Békés Megyei Népújság, 1962. október (17. évfolyam, 230-255. szám)

1962-10-16 / 242. szám

1962. október 16.

6

Kedd

Emberhez méltó han&r

Ahogyan rohanunk előre a legemberibb társadalom felé, úgy erősödik, magasodik óriássá az ember fogalma.

A dolgozok felszabadult egyénisége nem tűri ma már, hogy emberségén csorba essen, lábbal tiporják, úgy mint egykor az „alázatos szolgák” világában, a haj bókolás és a kétrétgörnyedés átkozott korszakában.

Kiegyenesedett derekunk nem tűri már a hajlongást! Parasztjaink nem gyűrögetik már zsíros kalapjaikat, ha „vasalt nadrágos” emberrel állnak szemben. Nem süvegelik meg a mellettük elrobogó autót és nem köszönnek előre a fiatalabbaknak vagy az érkezőknek csak azért, mert „úri kinézete van”.

Ma már ez természetes. Emberek lettünk, akiknek értékét az szabja meg, hogyan viszonylik ahhoz a „nagy családhoz” amelynek tagjává lett, amelynek növekvő emberi méltóságát köszönheti.

Egyszóval, az emberek ma már emberek, akik érzékenyek erre a megtalált emberségre. Nem tűrik el a nem emberhez méltó hangot, bánásmódot Fellázad a vérük, ha emberségüket sértik meg.

De a világot mozdítják ki helyükből, ha a hozzájuk szóló hang emberi, segítő, kérő, még akkor is, ba ez a hang keményen csengő lenne.

Pedig mennyi j>aj van, mennyi bajt okoz még ma is a hang, a sértő, a bántó, a parancsoló hang.

Egyik öreg parasztbácsi majdnem sírva panaszolta el a napokban: „Higgye el, nem is bántana, hisz én megteszem a magamét mindig, de a hang... Énrám ne ordítson, mert...! Pedig ismer. Tudja, hogy ha azt mondaná — Jóska bácsi ezt meg ezt estig meg kellene csinálni, akkor, ha beledöglök, akkor is megcsinálom. Engem — fiam —, ha emberi

hangon megkérnek valamire, akkor... De nem tűröm, nem tudom tűrni a durva hangot. Olyankor úgy érzem, nekem is jogom lenne a durvaságra és... és akkor én is felemelem a hangomat...”

Józsi bácsi egész életében a „más kutyája” volt — ahogy ő elmondta. Béres volt, cseléd volt, akitől sohasem kértek véleményt, akinek csak parancsoltak. Akkor.

De ma már nem tűri a parancsszót. A más kutyájából ember lett. Ember... aki emberi hangot követel magának... és igaza van.

Ilyenek vagyunk. Ilyenné nevelt a mi társadalmunk mindannyiunkat. Emberekké, akik emberi szóra hajlanak és ha nem ilyet kapnak, felforr a vérük.

Pedig mennyi még a durva, az utasító hang. Hányán és hányán panaszkodnak, hogy néhány vezető elfelejti, 'hogy a becsületes emberi szónak varázsereje van. Ez csendült ki Józsi bácsi elharapott félmondataiból is — „ha emberi hangon megkérnek valamire, akkor...”

Hogy mi van az „akkor” mögött, azt csak a szeméből olvastam ki. Valami ilyesfélét... akkor dolgozok éjfélig, ha kell... akkorákkor, ha megszakadok, akkor is megcsinálom!

Ezt mondta a szeme. A szája viszont panaszra kényszerült a bántó, durva hang miatt és nekem fájt, hogy szemét gyanúsan csillogni láttam.

Vajon tudja-e az a brigádvezető, hogy a durva hang az emberek ambícióit, munkakedvét veszi el? Tudja-e, hogy nincs joga a durva hanghoz... még akkor sem, ha igaza van?

A Józsi bácsi esete nem egyedülálló. Sajnos magam is tapasztaltam, hogy a buzdító, biztató emberi szavak helyett hideg, rideg, utasítgató hangokat használ néhány munkavezető. Sok az ilyen panasz. Néhány asszony

hasonló eseteket mondott el, hogy a durva hang sírásra késztette egyik-másik társukat, pedig a nőkkel szemben alkalmazott durva hang még jobban szégyellhető.

Emberek vagyunk mindannyian. Művelődő társadalmunk egyedei, akár munkás, akár paraszt, egyre inkább csak a barátságos, emberi hangból ért, ennek engedelmeskedik, ezt akarja megszokni.

Nem, egyáltalán nem akarom azt állítani, hogy a durva hang elterjedőben van, sőt... Vezetőink fent és lent mindig olyan hangon szólnak a dolgozókhoz, amely segít, lelkesít, munkakedvet ad. De lent, néhány zugban még van ilyen hang, még akad ilyen panasz, s ideje lenne most már száműzni ezt a hangot üzemeinkből, szövetkezeteinkből véglegesen.

Emberek lettünk. Érző, gondolkodó, önérzetes és ha kell, áldozatkész emberek. Egy olyan társadalom felé haladunk, amelyben az a szó: EMBER, egyre fényesebben ragyog.

