Békés Megyei Népújság, 1962. október (17. évfolyam, 230-255. szám)
1962-10-10 / 237. szám
1962. október 16. 5 Szerda A méhkeréki földművesszövetkezeti boltban a könyv is keresett árucikk —• A múlt héten 256 forint áru könyvet adtam el — jelenti ki Hajdú Gyula boltvezető és öklével koppint egyet a pulton. Ez amolyan, „na mit szólnak hozzá?” koppintás. Mégsem ülünk le a csodálkozástól. Inkább kevesell jük a kvantumot. Meg is mondjuk egyenesen. A boltvezető már kész is a válasszal: — Jól van, jól, de ha arra gondolok, hogy néhány évvel ezelőtt abszolút nem tudtam könyvet eladni, s az már igen örvendetes volt, ha egy héten egyetlen darab elkelt, én mégis azt mondom, ebben is derekasabb már a helyzet — koppint ismét. — Mert sok mindenben úgy volt régebben, hogy „alig-alig” valami és most meg akad nap, hogy százak vásárolnak abból, ami itt látható — mutat körbe. Valóban, van itt minden, a töltőtolltól a mosógépig, a szalámitól a textil- és bőrárukig. Talán csak kóbor macskát nem árulnak. Panaszkodni kezd Hajdú Gyula, hogy rohamosan növekszik az áruforgalom, az áruféleség, ugyanakkor nincs raktáruk. Ami volt, azt át kellett adniuk italboltnak (!), azzal a „vigasszal”, hogy ha egy-két óv múlva felépül a kocsma, visszakapjak. Dolgozni azonban ilyen körülmények között is kell és helyt is állnak a boltbeliek, vezetőjükkel az élen, másként nem kaphatta volna meg Hajdú Gyula az fmsz kilváló dolgozója jelvényt. Minket azonban most mindenképpen az érdekel, hogy Méhkeréken miként halad a könyveladás. Kiderül, hogy a boltban ennek felelőse van, a 12 esztendeje itt dolgozó Bese Ilona. Mondja, hogy az iskolaidény kezdetén sok könyvet eladtak; ifjúságit meg nagyoknak valót vegyesen. A vásárlásban a helybeli pedagógusok járnak elöl, ők mutatnak jó példát. Ilonkának most is félre van téve 4 darab regény a pult alatt. Nem az övé. Egyik jó vevőjének tartogatja. Ez az az eset, melyre semmiféle büntető paragrafust sem lehet alkalmazni, sőt dicsérendő, hogy a vásárlók félre tétetik maguknak az olvasnivalót. Hallván, hogy miről van szó, két vevő, Farkas Istvánné és a Nicolai Balcescu Tsz-ben dolgozó Kondoros Györgyné, kedves dicsekvéssel mondják, hogy ők is rendszeres könyvfogyasztók. Megkévdezzük Farkasnét, hogy milyeneket vásárol. Német—magyar barátsági est volt Battonyán A Német Demokratikus Köztársaság megalakulásának 13. évfordulója alkalmából Battonyán, ebben a három nemzetiségű községben október 7-én, vasárnap este a helybeli művelődési szervek német—magyar baráti estet rendeztek. A magyar, német és délszláv ajkú közönséggel zsúfolásig megtelt művelődési otthonban a csabai Balassi táncegyüttes adott műsort, melynek két fő ■»««•OflNaMWMWMHMaMWMnMMa száma, a Népek barátsága című szvit és az úgynevezett „olasz műsor” első fele (olaszországi táncfesztiválon első díjat nyert magyar számok) a jelenlévőkből valóságos tapsorkánt váltott ki. A műsor után Schoeber élvtárs, a budapesti „Német Kultúra” könyvesbolt igazgatója baráti beszélgetés formájában méltatta a szocializmust építő NDK 13 esztendejének jelentőségét. — Szépirodalmit, jó szerelmeseket — mondja nevetve. Kondorosné rábólint, hogy ő sem veti meg az érzelmes olvasmányokat. Olvasnak és olvasnak, ez a jó, ez a biztató a válaszukban. — Megbeszéltük a sarkadi járási könyvtárral, hogy küldjenek ide román nyelvű könyveket. Olcsókat, jókat. Jól fog esni községünk román nyelvű lakosságának. Megbecsülést látnak benne még azok az öregek is, akik esetleg nem értenek az irodalmi nyelvhez. Majd felolvastatnak maguknak. Hajdú Gyula boltvezető veti ezt közbe. Aztán minden átmenet nélkül azzal dicsekszik, hogy amíg 1953-ban még csak egy motorkerékpár volt a községben, egy kiöregedett 100 köbcentis Csepel, az is az övé, ma 27 darab rohangál, méghozzá kétszázötvenes