Békés Megyei Népújság, 1962. október (17. évfolyam, 230-255. szám)

1962-10-18 / 244. szám

Í962. október 18.

4

Csütörtök

Középblokkos lakásépítkezések

A Vfl. tömbről még akkor készült képünk, amikor a bepucolás előtt állt. Rövidesen már a boldog lakók veszik birtokukba.

Békéscsabán a vásártéren kezdték meg az egyenként 39 lakásos szövetkezeti lakótömbök építését. Ez év novemberében átadják az első tömböt, a második pedig a

A társadalmi tulajdont és a személyi javakat károsító bűncselekmények, amennyiben „kisebb súlyú” bűntettnek minősülnek, a lopás, sikkasztás, csalás, hűtlen kezelés, orgazdaság és rongálás esetébén egy évig terjedő szabadságvesztéssel, vagy javító-nevelőmunkával, a jogtalan elsajátítás, hanyag kezelés, és gondatlan rongálás hat hónapig terjedő javítónevelőmunkával, vagy pénzbüntetéssel sújtható,

Az új Büntető Törvénykönyv a cselekmény minősítésének megállapításánál az okozott kár nagyságát nem tekinti kizárólagos tényezőnek, mert az eset egyéb körülményei is lényeges szerepet játszhatnak. Annak eldöntése, hogy a kibelső vakolás elvégzése után, januárban áll majd az új laikók rendelkezésére.

Ezeket az épülettömböket új, korszerű eljárással, az úgynevesebb súlyú bűntettként való minősítés egyáltalán szóba jöhet-e — mint, előfeltételtől — a kár nagyságától függ.

A Legfelsőbb Bíróság XXV. számú büntetőelvi döntése szerint a vagyon elleni bűncselekményeknél — társadalom védelméhez fűződő érdekekre figyelemmel — jelenleg 1000 forintra tehető az az összeg, amely mellett a károkozó cselekmény még kisebb súlyúnak minősíthető.

A gondatlan rongálás és a hanyag kezelés bűntetténél az említett irányösszeget viszonylag jelentősebben meghaladó kár okozása esetén is alapja lehet annak, hogy a cselekményt kisebb súlyúként minősítsék.

zett közép blokkos módszerrel építik. A hagyományos kőművesmunka helyett előregyártják az elemeket a Békéscsabai Tégla, gyárban és daruval emelik a helyére. Egy emeletszint emelése így négy napba kerüli hagyományos kőműves-munkával pedig két hétig is eltartana.

A nyáron sok problémával, a kísérleti munka velejáró gondjaival bajlódtak az építők, hol a középblokk volt kevés, hol pedig nem tudták beépíteni azokat. Most azonban már megindult a folyamatos termelés. Alapozzák az új, három, ugyancsak 39 lakásos tömböt is, amelyet 1963-ban adnak át.

A MÁV-vezérigazgatóság közli,

hogy a közszolgálati alkalmazottak és a hadirokkantak 50 százalékos utazási kedvezményre jogosító, fekete színű arcképes igazolványát 1963. január 1-től új arcképes igazolványra cserélik ki.

Ugyancsak kicserélik a vak hadirokkantak , arcképes igazolványát is.

Az igazolványcserével kapcsolatban a MÁV felhívja az igazolványtulajdonosokat, hogy a cseréhez szükséges 4.5x5.5 centiméter méretű arcképüket készíttessék el, hogy azok az igazolványok kiállításakor rendelkezésre álljanak. Az arcképes igazolványok kiállításának módját a MÁV a közszolgálati szervekkel idejében közli.

. Az 1962. évre érvényesített arcképes igazolványok 1963. március 31-ig használhatók fel utazásra. (MTI)

Valami

Nem Rajkint, a világhírű szov. jet humoristát idézem, hanem az embereket, akik körülötted élnek, forgolódnak, hétköznap és vasárnap, munkahelyeden vagy az utcán. Azokat, akik nyitott szemmel járnak, akik minden hősiesség nélkül sorokat rónák hétköznapjaink történetéhez. Azokat idézem — ne írjunk most a pártállásukról —, akik az ország gondjával élnek, akik előtt nyitott könyv a gondunk, akik ismerik módszereinket, hogyne ismernék, hisz az egész nép egyetértését bírják. Akik, ha körbeülnék és szó esik az ország, a magunk bajáról, akkor értelemmel szólnak bele, mert tudják, hol szorít a cipő és hol tág. Akik okos szóval mondják: valami van és ebből lesz az igazi. Nemcsak mondják, tudják és érzik is.

