy évvel ezelőtt írásba rögzítette az elhatározást: célul tűzzük a szocialista cím elnyerését... Aztán pontokba foglalva a vállalásokat is, bejegyezték a brigádnaplóba. Egyhangúan döntöttek így. Az adott szóval pedig nem lehet játszani. A nagy akarással induló munkaverseny lendülete az első perctől kezdve nem hagyott alább. S az eredmény? November 7-én mind a négy, a Zója, a Béke, az Egyetértés és a November 7 brigád elnyerte a szocialista címet és az azzal járó oklevelet. Kokovai Honával, a Zója-brigád fiatal vezetőjével munka közben találkoztam. Örömmel beszél a nagy eseményről. — De azért nem ment ez egészen simán — mondja aztán. — Jóval idősebbek is vannak itt nálam, akik kezdetben szembe helyezkedtek velem. Akkor lettem csak brigádvezető, nem tudtam mit tegyek. De aztán a sarkamra álltam. Ezt kívánta mindnyájunk érdeke... Régen volt. Ezek a kezdeti események elmosódtak már azoknak az emlékezetében is, akik akkor még sértve érezték magukat. Iványi Gizella asztalán néhány tankönyvet látok. — A nyolcadik osztályt végzem. Ha van egy kis időm, itt is tanulok — mondja. Ő a Zója brigád egyik legjobbja. Amikor arról volt szó, hogy ki kapjon kiváló dolgozó oklevelet, munkatársai rá szavaztak. Nem szeret magáról beszélni. — Mindnyájan vállaltuk, hogy legalább két reszortot megtanulunk. így mindig helyettesíteni tudjuk azt, aki hiányzik — mondja, aztán folytatja: — Persze ez egymaga nem elég a jó eredményhez. Ami még fontosabb: őszintén megmondjuk a véleményünket egymásnak. S ezért már nincs sértődés közöttünk... Panasz? — kérdeztem. — Mire panaszkodjak? Jók a vezetők, törődnek velünk. Gondoskodnak arról, hogy legyen munkánk. Ha kérünk valamit tőlük, segítenek. A telepvezető, a gyártásvezető, a szalagvezető is... Csak a legjobbat mondhatom róluk. Az Egyetértés brigád. tegnap megjött a rendőrség válasza, úgyhogy most már végleges az állása. — Köszönöm ... Szereltem volna említést tenni Wiesbachról, a hegesztőről. — Igen, tudok róla. Schubert más- beszélt erről. Foglalkozunk Wiesbachhal. Mire visszajönnék Auschwitzitól, bizonyosam tudunk valami közelebbit. Attól tartok, hogy ön téved ennek az embernek a megítélésében. Ma ismét utánanéztem. Csak jót mondanak róla. — Nem egészen értettük meg egymást. Én egyáltalán nem remélek tőle semmit. Csak pusztán szeretném megnézni egy kicsit jobban. Kiféle-miféle. Ennyi az egész. * A következő reggelen, amikor Aszker a gyárba vitte az igazgatót, Khümetz érdeklődött: útrakész állapotban van-e Buick. — Tegnap, amikor bevittem a garázsba a kocsit, futólag megnéztem, igazgató úr. Azt hiszem, fél kell majd nyitni a motort és alaposan meg kell nézni a hátsó futóművet. — Jól van — mondta Khümetz. — Csinálja meg, csak igyekezzen. vele. Majd intézkedem, hogy adjanak maga mellé segítséget. Amint beértek a gyárba, Ászkor a külön színbe vitte a kocsit. Azonnal jelentkezett nála a műszerész, akit Krieger küldött. Otto Stalecker volt az. Gyorsan végigvizsgálták a motort, aztán a kocsi alá bújtak. Aszker a hátsó tengelynél matatott, Otto pedig ellenőrizte a kormánykerék húzószerkezeteit, s a fékrendszert. Stalecker kezéből hirtelen kipattant a csavarkulcs, s «’ősén a kocsi széléhez vágódott, s látták: egy kis repedés támadt a karosszéria szélén. Aszkernek éppen kapóra jött ez. — Hívja fel Kriegert — kérte Staleckert. — Mondja meg néki, hogy mi történt, s kérje meg, hogy küldjön egy hegesztőt, A legjobbat. Stalecker kimászott a kocsi alól, s a telefonhoz sietett. Aszker jól számított. Krieger Max Wiesbachot küldte. Wiesbaeh negyvenöt év körüli, kellemes, nyílt tekintetű férfi volt. Magas homlokát hullámos, őszülő haj keretezte. Értelem sugárzott a szeméből. Barátságosan üdvözölte Staleckert, akit régóta ismert a gyárból, fejbiccentéssel köszönt Aszkemek, s a kocsi alá bújt. Tüzetesen megnézte a repedést, s óvatosan kopogtatta a környékét, hogy meggyőződjön, ott nincs-e hiba. — Folytassák a munkát — mondta aztán. — A műszak vége felé idejövök majd, megmutatom, hová kell vinni a kocsit, s ott meghegesztjük. Wiesbaeh elment. Aszker és Stalecker ismét munkához látott. Megtisztították és kimosták a