Békés Megyei Népújság, 1962. augusztus (17. évfolyam, 178-203. szám)
1962-08-12 / 188. szám
KÖRÖSTÁJ __________KULTURÁLIS MELLÉKLET__________ Az orosházi tanyavilág zugiskolái a múlt század második felében Afiataflaibb generáció hírét sem hallotta a zugiak ólaknak. Pedig az idősebbek .közül vannak, akik ilyen iskolában tanulták az ábécét. Orosháza város külterületén éppen úgy, mint a megye többi helységeiben, a múlt századi második ■ felében a tanyaá nép maga ámított iskolákat. Tanítóik oklevél nélküli, igen csekély képességű emberek voltak. Ezeket az iskolákat „zuigbskoláknak" is hívták. Később az egyház, állam átvette ezeket, de egy ideig még oklevél! nélküliek tanítottak benne. Ilyen iskola először Kisosákón és Gyopárhalmán alakult. Hansányi Sándor miniszteri iskolalátogató 1886-ban kelt jelentése szerint ,,az orosházi határban tizenegy tanyai iskola működött". Miután én még több olyan idősebb embert ismertem, akik zugiskólákba jártaik, vagy ßokat tudtak róla. elhatároztam, hogy ezeknek az iskoláiknak az emlékeit összegyűjtöm, s mint kultúrtörténeti adalékokat'megőrzőm. Szóljon most az emlékezet a Szabó Antal-féle zugiskoláról. Ma már híre-hamva sincs. Régen lebontották. A boglyáé Benkő-féle tanya közelében volt. Elég későn, 1889- ben alakult. Azelőtt pálinkafőző-helyiségként hasznosították. A vert falú épületet kívül sárgafölddel meszelték be, de nem meszelővei, hanem oiroksöprűve!. Az ablakok bizony csak tenyérnyiek voltak. Ajtaján fald lines volt. Az iskola „berendezését’" a környéken lakó Miszlai Sándor és József kószítették. Ezek afféle fúró-faragó emberek voltak. A szülők a faanyagot a „fadepóból" szerezték be. A tanya szobájába 8—10 padot csináltak. A kisebbeknek alacsonyabbra, a nagyobbaknak magasabbra méretezték. A padba csak egyik felől lehetett bemenni. Miután a fiúk voltak a rosszabbak, azért a fiúk ültek elöj s a lányok hátúd. A Miszlaiak fafogast is fabrikáltak. A bútorzatot és a felszerelést egy fiókos asztal, szék, tábla, Magyarország térképe és egy földgömb egészítette ki. Szeptember elején kezdődött az iskola, de csak a kisebbek mentek fel. Az erősebbeket otthon tartották, míg ed nem vetettek. S ahogy tavaszodon az idő, ügy fogyott a létszám. A nagyobbak tuskózni, lovat hajtani mentek. A Szabó-féle zugiskolába 25—30-an jártak. A módosabb gazdák gyerekei a faluba jártak iskolába. A tűzrevalót a szülök adták össze. A VI. osztályos fiúknak az volt a dolguk, hogy előbb jöjjenek az iskolába, és befűtsenek. Mondani sem kéH, hogy a tanulók nagy élvezettel fűtöttek. Az iskola nyolc órakor állt be, s délig tartott. Közben csak egy rövid szünetet tartottak. Azután egy órától négy óráig tanultak. Délután is tartottak egy kis szünetet. Mindenkinek volt palatáblád ja. Az egyik fele „linós” (vonalas) s a másik sima volt. „Griflivel” (palavesszővel) írtak rá. A palatábla fakeretéről egy madzagra kötött rongy csüngött. A teleírt táblára egy nagyot köptek, s a ronggyal törölték le. A gyerekek csobogóból ittak. Két tégla köizé állították' a csobolyót. Nádiszál volt benne. Azon keresztül szívták a vizet egymás után. „Abba az időbe nem ismerték a finnyásságot” — mondta az egyik