Békés Megyei Népújság, 1962. augusztus (17. évfolyam, 178-203. szám)

1962-08-19 / 194. szám

1962. augusztus 19. 2 Vasárnap N. Sz. Hruscsov beszéde az űrhajósok tiszteletére rendezett nagygyűlésen (Folytatás az 1. oldalról.) egymást munka közben. Mint tud. ják, még egy kis önálló hangver­senyt is adtak a világűrben, duett­ben elénekeltek egy dalt, amely nagyon illett az alkalomhoz és vé­leményem szerint teljes mérték­ben fedi további kozmikus terve­inket. Én hiszem barátaim, hogy űrha­jó-karavánjaink száguldanak majd velünk csillagról-csillagra, előre, lábnyomaink ott maradnak majd a távoli bolygók poros ösvényein! A világmindenség meghódításában A világűr meghódításában elért eredmények, — csakúgy, mint ma­ga a világűr — az egész emberi­ség sajátja. Éppen ezért a világűr megismerésének eredményei cso­dálatos bolygónkon élő minden ember tulajdonát képezik, min­denki javát kell szolgálniok. A szovjet nép jogosan büszke arra, hogy a világ első csoportos űrrepülését az ő hős fiai — And­­rijan Grigorjevics Nyikolajev őr­nagy és Pavel Romanovics Popo­­vics alezredes — hajtották végre. Ezen az űrrepülésen mindketten nagy hazánk állampolgáraihoz méltó magatartást tanúsítottak, igazi kommunistáknak bizonyul­tak, nagyfokú bátorságot és hő­siességet tanúsítottak a párt- és a kormány által adott feladatok tel­jesítésében. Az Andrijan Nyikolajev vezette Vosztok—3 szputnyik űrhajó 95 órán át keringett, vagyis csaknem négy napon át. Ezalatt az idő alatt több mint 64-szer kerülte meg a Földet és több mint 2 600 000 kilométernyi távolságot tett meg. A Pavel Popovics vezette Vosz­tok—4 71 órán át keringett boly­gónk körül, több mint 48-szor kerülte meg a Földet és körül­belül kétmillió kilométernyi tá­volságot hagyott maga mögött. Nekem jutott az az óriási öröm, hogy ma Vlagyimir Iljics Lenin mauzóleumának tribünjén üdvö­zölhetem hőseinket. A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bi­zottságának, a Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsa elnökségének, a szovjet kormánynak, egész hős népünk nevében forrón köszön­tőm önt drága Andrijan Grigorje­vics és önt drága Pavel Romano­vics a világűrben aratott kiemel­kedő győzelmük alkalmából és a legmelegebb köszönetemet feje­zem ki hőstettükért, amely örök dicsőségére válik szeretett hazánk­nak és önöknek. Örömmel közlöm, hogy a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsának elnöksége a Szovjetunió hőse cím­mel tüntette ki Andrijan Grigor­jevics Nyikolajevet és Pavel Ro­manovics Popovicsot, mert a Vosz­tok—3 és a Vosztok—4 szputnyik űrhajókon végrehajtották a világ első, többnapos csoportos űrrepü­lését. Egész szívemből köszöntőm önöket a magas kitüntetés alkal­mából. Önöknek, Andrijan Crigorjevics és Pavel Romanovics, csakúgy, mint Önök előtt űrtestvéreiknek, Jurij Gagarinnak és German Tyi­­tovnak megítélték a Szovjetunió űrrepülője megtisztelő címet Mély tisztelettel köszöntőm a világűr hőseinek szüleit: Anna Alekszejevna Nyikolajevát, Fe­­doszja Kaszjanovát és Roman Porfirjevics Popovicsot. Szerény szovjet dolgozó emberek ők, akik korunk igazi hőseit nevelték. Engedjék meg, hogy köszöntsem Pavel Romanovics feleségét, Ma­rija Lavrentyevnát, aki ugyancsak bozzajárult a hős férje sikeré­rendkívül fontos a cselekedetek összehangolása a kozmikus utakon. Minél mélyebben hatolnak be az űrhajók a világmindenségbe, min­den valószínűség szerint annál nagyobb szükség lesz cselekede­teik összehangolására, a többi űr­hajóval és bolygóközi állomással és rajtuk keresztül kell tartaniok a kapcsolatot a földdel. Konsztan­­tyin Eduard ovi cs Ciolkovszikij, a nagy orosz tudós, az űrhajózás atyja, éppen így képzelte el a vi­lágűrbe való behatolást. Nemcsak az, hogy a mi népünk, államunk, kormányunk és a