Csepelek, Pannóniák! — Nagy motoros hírében áll, így aztán nem csoda, hogy a könyvek és a bolt ügye mellett a „biciklikről” is szeret csevegni. Minket azonban ismét csak a témánk izgat. Amott indul kifelé egy zsíros kalapú bácsi. Megkérdezzük, hogy mikor kapott innen könyvet? — Hát, úgy 48-ban vagy ötvenben, már nem is tudom pontosan, válaszolja bizonytalanul. Kiderül, hogy két malomban őrölünk. Ö a földművesszövetkezeti könyvecskéjére gondolt. Más könyvet innen még nem vitt el. Az lenne nagy eladási győzelem, ha egyszer az efféle olvasatlanok is egy szép napon könyvvel a hónuk alatt lépnének ki a méhkeréki földművesszövetkezeti bolt ajtaján. Csinálják meg ezt a bravúrt, kedves Bese Ilonka és kedves „boltvezető bácsi”, bírják rá őket. De csak türelmes meggyőzéssel! Másként érvénytelen a dolog. Huszár Rezső — Otto Liss. — Más nevei nincsenek? — Csak ez... és Scsuko. — Német? — Igen. — Hol képezték ki? » — Hamburgban. Pontosabban, valamivel lejjebb tőle, egy kis városban. — Melyikben? — Ostburgban. Tulajdonképpen nem magában Ostburgban, hanem a határában lévő egyik birtokon. Vagy tíz kilométerre délnyugatra a várostól. Otto Liss részletesen beszélt az iskoláról, amelyben a kiképzése folyt, feletteseiről, a kapott meg. bizatásokrói. Di verziót kellett; szerveznie szovjet gyárakban. Egyebek között meg kellett bénítania egy óriás olajfeldolgozó üzemet. Liss két címet kapott azzal, hogy azokkal veszélytelenül tarthatja a kapcsolatot. De mind a kettő használhatatlan volt. Gazdáik rég lebuktak már. Csak óriási szerencsével sikerült ezt kideríteni. Kis híja, s otthagyja a bőrét. Azizov elnevette magát. — Szemmel tartottuk mi magát, Liss, enélkül is. S arról az ostburgi iskoláról is tudunk egyet-mást. Egyszóval eddig még semmi újat nem mondott. láss hallgatott. — Miért nem látták el magát •obbanóanyaggal? — Ügy volt, hogy utánam küldik. Megállapodtunk, hogy amint elhelyezkedtem itt, kapcsolatot teremtek... — Ne meséljen. — Azizov felállt. — De hiszen rádióadója sem volt. — Az a megadott címeken lett volna. — Talán az Öszszakállúnál ? — Nem. Erről az emberről ón soha semmit sem hallottam. Iga. zat mondok, nyomozó polgártárs. — Ö viszont jól. sőt kitűnően ismerte magát. Hogyan lehet ez? — Gondolja, hogy... kintről kapott megbízás alapján buktatott le? — Ön saját maga is így gondolja. — Kétszer dobtak ét, egyszer Franciaországba, egyszer pedig Lengyelországba, s mind a két út sikeres volt. — Liss megtörölte a homlokát. És most itt... Nem, sehogy sem értem az egészet. Igaz lenne az ,amit maga mond? Nem tudom elhinni... — Igen. Tulajdon társai árulták el. — Akkor, akkor... — Láss hirtelen kihúzta magát, s a takaró szélébe markolt. — Felfedek maguk előtt egy titkot. Igen fontos ügy. Egészen véletlenül tudtam meg... * Amint már mondtam, a feladat elvégzésére Ostburgban képeztek ki. A részleteket ismerik. Amikor mindennel kész voltunk, néhány nap szabadságot kaptam. Utána egy speciál-repülőgépmek kellett engem felvennie. Nappal nem mutatkozhattam a városban, de este szabad volt. A sötétség beálltával elindultam valamerre a kikötő felé. Ott elég sok kiskocsma van, amelyekben kellemesen eltöltheti az ember az időt. Az elutazásom előtti utolsó estén is szokott időben mentem a kikötőbe. S ott beléütköztem egy férfibe, akit még gyerekkorától kezdve ismertem, de már hoszszú ideje nem láttam. Kari Breier volt az, a nemzeti szocialista párt eléggé ismert tagja, aki Thüringia egyik kerületének Kreisieitere volt, aztán a Kripo valamelyik osztályának lett a vezetője, most pedig, amint megtudtam, az SS Standartenführere és az SD munkatársa. Mi soha sem tápláltunk egymással szemben különösebb szimpátiát. De — ahogy ez mér lenni szokott — ha két földj Idegen városban találkozik, mindig valamiféle közelséget érez