adatközlő. Á z asztalon mindig meg " lehetett találni a mogyorófapálcát. a rendetlenkedők ezzel kapták a fenekest. A delikvensnek rá kellett hajolnia az első padira, kettőt-hármat kapott a nadrágjára. Egy fakahá,’szerű ütleget is tartott a tanít,,'. „Pogácsának" hívták. Ezzel „pogácsát". ,.pacsit" kaptak az arra érdemesek a kinyújtott ujjú tenyerükbe. A „körmöst" is a pogácsával kapták. Ekkor meg a becsukott uj jakra- hull ott az üti eg. A kisebbeket a sarokba térdeltette a tanító, ha arra szükség volt. A tanya körül szép gyöp volt. A szünetekben ott játszottak, Akkor még a dirzsidi-bodori, cézés, lehajtós játék járta. A wc pedig „vagy a nagy ég alatt, vagy a nagyszínben volt". A tanítás végén a tanulók a tanítótól „diktumot” kaptak. Az egyegy közmondás volt. Persze mindennap más és más. Ezt azután otthon el kelllett mondani. Erről tudták meg otthon, hogy a gyerek volit iskolában* A kisebbek leírták a cMktumot, hogy hiba ne legyen. Az egyik adatközlő még élénken emlékezik arra, hogy az egyik kisgyerek sírva keresgélt az úton valamit. Megkérdezték, „miért sírsz, kisfáim?” „Elvesztettem a diktumot!” — volt rá a felelet. Bizony, ez nagy baj volt. Tanítás után mindig két hatodikos lány bent maradt, s kisöpörte az iskolát. Győri Péternek hívták a tanítót a Szabó-féle zugiskolában. Tanyás ember volt. ügy 45 éves tehetett. Fehér gyolcsinget hordott, és ellenzés nadrágja volt. Puha szárú csizmában járt. Magas nyakú lajbija volt. Ezen felül trikókabátot viselt. A fején „dinnyekalapot" hordott. A szülők fogadták meg, s csak Péternek szólították, A gyerekek tartottak tőle. „ölég szigorú volt kölletekorl” — mondták róla. Nem játszott sohasem a gyerekekkel. Tanító úrnak szólították a tanulók. A Göbőhajtó út mentén lakott. Mindig egyedül ment haza. Vizsga után kapálni, aratni ment. A Szabó-féle zugiskola 1891-ben szűnt meg. Ekkor lett kész a Gyulai úti és a György i-f éle (kéthosszú6oni) iskola. A zugiskolát becsukták. Kézenfekvő, hogy a kezdetleges viszonyok közt működő iskolában a kényszerűségből odajárók a legszükségesebb alapelemeket is csak nagyon szűkösen kapták meg,s az élet kemény iskolájában kellett azután a hiányokat keservesein pótolni. Nagy Gyula Navas del Rey. A távoli horizonton, mintha délibáb lenne, egy templom tornya tűnik tel. A látvány egyre közelebb kerül, már látom a falucska háztetőit is. A síkságot keresztülszövő utak egyikén mezítlábas fiúcska bandukol. Térdig érő kabát van rajta. Arca sápadt, ajkai re. megnek a hidegben. Távol a faluban litániára szól a harang. „Mi van veled, fiacskám? Fázol?” A fiú nagy, szomorú szemekkel néz rám, majd megszólal: „Éhes vagyok, szenyor.” „Gyere velem!” Együtt megyünk most már, a fiú mellettem lépked. Nem tudom, mit tehet, nék érte, de valamit feltétlenül szeretnék tenni. Először enni megyünk. Belépünk a falucska vendéglőjébe. Húst és sült krumplit rendelek. A fiú velem eszik. „Az apám börtönben ül” — szólal meg. „Miért?" „Nem tudom” — válaszol, ja és megvonja a vállát. „És az anyád?” „Nincs anyám." „Ki gondoskodik rólad?” „Az egyik szomszéd néni. De ö is nagyon szegény.” Egy pap lép az asztalunkhoz. Kató na Judit• A kis vörös Manuel