Békés Megyei Népújság, 1962. november (17. évfolyam, 256-280. szám)
1962-11-17 / 269. szám
1962. november 17. 2 Szombat NEMZETKÖZI SZEMLE Nagy jelentőségű tárgyalások időszaka Amikor a világpolitikai események drámai fordulatok közepette a nyílt színen zajlanak, az emberiség lélegzet-visszafojtva lesi, mi lesz a következő lépés, mit hoz a következő pillanat; a fegyvereket illeti majd a döntő szó, vagy mégis a tárgyalóasztal veszi át hosszabb időre uralmát a terep fölött? Az elmúlt hetek mérhetetlen feszültségét sikerült bölcs és előre látó politikával feloldani és az állandó harci készültség állapotát felváltotta a tárgyalások talán hasonlóan izgalmas, de mégis sokkal megnyugtatóbb és főleg remény teljesebb perspektívát nyújtó légköre. A megbeszélések persze zárt ajtók mögött és éppen az eredményesség érdekében, szigorú titoktartással folynak. A világ békére vágyó közvéleménye most nem tudja percről ,percre figyelemmel kísérni az események menetét, hanem a bezárt ajtók előtt, valami képzeletbeli óriási váróteremben topogva lesi, mi történhet odabent? (Győz-e az értelem; közelebb kerül az emberiség a félelemmentes élethez, vagy pedig a hidegháború vámszedői mégis érvényre tudják juttatni akaratukat? KOMMENTÁR Hárem és köztársaság Kalandos utazásra vállalkozott Neil McLean angol parlamenti képviselő. Szaúd-Arábiába ment és ellátogatott a királypárti jemeni törzsek táboraiba is. Utazása során arra a következtetésre jutott, hogy a harc még nem dőlt el, s tulajdonképpen nem is Jemen fontos a nyugati hatalmak szempontjából, hanem a nála sokkal nagyobb Szaúd-Arábia. Az az ország,amelyben aranyként folyik az amerikai érdekeltség számára az olaj. Ha véglegesen győz a köztársaság Jemenben — nyilatkozott a képviselő —, ez végzetes lenne Szaúd-Arábia számára. Nem katonailag. Egyetlen puskalövést sem kellene leadni. Pusztán a példa terjedne tovább és romba dőlne a középkor, amely máig is uralkodik Szaúd-király sivatagos birodalmában. Ez az oka annak, hogy az amerikaiak és az angolok — ha óvatoskodva is — támogatják a két királyt, Szaúdot és a jemeni Husszeint. Ez az oka annak, hogy Szaúd most pánikszerű gyorsasággal hoz reformokat: felszabadítja a rabszolgákat, a liberális Fejszalt ismét miniszterelnökké nevezi ki, diplomáciai kapcsolatokat létesít Franciaországgal, egy értelmes sejket elküld a Szovjetunióba is és tárgyalni kezd az angolokkal egy vitás oázis ügyében. . Szaúd aggódva gondol arra, hogy az ő hadseregében is vannak fiatal és népük haladásáért küzdeni kész tisztek, akiknek az a véleményük, hogy egy köztársaságnak semmi szüksége nincs színaranyból készült Cadillac autóra és háromszáz tagú háremre. T. I. A Trybuna Ludu egy káros hatású vatikáni kiállításról Ki nyert Kubában? Ebben az időszakban kis lélegzethez jutnak a politikai kcxmmentátorok, és megkísérlik a most folyó események menetét is lehetőség szerint szem előtt tartva, valamivel mélyebben elemezni a közelmúltban történteket. És ha a rakéták kivonását követően számos polgári kommentátor közvetlenül az események hatása alatt az amerikai hidegháborús politika győzelmeként könyvelte el a Szovjetunió lépését, addig most a higgadtabb és az azóta lezajlott eseményeket is figyelembe vevő komolyabb polgári kommentátorok közül azok kerültek többségbe, akik kétségbe vonják, hogy a rakéták kivonása Kuba szuverenitásának garantálása ellenében jó üzlet volt-e az Egyesült Államok uralkodó körei számára. A New Statsman november 4-i száma Ki nyert