Békés Megyei Népújság, 1962. október (17. évfolyam, 230-255. szám)
1962-10-25 / 250. szám
1963. október 35. 6 Csütörtök Százhúsz létesítmény tervrajza készült el az idén Négy és fél millió forint értékű tervigénylés 1963-ban — Késlekedik a tsz-beruházási iroda — Fontos feladatot teljesít a megyei tanács tervezőirodája. Itt készülnek a lakóházak, a különböző középületek és a termelőszövetkezetek gazdasági épületeinek tervei. Évenként több millió forint beruházással épülő létesítmények tervezését készítik el az iroda munkatársai. Felkerestük Körösfalvi Pál elvtársat, a megyei tanács tervezőirodájának igazgatóját, hogy kérdéseinkre választ kérve bemutassuk az iroda munkáját, amely az egész megyére ki-Mi a h a tüzelőellátással? Van szén, csak válogatósak az emberek — Pánikkeltés haszon miatt — 19 ezer vagon tüzelő az ez évi „fogyasztásunk” — Beszélgetés a TÜZÉP vezetőivel — terjed. Milyen új létesítmények és átalakítások tervét készítették és készítik el ebben az évben és hol tartanak a vállatok a különböző épületek kivitelezésével? — Az iroda erre az évre három, millió 270 ezer forintos tervszámot kapott. Ez azt jelenti, hogy emögött kereken százmillió forintot érő különböző létesítmények kivitelezésére, vagyis felépítésére kerül sor az idén terveink alapján. Itt jegyezném meg, hogy az első háromnegyedévi munkánknak 106,8 %-ban tettünk eleget. S most hadd említsem elsőnek azokat a létesítményeket, mélyek a jelentősebbek közé tartoznak. Az idén elkészítettük a 'békéssámsoni s a mezőkovácsházi filmszínházak, valamint a csorvási művelődési otthon, a Békéscsabai Felvonógyár szerelőcsarnokának, a békéscsabai Árpád-fürdő lelátójának terveit. Ugyanakkor készem van a mj irodaházunk terve is. Munkánk nagyobb részét azonban a felújítások, s az átalakítások teszik ki. Ilyen többek között a Békéscsabai Ingatlankezelő Vállalat lakóháztatarozásá, a gyomai szülőotthon, a Csaba-szálló, a gyulai bíróság, a békéscsabai városi rendőrkapitányság, a battonyai gyermekotthon korszerűsítési, s a tsz-ek istálló- és magtárépítési tervei. Ebben az évben 120 létesítmény tervének elkészítésére kerül sor. S ami különösen biztató: a tervezett átalakítások, felújítások, tatarozások úgyszólván kivétel nélkül befejeződnek az év végéig. Igaz, lesz áthúzódó építkezés is, többek között a csorvási művelődési otthon, a békéssámsoni és a mezőkovácsházi filmszínház, a bélmegyeri, s a sarkadkeresztúri gyógyszertár és a szeghalmi nyolctantermes iskola, mélynek építéséhez a közelmúltban fogtak hozzá. Jelenleg irodánknál tervezés alatt van a gyulai lovarda belső átalakítása, melyben hárommedencés zárt fürdő létesül, valamint az említett épület szomszédságában egy tágas öltöző és egy több kádas fürdő épületének megtervezése. A lovarda épületét, mint műemléket, eredeti állapotban újítják fel. Szólni kell még az új lakások terveinek készítéséről is. Ebben az évben rendelte meg nálunk a Délmagyarországi Áramszolgáltató Vállalat a Sarkadon és Zsadányban felépítésre kerülő körzetszerelői szolgálati lakás, valamint a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium Köröstarcsán létesítendő szolgálati lakás tervét. A Nagyalföldi Kőolajipari Vállalatnak is elkészítettük már az Orosházán épülő kétemeletes, 12 lakásos tömbépületének tervét. Jelenleg a békéscsabai Tulipán utcai négylakásos épület tervének