Kollárik János

Afrika a hatalmas záporesők és a rideg aszályok földje. Az itt lakók élete a természetnek ezekhez a törvényeihez alkalmazkodik. A film alkotói Kongót választották, hogy bemutassák Afrika két arcát, az őserdő és a szavanna életét. A filmet két évig forgatták Afrika e vidékének legvadabb területein.

Az érdekes, tanulságos filmet a békési Bástya mozi mutatja be 1962. október 15—16-ig.

0 0 0 0 0'0,^ 0000000 0 0 0~&- 0 0 *'* # ## *

cÁprósáfjűk

A pincérek teljesítménye keleten is, nyugaton is a vicclapok örök témája. Érdekes, hogy a vendégek azok nem. Pedig azok is emberek. A napokban például saját fülüleg hallottam, amint az egyik „kedves vendég” imigyen invitálta magához a pincért:

Néprajzgyűjtő pedagógusnő

Mi

a gyulai vár sorsa?

Medovarszky Györgyné tótkomlósi pedagógus, a községi művelődési otthon művészeti vezetője mintegy 150 szlovák népdalt, táncot és több kiveszőben levő népszokást gyűjtött össze 12 év óta Tótkomlós, Pitvaros, Csanádalberti és Nagybánhegyes nemzetiségi községekben. Idős asszonyok emlékezéseiből jegyzett fel ma már jórészt alig ismert hagyományokat.

Érdekes, hogy egyrészt a gyermekjátékokban őrizték meg az ősi dallamokat leginkább, másrészt a műdalokra énekelték át a régi szép dallamokat, melyekből utóbb a szöveg megmaradt, de a dallam feledésbe merült. Sok olyan dalt is hallott, melyek magyar dallamok változatai szlovák szöveggel.

Az értékes gyűjtés legérdekesebbjeit Medovarszky Györgyné feldolgozta műkedvelő színpadra. Közülük a Tótkomlós! lakodalmas, a Fonóka-fosztóka című hangulatos népi játékot és a Tótkomlósi ballada című énekes-táncos, zenés „népi kisoperát” nagy sikerrel mutatta be a közelmúltban a helyi nemzetiségi népi együttes a községben és a szlovákok lakta helységekben. Az együttes vitte színpadra Medovarszky Györgyné Kádár-avatás című felvidéki motívumú tánckompozícióját is, melynek néprajzi anyagát csehszlovákiai tanulmányútján gyűjtötte a szerző.

— Hé, maga vén lüdtalpú, ceuszszanjon csak ide...

A magam részéről nem tudóm, mit is csináljon ilyenkor a pincér... Kérje talán a vendégtől a panaszkönyvet?

•

Amióta a magyar válogatott Gyulán járt, a gyerekek nem azt kérdik egymástól találós kérdésként, hogy „hányat lép a veréb egy esztendőben”, hanem azt, hogy „hányat köp a Göröcs egy félidőben?”

OKTOBER 16.

Békési Bástya: Az őserdő urai. Békéscsabai Brigád: Vadállatok a fedélzeten. Békéscsabai Szabadság: Darázsfészek. Békéscsabai Terv: Milliók keringője. Gyomai Szabadság: Az éjszakai vonat. Gyulai Petőfi: A milady boszszúja. Gyulai Erkel: Hófehérke és a 7 törpe. Mezőkovácsházi Vörös Október: Rákóczi hadnagya. Orosházi Béke: Mi ketten egyedül. Orosházi Partizán: A francia nő és a szerelem. Sarkadi Petőfi: A kapu nyitva marad. Szarvasi Táncsics: Háború és béke I. Szegbalmi Ady: Túl fiatal a szerelemre.

— Vita a vármúzeum kialakításáról —

A gyulai múzeumi hét keretében került sóira az a megbeszélés, amelyet a gyulai vár egyik helyreállított termében a vármúzeum kialakításáról, a gyulai vár további sorsáról rendeztek.

Dankó Imre múzeumigazgató bevezető előadásában azt ismertette, hogy a gyulai vár jelen körülmények között alkalmatlan múzeum céljára. Elmondotta, hogy a vár alsó helyiségei dohosak, nyirkosak, az emeleti helyiségek jobbak ugyan, de itt is állandóan nedvesek a falak. Ilyen körülmények között a közel százéves gyulai múzeum értékes gyűjteménye és könyvtára csak tönkremenne. A várban semmiféle világítási lehetőség nincs, mert a restaurálással egyidőben nem szerelték be a villanyhálózatot. Hasonlóképpen akadályozza a vármúzeum meg valósításának gondolatát, hogy a vár helyiségei fűthetetlenek. Ilyen körülmények között — mondotta Dankó Imre — még csak állandó jellegű kiállítást sem szabad rendezni.

A vitában felszólalók csaknem mindegyike úgy foglalt állást, hogy a gyulai vár termei képesek lehetnek méltó helyet adni a gyulai múzeumnak, azonban mint Gerő László, az Országos Műemlékfelügyelőség képviselője megemlítette, olyan gazdát kell hogy kapjon a gyulai vár, aki vigyáz rá, megőrzi a vár műemlék- és várjellegét, zártságát, ridegségét é* nem engedi azt, hogy a körülötte buján tenyésző virágok ránőjenek a várra.