szo­cialista országok kormányai fog­ják fel helyesen, mi módon lehet megszilárdítani a bókét. Az is szükséges, hogy a szocializmus el­lenfelei, a tőkés országok kormá­nyai is megértsék ezt. A szocializmus ellenfeleinek meg kell érteniük, úogy semmiféle erő, a reakciónak semmiféle erő­feszítése nem tudja visszahozni azokat az időket, amikor a tőke osztatlanul uralkodott. Senkinek nincs módjában megszüntetni a szocialista rendszert azokban az államokban, amelyekben győzött és sikeresen fejlődik. Itt volna végre az ideje, hogy a régi világ képviselői megértsék a történelem tanulságait. Az imperialista hatalmak az oroszországi szocialista forrada­lom első éveiben sem tudták már megfojtani az első szocialista él­és egy csuvast. Meggyőződésünk, hogy az űrhajósok családja a jö­vőben sok nemzetiségi államunk népeinek újabb fiaival és lányai­val bővül ki. A hős űrhajósok olyan emberek, akik már ma megtestesítik a kom­munista társadalom emberének gyönyörű vonásait: a magas fokú intellektuális kultúrát, az erköl­csi tisztaságot és a fizikai töké­letességet. Cselekedeteiket a haza­­szeretet, a társadalmi kötelesség­érzet, a kommunizmus nemes esz­méi irányítják. Kedves Elvtársaim! Barátaim! A mai ünnepségünkön jogosan a szovjet tudományt illeti meg a legmegtisztelőbb hely. A szovjet tudomány lépésről lépésre valósít­ja meg a világmindenség tervsze­rű kutatását. Ez a tudomány aka­dályt- akadály után legyőzve, egy­más után fejti meg a természet titkait. Hazai tudományunknak és tech­nikánknak új csodálatos győzel­me a szovjet űrhajók csoportos repülése, amely bebizonyította: nemcsak további behatolás lehet­séges a világűrbe, hanem hosszabb ideig is lehet ott élni és dolgozni. Olyan korban élünk, amikor a tudományos gondolkodás példát­lanul felvirágzott, a tudósok egyre bátrabban és mélyebben hatol­nak be a természet eddig megkö­­zelíthetetlennek látszó legrejtet­tebb titkaiba. A tudomány ha­talmas ereje napjainkban mind nagyobb befolyást gyakorol a ter­melés fejlődésére és a modern tár­sadalom egész életére. Ha a pusz­títás szolgálatába állítják, ez az erő mérhetetlen szerencsétlenséget zúdíthat az emberiségre. Ha bé­kés, alkotó célokra használják fed, ez az erő hatalmas mértékben meggyorsíthatja a társadalmi ha­ladást. Országunkban, amely a kommunizmus győzelme felé ha­lad, a tudomány óriási magasság­ra emelkedett. A szovjet nép erőt, anyagi eszközöket nem kímél a tudomány fejlesztéséért és felvi­rágoztatásáért. újabb eredményeink jellege mé­lyen békeszerető, igazán ember­baráti. Bárhogyan igyekezzenek is a burzsoá toliforgatók, nem tudják bebizonyítani ennek ellenkezőjét. Minden állam népeinek, társa­dalmi és politikai rendszerükre való tekintet nélkül, szükségük van a béke fenntartására és meg­szilárdítására. A békés együttélés, a béke fenntartása és megszilár­dítása nagy áldás lenne a népek­re. lamot. Ma a reakció sötét szándé­kaira még inkább kudarc vár. A Szovjetunió, a szocializmus orszá­gai, ma a legtökéletesebb techni­kával rendelkeznek, gazdaságuk, iparuk, tudományuk magasan fej­lett, megvannak a legkorszerűbb eszközeik álamuk, az egész szocia­lista tábor megvédésére. Vaknak és őrültnek kell lenni ahhoz, hogy ránk próbálják kény­szeríteni a kapitalista rendszert, hogy fenyegetésekkel, vagy hábo­rú kirobbantásával akarják leté­ríteni a népeket a szocialista útról. Ha az imperialista tábornak ezek az esztelen elemei meg akarják valósítani agresszív elgondolásai­kat, akkor ez egyértelmű lenne a kapitalizmus öngyilkosságával. Mindenekelőtt fel kell számolni a második világháború maradvá­nyait, alá kell írni a német béke­­szerződést. Ez jó alap lenne azok­nak a vitás kérdéseknek a meg­oldásához, amelyek fennállnak és harmadik világháború kirobbaná­sának veszélyét rejtik