Békés Megyei Népújság, 1962. október (17. évfolyam, 230-255. szám)
1962-10-07 / 235. szám
A gavallér Ätz öregedő gavallér unott mosollyal tónfergett az autóbusz-megállóinál és előkelő hányavetiséggal iparkodott tudtára adná a kisvárosi utazóközönségnek, hogy ő különbnek érzi magát nálunk. Ö nagyvárosi ember, aki csak (kényszerűségből került ide átutazóban. Kényszerűségből ödöng a földszintes hár zak között és szinte sajnálja jól szabott kabátját, hogy beüljön vele ebbe, az autó buszba, amely már itt áll esetlen testével, csak a kalauz hiányzik róla, hogy kitárja keskeny ajtaját ée be engedje a tolongó tömeget. Mert ügy látszik, lesz utas bőven. Csupa szürke, vidéki arc, alig akad közöttük egykét csinosabb nőcske... De mégis.- Ebben a pillanatban a gavallér szíve nagyot dob ban. Az utasok között ott áll egy szőke tündér is! Hogyhogy eddig nem vette észre. Persze, háttal áflt feléje és ae a két falusi ember eltakarta. És már nézi, kerülgeti, ahogyan az ácsorgók között kerülgetni sikerül. Jól szabott kosztümöt visel és zö'di kalapot. Cipője persze tűsarok, nem is lehetne más. Kezében lakk-bőrönd és kedvesen cseveg egy idősebb nénivel. Mintha hasonlítana is reá... Ügy látszik a mamája, aki lekisérte kislányát az autóbusz-megállóhoz. Ä gavallér döntő lépésre határozta 'el magát. Nem, nem a lányt kerülgeti már, sokkal előrelátóbb és okosabb annál. Az autóbusz ajtajához surran, ott férkőzik az elsők közé, hogy ha a kalauz megjelenik és beszállást engedélyez, akkor 5 gy-ons lendülettel azonnal fent teremhessen és helyet foglalhasson. És hála eszének — remekül sikerült mindén. Egy perc múlva jön Is már a kalauz, szélesre -tárja az autóbusz ajtaját és harsány hangon jelzi, hogy öt perc múlva indulnak. Nosza lett tolongás, tülekedés! A gavallér ekkor már ült. Jó helyen, nem elől ée nem hátul, és nem is kerék felett. És természetesén maga mellett is fenntartott egy helyet. Óvatosságból rátette az aktatáskáját, nehogy illetéktelenek oda-tel-epedjenek!.. Persze közben izgatottan leste a tündért. A nagy tolongásban majd el sodorták, mégis felszállt és bőröndjét szorongatva közeledett. És amint csodálatos kék szemeivel átfutotta az ülőhely-lehetőségeket, a gavallér már gavall-éros udvariassággal Intett is néki. Hiszen csak erre a pillanatra várt. — Itt van még egy hely! Parancsoljon! — gurgulázta és gypztes mosollyal kivette a lány kezéből a bőröndöt, hogy a hálóba tegye. A szőke tündér hálásan nézett reá, gyermeki bizalommal hagyta, hogy elvegye a koffert, majd bűbájos mosollyal szóra nyitotta édes szájacskáját. — Igazán nagyon köszönöm! Azután hirtelen sark omfordu-lt és csörtetett vissza a mamájáért, aki még a 'épcső tájékán clhelődött. Mert hát nem ő, hanem a mamája utazott... Szabó ibolya KÖRÖSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Vajnai László.* Kulonbozoseg TÁVOL EGYMÁSTÓL GONDOLATOK egy nagy költő sírjánál „Egy nap? Ezer év? Ami közbejött — áttörhetetlen. (Még a tegnapi — itt vagy!) És a különbség oly kicsi.” Ezek a sorok siratták el Szabói Lőrinc Szerelmesét s alig szakadtak ki a „toll proletárjának” szívéből, már róla is ezt mondhattuk el. 1957. október 5-én terjedt el Magyarországszerte a hír. Meghalt Szabó Lőrinc. Öt éve már. A századdal született. Ötvenhét évet élt, de olyan alkotást hagyott e rövid életút nyomán örökül, melyet Illyés Gyula „életregénynek” nevezhetett. Nagy megtiszteltetés ez a jelző, mert e helyen azt jelenti, hogy ebben a 10 kötetes regényben nem egy ember, vagy egy család, hanem egy egész társadalmi réteg kapott rajzot. E költészetben a magyar értelmiség szegényeinek arca bontakozik ki előttünk, ennek a rétegnek a két világháború közötti időszakban megjárt útját követhetjük nyomon. Nagy nemzeti ajándék az ő öröksége. Irodalomtörténeti tanúság