Békés Megyei Népújság, 1962. augusztus (17. évfolyam, 178-203. szám)
1962-08-16 / 191. szám
1962. augusztus 16. 3 Csütörtök Akik tulajdonosai és akik várományosai a szocialista brigád címnek — Ha késő este jön, akkor is a baromfi tenyésztő-telepeken találja a „Zója”-brigád tagjait — mondotta Kovács Margit, a Felsőnyomási Állami Gazdaság ifjúsági szocialista brigád vezetője, amikor kora reggel a gazdaság irodájában összetalálkoztam vele. Energikus mozgású, s véleményét őszintén nyilvánítja — Olyan teremtés ő, akiért a brigád lányai, asszonyai tűzbe mennének — mondta róla Tóth László, a KISZ-titkár. A többit már Kovács Margit, a brigád vezetője mondta el: — Tizennégy tagú a brigádunk. Még egy éve sincs, hogy kiérdemeltük a szocialista brigád címet, de azért egyikünk sem szeretné, ha jövőre nem kapnánk meg ismét... Aztán, mintha kitalálta volna a bennem búj káló kérdést arra, hogy vajon mi adja ehhez az ösztönzést? S anélkül, hogy szóhoz jutottam volna, munkatársairól beszélt: — Nem a számok kedvéért vállaltuk, hogy az éves tojástermelési tervet 110 százalékra teljesítjük, csupán méltók akarunk lenni e megtisztelő címhez... no meg így kívánta a becsület. Ügy hiszem, ezért sikerült féléves tervünket tojásból 165 százalékra teljesíteni ... — Sok munkát és türelmet kíván a baromfitenyésztés — kezdte Gyarmati Margit, akit az egyik baromfitelepen ismertem meg. — Ezen a telepen különösen a súlygyarapodás a fontos. Vállalásaink közt szerepelt többek között, hogy az előírt helyett 15 százalékkal nagyobb súllyal adjuk közfogyasztásra a baromfit. Ezzel 162 •százalékos tervteljesítést értünk el. Brigádvezetőnket ezért küldte el a gazdaság 10 napos jutalomüdülésre Csehszlovákiába. — Mi, ha csak tehetjük, mindig összejövünk — folytatta Keceli Ilona, az egyik legnagyobb baromfitelep dolgozója. — Ilyenkor moziba, színházba megyünk, meg aztán „tanácsot ülünk” a brigád ügyeiben. — Ilyen összejövetel gyakran szó jön ki: vakeset, a vak is látja, vakot ütött, vakra ment. Arról se én tehetek, hogy rossz az arcmemóriám, és legrégibb ismerőseimet nem ismerem meg az utcán. Legtöbb ellenségemet ennek köszönhetem. Különösen hölgyekkel vagyok bajban. Na, már megint nem ismer meg? mondják aztán szánakozva, és én persze esküdözöm, hogy dehogynem, míg ki nem derül, hogy azzal a hölggyel tévesztettem össze az illetőt, aki a múlt hónapban elcsábította az urát, mire ő mérget ivott, az újságok is hozták, ma kelt fel először, hogy pechjére én legyek az első ember, akivel találkozott. Aztán, hogy kivágjam magam, rendesen bonyolult elméletet adok elő, hogy a női szépség az mindig valami általános normához való hasonlóság, azért nem ismertem meg, mert nincs rajta semmi csúnya vonás, ami jellegzetes volna, és így tovább — röviden, igyekszem neki bebizonyítani, hogy a milói Venussal tévesztettem össze, különösen a karjai hasonlítanak. Egyszer a kezeit dicsértem egy hölgynek, hogy kellemessé tegyem magam: milyen szép, kicsi kezei vannak, mondtam, mire ő sértődötten megjegyezte: hat éve ismer. és csak most vesd észre? van itt — fűzte a gondolatokat a KISZ-titkár, aki mint mindennap, most is felkereste a „Zója”-brigádot. A KISZ-titkár indítványára ismerkedtem meg egy másik brigáddal, a traktorosokkal, akik még csak várományosai a szocialista brigád címnek. „Evanics István, a kombájnolás hőse”. így emlegetik, az alig huszonöt éves traktorost, a Felsőnyomási Állami Gazdaságban. Ar. ca, s atlétatrikója olajfoltoktól csillogott, amikor bemutatkoztunk egymásnak. Nevét szerényen, halkan