magunkban. A megoldásra érett nemzetközi problémák között vannak olyan időszerű kérdések, mint a két né­met állam elismerése és felvétele az ENSZ-be, a nyugat-berlini meg­szállási rendszer megszüntetése a német békeszerződés aláírása alapján. A Nyugat-Berlinben lévő NATO katonai támaszpontok fel­számolása, a nyugati hatalmak csapatainak kivonása Nyugat-Ber­­linből. A szétzúzott hitleri Németország kapitulációja óta eltelt 17 év alatt sok minden megváltozott és a nyugati hatalmak csapatainak nyugat-berlini tartózkodására vo­natkozó jog már régen más jelle­gűvé vált. Az imperialisták azt kiáltozzák, a megszálló csapatokra azért van szükség, hogy Nyugat-Berlin la­kosai megőrizhessék a náluk fenn­álló társadalmi és politikai rend­szert. Ez szemenszedett hazugság, mert senki sem tervez merényle­tet a Nyugat-Berlinben fennálló rendszer ellen senki sem fenyegeti azt. , Mi többször kijelentettük és most is kijelentjük, hogy elismer­jük: minden népnek joga van tár­sadalmi és politikai rendszerének megválasztására mi nem avatkoz­tunk és nem is avatkozunk más országok belső ügyeibe. A szovjet kormány többször kijelentette, hogy Nyugat-Berlin lakosat szá­mára biztosítják: olyan társadal­mi és politikai rendszert választ­hatnak, amilyet akarnak. Nyugat- Berlin lakossága természetesen Az .imperialisták fenyegetnek bennünket, de fenyegetőzéseik nem rettentik meg a békeszerető országokat. Olyan országokat fe­nyegetni, amelyek sem kevesebb erővel, sem kevesebb lehetőséggel nem rendelkeznek, mint az impe­rialista országok — ez az öngyil­kosok fenyegetőzése. Mi nem hát­rálunk meg e fenyegetések láttán és mindent elkövetünk abból a célból, hogy felszámoljuk a má­sodik világháború maradványait, megtisztítsuk az utat az általános leszerelési egyezmény eléréséhez, valamint társadalmi és politikai rendszerüktől függetlenül. minden állam békés együttélése jobb lehe­tőségeinek megteremtéséhez. Kedves Elvtársak, Barátaim! A világűr tanulmányozásában és meghódításában elért győzel­meink alapját a szovjet népnek a kommunizmus építésében aratott sikerei alkotják. Ezért a minden­­ség határtalan térségeit ostromol­va nem feledkezünk meg gazda­sági, tudományos és kulturális fej. lődésünk midennapi feladatairól sem. Ez a fejlődés szintén öröm­mel tölt el bennünket Az SZKP XXII. kongresszusa harcba indí­totta a szovjet dolgozókat a kom­munizmus diadaláért. A kommunizmus építésére vo­natkozó programtól lelkesítve a szovjet nép újabb és újabb sikere­ket arat a népgazdaság és a kultú­ra minden ágában. Iparunk, me­zőgazdaságunk jól fejlődik. Ezen a napop, amikor hős űr­hajósainkat ünnepeljük, engedjék meg, hogy szerenesekívánataimat fejezzem ki az ipari vállalatok, építkezések, kolhozok és szovho­­zok dolgozóinak, akik sikeresen normális kapcsolatokat tarthat fenn a világ minden országával. Az imperialisták azt állítják hogy a nyugati megszálló csapa­tok jelenléte szüséges ahhoz, hogy biztosítani lehessen Nyugat-Ber­lin lakossága számára a társadal­mi rend megválasztásának sza­badságát. Képtelen érvnek tartjuk mi ezt. Mi egyetértünk a szavatolás szükségességével, de azt a szava­tolást a békeszerződés aláírásával kell biztosítani. Ha ez nem ele­gendő, beleegyezünk abba, hogy átmenetileg az Egyesült Nemzetek Szervezetének lobogója alatt csa­patok tartózkodjanak Nyugat-Ber­linben. De nem egyezhetünk bele abba, hogy ezek — ahogy mond­ják — a szavatolási célokból oda­­irányítot csapatok azoknak az or­szágoknak a csapatai legyenek, amelyek tagjai az agresszív NATO katonai tömbnek, annak a tömb­nek, amelyet azért hoztak létre, hogy háborút indítsanak a szocia­lista országok ellen. Ha nem találunk megértést a nyugati hatalmaknál, akkor nincs más kiút számunkra, mint aláírni a békeszerződést a Német