egy izgalmas korról, lírai tanúzás egy időszakról, melyről elmaradt a próza vallomása. öt éve annak, hogy sírja mellett vele indult pályatársak álltak döbbent elmélkedésben, hogy Fodor József úgy érezte: talán egy egész költői nemzedék hulltával egyenlő veszteség az ő korán jött halála, öt éve versek siratták, Vas István költő búcsúzóját ma is halljuk; magyar irodalomba, ő a birtoklás-szerelemvágy maga s ugyanő az, aki alig egy évtized múltán egy filozófus bölcs higgadtságával tekint a szerelemre. Ifjú korában a társadalmi ellentmondások ellen lázadó polgár, de pár év múltán sem válik forradalmárrá, hanem rezignált szemlélője marad a társadalmi hibáknak s reformista módon véli megkeresni a megoldás lehetőségeit. Járhatatlan ez az út, s így az ifjú Szabó Lőrinc tiszta hazaszeretete a második világháborúra készülő Magyarországban már nacionalizmussá torzul. A költő ekkor „vakhitü harcba pártolt, / de ellenségnek is jó erőt adó barát volt”. Szabó „... Tavasza Lőrinc a fasizmus népgyilkos jellegét fel nem ismerve, őszitén hitt abban, hogy a háború szeretett hazájának a felemelkedését hozza el. Jóhiszemű áldozatnak is láthatjuk, aki még költői árat is fizetett, kifinomult költészeti formaeredményeit dobva prédául a „döntések”, „határrendezések” üdvözlésekor írt programversek oltárára. Végzetesen tévedett a 40- es években. „Ha van, ki jogot érez / fölötte, hadd ítéljen.” Miben s milyen mélységig, s miért tévedhetett? — Természetszemlélete, erre tanú híres Materializmus című költeménye éppúgy merev maradt, mint történelem vizsgálata s ez megakadályozta, hogy a szembetűnő jelenségek közötti összefüggéseket érzékelje s kifejezze. A nagy történelmi cáfolat sem volt elég arra, hogy annyira meggyőződjék nézetei helytelenségéről, hogy képes legyen felszabadulás után határozott és pozitív állásfoglalásra. Tartózkodó maradt, de kutató, hiszen ekkor jelentkezik újólag Tücsökzenéjével, élete magyarázatát adó nagy költeményével. Ez a kötet azt bizonyítja, hogy a költőben, ha mélyebb rétegek alá szorítva is, de élt a vágy, hogy közelebb kerüljön a néphez. Halljuk a költő emberközelségért kiáltó szavait: „Meghalt... A legnagyobb volt közöttünk, akik élünk — s amire ő megérett, mi is már arra érünk. Megérett lelki-testi kínok és szégyenek közt — s mit tudjuk, hogy nekünk még mit tartogat a nagy köd?...” Kettőnk kétfélesége; Kettőnk két virága. Az enyém míniumpiros, A tiéd fekete-sárga. Iszonyú furcsa milyen távol vagyunk egymástól. Te az ég kristályfélgömbjén innen. Én az ég kristályfélgömbjén túl, Közöttünk városok, űrállomások, foszforeszkáló jelek. — Különböző világokba néznek e különböző szemek. HISZEK AZ EMBERBEN Szeretem a hajlottkarú fákat, a borzolt füveket, hajnalok tisztító erejét, sugarak zuhatagát, és hiszek az örökidő elpusztíthatatlan gyökereiben, az emberben, ki mindig visszatalál önmagához s épít, remél... De mi lesz ha messzi tengerek felől halálport hoz a szél? Fiiadéi fi Mihály: Két kő között Ma még a selymes réten járunk... Lelkűnkben fortyog a jövő, akár az érc a forró vaskohóban. S a vihar zúg, ha háborít a hír... Mert erős kötés a mi szerelmünk, és jaj, ha elveszítjük hitünket a ködben; Mi most születtünk. Két súlyos kő közé. És a történelem mibennünk remekel csodákat és vágyasabb álmokat. És magvetés a sorsunk. De bennünk reszket minden háború is... — Mi lesz itt holnap ember? S mi lehet?! Vagy-vagy? Nem. A vagy-vagy gyáva menedék. Csak igen! Csak igen! Csak igen! — Csak az élet! Az olvasó azonban nem örökséget keres, számára a versolvasás gyönyörűség, nézzük hát azt, mit jelent a verskedvelő számára az öt éve halott költő hagyatétéka? Az olvasó embernek valami sajátos muzsikát is nyújt ez a költészet. Szabó Lőrinc-kötettel a kézben az olvasó verssorokat mormolva