mondta. Javításra váró lánctalpas traktorának támaszkodva így válaszolt: — Valóban első lettem a kombájnosok versenyében. Ezer forint volt a jutalmam..., de még nem tudom mit csinálok vele. Otthon a szüleim, s az öcsém, aki segédvezetőm volt, azt mondják, vegyek ki szabadságot. De a brigádnak most a szántások idején minden traktorosára szüksége van ... — Szív kell a földeken dolgozó gépekhez. Méghozzá olyan, mint Evanicsnak és a traktoros-brigád többi tagjának — mondta Karácsonyi Gyula brigádvezető, miután tovább álltunk. S szavaiban újra meg újra visszatért a fiatalok dicsérete. — Nehéz volt összefogni a harminc csupa „keményfejű” traktorost, de hogy most mennyire öszszeforrt kis közösség ez a brigád, azt legjobban Garan József, körzeti agronómus szokta példaként emlegetni a többi munkacsapat előtt. Pedig eleinte ő is ellenezte a brigád szervezését. De ez a kis csapat, az egykori „keményfejűek”, most a szocialista brigád cím várományosai. Az ő vállalásaik talán még jelentősebbek, mint a „Zója” brigádé, hiszen többek között 20 százalékkal akarják túlteljesíteni szántási tervüket, és amint a brigádvezető szavaiból kiérződött, ennél sokkal többet teljesítenek. A legnehezebb feladat azonban — fordította komolyra a beszélgetést Karácsonyi elvtárs __ az, amit a hivatalos versenyvállamire én zavarba jöttem, és gyorsan rávágtam: hát persze, olyan kicsike, csak most fedeztem fel, hogy őnagyságának egyáltalán vannak kezei. Egy nagykezű nőnél „kezeit csókolom” helyett az csúszott ki a számon: „kezeit sokallom”. Ha társaságban vagyok, kékrezöldre szokták csipkedni a karom a helyzetet ismerő jóakaróim, hogy az istenért, ne beszéljek erről meg erről a dologról, itt van az illetőnek az izéje, akinek nem szabad tudni... Rendesen későn, mikor már sikerült lelőni a jól megtermett bakot, aztán törhetem a fejem, hogy vágjam ki magam. De nincs mindig jelen jóindulatú ismerős. Egyszer (vidéki városban volt felolvasásom) vacsoránál a helybeli kabaré egy szerény és kedves tagja került mellém az asztalnál. Hogy kedveskedjek neki, eldicsekedtem, hogy tegnap végignéztem az előadást, nagyon tetszett, és milyen tehetséges az egész társulat. Felszólítására, hogy mondjak őszinte és szigorú kritikát is, nehogy émelygősnek és erőltetettnek tűnjék, egyetlen színésznőt kifogásoltam, aki valamelyik tréfában szerepelt. Megmondtam őszintén, ez olyan gyalázatos rossz volt, hogy legszívesebben széket vágtam volna a tolásokban úgy írnak: „szocialista módon élni”. Közöttük erről folyik a legtöbb vita. Tóth Lászlótól tudtam meg, hogy a brigádvezető aggodalma ellenére azonban minden remény megvan ahhoz, hogy a traktorosbrigád megkapja e megtisztelő címet. A fiatal és Idős traktorosok szinte kivétel nélkül részt vesznek valamilyen tanfolyamon. A brigádból huszonheten kérték felvételüket a „Szakma ifjú mestere” cím elnyerésére szervezett tanfolyamokra. Ősszel továbbképző traktoros, vontatóvezető és gépészképző iskola nyílik, melyre szintén jelentkeztek. De amire a legbüszkébb a brigád: mindjobban olyanná válnak valamennyien, mint Evanics István, s az aratás-cséplés többi hősei. Wegroszta Sándor A vadásztársaság évzáró és vezetőség újjáválasztó közgyűlése A esorvási Vörös Október Tsz vadásztársasága augusztus 12-én, vasárnap tartotta évzáró és vezetőség újjáválasztó közgyűlését. Az elmúlt év munkáját értékelve megállapították, hogy a vadásztársaság az állam iránti kötelezettségének eleget tett. A bevétel 61 ezer forint, amelyből a költségek kifizetésére 50 ezer forintot