Békés Megyei Népújság, 1962. november (17. évfolyam, 256-280. szám)
1962-11-18 / 270. szám
Elnyerték a szocialista brigád Cimet I Ég a ház?! | KÖRÖSTÁJ | Vasárnaptól vasárnapig I IKödös idő Átadták a Békéscsabai Hűtőházat Júniusban, a zöldborsó feldolgozásával kezdte meg üzemelését a Békéscsabai Konzervgyár, tegnap, szombaton újabb ipari létesítményt adtak át a megyeszékhelyen: az 500 vagonos Békéscsabai Hűtőházat, amely, amint a képein is látható, rendkívül impozáns lát. vány. Az új létesítmény átadási ünnepségen megjelentek: Köves János és Babos Zoltán élelmezésügyi miniszterhelyettesek, dr. Róbert Pál, a minisztérium Hűtőipari Igazgatóságának vezetője, Száraz István, az ÉDOSZ titkára, Szabó Sándor, a megyei pártbizottság titkára, Arany Tóth hajós, a megyei tanács végrehajtó bizottságának elnöke, Such János, a városi pártbizottság titkára, valamint a párt- és társadalmi szervezetek képviselői, a tervező és kivitelező vállalatok vezetőd és dolgozói. Dr. Róbert Pál, a minisztérium Hűtőipari Igazgatóságának vezetője nyitotta meg az ünnepséget, majd Köves Já/nos élelmezésügyi miniszterhelyettes elvtárs mondott beszédet. Beszédében elmondotta, hogy ezt, az európai viszonylatban is korszerű hűtőházat huszonnyolc hónap alatt építették fel, s így a Vili. pártkongresszus tiszteletére határidő előtt adhatták át rendeltetésének. A Békéscsabai Konzervgyár üzembe helyezése után,a Békéscsabai Hűtőház átadása újabb állomás affelé, hogy a megye életanszeripári bázissá fejlődjék. A hűtőház létesítésével lehetőségek nyílnak a mezőgadasági termékek tartósítására, feldolgozására, az igények még jobb ellátására. Ugyanakkor ez a létesítmény újabb bizonyítéka a szocialista építésnek, a munkás—paraszt szövetség megszilárdulásának. A miniszterhelyettes élvtárs bejelentette, hogy rövidesen sor kerül majd a szomszédos Húsipari Vállalat rekonstrukciójára is. Végül köszönetét mondott a tervezők, a kivitelező vállalatok: az ÉM. Békés megyei Állami Építőipari Vállalat, az Április 4 Gépgyár, a Malomszerelő és Gépgyártó Vállalat vezetőinek és dolgozóinak azért a lelkiismeretes munkájáért, amellyel felépítették és berendezték a hűtőházat. Ezután dr. Róbert Pál, a minisztérium Hűtőipari Igazgatóságának vezetője szólt a hűtőház rendeltetéséről és jelentőségéről, majd Márton Pál, a Békéscsabai Hűtőház igazgatója szólalt fel. Az új üzem dolgozóinak nevében szocialista megőrzésre vette át a hűtőházat. ígéretet tett arra, hogy becsülettel igyekeznek eleget tenni a reájuk háruló feladatoknak, s már most elhatározzák: úgy dolgoznak, hogy elnyerjék az élüzem címet. Az ünnepségen részt vevők tapsa közepette adta át Köves János miniszterhelyettes elvtárs az építésben és szerelésben kitűnt dolgozóknak a jutalmat. Négyen kapták meg az Élelmiszeripar Kiváló Dolgozója kitüntetést, huszonnéaz ünnepélyes aktus után a megjelentek elindultak üzemlátogatásra, benéztek a hűtőalagútakba és termekbe, ahol már árut tárolnak. S itt, amint Kruzslitz Tibor elvtárs, a megyei tanács ipari osztályának vezetője tréfásan megjemintegy 90 millió forintba került. A hűtőház rendeltetéséről szólva elmondotta, hogy elsősorban a hűtött, fagyasztott áruk tárolására szolgál. Ezenkívül naponta 24 tonna jeget is termelnek majd, valamint kész és félkész ételek gyárÚjabb vállalások a Békéscsabai Ruhagyárban Valamennyi brigád csatlakozott a kiszesek kezdeményezéséhez A Békéscsabai Ruhagyár 4. sz. varrodájának zöld műszakjában a KISZ-fiatalok által péntek dél-Az ötszáz vagonos Békéscsabai Hűtőház. (Foto: Kocziszky László) előtt kezdeményezett vállalásokhoz szombat délig valamennyi brigád csatlakozott. A VIII. pártkongresszus tiszteletére kezdeményezett 10 napos kongresszusi műszak alatt a brigádok tagjai képességük és tudásuk maximumát nyújtják. A munkások és üzemrészek úgy dolgoznak egymás keze alá, hogy a vállalás teljesítésében ne történjen akadály. A szabászok elhatározták, hogy a varrodákban vállalt 16 darabos többlethez szükséges félkész anyagokat időben biztosítják. A szocialista Béke brigád vállalta, hogy az áruk szállításának meggyorsításáért társadalmi munkában segítenek a készáru raktárnak a csomagolásban. Több brigád tett hasonlóan különvállalást azzal a céllal, hogy a tíznapos kongresszusi műszak alatt és utána is elsősorban a termelékenységet növelik. gyezte: igen hideg fogadtatásban részesültek a vendégek. A 0 fokon még kellemes volt a nézelődés, ott azonban, ahol a hőmérő —20 fokot mutatott, bizony dideregve topogtak a meghívottak. Az* átadási ünnepség előtt Losonczi Pál, a minisztérium Hűtőipari Igazgatóságának főmérnöke, a sajtó munkatársainak adott tájékoztatójában elmondotta: az 500 vagonos hűtőházban az egy hónapig tartó próbaüzemelés