Nortes: Spanyolország. íöld aratás nélkül című kötetéből „Jó napot!” — köszön olajos hangon. „Jó napot!” „Mit csinálsz te itt, Andreas?” — kérdi a fiút. A fiúcska tányérjára süti szemét, de nem válaszol. Én felelek helyette. „Találkoztam a fiúval, meghívtam, vacsorázzon velem, és most eszünk.. „Miért nem jössz a plébániára?” — kérdi a tisztelendő, anélkül, hogy a válaszomra ügyelne. De a fiú most sem yálaszol. „Felelj már, miért nem jössz hozzám?” — kérdi a pap ismételten. Andreas mozdulatlanul bámul a tányérra, szinte be. lemercvedett a hallgatásba. A helyzet kissé feszült. „Nem tudsz válaszolni?” — kérdi a tisztelendő, majd rövid idő múlva hozzáteszi: „Jó, jó. Látom már, hogy tőlem nem kell semmi.. — és miközben ujjait a fiú hajába túrja, görcsösen öszszeszorul a keze és a fogai között sziszegi: „Épp olyan vörös, mint az (Szerenád Nyári estén üldögélni kint vén fák alatt, oly jól esik megint. Figyelni, hogy csöndesül az este sötétbe hulló csillagmécsesekre, hogy fény szunnyad az éjszaka ölén. hajnalszag a rétek tenyerén, hogy házak úsznak az éj tenge: éhe s a küszöbükön szendereg a beké. Kollárik János: Folt az erkölcsön Autóbuszra várt. Volt még néhány perce az indulásig. Olyan gondolatok ébredeztek benne, hogy a hőséget és a várakozást egy fagylalttal fogja enyhíteni. Be is lépett a közelben levő cukrászda ajtaján, amikor ráiköszöntek. — Jó napot! Visszanézett a válla felett. Egy csinos asszonyka igyekezett feléje. — Szervusz! — köszönt rá meglepetten. Hát te? — Csak beugrottam az áruházba... Tudod, egy cuki kis szoknyát vett ott tegnap Marika, és... — Értem. Már megvetted? — Meg. Éppen keresni akartalak a busznál, gondoltam, behívlak egy fagyira. — Kedves vagy! Na gyere, bekapunk egy fagyit, míg indul a busz. Közben bejöttek a kollégái is. Szám szerint négyen, név szerint pedig Kati — a titkárságról —, Miska — az áruforgalmiról —, Laci meg Éva — az ellenőrzésből. Feléjük biccentettek és kissé távolabb telepedtek le. Csak szemtelen tekintetük legelészett ott kettőjük körül állandóan. Az utcán összenéztek és összenevettek. így folytatódott ez néhányszor, míg elfogyott a fagylalt, meg a várakozási idő. Felálltak. Most ö biccentett a kollégák felé röviden, kimérten. Éppen elérték az induló buszt. Egy picit még futni is kellett. — Kik voltak azok? — kérdezte az asszonyka, amikor már az Ikarus egyenletes rázogatását élvezte. — Kik? Ja! Kollégáim a vállalattól. — Mind a négyen? — Igen. Mind a négyen. — Jegyesek? — Nem. Miért? — Akkor miért voltak együtt? — Mert.... mert... mit tudom én! Biztosan együtt fejezték be a munkát és... és betértek egy feketére. — Na, szép kis munka lehet az, amit ezek együtt fejeznek be. — Kérlek! Nagyon kedves, rendes emberek. Ne légy rosszmájú. — Az a két férfi nős? — Nem, nőtlen mindegyik! A lányok meg hajadonok. Mi történt veled? — Nem tetszett, hogy a kollégáid összenevetve fixíroztak minket. * Másnap reggel Évával — az ellenőrzésből — már a kapu előtt összehozta a sors. Messziről rámosolygott és közelebb érve kacsintott egyet. — Csinos volt — mondta. — Csinos? Ki volt csinos? — A kicsike. — Értem! A kicsike! Csinos volt a kicsike. Milyen