— És ide idézem Pista bátyámat, a hajdanán reakciósnak vélt orvost, aki öt évvel ezelőtt az első szputnyik keringésekor az égre irányította tekintetemet.

— Látod?

—Nem.

— Na komám, majd ha látom, elhiszem.

Viszont a napokban őszinte izgalommal beszélt a falusi közegészségügy néhány bajáról, s aki a nyáron elégedetten tért vissza a balatoni építőtáborból, ahol kiszes lánya' szorgalmaskodott. Most pátosz, vállveregetés nélkül, őszintén említi, a maga módján:

— Nem tudom, hogy csinálja Kádár, de nekem tetszik.

Valamikor földje volt, az első autótulajdonos a vidéken — úgy tudom. Az uralkodó osztályhoz tartozott, s neki, akinek a hatalmát megdöntöttük, most a tudatát formáljuk.

Egy ember. S akik sokkal töbvan...

ben vannak, akikről banalitás lenne leírni, hogy országalap ító munkásosztály — azok is, de inkább erényekkel, hibákkal élő emberek, akik a tapsos világ leszűrt tapasztalataiból élve most a fejedre koppintanak, ha kiskirály akarsz lenni és visszaélsz néptől szerzett hatalmaddal.

Álljunk meg egy szóra. Valami van ...

Az egyik termelőszövetkezet tagsága a közösség alakulásakor azt mondta: nekünk K. legyen az elnökünk, mert őt akarjuk, és egy idő múlva K. kiskirályoskodni akart. Forrt a közösség. Forr még most is, de már érik a döntés:

— Jöjjön ki a járási pártbizottság és csináljon rendet, mert akit mi felemeltünk és visszaélt a hatalmunkkal, azt mi le is tesszük.

Forrás közben tisztul az életünk. De egyre inkább láthatod, hogy ebben a kristályosodásban nem marad meg a kosz, mert megtisztítják azok, akiket legjobban illet.

Minelk is henyélnél, húzódnál meg a munkapad árnyékában? Vagy gyártanál selejtet? Nem teheted sokáig, mert az első, aki szúrós szemekkel néz rád, a melletted dolgozó barátod.

Megfontoltan gondolkodó munkások. Akarva is nekünk segítő régiek, közösségben dolgozó parasztok között élsz, akik figyelik minden mozzamását az országnak. Sok mindent tesznek és sok mindent nem engednék. Bizony az ilyen emberek között már nem kiálthatod ki ellenségnek, aki a kártyáid mögé lát.

Igen, valami van, s a nagy kongresszusok óta és a miénk előtt egyre többet gondolunk erre.

Kiss Máté

Értékhatár figyelembevétele a társadalmi tulajdont károsító cselekményeknél

cigány — Rácz Kálmán honvéd — nevet. Kivillan mind a „száz” foga. Ügy mondják, nevet akkor is, ha térdig latyakban kell rohamoznia, vidám, ha éjjel legszebb álmából veri fel a riadó, s barátjával, Balka Gyula honvéddel — a tokodaltárói segédvájárral — állítják ösz. sze a szerelvényt, mosolyog, s szolgálatkészen ugrik, ha önként jelentkezőt kémek valamilyen fel. adat elvégzésére és — mint mondtam — nevet most is, amikor azt kérdezem, hogyan találta meg a helyét itt, a katonaságnál.

Árad belőle a szó, mintha valami nagyszerű, ujjongó érzés diktálná minden mondatát. Dicsekszik azzal, amit jó munkával, szorgalommal küzdött ki magának, amit elért: a megbecsülést, elismerést, itt és otthon a Zsadányi Állami Gazdaságban.

Ez a dicsekvés mégsem hivalkodás, inkább megható szerénység csendül ki a hangjából, amint arról beszél, amit tett, ahogy dolgozott, küzdött és küzd azért, hogy munkában, tudásban egyenrangú emberré váljon másokkal.

— Rakodómunkás voltam én otthon, kérem, és miközben emelgettem a zsákokat, sókat nézegettem azokat a szép járású traktorokat. Ilyenkor arra gondoltam: de ;ió volna megtanulni vezetni... De mindig elhessegettem magamtól a kísértést: „Mit akarsz, te cigány? Öt elemivel úgy sem engednek a géphez. Nem tanultál, te már csak rakodómunkás maradsz ..