Kubában? című cikkében például többek között a következőket írja: .Castro fennmaradása bebizonyította Latin- Amerikának és az el nem kötelezett világnak, hogy Hruscsöwnak igaza van, és a kapitalista országok nem képesek többé kedvük szerinti kormányokat rákényszeríteni egyes népekre.' Nem árt visszagondolni arra sem, hogy szeptember elején az ENSZ-ben Stevenson még határozottan elutasította Dorticos elnöknek azt a követelését, hogy a leszerelésért cserébe ünnepélyesen garantálják Kuba integritását. Jogosan merült fel az a gondolat, hogy a rakéták odavitele épp olyan tervszerű lépés volt a forradalmi Kuba védelmére, mint amennyire ugyanezt a célt szolgálta azután az események dialektikus menetében a rakéták kivonása is. Ügy fest számos viszonylatban, hogy nemcsak egyes kommentátorok, hanem az amerikai hidegháborús erők is felismerték: a szocialista Kuba elözönlése és megsemmisítése helyett kénytelenek lesznek Kubának garanciákat nyújtani a világ színe előtt, és ez nem a legjobb üzlet számukra. Érezhetővé vált ezzel kapcsolatban, hogy az amerikai ultrák részéről mind nagyobb a nyomás, mely az ígéretek felrúgását és a Kuba-ellenes inváziót sürgeti. Milyenek legyenek a biztosítékok? Ilyen körülmények között természetszerű volt, hogy Fidel Castro megfelelő garanciákat követelt, melyek 'kézzelfoghatóan is bizonyít ják az amerikai kormány ígéreteinek valós voltát. így követelte a gazdasági blokád megszüntetését, a felforgató tevékenység és az inváziós előkészületek megszüntetését, a kalóztámadások abbahagyását, a légitér és a területi vizek tiszteletben tartását, és az amerikaiak guantanamoi támaszpontjának kiürítését Ezek a garanciák és követelések ott fekszenek a Kuznyecov és az amerikaiak között folyó tárgyalások asztalán. Az a kevés, amit ezekről a tárgyalásokról tudunk, egyelőre azt tükrözi, hogy az amerikaiaknak nehezükre esik ígéretüket valóra váltani, és tettekkel garantálni Kuba függetlenségét. Mintha úgy éreznék, hogy nem csináltak egészen jó üzletet, és ez is azokat igazolja, akik úgy látták, hogy a kétoldali kompromisszum ellenére a Kuba körüli válságban az első felvonás a Szovjetunió és így a forradalmi Kuba győzelmével végződött. Kancellár a Fehér házban Nem mondhatni azt, hogy túlzott várakozás előzte meg Adenauer többször beharangozott, az amerikaiak által ugyanannyiszor megcáfolt, végül mégiscsak kierőszakolt útját. Az előzetes kommentárolt általában úgy értékelték, ahogy ezt a Neue Rheinzeitung november 13-1 számában kifejtette, hogy a kancellár .kemény vonal” követésére akarja szorítani a Nyugatot. E pillanatban úgy tűnik, hogy Cenki sem tagadhatja: a ter^ melőszövetkezetek zöme évről évre eredményesen gazdálkodik, egyre több terményt, húst és tojást ad a népgazdaságnak. Fejlődnek a szövetkezeti erhberek is, lassanként eltűnnek közöttük az évtizedeken át kialakult ellentétek és szemtanúi lehetünk az egységes paraszti osztály kialakulásának. Sajnos azonban: van egy kölönc a szövetkezeti mozgalom nyakán, amely a fejlődést, az előrehaladást visszahúzza. Ez pedig a gyenge tsz-ek problémája. Persze nem egy közülük rossz, mostoha természeti viszonyok között gazdálkodik. Szembetűnő azonban, hogy nagyobb részüknél a gyenge eredményt főképpen a nem megfelelő rossz vezetés okozza. Amilyen a vezetés, olyan a szövetkezet is. Számos tsz példája bizonyítja ezt. Mert ahol a közös gazdaság kormányrúdja biztos kezekben van, ahol hozzáértő, vezetésre alkalmas emberek kerültek az irányító