Békés Megyei Népújság, 1962. szeptember (17. évfolyam, 204-229. szám)
1962-09-13 / 214. szám
1562. szeptember 13. 2 Csütörtök Néhány gondolat egy taggyüléshez Megválasztották a küldötteket a szarvasi községi tanács kommunistái. A taggyűlésen sokmindenről tárgyaltaik okosan, és hitet tettek a Központi Bizottság irányelvei mellett. A beszámoló után — mélyet Harmati elvtárs, az alapszervezet titkára tartott — minden szót kérő elvtárs beszélt arról, mit kellene tenni a tanács kommunistáinak az irányelvek megvalósításáért. Igaz, volt aki csak egy mondatban fejezte ki gondolatát, de azt őszintén, tenniakarással. Frankó András bácsi, idős nyugdíjas elvtárs például csak ennyit mondott: ,,Azt hiszem, akkor teszünk jót elvtársak, ha állandóan terjesztjük az irányelveket a dolgozók között. Többet nem kívánok mondani.” Benne van ebben a mondatban az egyet, értés, meg benne van a tenniakarás is. A hivatali pártszervezet munkája Még jobban látták volna talán feladataikat a tanácsban dolgozó kommunisták, ha a beszámoló az irányelvek alapján értékeli az ottani kommunisták munkáját. Igen, mert ennek a hivatali pártszervezetnek a kommunistái akkor tudják társadalmi kötelezettségeiket legjobban ellátni, ha a tanács apparátusának munkáját állandóan javítják és a párt politikájának megfelelően befolyásolják. Ok nincsenek közvetlenül kapcsolatban a termelőmunkával, tehát nem lehet azon lemérni a tanács kommunistáinak munkáját, hogy a gazdasági életben hogyan vesznek részt. De, hogy milyen a tanácsnál az ügyek intézése, milyen a községfejlesztési terv, hogyan áll a pénzügyi helyzet — ez fokmérője az itteni kommunisták munkájának. Erről talán többet kellett volna beszélni a vezetőség beszámolójában is. kommunisták nem előjogokat élvező emberek vagyunk a társadalomba^ hanem olyan emberek, akik képesek többet adni, mint mások a társadalomépítésben. Nem érti, hogy aki kommunistának vallja magát, annak többet kell adnia, nem pedig párttagsági könyvvel a zsebben megkülönböztetést kérnie a párttól. A pártfegyelem Itt is és másutt is sokat kell még erről beszélni. Meg a pártfegyelemről is. Amikor a párt tagjai közé léptünk, akkor azt mondtuk, képesnek érezzük magunkat, hogy többet nyújtsunk a társadalomnak, mint mások. Ebben a több-ben falán a legkevesebb, hogy részt vegyünk a kommunisták taggyűlésén. Mégis, a felszólalók mindegyike beszélt arról, hogy szinte valamennyi összejövetelkor azon kell drukkolniuk, határozatképes lesz-e a taggyűlés. (A küldöttválasztó taggyűlést egy órával később kezdhették csak meg, és akkor is úgy, hogy összeszedegették az elvtársak egy részét.) Nagyon határozottan beszéltek ezekről a pártfegyelmet sértő elvtársakról a taggyűlésen. Kovács János elvtársnak, még ha túlzott is néhány dologban, igaza volt, amikor ezt mondta: „Nehogy azt higgyék egyes elvtársak, hogy most már a piros könyv a zsebükben van, s minden el van intézve ...” Igaza volt, mert a pártnak valóban csak azokra van szüksége, akik cselekednek, verekednek a párt ügyéért. Nehéz elképzelni, hogy az, akinek „fárasztó” a kommunisták megbeszélésein részt venni — ahol minden elvtárs gondolatára, eszére nagy szükség van —, más feladatok elvégzéséért különösebben gyötrődne. Nem is ártana egyszer erről határozottabban beszélni a szarvasi községi tanács pártszervezetében. Mert ha valaki rendesen látja el hivatali dolgát — tisztelet érte—, megbecsült dolgozója a hivatalnak. A párttag csak akkor teljesíti kötelességét, ha állandóan adja gondolatát és cselekedetét a községnek, városnak, munkahelyének elöbbrelépéséért. Jó volt a tanácsiak taggyűlése. Ezekről mégis szólni kellett, mert érződött, hogy nem mindenki látja: mit is adhat pluszt egy hivatali pártszervezet kommunistája, meg azért is beszélni kellett erről, mert van még egyikét javítanivaló a pártfegyelem megteremtésében. Varga Tibor A volt ellenfelek találkoznak Ben Bella, az algériai Politikai Hivatal vezetője hosszú beszélgetést folytatott volt ellenfelével, Si Hassan ezredessel, a 4. Vila ja vezetőjével. A képen: (balra) Si Hassan ezredes és Ben Bella egy gépkocsiban újságírók kérdéseire válaszolnak. (MTI Külföldi