elkészítésén dolgozunk. Folyamatban van a megyei tanács által megrendelt, s Békéscsabán az Alkotmány téren felépítésre kerülő lakások terve is. Még ebben az évben elkészítjük típusterv-módosítással a mélyépítő technikum hat lakásának és egyedi terv alapján, még két lakásának a tervét. Az említetteken kívül lakásátalakításra is sor kerül a megyei Építőipari Vállalatnál, melynek tervét ugyancsak irodánk készíti éL Milyen lakások és gazdasági épületek terveinek elkészítése vár 1963-ban a tervezőiroda munkatársaira? — Az 1963-as évre négymillió 570 ezer forint értékű tervigénylés érkezett be hozzánk a különböző szervektől és intézményektől. Sajnos azonban — bár két tervezővel többet foglalkoztatunk januártól, mint az idén — mégis csak hárommillió 353 ezer forint tervszámmal tudunk megbirkózni. Vagyis több mint egymillió forint igénybejelentésnek nem tudunk eleget tenni. Itt jegyzem meg, hogy még. nem érkezett meg valamennyi szervtől, vállalattól és intézménytől és mezőgazdasági szektortól a tervezésre váró épületek pontos meghatározása, így pontos képet erről nehéz lenne adni. Azt azonban már tudjuk, hogy a jövő évben Békéscsabán csak utakra 2,5 millió forintot terveztek, azonkívül további szennyvízcsatorna, csatomabefedés, vízvezetéképítés, politechnikai műhely-létesítés, s a fürdőnél különböző irányú tatarozás, korszerűsítés szerepel. Ezek terveit is mi készítjük. Orosházán, s az orosházi járásban is több komoly építkezésre kerül sor. A mi feladatunk lesz elkészíteni a szentetornyai s az orosházi rákóczitelepi bekötőút tervét. Útépítésre kerül sor Orosháza belterületének különböző utcáiban is. Ezenkívül megbízatást kaptunk a bölcsőde s az óvoda bővítésének, valamint a szabadtéri színpad építésének a tervezésére. Irodánk munkatársai készítik a mezőmegyeri kultúrotthon, a köröstarcsai tisztálkodási fürdő tervét is. Bár az utóbbi csak 1964-ben lesz átadva rendeltetésének. Kétsopronyban, Dévaványán, Ecsegfalván és Dombegyházán törpevízmű épül, melyeknek megtervezésére ugyancsak megkaptuk a megbízatást. Az említett községek törpevízmű-hálózatai azonban — akárcsak a gádorosi művelődési otthon — csak két év múlva lesznek átadva rendeltetésüknek. Reánk vár még a békésszentandrásd tisztálkodási fürdő építésének, a körösladányi gimnázium bővítésének, s a füzesgyarmati törpevízmű, óvoda és általános iskola bővítésének, létesítésének, valamint a gyulai Bútoripari Vállalat műhelyének tervkészítése. Jelentős szolgálatot teszünk a megye termelőszövetkezetei számára is. A jövő évben 19 létesítmény építésére kerül sor a nagyüzemi gazdaságokban. Feladatunk többek között, hogy elkészítsük az j eleki Lenin Tsz 30 vagonos magtárának, a dévaványai Aranykalász 48 férőhelyes, a békésszentandrási, a békést Kossuth, a kardos kúti Rákóczi, a gyomai Győzelem, s az orosházi Petőfi Tsz 96 férőhelyes istállójának a tervét. Örömmel vállaltuk a méhkeréki Balceseu Tsz 102 férőhelyes istállójának, a gyulai Népköztársaság, a tótkomlósi Viharsarok, s a békési Október 6 Tsz 2500-as palántanevelőjének, valamint a békéscsabai Petőfi, a szarvasi Bem, a békéssámsoni Kossuth és a tótkomlósi Alkotmány Tsz 1500 férőhelyes csibenevelőjének tervkészítését. Az orosházi Dózsa, a mezőkovácsházi Űj Élet, a battonyai Dózsa Tsz-ben pedig tízezer férőhelyes tojatóházak épülnék a jövő évben. Az említett