Békés Megyei Népújság, 1962. október (17. évfolyam, 230-255. szám)
1962-10-20 / 246. szám
1662. Oktober 20. 5 Szombat Alkalmi beszélgetés Párzsa János csabai szobrásszal .*** »UTWW1- T_T_n_rulj-u>.-u-i Jh.^,rLrm»JlmX>C1000rtOOO^ A nagy start e/őtt Repülőegyenruhás, mosolygós arcú fiatalember áll a moszkvai pályaudvar előtt nyüzsgő embertömegben. Szeme felcsillan, amikor a vonatról leszálló, nyári munkáról visszatérő leánycsapatban megpillantja azt, akit keresett. — Natasa! — kiáltja. — Szerjozska! — torpan meg a lány, az arcán meglepetés és boldogság... A két fiaatal számára felejthetetlen nap történetével indul a fűm, mely bepillantást enged az űrhajós-jelöltek mindennapi életébe. (A nagyszénást Szabadság mozi mutatja be 1962. okt. 20—21-én.) t0 *r0*0*0***0t0i*t*^0\ß 0000*00 = RÁDIÓ- ES TV-FIGYELO = Tücsök — Tardos Tibor rádiójátéka — Békéscsabán, a TIT megyei irodáján ütköztünk egymásba. A népművelés az életeleme, most is ilyesmiben ügyködik. Megragadom az alkalmat és faggatni kezdem hogy mi történt Pesten, a fegyveres erők képzőművészeti kiállításán? Szerényen közli, hogy öt kiállított munkája közül a „Fia. tál férfi” című mellszobrát ezer forinttal és oklevéllel díjazták. Országos erőpróbáról lévén szó, az elismerás nemcsak a 35 esztendős szobrász dicsérete. Nem állhat rosszul a képzőművészet szénája ott, ahol a nem hivatásos művészek is ilyen teljesítményekre képesek. — Ceruzával, ecsettel kezdtem — emlékezik vissza Párzsa János. — Képeim már kiállításokon szerepeltek, mikor egyszer — úgy másfél évtizeddel ezelőtt — bekíváncsiskodtam az akkori csabai iparitanuló-iskola szobrász-szakkörébe és gyúrogatni, pepecselni kezdtem. A jószemü, idős szobrász, a Filippínyi Samu bácsi, aki a szakkört vezette, biztatni kezdett: — Fiam, a te plasztikai érzéked a színérzékednél is erősebb. Ott a modell, mintázd... — így váltottam át... Az első lépést természetesen hoszszú szakmai művészi képzés követte, amiben ma sincs megállás. Szegedi katonáskodásom idején sem tétlenkedtem. A portré lett az erősségem. Nagyon szeretem az embert. És, hát lehet-e művészibb cél. mint anyagban fejezni ki az műsora Október 20-án este 7 órakor: MAJD AZ UTÁNPÓTLÁS Somlay- és szelvénybérlet. Október 20-án este lél 8 órakor Orosiratoknak. A rejtekhelyét azzal a céllal létesítették, hogy megőrizzék ezeket az archívumokat akkor is, ha Németország elveszti a háborút, s megszállják a területét. — Engedje meg, tábornok elvtárs. — Aszker felállt a helyéről. — Megkérdezhetem, milyen forrásból szerzett tudomást az ezredes elvtárs az archívumokról és a rejtekhelyről? — Tessék. — Likov Csisztovra nézett. — Válaszoljon Kerimov őrnagynak. — A forrás — felelte Csisztov — az egyik felderítőnk, aki a környéken tevékenykedik. Aszker felállt, odament az Európa-térképhez, amely a szoba egyik falát teljes hosszában befedte. Vonalzót tett rá az egyik pontra, s méricskélt valamit. Aztán visszament a helyére. — Mindössze százötven kilométer — mondta. — Csak annyi választja el Ostburgot Karlslusttól. Az egyik a bal, a másik a jobb partján van a folyónak. A többi mind megegyezik: a rejtekhelyek elhelyezése, berendezése, az őrzés módja, a csomagolás. — Igen, még a csomagolás is egyezik — bólintott Likov. Csisztov hallgatott. Ő fegyelmezett volt, s nem adott fel kérdéseket. Likov tábornok megmond majd mindent, ami szükséges. emberben tükröződő, általa formált világot? Az új keresése és kifejezése — ez a mi hajtóerőnk, de csak addig, amíg a művészi szintézis irányába hat, amíg az absztrahálás nem bomlik értelmetlenséggé, amíg az ember és céljai alkotásainkban is emberiek maradnak életünket, törekvéseinket tükrözik Igaz, hogy minket, szobrászokat, a túlzásoktól rendszerint maga az anyag, amivel dől. gozunk, az véd meg. Beleszól alkotómunkánkba. Például kőbe íaragnl csak zártan, tömören, a lényeget kifejezően lehet. A mához szóló képzőművészt — legyen bár témája a múlt vagy a jövő — érti és megérti kora. Ez az ő legjobb igazolása! Tisztult világnézettel kell szólnunk korunk emberéhez, s a saját nyelvén. Alkotói tevékenységet arra építeni, hogy „majd évtizedek múlva megértenek”, ez