Képszolgálat) Épül as új út Mezőhegyesen Ülőik az utcai pádon. A gépkocsit várom. Indulunk tovább. A várakozás perceiben csendben nézgelödök, gondolataim csapongva barátkoznak a legfrissebb élményekkel. A megyére gondolok, s eszembe jut a másik neve is: Viharsarok. Elidőzök a név mellett: Békésszentandrás... Endrőd... Orosháza... Forrt itt a nép hajdanán. Égette a bőrét a szolgaság. De vajon illiik-e még a név? Az utókor megőrizte-e oaztályharcos szellemét? Ki tud) erre válaszolni? Az utca hétköznapi zajában is csendesnek tűnik, mintha minden elszendercdett volna. De nem. Ott az út közepén egy napbarnított, atlétatrikós férfi kőtörő-kalapáosot lendít és lesújt. A kő reccsenve zúzódik. Aztán újra lecsap a pöröly. A férfi kezében ütemesen lendül a kalapács. Nem messze tőle nehéz útihenger préseli! a követ. Készül az űj út Mezőhegyesen. Azt mondják, ötmillióba kerül. ötmillió!? Hogy zavarnak a számok. Eltakarják azt az embert, azokat, akik ott zúzzák a követ, ötmillió! Könnyű kimondani, de az a kalapács átkozottul nehéz lehet... Az atlótatriikós férfi megtörli a homlokát, aztán ismét lesújt, ötmillió...! Vajon hány pörölycsapás? De ha kész lesz, meggyorsul a közlekedés. Nem rongálódnak úgy a járművek. Ha egy külföldi erre jár, majd azt mondja: Igen! S mi meg csak hallgatjuk. Magunkban azt gondoljuk: igen barátom, ez a szocializmus...! S vajon hány pörölycsapás a szocializmus? Holnap és holnapután is lesújt a kalapács. Nem elóg egy roham, száz kell, ezer kell. Osztályharc?! Egyesek kapkodják a fejüket, nem látják. Itt van. Benne élünk. Csak ki kell nyújtani a kezet, megragadni egy „pörölyt”, s lecsapni vele... Orosházán ketten ültek a járási pártbizottság irodájában, összehajlott a fejük. A jövő évi termelési tervről tanácskoztak. Hatvanháromban több mint háromezer vagonnyi gabonát kell megtermelni. Ennyi kell a járás és az állam szükségletére. A jövő ét^i felvásárlási tervük 400 vagonnal több, mint az ez évi/, Keresik a megoldást. Számolnak, töprengnek, hogyan, miként? Megfeszül az agy és az Ideg... Osztályharc?! Több gabona, több zsír, több és jobb ruha kell. Modern utak, gyárak, korszerű mezőgazdaság. Hány akadályt kell még legyűrni, mennyi még a visszahúzó erő... Megállj gondolat — kapom fel a fejem. Megjött a kocsi. Irány Tótkomlós. Még egyszer hallom, amint lesújt a pöröly, a kő reccsenve zúzódik. Épül az új út Mezőhegyesen. Boda Zoltán Hegyedére csökkentik az algériai hadsereg létszámát Algír (MTI) Mohammed Khider, az FL.N Politikai Bizottsága főtitkára franciaországi látogatását befejezte és szerda reggel repülőgéppel viszszaindult Algériába. Ben Bella a francia rádió munkatársának adott interjújában közölte, az a terve, hogy a 130 000 főnyi hadsereg létszámát nagymértékben csökkentik. Ez a létszám — mondotta — túlméretezett. 35 000 főnyi hadsereget kívánnak csak fenntartani, hogy a felszabaduló munkaerőt különböző közmunkálatoknál, így útépítésnél és az OAS nagyarányú pusztításai miatt szükséges újjáépítésnél használhassák fel. A Politikai Bizottság vezetője a bizottság székhelyén kedden fogadta Horst Brascht, az NDK Nemzeti Frontja országos tanácsának alelnökét, akivel a két állam baráti kapcsolatairól tanácskozott. Ben Bella ez alkalommal mondott köszönetét a segítségért, amelyet' az NDK Algéria népének nyújtott. Ignatov Rangel: A KÓRHÁZIBAN A tanácsi pártszervezet tagjai nincsenek közvetlen kapcsolatban a termelőmunkával. De közvetlen kapcsolatban vannak a termelőmunkát végző lakossággal. Naponként, óránként találkoznak a szarvasi emberekkel, s ez nagy lehetőséget ad arra, amit Frankó bácsi, meg Gombár János, Kovács János, Grafik Pál elvtársak is mondtak: terjesztenünk kell az irányelveket! Feladatot ad még a hivatali pártszervezet kommunistáinak az is, hogy nem tiszta még a fejekben a párt szövetségi politikája, magyarázni kell az osztályharc formáját is, meg azt is naponta kell terjeszteniök, hogy miért legfontosabb társadalom* építésünk közben a gazdasági feladat, a népgazdasági terv teljesítése. Tehát van mit csinálniok a tanács kommunistáinak. Van még dolguk egymás között is. A taggyűlésen szó esett arról az elvtársról, aki