De tetszik tudni, voltak jó emberek. A főgépész, ő azt kérdezte egyszer;

— Tetszik a traktor, Kálmán?

— Nagyon, nagyon tetszik, főgépész eivtárs.,.

— No akkor kipróbálhatod Kócs István vontatóját — mondta.

Bizisten, majd elbőgtem magam az örömtől. Hát még, amikor a Kócs is segített, mert ez is csudajó ember ám. Tanítgatott: „így csináld Kálmán, meg úgy csináld Kálmán.” Aztán traktoros iskolára jártam. A főgépész elvtárs megígérte, hogy segít megszerezni a vontatóvezetői jogosítványt, csak tanuljak. Tanultam is én szívesörömest. És tetszik tudni, milyen gépen dolgoztam én? A nyáron már kombájnnal arattam két hétig. Nem a naggyal, az SZK—3-sal, csak a kicsivel. A főgépész elvtárs nagyon meg volt vélem elégedve..,

— Azt tetszik kérdezni, hogy itt jól órzem-e magam? Hát hogy a csudába ne érezném jól magam. Gall főhadnagy elvtárs, a parancsnokom, úgy bánik velem, mint az édesgyerekével. A múltkor is azt mondja, mikor kimenőre indultam:

— Rácz honvéd, csúnya a kimenő sapkája. így nem mehet ki. Jöjjön a raktárba, kicseréljük.

Ki is cseréltük. De akkor meg azt kérdezte:

_ — Van-e pénze, Rácz elvtárs?

— Van egy kevéske, jelentem. Elég lesz talán egy pohár sörre — mondtam. A főhadnagy elvtárs erre kezembe nyomott egy tízest. Nagyon jólesett...

De azért szigorú is tud ám lenni a parancsnokom. Egyszer csak eszébe jutott, hogy levelezek-e az otthoniákkal.

Megkérdezte:

— Rácz eivtárs, mikor írt haza?

Én bevallottam becsületesen, hogy légen.

— No, akikor még ma írjon. Nem szabad elhanyagolni a szülőket.

Írtam. Otthon nagyon megörültek neki, meg is írták. Meg azt is, hogy most vették tizenötezerért egy kis házat. Javítani kell azt, de akkor szép lesz, olyan mint a többi a faluban. El is mondtam a főhadnagy elvtársnak és ő nagyon örült neki.

Aztán a múlt héten szakharcászat volt az egyik éjszaka. Hűvös volt, meg nagy a sár. A főhadnagy elvtárs akkor is oda jött hozzám és azt kérdezte:

— Nem fázik, nem kellemetlen a sár, Rácz elvtárs?

Hát most tessék mondani. Felelhettem én azt egy ilyen embernek, hogy fázom? Nem. Mondtam is: „Bírom én, főhadnagy elvtárs, jobban mint más.” A végén Bukta őrvezető elvtárs meg is dicsért, azt mondta, nagyon jól csináltam a gyakorlatot. Merthogy el ne felejtsem, a Bukta őrvezető elvtárs is jó ember. Nem mondott az nekem még egy türelmetlen szót sem. A múltkor kézigránátdobást gyakoroltunk és kihívott versenyre. „No, Kálmán, most mutasd meg, mit tudsz. Nem akárkivel, a rajparancsnok elvtárssal versenyzel ám” — mondtam magamban. Aztán úgy meglódítottam azt a gránátot, hogy legmesszebb szállt.

Az őrvezető elvtárs meg úgy örült neki, mintha ő dobta volna, pedig én győztem.

Hanem egyszer mégis lemaradtam a lövészeten. Ezt nem bocsátom meg magamnak. Előzőleg már kiválóan lőttem kétszer is és harmadszor azt mondják, csak „jó”.

— Hát ezt nem lehet! A rajban

kiválóan lőtt mindenki, csak én legyek „jó”. Engedjék meg, hogy újra lőjek! Tudok én lőni, csak most az az egy nem sikerült — kértem, de a főhadnagy elvtárs mosolygott és azt mondta, hogy a

szabályzat szerint most nem szabad. Majd legközelebb kijavítom.

IMlehezen várom, mikor köszo*’* rülhetem ki a csorbát, mert tetszik tudni, becsület kérdése ám ez is. Ha jók az emberhez, jóval kell viszonozni azt... —mondja és nevet kivilian mind a „száz” foga.

Molnár István