alatt ellenőrzik a berendezéseket. Az új létesítmény építése és berendezése — a folyamatban lévő mirelit-üzem építésével együtt — tásával: így például sertéspörkölt, székelykáposzta, töltött káposzta, töltött paprika és egyéb ételféleségek előállításával is foglalkoznak majd. A gyümölcs- és zöldségidényben e cikkek gyorsfagyasztását is bevezetik. A mirelitüzemet előreláthatóan a jövő év májusában helyezik üzembe. Tegnaptól hivatalosan is új, korszerű létesítménnyel gyarapodott a megyeszékhely. Akik ott voltak az átadási ünnepségen, örömmel állapíthatták meg a látottak után: újabb lépéssel haladt előre Békéscsaba az iparosítás útján. Podina Péter A zárszámadási előkészületről tanácskoztak a békési járás párttitkárai A napokban értekezletet tartottak a békési járási pártbizottságon a községi párttitkárok részére. A titkárokat tájékoztatták a zárszámadás leglényegesebb feladatairól. Különösen sok szó esett arról, hogy az eddigi gyakorlattól eltérően a főkönyvelők és az ellenőrző bizottsági elnökök részére alaposabb felkészülést biztosítanak, majd arról beszéltek, hogy a tsz-ek szocialista brigádjainak tevékenységért milyen módon szervezzék és ellenőrizzék. A KISZszervezeteinek munkájával foglalkozott a kondorosi párt-végrehajtóbizottság Kondoroson, a községi párt-végreha jtóbi zottság legutóbbi ülésén megvitatta a pártbizottság mellett működő agitációs és propagandacsoport jelentését a KISZ helyi szervezeteinek munkájáról. A tanácskozáson, melyre meghívták a KISZ-alapszervezetek titkárait, többek között megállapították, hogy a fiatalok szervezeteinek a termelőszövetkezetek flpea pedig pénzjutalmat. Ezután | párt- és gazdasági vezetői részéről több segítségre van szükségük, mint amennyit ezideig nyújtottak. A tapasztalt vezetők többször vegyenek részt a KISZ-szervezetek tanácskozásain, erősítsék meg a kapcsolatokat. A párt-végrehajtóbizottság hiányolta, hogy egyes termelőszövetkezetekben az Ifjúság a szocializmusért mozgalom eredményeit nem értékelik rendszeresen, és nem hozzák időben nyilvánosságra. Hivatalos közlemény magyar—szovjet timföld és aluminium egyezményről MOSZKVA (MTI) A Magyar Népköztársaság kormányküldöttsége Apró Antal, a Minisztertanács elnökhelyettese vezetésével és a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének kormányküldöttsége Vlagyimir Novikov, a Minisztertanács elnökhelyettese vezetésével ez év október 23-tól november 15-ig tárgyalásokat folytatott. A tárgyalások alapján 1962. november 15-én a magyar és a szovjet kormány egyezményt kötött a timföld- és alunúniumtermelési együttműkö. dósról. Az egyezmény rendelkezés« alapján Magyarország timföldet szállít a Szovjetunióba, alumíniummá történő feldolgozás céljából. Míg a Szovjetunió a magyar timföldből gyártott alumíniumot tömbalakban teljes egészében visszaszállítja Magyarország részére. Az egyezmény részletesen meghatározza a feleknek a timföld- és alumíniumgyártás területén történő együttműködésükkel kapcsolatban 1980-ig bezárólag fennálló kölcsönös kötelezettségeit. Az említett időszak végiin a magyar timföldszállítások — fokozatosan emelkedve — évi 330 000 tonnát, a szovjet alumíniumtömbszállítások pedig évi 165 000 tonnát érnek el. Az egyezmény a kölcsönös előnyök alapján rendezi a magyar és szovjet szállítások elszámolását. A két ország kormánya az egyezmény megkötésekor a KGST-országok kommunista és munkáspártjai képviselőinek 1962. júniusában Moszkvában a szociar lista nemzetközi munkamegosztás kibővítéséről hozott határozataiból indult ki. Ennek megfelelően Magyarországon jelentős intézkedések történnek a bauxitkutatás, a bauxitbányászat és timföldgyártás fejlesztésére, a Magyarországon termelt és a Szovjetunióba szállított timföldet pedig a Szovjetunió alumíniumgyáraiban dolgozzák fel. Mint ismeretes, Magyarország viszonylag jelentős bauxit-vagyonnal rendelkezik, energiaforrásai viszont nem kielégítőek. Az alumíniumgyártás energiaigényes, 8 ez a tény számottevően fékezi a magyar alumíniumipar fejlődését. A megkötött egyezmény révén lehetővé válik Magyarország alumíniumiparának gyorsított fejlesztése. E célból Magyarországon új prés- és hengerművek, valamint kábelgyártó és egyéb alumíniumfeldolgozó üzemek létesülnek. Az egyezményben foglalt kölcsönös szállítások bő választékú alumínium félkész és készáruk gyártását teszik lehetővé. Ennek révén Magyarországon világszínvonalon megvalósítható az alumínium-alkalmazás technikájának fejlesztése. A két kormány úgy véli, hogy a megkötött egyezmény hozzájárul a gazdasági együttműködés további bővítéséhez és elmélyítéséhez, még inkább megszilárdítja a Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió népeinek megbonthatatlan barátságát.