sértődöttségből nem jött el a küldöttváiasztásra. Csupán azért, mert a pártvezetőség nem intézte el, hogy ő is olyan fizetést kapjon, mint az a pártonkívüli, akinek — vele szemben — van szakképzettsége. Ez az elvtárs valószínű nem értette meg páráink politikáját, amely nagyon is határozottan leszögezi, hogy mi Az Eszterházy grófok harkányi birtokán volt a kórház. A front délen a Dráva partján húzódott. Vagy fél hónapja minden csöndes volt az első bolgár hadsereg balszárnyán. Nappal az egyes frontszakaszokon folyt egy kis lövöldözés, de éjjel, a süket csöndben hallgatott a pusztaság, csak messziről hallatszott valami tompa morajlás. A Balatontól északra még nem csitultak el a harcok. Az egyik kórházszobában középkorú katona feküdt. Elmúlt egy hét, amióta a kórházba hozták, s mind csak hallgatott, magába zárkózva, komoran, elkeseredve. A szobában fiatal, teltarcú ápolónővér teljesített szolgálatot. Csupa rózsaszín gömbölyűség, kedvesség volt ez a szép fiatal leány. Anka gyakran odaült Vaszil mellé is, megvizsgálta a mellén lévő sebet, majd levette fejéről a kötést. A bal szemüreg véresen tátongott. Egyszer Anka üvegszemet hozott, megmutatta a sebesültnek és nevetve, vidáman kötődött vele: — Úgy megváltozol, hogy rád sem lehet Ismerni! Betesszük ezt a szemet — és senki sem veszi észre, hogy nincs minden a legnagyobb rendben. Vaszil merev arcán alig észrevehető mosoly futott át. Elkapta a leány kezét és reszkető hangon suttogta: — És te... ha rád kacsintok, te mit szólsz hozzá?... Másnap levették arcáról a kötéseket. Megborotválkozott és most fiatalabbnak látszott. Március elején néhány súlyos sebesültet hoztak és felkavarták. Nem tudta egykönnyen elfelejteni azt az éjszakát Szveti Durad mellett. Mindenre emlékezett, mintha csak tegnap történt volna... Szakaszukat átdobták a Dráván. Éjfélre járt az idő. A mély hóban kúsztak és már a dróthálót vágták át éppen, amikor felfedezték őket. Egymás után repültek fel a rakéták, felvillant sárga fényük. Azután kialudtak. Vaszil az éles fájdalomra tért magához egy fészerben. Valaki Vaszil fölé hajolt — sovány, mocskos arc, vizenyős kék szem, s a vörös bajusz alatt torz nyúlszáj. Borszagot lehelt Vaszil arcára. Vaszil megértette, hogy az őr részeg, és ráébredt arra, hogy most valami rossz éri. Amikor magához tért, a nap már nem vakított és a porszemek fényes kévéje sem ragyogott. Kifolyt a bal szeme, s az arcára rászáradt a megalvadt vér. Reszkető ujjakkal nyúlt a szeméhez és egy szörnyűt ordított. Ez történt Vaszillal azon az éjszakán Szveti Duradban. II. Néhány nap múlva sebesült németet hoztak a szobába, Emil Kuntzénak hívták. Vaszil feszülten figyelte. A sebesült német arca valamire emlékeztette. Vaszil a német ágya fölé hajolt, arcán szörnyű kifejezés ült. Csontos keze ökölbe szorult. Rámeredt a fogoly németre. Ugyanaz a sovány, mocskos arc, ugyanaz a vizenyős kék/ szem, a vörös bajusz alatt a nyúlszáj. A dühtől részegen elfelejtkezett magáról és felemelte öklét. Anka felsikoltott, rávetette magát Vaszilra és ellökte: — Hogy mersz? — kiáltotta. — Hiszen sebesült. Te vadállat! Hogy merészeled? — Jól van, jól van — suttogta Vaszil összetörtén, s a falnak támaszkodva elvánszorgott. Lefeküdt, megmaradt szemét a mennyezetre szegezte és elgondolkozott. Délután Anka cigarettát hozott. Vaszil komoran figyelte, amikor az ápolónő a német ágyánál állt meg, Vaszil tompa hangja felsüvített: • — Ne adj neki! Az ápolónő, fejét meg sem fordítva, reszkető hangon kérdezte meg: — Miért? Miért ne adjak neki? — Ne adj, csak annyit mondok! — Itt mindenki egyforma. — Nem egyforma... S amikor látta, hogy a leány tétovázik, dühtől vörösen kiabálta: — Barátaim, ő szúrta ki a szememet... minden ok nélkül: A szobában feszült csend támadt. Anka arcát és nyakát vörös foltok borították. Felzokogott, odadobta a cigarettákat valakinek és kifutott a szobából. Súlyos csönd támadt. A sebesültek kerülték egymás tekintetét s hallgattak. Vaszil is lecsillapodott... Majd felállt, vette takaróit, s átment a másik szobába. A fogoly összeszorította száját. Arcvonásait a rémület eltorzította és arca halotti álarchoz hasonlított.