termelőszövetkezetek létesitményeinek tervét március 15-ig átadjuk az építőipari vállalatoknak. Nehezíti azonban munkánkat, hogy a megyei tsz-beruházási iroda még most sem bocsátotta rendelkezésünkre a gyors kitűzési vázlatokat, vagyis, hogy az említett szövetkezetekben melyik határrészen kerülnek megépítésre a különböző gazdasági épületek. S ebben több termelőszövetkezet vezetői is mulasztást követtek el, mivel nem jelentették időben ez irányú igényüket a megyei tanács illetékes szerveihez. Szükséges elmondani azt is, hogy az idei évhez hasonlóan 1963- ban ugyancsak típustervek alapján tervezzük termelőszövetkezeteinkben a különböző gazdasági épületeket. A pártkongresszus tiszteletére külön vállalást is tettünk erre. Mivel magyarázható, hogy több helyen kifogásolják a típustervek alapján való építkezést? — Nem túlzók, ha azt mondom, hogy az utóbbi két évben kialakult nagyüzemi gazdálkodás nem mondható még véglegesnek. Éppen ezért nem mondható kiforrottnak és véglegesnek a típustervek alapján való építkezés sem. Emlékszünk még a koporsó tetejűnek csúfolt istállókra, melyeket évek óta nem tervezünk és nem építünk. Sőt a legújabb típustervek alapján úgyszólván alig épül már magtárpadlásos istálló is. A mi véleményünk szerint az utóbbi két évben átdolgozásra ke-' rült típustervek már igen jól megfelelnek a követelményeknek. S ami a termelőszövetkezeteknek és a különböző intézményeknek és vállalatoknak előnyére szolgál: terveink alapján az építőipar vezetői már előre meg tudják mondani, hogy egy-egy létesítmény milyen összegbe kerül. Balkus Imre — Aszfaltútépitö Vállalat békéscsabai és szegedi munkahelyeire azonnali belépéssel állandó munkára keres kubikosokat és segédmunkásokat lelentkezés: Békéscsabán, Szarvasi u. 1. Telefon: 13—71 és Szegeden, Oroszlán u. 2. Tel.: 12—62. 72404 Szárnyra kapott az utóbbi napokban^ hetekben, hogy nem lehet tüzelőt kapni és rendkívül nehéz problémák vannak a szén-ellátásban. Olyat is beszélnek az emberek, különösen a megye három városában, hogy készpénzért egyáltalán nem adnak szenet. Emiatt kerestük fel tegnap reggel a TÜZÉP megyei központját és be, szélgettünk a tüzelőellátásról Mohácsi Márton igazgatóval, Budur Jánosné tüzelőanyag-elosztási előadóval, valamint Weinfeld Andor áruforgalmi előadóval. — Nincs egészen alapjuk az ilyen híreknek. Azt nem mondjuk, hogy óriási választékban lehet telepeinken szenet vásárolni, de az sem igaz, hogy a megye lakosságának fáznia kell a télen, mert nem tudjuk kielégíteni tüzelőszükségletót — mondották a beszélgetés folyamán az elvtársak. Tájékoztattak bennünket arról is, hogy például tegnap reggel a békéscsabai vasúti telepen mennyi volt a készlet. 6406 mázsa garmada-szén, 2930 mázsa lignit, 5590 mázsa másodosztályú brikett és 645 mázsa félkoksz-brikett. Ez tehát a tegnap reggeli készlet az elosztótelepen. Nem lehet momdani, hogy nincs tüzelő. Ugyanakkor a békéscsabai erzsébethelyi telepen is volt tegnap reggel 1550 mázsa brikett, 2840 mázsa lignit, 810 mázsa csipkési darabos és 370 mázsa felsőgallai B-dió. Hasonló a helyzet a megye öszszes TÜZÉP-telepén. — Mégis, mi az oka annak, hogy az emberek szénhiányról beszélnek? — Az elmúlt években lehetett kapni német brikettet, melyet nagyon megszerettek az emberek. Ebben az évben sajnos nem áll módunkban német brikettet árusítani. És ilyenkor mit szoktak mondani az emberek? „Nem kaptam német brikettet, rossz a tüzelőellátás.’’ Mint elmondották a TÜZÉP vezetőd, a berentei szénnel kapcsolatosan is ez a helyzet. Sokan nem akarnak mással tüzelni, csak ezzel. Márpedig az nyilvánvaló, hogy csupán egy- vagy két-fajta szénből képtelenség kielégíteni egy egész megye lakosságát. A sarkadiak nemrég akkora port vertek fel az úgynevezett „szénhiánnyal”, hogy még a megyei tanács végrehajtó bizottsága is foglalkozott az üggyel. A vizsgálat aztán kiderítette, hogy Sarkadon sincs szénhiány, csupán az ottani telep sem képes egyedül a berentei szénnel ellátni a lakosságot. Ott tanács tegnap, szerdán vendégül látta a hódmezővásárhelyi asszonyok IV. kerületi küldöttségét. A héttagú delegáció — közöttük háziasszonyok és munkásnők — tegnap reggel érkeztek az állomásra, ahol a vendéglátók fogadták őket, majd megtekintették a kötöttárugyárat, a ruhagyárat, ellátogattak a Bameválba, ahol ebéden látták van például a komlói dió, melynek kalóriája' négyezren felül van — ezt mégsem veszik. — Tehát, ezek szerinj semmiféle probléma nincs a tü. zelőellátással? — Szállítási problémák vannak. Előfordul, hogy egy-egy napra kifogy egyik vagy másik fajta szén. De aztán másnap vagy harmadnap újra kapunk. Ebben az évben a lakosság ellátására 19 ezer vagon szén volt a tervünkben. Eddig megkaptunk és eladtunk mintegy 16 ezer 300 vagonnal. A hátralévő két hónapban pedig megkapjuk a hátralévő két és fél ezer vagon szenet. Vagyis ez azt jelenti, hogy a szénellátás a tervnek megfelelően folyik, sőt kissé előre is haladtunk. — Nem értjük — mondották az elvtársak —, mi az oka annak, hogy sokan például idegenk dnek a lignittől? Tessék elhinni^ hogy a jelenlegi lignitünk kalóriája kétezren felül van, vagyis eléri a barnaszén kalóriatartalmát. — Beszélnek arról is az emberek, hogy még az utalványosokat sem tudja kielégíteni a TÜZÉP. Mi a helyzet e téren? — Nem fogadjuk ezt el, ugyaa»is aki beváltotta az utalványát, az megkapta a tüzelőjét. Persze, ha mondjuk az utalványt német brikettre akarja valaki beváltani —> mint már mondtuk —, ezt nem tudjuk teljesíteni. De van egy másik probléma is, ami miatt ilyenről beszélnek sokan. Az történik ugyanis, hogy egy-egy fuvaros összeszed 30—40, sőt előfordult az is, hogy 70 darab utalványt, s azt nem adja ki a kezéből, mert neki ez már biztos fuvar. S, részben hosszú időbe telik míg a fuvaros széthordja ezeknek az utalványosoknak a szenet, részben maga a fuvaros is háttérbe szorítja őket, ha akad egy készpénzes tüzelővásárló. Ilyenkor aztán könnyebb a fuvarosoknak áthárítani a felelősséget a TÜZÉP-re, mondván, hogy sajnos, nincs még szén... Végül kérték az elvtársak, hogy nyugtassuk meg a lakosságot: senkinek nem kell fáznia a télen, bőven ellátják tüzelővel az egész megyét. De kéri a TÜZÉP ^zt is, hogy lehetetlent ne követeljenek az emberek, hiszen csak olyan szenet tudnak ők is adni, amilyent hazai bányáinkból kitermelnek. Varga Tibor vendégül őket. Délután városnézésen voltak és ellátogattak a Békéscsabai Híd- és Vízműépítési Technikumba. A vendéglátók és a vendégek a IV. kerületi nőtanács székházában találkoztak, ahol hosszan beszélgettek tapasztalataikról és a nőtanács tevékenységének módszereiről. Hódmezővásárhelyi asszonyok tapasztalatcsere-látogatása Békéscsabán A békéscsabai IV. kerületi nő-