Demok. ratikus Köztársasággal és ezzel fel­számolni a hadiállapotot. Ezen az alapon érvényét veszti Nyugat-Ber­linben — az NDK közepén — a megszállási rendszer. Az imperia­listák semmiféle fenyegetőzése nem akadályozhat meg bennünket abban, hogy ezt megtegyük. A há­ború befejezése után a békeszer­ződés aláírása — nemcsak joga, hanem kötelessége is minden olyan államnak, amely résztvett a háborúban. teljesítik a termelési terveket és szocialista felajánlásaikat. Ök szintén hősök, akik a kommuniz­mus magaslatait rohamozzák. Mi, Önökkel együtt, elvtársak, nagyszerű, hősi időben élünk. Gyarapítsuk hát minden erővel hazánk anyagi és szellemi kin­cseit. Önfeláldozó munkánkkal hozzuk közelebb azt az időt, ami­kor az egész földön diadalmoskod­­nak a kommunizmus nagy eszmé­nyei: a béke, a munka, minden nép szabadsága, egyenlősége, test­vérisége és boldogsága. A Szovjetuniónak a világűr meghódításában elért újabb győ­zelme lelkesedést keltett az egész haladó emberiségben. A szovjet kormány, pártunk Központi Bi­zottsága, a dicső űrhajósok ezré­vel kapják az üdvözleteket. Enged­jék meg, hogy a szovjet kormány és a párt Központi Bizottsága ne­vében köszönetét mondjak azok­nak az államférfiaknak, közéleti személyiségeknek, testvérpártok­nak, társadalmi szervezeteknek, tudósoknak és más személyeknek, akik szerencsekívánataikat fejez­ték ki a Vosztok—3. és a Vosz­tok—4. űrrepülésével kapcsolat­ban, továbbá mindazoknak, akik nem küldtek ugyan üdvözletét, de velünk együtt örülnek. Éljenek a hős űrhajósok: Andri­jan Nyikolajev és Pavel Popovics, nagy népünk hű fiai! Éljen dicső szovjet hazánk! Dicsőség a kommunizmust építő szovjet népnek! Dicsőség szeretett kommunista pártunknak, Lenin pártjának! Éljen a világbéke! (MTI) A gyűlés után Moszkva dolgozói felvonulást rendeztek. Este a kormány fogadást adott Nyikolajev és Popovics tiszteletére. Magyar idő szerint este 19 órakor Moszkvában, a szövetséges köztársaságok fővárosaiban és a hős városokban húsz ágyú össz­tüze jelezte a szovjet nép új, nagy győzelmét. Á világűr minden ember tulajdonát képezi hez. Hisz Marija Lavrentyevna a múltban ugyancsak repülő volt. Bátorságát van akibe beleoltsa. Felnő kislánya — Natasa. Nagy­szerű család ez! Valamennyiünk nagy örömére szolgál az is, hogy a mai ünnep­ség egybeesik a szovjet légierők napjával. A két eseménynek ez a találkozása azért is nevezetes, mert az űrutazások mintegy to­vábbi lépést jelentenek előre a lé­giflotta fejlesztésében. Minden szovjet űrhajós a dicső szovjet légierők soraiból került ki. Engedjék meg, hogy felhasznál­jam az alkalmat és szívből üdvö­zöljem e kettős ünnep alkalmából nagyszerű repülőinket, a légierők­nél, a repülőgép- és rakétaépítés területén dolgozó mérnökeinket, technikusainkat, munkásainkat, alkalmazottainkat és új sikereket kívánjak nekik a szovjet légierők fejlesztéséhez, hazánk véderejé­­nek növeléséhez. A világűr szovjet hősei olyan emberek, akik a nép sűrűjéből lép­tek elő, akiket a kommunista párt nevelt és akik határtalan odadaás­­sal viseltetnek a kommunizmus ügye iránt. Igen örvendetes, hogy az égitestvérek között hazánk kü­lönböző nemzetiségeinek képvise­lőit látjuk: két oroszt, egy ukránt Á megbízható űrrepülőtér a kommunizmus Az ember munkával — és csak­is munkával — egyre szebb dol­gokat hoz létre a földön és a vi­lágűrben. A szovjet ember mun­kája nyomán hazánkban felépült a szocializmus. A szovjet embe­rek millióinak alkotó munkájával épül a kommunizmus nagyszerű épülete. Szocializmus és kommu­nizmus: ez az a megbízható űrre­pülőtér, ahonnan az ember a min­­denség térségeit ostromolja. A világűr meghódításában elért Mi szükséges a béke biztosításához? Csak esztelenek tiltakozhatnak békés javaslataink ellen

Next

/
Thumbnails
Contents