posztokra — ott nincs baj. Ott kialakították a megfelelő munkaszervezeteket, megteremtették az anyagi érdekeltséget, ösztönző jövedelemelosztást — tehát a tagok óvják a közös vagyont és magukének érzik a szövetkezetét. Ahol viszont hiányzik Adenauer a hűvös légkörben lezajlott tárgyalások során kénytelen volt valamit engedni merev álláspontjából, nem annyira saját elképzeléseinek megváltozása miatt, hanem azért, mert súlyos belpolitikai problémái és megtépázott tekintélye helyreállítása céljából igen nagy szüksége van az amerikaiak támogatására. Mit hozhat a közeljövő? Az Observer című angol polgári lap november 4-i számában Kuba tanulságai cím alatt többek között ezt írja: (Kuba hasznos precedensül szolgálhatna ahhoz, hogy megvalósítható az ellenőrzés az Egyesült Államok és a Szovjetunió területén kívül, és ezáltal biztosítani lehetne egy olyan megállapodást, amelyet a két nagyhatalom ír alá arra vonatkozóan, hogy gátat vetnek a nukleáris fegyverek és szállítóeszközeik elterjedésének, vagy a robbantási kísérleteknek. Mind a Szovjetunió, mind pedig az Egyesült Államok rövidesen befejezi folyó kísérletsorozatát és reményt keltő hírek terjedtek el,, hogy ez esetleg a további kísérletek megszüntetését is jelentheti egyben. Ilyen körülmények között mindenkit megdöbbentett az angol kormány bejelentése, hogy Nagy- Britannia a közeljövőben Nevadában a föld alatti atomfegyverkísérletet hajt végre. A bejelentett angol atomkísérlet súlyos veszélyt jelent akkor, amikor a pugwashi konferencia javaslatai és az erre való reagálások nyomán felmerült az atomfegyverkísérletek beszüntetésének lehetősége. A békére vágyó emberiség azonban tudni fogja, hogy minden apró lépés, ami távolabb visz a háborútól, egyben közelebb hozza a békét. Győrfy Tibor a biztos kezű vezetés — ott rengeteg a gond és a tennivaló. Sajnos ma még nem rendelkezünk annyi vezetésre termett szövetkezeti elnökkel, agromómussal, köny. velővel, mint amennyire a vezetés megerősítéséhez szükség lenne. KJ i hát a teendő, hogy a gyen- 1 1 ge szövetkezetek szekerét mihamarabb kihúzzuk a kátyúból. Az MSZMP Központi Bizottságának márciusi határozata választ ad erire, amikor hangsúlyozza: Az állami gazdaságok és az erősebb termelőszövetkezetek segítsék hathatósabban a környékükön levő, gazdaságilag meg nem erősödött szövetkezeti gazdaságokat. Rendelkezünk tehát a szövetkezeti mozgalomnak egy hatalmas erőtartalékával — a megszilárdult, erős tsz-ekkel és a jó állami gazdaságokkal. Hibát követnénk el, ha nem élnénk ezzel a lehetőséggel, ha a szövetkezetek gazdasági és politikai megszilárdításában nem kamatoztatnánk ezt. örvendetes dolog: egyre több helyen hódít teret az erősebb segítse a gyengébbet mozgalom, Egyre több járási, községi és szövetkezeti szakember látja be, leginkább ezen a módon lehet megjavítani egy-egy gyenge termelőszövetkezetet. Jó néhányan vannak már az országban olyan „kettős” Varsó (MTI) A Trybuna Ludu pénteki számában a vatikáni egyetemes zsinatról írva kiemeli, hogy a katolikus egyház vezetésében jelentkező új és a kornak inkább megfelelő irányzatok mindenekelőtt XXIII. János pápa nyilatkozatai a hábor’ú és a béke kérdésében, elismerést váltottak Ki a hívők és a nem hívők világközvéleményében egyaránt. Ezek az irányzatok azonban bizonyos körös határozott ellenállásába és elégedetlenségébe ütköznek. Ennék bizonyítására a lap ismerteti azt a kiállítást, amelyet a hidegháború hívei, a jezsuita atyák védnöksége alatt, a pápai egyetem