menekülés a társadalmi felelősségvállalás alól. Vagy egyet, értek a korszellemmel, vagy nem. A művészetemben ez így vagy úgy. de mindenképpen tükröződik. — Stílusom?... A -naturalizmustól idegenkedem. A realizmushoz állok közel. Ahhoz természetesen idő kell, hogy az embersaját formanyelvét meglelje. Nemcsak az ízlésemmel egyező, de minden más irányzat tevékenységét figyelemmel kísérem. Hallgatom a tárlatok közönségét; mi tetszik neki, mitől idegenkedik. A fény, a mozgalmasság, a derű, az igazért, nagyszerűért való küzdés az, amit képben, szoborban szomjaznak az emberek. Ezérj mintáztam Petőfit, ezért népi hőseinket, a munkásmozgalom harcosait, mártírjait, s a bennünket kétszer is felszabadító egyszerű szovjet katonákat, kis. és nagyplasztikában egyaránt. Szeretném Achim L. András parasztvezémek, aztán Sebes Györgynek, a spanyol nemzetközi brigádban küzdött és elesett, szeghalmi származású. Csabán iskolát járt kommunistának az alakját bronzba önteni. Két rejtekhely, két szomszéd városban — Aszker megtörölte a homlokát. — Különös. — Hallgasuk tovább Csisztov ezredest — mondta Likov. Aszker leült. Csisztov folytatta; — A rejtekhelyei egy speciális csoport keresi. Működési körlete Karlslusteban van. Ügyesen, nagy aktivitással dolgozik. Eddig sikerült meghatározni, melyik körzetben van az objektum. Ennyi az egész. Ettől egy lépéssel sem tud tovább haladni a csoport. Nehezen hihető, hogy a kémelhárítók még nem szereztek volna tudomást róla. Ott most maximális óvatossággal dolgoznak a mieink. A legkisebb melléfogás katasztrófához vezet, hét. — Bocsáson meg, ez mikor történt? — Aszker nyugtalanul mozgolódott a széken. — Azt kérdezi, mikor lett ilyen bonyolult a helyzet, s mióta szaglásznak jobban utánunk a németek? — kérdezte vissza az ezredes. — Igen. — Vagy negyven nappal ezelőtt. — No és — tette fel a kérdést Aszker — gondolja, hogy nehéz lenne elszállítani onnan az iratokat és valami más helyen egy új rejtekhelyét építeni? — Számolunk ezzel a lehetőséggel is és keressük a megol-IgJ -voltam városunk hős szülöttének, a mártírhalált halt ifjúkommunista Kulich Gyulának a megmintázásával is. Az anya drámai elbeszélése gyermeke hősi életéről segített ahhoz, hogy jobban, mélyebben ábrázoljam Kulich Gyulát, mint ahogy őt fényképei tükrözhették. Sajnos, mégis elhangzott, a szobornak a Szabadság téren történt felállítása után olyan vélemény, hogy anyagiak, nem pedig a művészi ihletettség volt munkám ösztönzője. Az igaz, hogy amikor már kész volt a mű és el bürokratizálták volna azt a hivatalos tervet, hogy a térre kerüljön, küzdöttem ellene. Harcoltam a szobromért, úgy, ahogy minden festő vagy szobrász köteles verekedni azért, hogy elfogadott műve oda kerüljön, ahol a helye a nyilvánosság elé. Ez csak nem bűn? Ügy látszik, az volt, mert azóta a megyében hallgatnak rólam azokon a helyeken, ahol képzőművészeink szervezett élete folyik. Fáj a mellőzés, de nem béklyózhatott tehetetlenné. Sosem tudtam tétlenkedni. Most, hogy visszapillanthatok másfél évtizedes utamra, látom csak igazán, mit is köszönhetek szabad életünknek. Grafikáimmá^ szobraimmal részi vehettem szegedi, gyulai, szolnoki, csabai, debreceni kiállításokon. Jelenleg a csabai őszi tárlaton szeretnék két grafikával és tanulmány-fejjel szerepelni. Még nem hívtak meg, de talán nem utasítanak el. Mindenesetre készülök rá. Másik nagy tervem az, hogy két éven belül önálló kiállítással mutatkozom be Békéscsabán.., • Most, miközben jegyzeteim alapján e sorokat gépelem, arra gondo. lók, hogy az ő egykori mellőzése, a megye képzőművészeti életének a perifériájára lökése, csakis félre, értés, szubjektív intézkedés eredménye volt, aminek ma már semmi létjogosultsága sem lehet. Huszár Rezső dóst a megfelelő szállítóeszközre. De hát ezek az archívumok, amelyekről szó van, mennyiségre is meglehetősen tetemesek. Több száz nagy ládából állnak. A német titkosszolgálat állandóan abban a körzetben szaglászik és speciálisan a rejtekhely iránt gyanúsan érdeklődőkre vadászik. Aligha valószínű, hogy észrevétlenül el lehet az orruk előtt haladni egy akkora autókaravánnal, mint amekkorát ez az óriási