fordítottak. A következő évre tehát 11 ezer forint maradt. Tavasszal a begyűjtött tojásokból 500 fácáncsibét keltettek ki, melyeket 8 hetes korig nevelve engedtek el. Ebből a munkából Petrik István vadőr igen eredményesen vette ki a részét, ezért a vadásztársaság dicséretben részesítette és egy öltöny ruhával jutalmazta meg. A legtöbb dúvadat Fehér Mihály, Andrej Pál és Gáspár Antal irtotta ki. A közgyűlés elfogadta az 1962— 63. évi költségvetést, mely 63 ezer forint bevételt irányoz elő. Ebből 14 ezer forintot egy kisebb vadászház építésének megkezdésére fordítanak. Végül egyhangúlag a régi vezetőség tagjait választották az új vezetőségbe. Elnök ismét Mázán András lett. Egymillió seprű késsül Az Orosházi Faipari Vállalat seprűrészlege az elmúlt évben 850 ezer seprűt gyártott, ez évben már egymillió darabra kapott megrendelést. Ez egész évben lehetővé teszi a kétműszakoe üzemelést. A nagyobb mennyiségű seprű előállí. tására azért van szükség, mert az elmúlt időszakban a belkereskedelem átmenetileg nem tudta az igé_ nyékét kielégíteni. így azonban elegendő seprű jut majd az üzletekbe. Éjszaka a határban Az éjféli rendevút az Orosházi Gépállomás portájára adtuk egymásnak azzal a céllal, hogy néhány brigádvezető, valamint a gépállomás és a járási tanács mezőgazdasági osztálya képviselőinek társaságában megtartsuk a szokásos heti átfogó ellenőrzést a területen, megnézzük, hogyan dolgozik az éjjeli műszak. Fél óra leforgása alatt együtt van a gárda és mindenki jókedvű, hiszen rendkívül kellemes az éjszaka, süt a telihold, üdítően hűvös a levegő. Vétek volna ezen az éjjelein nem dolgozni — hangzik az egyöntetű vélemény, s ezt a mezőgazdaság jelenlévő irányítói önmagukra is értik... A gépállomás igazgatója rövid eligazítást tart, a brigád négy cso_ portra oszlik: kettő a járásba megy, kettő pedig a város szövetkezeteinek földjén dolgozó traktorosokat látogatja meg. Mi az igazgató kocsijában kapunk helyet, s útirány a tangazdaság, a Dózsa Tsz. a Szabadság, valamint az Üj Élet. A tangazdaságban átmenetileg, amíg a szövetkezetekben nem jéhez. Udvarias és érdeklődő hallgatására gyanút fogván, megkérdeztem, hogy ugyan ki ez a rettenetes nőszemély? Mire ő kedvesen és szerényen felvilágosított, hogy az ő felesége. Hirtelen támadt köhögési rohamom elmúltával s miután leejtett szalvétámat, a fél rostélyossal együtt ő maga emelte fel, hosszabb fejtegetésbe fogtam, amelyben sók fordulattal sikerült kimutatnom, hogy ilyen különleges és eredeti tehetséget mint az ő felesége őnagysága, neki megfelelő szerepben kellene foglalkoztatni, és nem egy ilyen piszok fércműben és utolsó tákolmányban, amilyen az a tréfa volt, amelyben tegnap este szerepelt, s amiben éppen a legkiválóbb tehetségnek kell kudarcot vallania, éppen különleges egyénisége miatt. Helyeslőén bólogatott, s miután így sikerült ragyogóan kivágni magam, s meg voltam győződve róla, hogy rajongó barátot szereztem, megveregettem a vállát és megígértem, hogy eredeti tréfát írok, ahelyett a vacak helyett, a felesége számára — mire ő boldogan megjegyezte, hogy annál is könnyebb levétetnie a műsorról, mert hiszen a darabot ő írta. * Következik: Távolbalátás lesz szükség rájuk — két silókombájn dolgozik kisegítőben, természetesen éjszaka is... Kátyus dűlőutakon haladunk, amelyek fő. leg most eső után próbára teszik a gépkocsivezetőt. De neki nagy gya. korlata van már az éjjeli „manőverezésben”, ismeri az utaknak szinte minden négyzetméterét. S így percek múlva már ráköszönünk a holdvilágnál „ebédelő“ silúzókra a gazdaság központjában, ök igazítanák útba a kombájnokhoz, de egyébként is könnyen rájuk találunk, mert a vontatókról leszóródott sdlótakarmány vezet bennünket. A kivilágított kombájnok egymásután haladnak, s a legelső, ami a szemünkbe tűnik: szép tisz. ta munkát végeznek, zavarmentesen üzemelnek. A melléjük szegődött vontatókra ömlik az aprított takarmány, alig bírnak meg vele a gadaság dolgozói. A kiváló gépi munka biztató a szövetkezetekre nézve is, viszont mint a percnyi pihenőben megtudtuk, bizonyos bérezési problémák merültek fel a rakodóknál. A gépeket kiszolgáló brigádnak csak a kocsik ürítését akarták megfizetni, az elevátor alatti elrendezést viszont nem. Ez már most figyelmezteti a szövetkezetek vezetőit, hogy gondoskodjanak a gépi silózásban résztvevő tagok számára az igazságos bérezésről, hogy a fontos takarmány sikeres betakarítását ezzel is biztosítsák. A silókombájnoktól a Dózsa Tsz monori üzemegységébe vezet az utunk, ahol az SZ—100-as lánctal. pás traktor 50 centiméteres nyári mélyszántást végez. A 100 lóerős gép könnyedén vontatja a hármas ekét. Mögötte szakszerűen simulnak egymáshoz a barázdák. A gépállomás igazgatója néhány perces baráti beszélgetést folytat a traktorossal, megméri a szántás mélységét, aztán mivel minden rendben, tovább robogunk. Néhány táblával odébb a brigádvezető szerint két G—35-ös traktornak kellene dolgoznia, de sehol nem látjuk a reflektorok fényét, s csak hosszú hallgatózás után halljuk meg a csendes dohogást. Ugyanis mint később kiderül a két traktor egymással szembe fordulva pihen, s vezetőik a szalmakupac tövében szunnyadnak. Természetesen megkapják a jogos „fejmosást”, aztán felülnek gépeikre, s az eke nyomán egymásra fordulnak a barázdák. így találkozunk egymásután a G—35-ösökkel, a Beloruszokkal és a mástípusú erőgépekkel, amelyek a Dózsa, a Szabadság, az Üj Élet földjein szántanak. Viszonylag „eseménytelennek” tűnik az éjszaka, az 5 órán át tartó ellenőrzés alatt „csak” annyit látunk, hogy kevés hibával általában rendjén dolgoznak az éjjeli műszakban. Amikor már kivilágosodik a keleti égbolt, az Üj Élet Tsz egyik szérűjén éppen egy G—35-ös traktort melegítenek, rövidesen kezdődik a cséplés. A szalmakazal tövében hagyományosan éjszakázó cséplőcsapat tagjai egymásután ébredeznek, a traktor odaáll a cséplőgéphez és néhány percen belül már felbúg a gép, a dobba szóródnak az első kévék... Reggel a gépállomáson találkoznak az ellenőrző brigád tagjai és öszesítik a tapasztalatokat. Kiderül, hogy az éjjeli műszakba állított 108 erőgép közül 101 egész éjjel dolgozott, s a többinek nagyrésze műszaki hiba miatt vesztegelt. Az ellenőrzés mindenképpen hasznos volt: a mezőgazdaság „parancsnokai” felmérték a területet, az eredményeket és hibákat összegezték és eszerint teszik meg a szükséges intézkedéseket. A tapasztalatok összegezésénél igen gyakran kicsendült szavaikból az a tény, hogy derék emberek a gépállomás traktorosai, akik minden időben helytállnak fontos munkájukban, nagy szorgalommal segítik a szövetkezeti gazdák boldogulását. Sz. F. L. Négymillió forinttal nagyobb forgalom A Szolnok—Békés megyei Fűszer- és Édességnagykereskedelmi Vállalat orosházi fiókja három járás lakosságának ellátásról gondoskodik. Az elmúlt évben 96 millió forint forgalmat bonyolított le, idén pedig már 100 millió forint a terve. Az édesség- és konzervraktár dolgozói a pártkongresszus tiszteletére jelentős összegű önköltségcsökkentést és takarékosságot vállaltak, amit eddig eredményesen teljesítettek.