mosolygón Lócit, Kis Klárát idézi, elnyugszik a „Tücsökzene” furcsa, monotonnak tűnő, mégis izgalmas, harmonikus képsorán, vagy együtt fűz versvirá sokat „A huszonhatodik év” halotti szonettkoszorújába s temeti a Költővel az el nem múló rímeikbe örökített Kedvest a „lírai requiem” hangzataival. Emlékezünk. Költőre, gondolkodóra, hatalmas, egyetemes műveltségű műfordítóra, aki „örök barátainkká avatta a világirodalom halhatatlanjai sorozatát. Költőre emlékezünk, akinek pályafutása nem töretlen, akinek szemléleti horizontja nem tágult _ olyan * szélesre,; mint nem égy más kor- és pályatársáé, akinek útját a megtorpanások éppúgy jellemzik, mint a távlatokat feszítő, bontó mérföldkövek s akiről mégis azt valljuk: helye ott van Ady, Babits, Tóth Árpád. Kosztolányi fényes névsorában, akinek egységesen magasértékű alkotó munkásságát kormányzatunk Kossuth-díjjal tüntette ki. Beszélve róla ellentmondásokról kell vallanunk. A 20-as évekbe” életfaló nagy követelőzéssel robbant a jött újra a földnek: nézd a nép dolgozik, szépül a város és vidék; nem árt, hogy eltűnt sok gőg, régi copf, S jobb lesz a jó, ha te is akarod ... ” Felkutatták emberségre, szeretetre, s arra is, hogy bár az emberi tévedések az alkotásra mindenkor kihatnak, mégis akitől a tiszta szándék nein idegen, az tragikus ellentmondások között is nyújthat olyan művészetet, melyet a század egyik legjelentősebb eredményének mondhatunk. Szabad Olga a TIT irodalmi szakosztályának tagja. sikeréről'.' örömünkre szolgál ez azért is, mert a Derkovits-tepemiben megrendezett tárlatával áttörte a fővárost és 'a vidéket „elválasztó” jeget. Ez a tény komoly értékmérőnek számít. A kri tikusok . véleménye szerint Cs. Pataj Mihály elsősorban témagazdagságával és színkultúrájával vonta magára a figyelmet. Közölt képe is a Derkovits-teremben rendezett tárlat egyik darabja, címe: Kábelgyárban. a munkás műkedvelő színjátszás emlékeit Békéscsabán kedvelő színjátszásról is. Ennek kutatása közben a régi munkás műkedvelő színjátszásra fényt derítő, elkallódott, értékes adatokra talált a levéltárakban és könyvtárakban. Előkerült régi színlapok tanúsítják, hogy a munkás műkedvelő színjátszó kultúrának Békéscsabán figyelemreméltó múltja van. így például a vas- és fémmunkásoké volt az egyik legerősebb színjátszó műkedvelő-gárda a megyében. A vasas műkedvelők sokszor felléptek, s Gyulára is átjártak vendégszerepelni az 1920-as évek elején; a textilmunkások és az erzsébethelyi munkás dalkör műkedvelői szintén jelentős kulturális tevékenységet folytattak. A kutató azt is kiderítette, hogy a húszas évek végén szlovák nemzetiségi nyelvű színjátszás is volt már Békéscsabán. Az érdekes témájú helytörténeti könyvnek egy kötete már megjelent. A következő kötetét, amelyben a munkás műkedvelő színjátszás „hőskorát” is megírja a szerző, tavasz- I szál adják ki a városi ta- I nács támogatásával. S jött 1956, amikor is szerelmese elvesztése, az átélt nagy fájdalom soha nem ismert mélységig felszakítja a csendesült költő lírai erejét. Hattyúdalt énekel. Hatalmas, új igaz költeménysorozattal gazdagítjá a magyar irodalmat „A huszonhatodik év”-vel búcsúzó költő. A költőt műve méri. Szabó Lőrinc útja tanít, igaz Papp János, a Békéscsabai Rózsa Ferenc Általános Gimnázium tanára három kötetes könyvet ír a helyi színészet történetéről. A fiatal tanár könyvében a Békéscsabán szerepelt színtársulatok történetén kívül megemlékezik a mű■ •■«■■■■(■■■■•■■■IIIMIaa„ala|la|||||a|a|||a|||||a||||||||a|||a||||a||ata|||||||||aaMB||a||n|| Cs. Pataj Mihály festőművész sikere Budapesten Cs. Pataj Mihály festőművész hosszú éveken át tevékenykedett megyénkben: Orosházán, Szarvason, Bé kóscsabán. A művész jelenleg Szegeden ól és dolgozik, ás a napokban érkezett hír budapesti kiállításának