irat. mennyiség igényelne. A németek okosabbak lettek, nem úgy dolgoznak már. mint a háború első szakaszában. Távol állnak tőle, hogy lebecsüljék a szovjet felderítés erejét és lehetőségeit. A tábornok megköszönte Csisztovnak a jelentést. Az ezredes köszönt, s távozott. — Nos — mondta Likov, amikor egyedül maradt AszkerreJ — mi a véleménye az egészről? Aszker hallgatott. — Beszéljen csak. — mosolyodott él Likov. Aszker felállt, s megfogta a szék támláját. — És én mindennek ellenére hiszek abban, amit Homann mond — szólalt meg csendesen, de igen határozott hangsúllyal Aszker. Likov nem válaszolt. — Hiszek neki — folytatta Aszker — és nem tudok ellene semmit sem felhozni. (Folytatjuk) (A Rádiószínház mű^rán szerepelt október 17-én). A történet a felszabadulás után, az ötvenes évek elején játszódik. Az egyik Tisza menti községben élő, népes Király család, az apa váratlan halála miatt, télvíz idején egy Pécs környéki bányavároskába szekerez. Az édesanya az ott élő nagylányánál. Annánál remél oltalmat családja részére. A helyszínen azonban kiderül, hogy a város még félig sem épült fel, Anna pedig többet törődik a bányászlegények bolondításával, mint a becsületes munkával. A 15 esztendős Mária, akit apró termete miatt édesanyja Tücsöknek szólít, és akit látszólag nem sokra becsül, erős akarattal kiküzdi a család viszonylagos létbiztonságát; munkát, nyugalmat, sőt idővel magának férjet is szerez. És ahogy felépül, kivirul végre a szocialista bányaváros, úgy válik széppé a Király csalód élete is. Az író a legcsekélyebb szépítés nélkül, egészséges, nyers valóságidéző erővel Jeleníti meg rádiójátékában azokat az időket, amikor az élet és a vezetés közti szakadék miatt, a sok nagyszerű terv megvalósítása felesleges áldozatokat is követelt és szükségtelen szenvedések sorát okozta. Ebből az áldatlan állapotból lábalt ki bizton, ságos, céltudatos vezetéssel a nép Békési Bástya: Aki átmegy a talon. Békéscsabai Brigád: Aki szelet vet. Békéscsabai Szabadság: Pillantás a hídról. Békéscsabai Terv: Szerelmi levelezés. Gyomai Szabadság: A kétéltű ember. Gyulai Petőfi: Suhog a pálca. Gyulai Erkel: Pirosbetüs hétköznapok. Mezőkovácsházi Vörös Október: Az elnök úr látogatása. Orosházi Béke: Hófehérke és a 7 törpe. Orosházi partizán: Carmen Jones. Sarkadi Petőfi: Az utolsó tanú. Szarvasi Táncsics: Háború és béke n. Szeghalmi Ady: Mai lányok. és abban a Király család. Fejük felöl a sötét fellegeket elfújta az idők szele ... Tardos Tibor rádiójátéka, noha rendkívüli bonyodalmakat nem tartalmaz, mindvégig leköti a figyelmet. Azonban a szerző mintha megfeledkezett volna a műfaj jellegéről, arról, hogy a mondandója kifejtésére mindössze 45—50 perc áll rendelkezésére. Ügy véljük, sokat markolt kissé, s emiatt a szereplőket, talán az egy Tücsköt kivéve, nincs időnk, módunk közelebbről megismerni. Háromfelvonásos darabra is bőven elegendő eseményhalmaz, belezsúfolva a rádiójáték keretébe, nem csoda, ha kissé szinopszisként hat. Az a paradoxként hangzó igazság, hogy a sűrítés felhígította, felszínessé változtatta a mélyebb, részletesebb kifejtésre, kapcsolat, és helyzetteremtésre igényt tartó darabot. Ezen Vadász Gyula, a rendező sem tudott változtatni, csodát ő sem tehetett, lévén a háromnegyed óra háromnegyed óra. ö, és a szereplőgárda minden esetre a maximumát adta annak, amit ilyen esetben adni lehet. Gobbi Hilda klasszikusan egyéni művészetét csillogtatta. Hanghordozása azonban mintha nem lett volna mindvégig égy munkában törődött, sokgyerekes parasztasszony hangja, hanem egy művelt emberé. Szirtes Adám, a behemót Pista szerepében meggyőző volt. A kisebb szerepek alakítói kifogástalanul tolmácsolták a szerző mondanivalóját. A mindvégig szereplő és eközben egy kicsit a nar. rátör szerepét is betöltő Dómján Editnek, azaz a Tücsöknek, mint "hősnek, nem volt könnyű feladata. Megszerettük és aggódtunk sorsáért. Ennél több, részletesebb méltatás — úgy véljük — felesleges. A Tücsök rádiójáték értékei^ és hiányosságait mérlegre téve, elmondhatjuk, hogy október 17-én este a készülék mellett eltöltött idő élményt adó volt. Huszár Rezat házán: P Y GM AJ JÓN V