egymás iránt. S ráadásul sem nekem, sem neki egyetlen ismerősünk sem volt Ostburgban. Fél óra múlva egy kis éjjeli mulatóban ültünk. Egyszál zongorista kalimpált a billentyűkön, s néhány pár táncolt rá. (Folytatjuk) Ördögcsapda Frantisek Vlacil csodálatosan szép filmje a balladák titokzatosságával, szűkszavú egyszerűségével és megkapó költőiségével mondja el egy öreg molnárnak és fiának háromszáz esztendős történetét. A gonoszság és az ostobaság ütközik meg a jósággal és a tisztasággal, akár a mesében, és ezt tükrözik a film mélyfekete és vakítóan fehér színei is... A komor és rejtelmes históriát gyengéd finomsággal szövi át a molnár-fiú: Jan és a jobbágylány, Martina minden akadályon, gyűlöleten és halálon is győzedelmeskedő tiszta szerelme. A csehszlovák filmgyártás e szép, művészi alkotását a battonyai Alkotmány mozi mutatja be 1962. október 11—12-én. t* **.0- 0 9 ** *.** e 0 #: Gondolatok a dévaványai cukrászdában Sűrűn nyílik a dévaványai földművesszövetkezet cukrászdájának az ajtaja. Fejkendős parasztasszonyok lépnek be rajta. Kezükben megrakott kaskákat hoznak. Otthonosan foglalnak helyet a kis szögletes asztalok mellett. Némelyikük presszó-feketét, másikuk likőrt kér. Mindezt egészen természetesen. Figyelem Váradi Lajost, a 23 éves cukrászmestert (a boltvezetőt), s 19 éves feleségét. Néhány hónapja, hogy Hódmezővásárhelyről pályázat útján dévaványára kerültek. S e rövid idő elég volt ahhoz, hogy megszeresse őket a lakosság. Jó nézni e fiatal házaspár szerénységét, mellyel nagyszerűen párosul kedvességük, udvariasságuk. Nem túlzás, ha azt mondom: a Váradiházaspár megfiatalította ezt a cukrászdát. Közben meghívom rövid beszélgetésre Váradi Lajost. A belső helyiség egyik asztala mellett foglalunk helyet. Terveiről, elképzeléseiről beszél. Arról, hogy hamarosan gépesítik a dévaványai cukrászdát. Az fmsz vezetői villanyrezsót és nagyobb krémikávéfőző gépet ígértek. Mert a jelenlegi már nem tudja kielégíteni a j község igényét. Különösen vasárnapokon nem, amikor 120 dupla fekete is kevés. De másként is megnőtt a községbeliek igénye. Amikor a Váradi-házaspár Dévaványára jött, mindössze négyféle cukrászsütemény közül választ-I hatitak az oda betérők. Azóta 25- féle édesség várja a fejkendős parasztasszonyokat. S a beszélgetés mindinkább a vásárlókra terelődik. Kedves szavakkal jellemzi Váradi Laf jós a község asszonyait, akik napról napra többen térnek be hozzá>juk. Mert a tanyákról a piacra jött parasztasszonyök közül ma már alig akadnak olyanok, akik batyujukra ülve kenyeret, szalonnát ennének. Annál több azoknak a száma, akik egyet gondolnak, s a cukrászda felé veszik útjukat, hogy egy-két krémest, esetleg egy dupla feketét elfogyasszanak. Miközben beszélgetünk, újabb vendégek érkeznek. A cukrászda vezetője felhívja figyelmemet rájuk; milyen magabiztosan és otthonosan rendelnek! Már az utcán vagyok. De ismét visszanézek, amikor másik négy fejkendős parasztasszony nyit be a dévaványai cukrászdába. S közben cikáznak bennem a gondolatok. Minduntalan az jut eszembe, hogy valóban milyen nagyot is léptünk előbbre az utóbbi években. Hiszen 8—10 évvel ezelőtt a mi parasztasszonyaink közül szép kevesen lépték át a cukrászdák és a többi ilyen szórakozóhelyek küszöbét. Egyrészt a régi előítélet, másrészt az anyagi gond is visszatartotta őket. Jó tudni, hogy mind a kettő már a múlté. Persze ma is akad átmenetileg anyagi gond. de mennyivel más ez most, mint valamikor! Balkus Imre Gyulai Fa- és Fémbútoripari Ktsz keres azonnali belépésre, lehetőleg gyakorlattal rendelkező faipari technikust Fizetés megállapodás szerint. Erkölcsi bizonyítvány szükséges. Felvétel esetén útiköltséget térítünk. Jelentkezni lehet a Fa- és Fémbútoripari Ktsz központi irodáján, Gyula, Varsándi u. 7. Telefon: 1—55. 546