szomszédságában rendeztek. A kiállítás témája az úgyneveelnökök, akik két szövetkezetét vezetnek vagy olyan állami gazdaságok igazgatói, akik egyben tsz-einökök is. Mi a véleményük nekik? Azt bizonygatják: , Ez a legjobb módja a gyenge tsz megszilárdításának. Ha elnöknek választanak meg valamelyik rosszul gazdálkodó tsz-ben, csakis akkor érzek magamban annyi felelősséget a tagság iránt. Csakis akkor javulhat meg. közös összefogásunkkal az adott tsz. Mert beleszólhatok mindenbe, megfelelő embereket állíthatok a különböző vezetői posztokra, a tagsággal együtt eldönthetem, mit hogyan csináljunk és így tovább. És hozzáteszik: mennyivel más ez, mint az azelőtti szokásos patronálás, amikor csak futó látogatásokra, különböző tanácsadásokra kerülhetett sor, amelyeket vagy megfogadtak a gyenge tsz-ekben, vagy figyelembe sem vettek. Nem csoda, hogy nem volt meg mindenütt a várt eredmény. kjem véletlen tehát, hogy azok a hozzáértők, talpraesett szövetkezeti vezetők, akik a patronálásnak ezt a legjobban bevált formáját választották, rövid fél vagy egy év alatt is dicséretes eredményt tudtak elérni. Számos példát sorolhatnánk fel, amely azt bizonyítja, hogy rövid idő alatt is a 10—15 forintos munkaegység értéke több mint a duplájára emelkedett és a rossznak tartott szövetkezet egyáltalán nem volt már gyenge. Hasznot hozott tehát az erősebb segítse a gyengébbet mozgalom, egyrészt a népgazdaságnak, mert ma már a megerősözett „néma egyház’, vagyis a katolikus egyház helyzete a szocialista országokban. Rendezői nyíltan ki is mondták, hogy „a kiállítás emlékeztetni akar a katolikus egyház vértanúságára, a vasfüggöny mögött”. Szervezőit még az sem zavarta, hogy a szovjet, lengyel, magyar és más szocialista országok főpapjainak már puszta megjelenése a zsinaton cáfolja az állítólagos „vértanúságot”. A Tribuna Ludu végezetül megállapítja, hogy a kiállítás provokáció a zsinat szelleme, XXIII. János pápa, irányvonala ellen. Vajon az Illetékes egyházi hatóságok mikor kívánnak véget vetni ennek az akciónak? — kérdi a lengyel lap. (MTI) dött, egykori gyenge tsz is leteszi az ország asztalára azt a termést és terméket, amelyet a város elvár a falutól, másrészt pedig sok gyenge tsz ily módon erősödött meg, visszatért a szövetkezeti emberek bizalma és ma azt tartják: érdemes becsülettel dolgozni, mert megtaláljuk a számításunkat. Nehéz „kész” receptet adni arra vonatkozólag: hogyan javítható meg egy-egy gyenge tsz. Szerencsére azonban a jó szövetkezeti vezetők, akik vállalkoznak a gyengék irányítására is, rendelkeznek a vezetés kitűnően bevált módszereivel és megtalálják a helyes utat. Akad olyan hely, ahol mindent teljesen élőiről kell kezdeni, másutt az anyagi érdekeltség fokozottabb megteremtése segít, harmadik helyen az szükséges: megtalálni az olyan becsületes parasztembereket, akikre támaszkodni lehet. Vannak erős szövetkezetek, amelyek vetőmaggal, géppel sőt kölcsön pénzzel is segítik gyengébb társukat. Szinte felmérhetetlen értékű lehetőség rejlik az erősebb segítse a gyengébbet mozgalomban, amelyet bűn lenne parlagon hevertetni és nem kiaknázni. persze az állam sem feledke” zik meg a szövetkezetekről, s különösen nem a gazdaságilag gyenge tsz-ekről. Kormányunk — erejétől telhetőén — sokat segít a közös gazdaságok megszilárdításában. Nemrég jelent meg a 3004/5-ös kormányhatározat a tsz-ek 1963. évi állami támogatásának rendszeréről. Nyomatékosan hangsúlyozza ez a határozat, Az erősebb segítse a gyengét
