Békés Megyei Népújság, 1962. október (17. évfolyam, 230-255. szám)
1962-10-04 / 232. szám
W62. október i 4 Csütörtök ben. Valkó századosban is felcsillant egy pillanatra a menekülés reménye. De csak egy pillanatra. A szűnni nem akaró, sőt egyre gyorsuló pörgéstől ugyanis a kidobott hasemyő kupolája nem lobbant ki, hanem a tönkrement, rongyként vonszolódó hátemyő kupolájának rés-záró zsinórjára csavarodott. S a hasernyő selymének egy része Valkó százados testére, fejére tekeredett. i „"Ez a vég” — gondolta a tiszt halálra váltan, s eszébe jutott felesége és két gyermeke, a hatéves Attila és a kétesztendős Ági, akik — reggel hat óra lévén — még az igazak álmát aludtak otthon, nem is gondolva arra, hogy apuka a halállal viaskodik ég és föld között. Valkó százados úgy küzdött az újra és újra a testére tekeredő ejtőernyő-selyemmel, mint valami fantasztikus film hőse a tenger mélyén az óriáspollp csápjaival. Az ernyő, amely máskor az életet, a biztonságot jelenti az ugró számára, ezúttal fojtogató ellenséggé váll Másodszor is, harmadszor is, negyedszer is újra rátekeredett a tisztire, aki egyre gyorsabban zuhant a föld felé, mint a számyaszegett madár. Ponyvát! Ponyvát! Még egyszer összeszedte minden erejét és negyedszerre is sikerült kiszabadítania magát az emyőselyem főj tógát ásóból. A földre pillantott, amely mintha eszeveszett gyorsasággal rohant volna feléje. Felette, a repülőgépből Húsé szakaszvezető mármár úgy látta, hogy a százados a földre zuhan és ott leli szörnyű halálát, amikor... 1. amikor Valkó századosban ismét fellángolt az életösztön: — Ponyvát, gyerekek! Ponyvát! — kiáltotta lefelé kétségbeesetten. Odalent ekkor már felengedett a dermedtség: nyolcan-tízen ragadták meg a ponyvát és rohantak vele a zuhanó test alá. Valkó százados jól látta ezt, s végtelenül jóleső érzés töltötte el. „Megmentenek. Mégsem halok szörnyet a földre zuhanva.” Hanem ekkor újabb váratlan fordulat következett: húsz-harminc méternyire a kifeszített ponyva fölött egy váratlanul erős szélroham a tisztet estében oldalra röpítette. ”Végem van. Nincs menekvés” — ismerte fel a helyzetet, de mégis szabályosan összezárta a lábát és várta a földre zuhanás végzetes pillanatát. A ponyvát tartók tehetetlenek voltak, hiszen a tiszt esése oly gyors volt, hogy a néhány pillanatnyi idő alatt nem követhették a ponyvával. Egy harcos közbelép — Vége! Szörnyethal! — néztek a zuhanó testre, s akadt, aki behunyta a szemét, hogy megmeneküljön az iszonyatos látványtól. Valkó százados összeszorította a fogát és elkészült a legrosszabbra. S amikor már mindenki azt hitte, hogy sorsa beteljesedett, akkor történt valami, amire senki sem számított. Bartucz Pál honvéd szélvész-gyorsasággal a zuhanó test alá vetette magát, s önfeláldozó bátorsággal estében elkapta és saját testével fogta fel lendületét. Mindketten a földre zuhantak. A közelben állók kezéből ernyedten hullott ki a ponyva, s mindannyian a két földön fekvő ejtőernyőshöz, Valkó Gyula századoshoz és az elöljárója iránti hősies önfeláldozást tanúsító Bartucz Pál honvédhez futottak. — Mi történt?! Éltek?! — hangpípaszár-lábát, amelyet valósággal eltorzított a felpuffadt, köszvényes térde. A kapcsolóihoz nyúlt, s felgyújtotta a villanyt. Az ablakon túl egyenletesen morajlott a tenger. A Kaspi