Több hozzászóló foglalkozott azzal a gondolattal, hogy a vár helyiségeit hasznosítani kellene valamilyen formában és az elhangzott javaslatok közül a legjobban nyilvánvalóan a múzeum illik a gyulai vár értékes falai közé. Meg lehet találni a világítás és a fűtés megoldásának módját anélkül, hogy ez rontana a vár műemlék-jellegén. Parádi Nándor, a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársa elmondotta például, hogy a fal nedvessége és a penészedés megakadályozása a nagykanizsai várban falba épített elektronikus szárítókkal történik. Megemlítették azt is, hogy úgynevezett ultravörös fűtés itt is alkalmazható lenne.

A vitában egy kérdés domborodott ki erősen: a gyulai vár alkalmassá tehető múzeum céljára. És ez az ankét sokat segített a megoldás útjának kialakításában. Nem volna helyes, ha a gyulai várat csak mint műemléket hasznosítanák, és nem használnák ki a Várfürdő látogatottsága adta lehetőséget, amely a vármúzeumnak is egyre fokozottabban idegenforgalmat eredményezhetne. Vagyis — mint Dankó Imre zárszavában megemlítette — a vár épületét megfelelő költségek ráfordítása esetén alkalmassá lehet tenni, hogy falai között múzeum jöhessen létre. Kollárik

20

— Abszolút egyezik — szólalt meg Aszker is. — Még a rejtekhely falát is egyformán írták le: acélból van.

— Homannt és Lisst Moszkvába hozták. — Likov ceruzája végével koppantott egyet az asztalon. — Hogy úgy mondjam, várják magát, őrnagy.

— Én előbb emezekkel szerettem volna beszólni. A foglyokkal — válaszolta Aszker.

— Nem vagyok ellene. — Likov kezébe vette az asztalon előtte fekvő papírokat. — Cselekedjen belátása szerint, ahogy szükségesnek tartja. Csak igyekeznünk kell. Az idő sürget. Most az a legfontosabb feladatunk, hogy felkutassuk és megszerezzük ezeket az irattárakat.

*-*■ Érteim — bólintott Aszker.

— Ezek a dokumentumok, amelyekről szó van, kétséget kizáróan tartalmazzák annak az ügynökhálózatnak az adatait, amelyet a németek hátrahagytak maguk után a felszabadított vidékéken. Hiteles bizonyítékai mindannak, amit a fasiszták vég_ hezvittek a Szovjetunió földjén. Kolosszális értékű iratok! Feltétlenül ügyészeink kezében kell lenniük, amikor Hitlert és bandáját a vádlottak padjára ültetik.

Aszker felállt.

— Megengedi, tábornok elvtárs, hogy munkához kezdjek?

— Igen. — Likov szintén fel» állt. — És vegye számításba: ezek a dokumentumok nemcsak bennünket érdekelnek. Foglalkoztatja ... még jó néhány ország hírszerzőit. Éppen ezért igyekezzék. Ahogy csak lehet, igyekezzék. Adjunk valakit se_< gítségül?

— Nem, tábornok elvtárs, egyelőre nem szükséges.

*

Néhány nap telt el azóta, hogy Aszker ebbe a Moszkva melletti, erdőktől körülvett fogolytáborba érkezett. Itt őrizték — elzárva őket a többiektől és egymástól — azokat a hadifoglyokat, akiket Aszker hozott a frontról. Néhány nap. De milyen! Aszker szünet nélkül folytatta a. kihallgatásokat. A bizonyos harmadik zászlóalj már vagy tíz

egykori közikatonája és Unteroffizier je volt a szobájában, de még egy tapodtat sem jutott előbbre. Mindazok, akikkel eddig beszélt, meglepő módon alig különböztek valamiben egymástól. Mindannyian a „Teufel”-divízió motoros-lövész ezredének harmadik zászlóaljához tartoztak. A csapat életében két rendkívüli eseménynek voltak tanúi: Vogel írnok öngyilkosságának és Georg Homann Gefreiter szökésének. Miféle ember ez a Homann? Semmi különös nincs benne, olyan, mint a többi katona. Különben okosabb sokaknál, mert önként ment az oroszok oldalára és számíthat arra, hogy jobb dolga lesz, mint ami órájuk vár, akik foglyul estek. Csak három hete, hogy Homann, mint kiváló magatartást tanúsító katona, soron kívüli szabadságon volt odahaza a szülővárosában, most pedig az ezredparancsnok parancsa szerint, amelyet az egész zászlóalj előtt felolvastak, árulóvá nyilvánították, megfosztották katonaj rangjától, minden jogától és kitüntetésétől, letartóz, tatás és főbelövés vár rá. Lényegében ez az egész, amit Homannról tudnak, mert nem régóta teljesítenek szolgálatot ebben a zászlóaljban. Mindössze három hónapja sorozták ide őket amikor átszervezték az ezredet.

Aszker figyelmesen hallgatta a foglyokat. Feltett más kérdéseket is, amelyek nem voltak kap-