karburátort meg a szűrőt, megnézték a gyertyákat, az akkumulátort, megforgatták a kerékabroncsokat. Wiesbaeh öt órakor jött viszsza. Aszker1 kivezette a kocsit a színből, s a hegesztőmühelyhez hajtott vele. Tíz perc alatt kész volt a javítás. — Köszönöm szépen. — Aszker kezet nyújtott a hegesztőnek. — Hálából meghívom egy pohár sörre. — Egy pohár1 sörre? — mosolyodott el Wiesbaeh. — Az nem is olyan rossz. Különösen, ha jó társalgóval issza az ember. — Holnap elutazunk az igazgató úrral. Csak néhány napra. Ha visszajövünk, megkeresem magát. — Jó. Tehát: ha visszajöttek. A munkanap végén a főbejárainál várta a kocsi az igazgatót. — Kész a kocsi — mondta Aszker, miközben kitárta az ajtót Khümetz előtt. — Indulhatunk akár azonnal is. — Ha velem beszél, mindig tegye hozzá, hogy „igazgató úr” — szólt mogorván Khümetz, bár magában elégedett volt az ügyes, szolgálatkész sofőrrel. (Vége az első kötetnek?) A Béke brigád. Azért mégis találok valamit, amin segíteni kellene. Sok a munkaidőn túli elfoglaltságuk: tűzoltó továbbképzésre, egészségügyi tanfolyamra, munkásakadémiára járnak, emellett tanulnak is. De hát ezen lehet változtatni. A brigád egyik legidősebbje Szabó Istvánné. Négy gyermeke van. Az egyik már katona. A fiatalokat dicséri: — Nagyon rendesek ezek a lányok, sosem bántottak meg. Pedig nem tudok olyan szépen felöltözni, mint ők. De hát ezt is megértik, hiszen szocialista brigád a m iénk... Csepregi Zsuzsanna, a November 7 brigád szalagvezetője elismeréssel beszél munkatársairól. Ha az idősebbek néha egy kicsit lemaradnak, a fiatalabbak segítenek nekik. Így, mindenkivel együtt jó ez a brigád. Tóth Lajosné brigádvezetőnek is hasonló a véleménye: — Havonta tartunk brigádgyűlést, ahol mindenki bátran megmondja a véleményét. így aztán lenyesegetjük egymás hibáit. Dénes Jánosné, a brigád egyik tagja, aki két apró gyermek mellett még gimnáziumba is jár, nagy szeretettel beszél társairól: — Nem is tudom, mi lenne velem, ha itt kellene hagynom a munkahelyemet. Pedig sok a gondom otthon is, de azért mindennap örömmel jövök be a gyárba. Nagyon, nagyon rendesek a munkatársaim és a vezetők is — mondja. — S a keresete? v — Havonta 1600—1700 forint. Ez a brigád a munkában szinte magával ragadja az embert — válaszol mosolyogva. A délutáni műszakiban találkozom a Béke és az Egyetértés brigáddal. Vízi Rózsi, a Béke brigád szalagvezetője az első, akivel beszélgetek. Csinos fiatal lány, mindössze 21 éves, és már ilyen komoly beosztást tölt be. — Éppen amiatt volt nehéz a kezdet, hogy fiatal vagyok — mondja. — De aztán összekováesolódott a brigád. Ma már egészen más a helyzet. Mindenki tudja, hogy mire kötelez a szocialista cím. Amikor pedig azután érdeklődöm, hogy ki a leggyengébb, egyszerűen csak ennyit mond: — Nálunk ilyen már nincs. Kiss Ferencné, a brigád „korelnöke” a szalagvezetőt bírálja: — Eleinte szigorú volt, de az a brigád javára vált. Ezt a tényék bizonyítják — mondja —, s szeretettel néz a korban lányának is beillő Vizi Rózsira. A* Egyetértés brigád is lelkesebben dolgozik most. — Nagyon boldogok vagyunk, hogy egy évi. komoly munkával sikerült elérni a megtisztelő szocialista címet — kezdi Kulcsár Antal, né szalagvezető. — Most mái1 könnyebben megy. A lelkesedés nagyon jó hajtóerő. Az ember még a fáradságot sem érzi. — S a további céljuk? — Jövőre a jelvényt is megszerezzük. Béres József né, a brigádvezető is megerősíti ezt, aki az összefogásban, a jó egyetértésben látja minden siker titkát. A négy brigád egy évvel ezelőtt indult el azon az úton, amely végül is célhoz vezetett. Ez idő alatt a brigád tagjai kiemelkedő sikert értek él a munkában, és talán nem kis lépést tettek előre a szocialista emberré való formálódásban is. Pásztor Béla Nem kell papír — Nem kell gyűjtés Itta TÜKER-alágyújtós! A begyújtás gyors, tiszta, kényelmes. TÜKER-alágyújtós kapható minden tüzelőanyag-árusító helyen, és népboltban. 2437 BIZTOS JÖVEDELEM a szerződéses dohánytermelés! MAGAS BEVÁLTÁSI ÁRAK ! KAMATMENTES ELŐLEG EK ! KEDVEZMÉNYES ARÜ CIGARETTA! TERMÉSZETBENI JUTTATÁSOK! KÖSSE MEG MIELŐBB 1963. ÉVI dohánytermelési szerződését! 2060