ismerős, monoton hangjához később halk sustorgás vegyült, amely egyre erősödött. S csakhamar sűrű zápor verte a háztetőt, az ablakot meg a ház előtt álló fügefa leveleit. A tenger felől távoli csattanás hallatszott. Mintha ágyúból lőttek volna. Pedig csak az első viharhullám csapódott a parti sziklákhoz. Az öreg mezítláb odacsoszogott az ablakhoz, megnézte, jól be van-e zárva. Aztán felkuporodott az ágyra, s bebugyolálta magát a takaróval. így ült ott reggelig. A hajnal igen összetörtén érte. Lekászálódott az ágyról, s meggyújtotta a petróleumfőzőt. A szomszédék kislányának mindjárt itt kell lennie az üveg tejjel. Igen, már meg is jött: lépések hallatszottak a ház mellett. Az öreg kinyitotta az ajtót, átvette a tejet, kiöntötte egy lábasba, az üveget pedig visszaadta. — És a péns? — kérdezte a kislány. — Menj csak, menj csak, majd holnap megkapod. — Az öreg bezárta az ajtót, s a petróleumfőző fölé hajolt. Gyorsan kiitta a tejet, s megette a krumplit is, amelyet még előtte való estén főzött. A lelke mélyén nyugtalanságot érzett. Nem pontosan hajtotta végre az utasítást. A rádiógram úgy szólt, hogy a kertes házból kijövő férfit az állambiztonsági szerveknek adja át, s nem a rendőrségnek. Igaz, próbált valamit tenni, hogy a rendőrségi vizsgálat közben ráterelődjön az állambiztonsági szervek figyelme is. De mi lesz, ha azt a bizonyos dolgot nem veszik észre, s a rendőrség minden különösebb vizsgálat nélkül szabadon engedi? Tudta jól: a hírszerző-főnökség mindig igyekszik ellenőrizni ügynökeit. Ilyen ellenőrző feladatot ő maga is kapott már. Mi lesz, ha ezúttal is sor kerül egy ilyen ellenőrzésre, amely ráadásul könnyen kiderítheti, hogy a rendőrség nem vette be a horgot, s az illető urasan távozott a börtönből... Ebben az esetben őt egykönnyen megvádolhatják, hogy félre akarja vezetni a gazdáit. Ezért pedig alaposan megfizethet. S ő most már tudja jól, mivel jár ez a fizetség. Nem, nem. Cselekedni kell, méghozzá azonnal, órákon belül. Meg kell győződnie, hogy minden úgy sikerült-e, ahogy kell. Felvette az ingét, s kinyitotta a ruhásszekrényét. Ott volt a szilvakék öltöny, amelyben tegnap este a városban járt. De meggondolta magát, s visszacsukta a szekrény ajtaját. Az ösztöne azt sugallta,, hogy ezút-Az önfeláldozó, bátor életmentő: Bartucz Pál honvéd. (Bleich Rudolf felvételei) zott innen is, onnan is az aggódó kiáltás. — Nem élhetnek — legyintett valaki lemondóan. — Egész biztos szörnyethaltak. Azután egyszerre mindenki megkönnyebbült: — Gyerekek, már él is búcsúzkodtam — emelkedett fel az életörömnek, az átélt szörnyű másodpercektől eltorzult mosolyával Valkó százados. Azután Bartucz honvéd is félemelkedett. Elvtársaik hitetlenkedve tapogatták végig őket: nem akartak hinni a szemüknek, hogy épségségben maradtak. — Csoda, valóságos csoda! — jegyezte meg valaki. — Nem csoda ez — kontrázott a mindjobban magához eszmélt Valkó százados és hálatelten nézett önfeláldozó' megmentőjére. Odalépett hozzá és gyengéden magához ölelte a lányos arcú, szőke Bartucz Pál honvédet. Az egész életre emlékezetes esemény óta már néhány nap eltelt. S Valkó százados időközben már újabb ejtőernyő-ugrásokat hajtott végre; akárcsak megmentő je, Bartucz honvéd. Egyikük sem tekinti hőstettnek cselekedetét. Pedig hőstett volt ez a javából: a kiképzés, a kator-ai kötelességteljesítés, az önfeláldozó bátorság hősies cselekedete. Bertalan István kihasadt, a kupola kifordult, nem volt semmi tartása. Ráadásul testének'pörgő zuhanása sem szűnt meg, de a pörgés sugara nagyobbodott. Ekkor kezdődött meg a drámai küzdelem az életért ég és föld között Kinyitni a hasernyőt „Köszönöm.” Hüse Károly szakaszvezető, ugjsrtó-paran csnok karjeiére Valkó Gyula százados határozott ragaszkodással vetette ki magát a repülőgépből. Ez vott a 617. ugrása. Odalent, a repülőtéren már a nyitás pillanatában észrevette mindenki, hogy Valkó százados ernyőjével baj történt. Néhány pillanatra megkövültén álltak az emberek és feszülten figyelték a zuhanó tisztet: mi lesz vele? „A hasernyőt! Kinyitni a has„Igy kaptam el zuhantában” Ekkor még nem gondolta, hogy eletánek milyen drámai másodpercei következnek; Nem sejtett semmit a történet igazi hőse, Bartucz Pál honvéd sem, aki Valkó százados előtt hagyta el a gépet és éppen a tiszt zuhanása közben ért földet. Az ernyő kihasad Odafent az »gró már az első másodpercekben észrevette, hogy elvétett egy mozdulatot, s emiatt zuhanás köziben gyors pörgésbe kerüli— Zuhanása mindjobban gyorsult, füle mellett szokatlan élességgel süvöltött a levegő. Ügy tetszett, mintha a föld rohanna feléje odalentről eszeveszett gyorsasággal, hogy szótlapítsa, elnyelje, magába eméssze. Eltelt a zuhanásra előírt 20 másodperc, akármi történik, nyitni kell az ernyőt... Egész testébe sajgó fájdalom hasított A szokásosnál sokkal erősebb rántást érzett az ernyő nyitásakor. Feltekintett a réseit ernyő kupolájára: megdöbbenve tttta, hogy a rést összefogó szelet “ mutatja Bartucz honvéd. ernyőt!" — várták odalent szívszorongva, feszült aggódás közben. A repülőgépről Hüse szakaszvezető felülnézetben látta a zuhanó Valkó századost. A tapasztalt ugrató-parancsnok azonnal felmérte a helyzet veszélyességét: hiszen a hasadás és a szálátcsapódás három részre különítette az ernyő kifordult kupoláját, a hatvan négyzetméternyi felületből mindössze 6—8 négyzetméter fékezte a tiszt zuhanását. Valkó századosnak nem volt egyetlen veszteni való másodperce sem. Hosszú ejtőernyős pályafutása alatt beleidegződött a gyors döntés és a gyors cselekvés tulajdonsága. Villámgyors, szabályos mozdulattal kinyitotta a hasemyő zsákját és a nagy sugarú zuhanó pörgés irányába teljes erejével kidobta az ernyőt. Akár az óriáspolip... Odalent a szemtanúk egy pillanatra megkönnyebbülten fellélegeztek. Akárcsak Hüse szakaszvezető odafenn, a bajba jutott ejtőernyős felett keringő repülőgépEgyetlen lehetőség van: neked, Georg át kell menned az oroszokhoz. Ha én lennék a te helyedben, én is ezt tenném. Erre megesküszöm neked. Felesleges lett volna tiltakoznom. Maxnak igaza volt. Hát ezért vagyok most itt. * Az öregnek rossz éjszakája volt. Későn feküdt le, a nap folyamán átélt események igen ki merítették és sehogy sem tudott elaludni. Észrevehetően ideges volt. Elmúlt éjjel egy óra kettő, három és jő még mindig csak forgolódott az ágyban, köhécselt, sóhajtozott, s időnként valamit mormogott magában Végül, amikor mér feladta a reményt, hogy elalszik, felült az ágyban, s a hideg agyagpadlóra eresztette vékony Hogyan mentették meg egy ejtőernyős életét? ÉBethalál-kiizdelem az ég: és a föld között