kicsike? — Ne tetesse már magát. Az esti kicsikéről beszélek. — Az estike?... Izé, az esti kicsike? Értem már! A feleségemre gondol, Évike? — Nem. Egyáltalán nem a feleségére gondolok. — Nem? — Nem. — Nem a cukrászdára? — Dehogynem. — Hát az a... — nevette el magát —, az a feleségem volt! , — Hahaha * — nevetett Éva is. — Ez tényleg kacagtató. — Nem is gondolta? — Nem. Sőt, még most sem gondolom. — Ném? Hogyhogy nem? Hát mondom, hogy a... — Ne nézzen engem ostobának! — mondta sértődötten Éva és felhúzott orrocskával faképnél hagyta. * A vállalatnál délután mindenki tudott az esetről. Sőt Laci — ugyancsak az ellenőrzésből — határozottan állította, hogy azzal a nővel lehet együtt látni hétről hétre. Másnap már hivatta az igazgató. — Kovács kartárs, néhány szavam lenne önhöz. — Tessék. — ön ugyebár... most került hozzánk nemrég. apja” — ezzel elengedi a fiú haját és odaszól nekem: „Jó étvágyat! És ne higygyen neki mindent, nagyon rossz jellemű fiú.” Amikor a tisztelendő végre eltávozott, és Andreas elfogyasztotta a sültet, megkérdezem tőle: „Miért nem akartai a tisztelendövel beszélni?” „Ö hibás azért, hogy az apám börtönben van.” Veszek Andreasnak act tábla csokoládét és adok neki 100 pezetát, épp ennyi van a zsebemben. Hazakísérem a szomszédokhoz, ahol lakik. Nyomorúságos, piszkos kunyhó. Az asszonynak öt gyermeke van, férje napszámos. A férfi minden szombaton este leissza magát. „Add oda a pénzt a néninek. aki gondodat viseli. Biz. tos nagy szüksége van rá. Ö majd tudja, mire fordítsa.” „Igen szenyor. Oda fogom adni.” „Viszontlátásra, kis barátom!” Amikor visszaérek a falu közepére, látom, hogy a téren sok férfi álldogál. Kezük a zsebükben. Mit csinálnak ezek a férfiak itt? Mire várnak? Arra, hogy a földbirtokosoknak éhbérért felkínálják munkaerejüket. Nem tudok elaludni, Andreasra gondolok, és az jár az eszemben, milyen dühös volt az a pap. Nem tudok elaludni, ha eszembe jut a nyomor, amely súlyos erővel nehezedik erre a vidékre, emberekre, földekre ... Fordította: Szentirmai László MÚTEREMSAROKBÓL Sülé István: Constanta-i kikötőrészlet — Igen. Néhány hete. — Az osztályvezetőjétől úgy értesültem, hogy kiváló munkaerő, csakhát... — Csakhát...? — Erkölcsi vonalon... mármint a nőügyekben nincs minden x-endben magánál. — Nálam? — Igen. Ön tegnap este munkaidő után együtt ült a cukrászdában egy nővel. — Kérem, az az én... — Ne kerteljen kérem! Feleljen! Ott volt, vagy nem volt ott? — Ott voltam. — Azután megjelentek a kollégái és önök pedig — mint akiket rajtakaptak — gyorsan eltűntek. — Kérem, indult a busz... — A kifogásai nem érdekelnek. Azzal a hővel állítólag elég sűrűn együtt látni önt. — Csaknem mindennap találkozom vele. Megszoktuk már egymást. — Megszokták? Hát mi van qhök között? összeegyeztethető ez az ön erkölcsi felfogásával? Beszélhetnék azzal a nővel? — Kérem! Semmi akadálya, tíz perc múlva itt lesz, mert az ebédszünetben is együtt szöktünk meginni egy feketét. — Hát ez már sok, Kovács kartárs! Ön nagyon cinikusan fogja fel ezt az ügyet. Ez a nő nagyon behálózta magát! Ki ez a nő? — Igazgató kartárs ’ Meg kéll mondanom, hogy az a nő... az a nő már tíz év óta a feleségem! f
