Békés Megyei Népújság, 1962. augusztus (17. évfolyam, 178-203. szám)
1962-08-10 / 186. szám
1962. augusztus 10, 2 Péntek A bírság Az asszony dolga végeztével távozott az irodából. Tóth József elvtárs, a párttitlkár és egyszemélyiben a termelőszövetkezet hehelyettes elnöke még feljegyzett valamit, s aztán felém fordult— — Sok ilyen ügyük van. Tóth elvtárs? — mutattam az asztalon fekvő hivatalos levélre, melyet a várakozás ideje alatt olvastam. Egy kártérítési felszólítás volt. Az egyik termelőszövetkezeti gazdát bírságolták meg, mert a fiát többször tetten érték, amint a termelőszövetkezet heretáblájában a zöldbe, rét és a zöldlucernát dézsmálta. Legutóbb, „folyó hó 13-án”, az elnök és néhány gazda ismét rajtakapta a legényt, de ő a felszólításra sem volt hajlandó a herevágást abbahagyni, sőt kihívó magatartást tanúsított „Felszólítjuk” — hangzott a figyelmeztetés, „ ... hogy a fia által okozott 200 forint értékű kárt 8 napon belül a termelőszövetkezet pénztárába fizesse be, mert ellenkező esetben bírói úton fogjuk behajtani...” A levelet a medgyesegyházi Aranykalász Termelőszövetkezet elnöke írta aló, hű bizonyságul annak, hogy ebben a gazdaságban nem kukoricáznak a fegyelem megsértőivel— — Ez a termelőszövetkezet gazdáinak érdeke. Ök kívánják így — magyarázta Tóth elvtárs, majd mindjárt hozzátette, hogy szerencsére efféle eset nem gyakori a szövetkezetükben. Néhány pillanatig keresgélte a legmegfelelőbb szavakat annak kifejezésére, hogy milyenek is náluk a szövetkezet gazdái. — Lelkiismeretesek, nagyon Olvastam egy jelentést a minap. Arról jelent, hogy Békéscsabán már 4400 négyzetméter a parkosított terület nagysága, tavaly viszont csak 3000 volt. Ez igen! Ez szép, és a város iránti szeretet sokfelőí sugárzó megnyilvánulása. De az már nem, ami a Bánszki utcai és a Felsőkörös sori bérházak környékén található. Itt is kerül „parkosítás”, viszont az arra sétálóban nem kelt kellemes esztétikai érzést. A modern épületek igen, de a kontraszt — a „parkosításra” felhasznált növényféleségek a lapulevéltől a bogáncskóróig — lerontanak mindent. Mert ez a „park” úgy tenyészik, olyan buján és sűrűn, mintha a brazil őserdőket mintázná. Amint hallom, a környék lakói mos azért drukkolnak, hogy le ne kaszálják véletlenül azokat a mocskos lapulevél-mezőket, melyek a sok százezer forintokba kerülő szép házak környezetét díszítik, és még jobban kiemelik modernségük pompáját. Igaz, a rossznyelvek szerint mégis lekaszálják egyszer ezeket a szemnyugtató zöld színfoltokat (lehet ugyan, hogy csak a tél kaszája), de ki hisz már nekik? Az egészségre is hasznosak ezek a zöld növények, azt mondják, kíméljük hát őket! (Már megírtam ezt a pár sort, amikor az ingatlankezelőtől (magyarul: a KIK-től) úgy értesültünk, hogy tényleg lekaszálják a „parkosított” területek növényállományát. Es kik?, mit mondott a KIK? A házfelügyelők. Nem lehetne másképp? Nem, mert állítólag őszig senki földje az ottan. Akkor talán már igazi parkosítás is lesz... A környék lakói nem fáznak a társadalmi munkától. Ezt már az útburkolat felszedésénél is bizonyították. De — kaszájuk, az nincs. Nem lenne jobb, ha ,.hivatalból” valamiféle brigád szállna ki oda? Persze, nincs rá keret... Igaz?) —ser— ’elkiismeretesek — ismételte büszkén. S tényleg, a büszkesége nem alaptalan, ezt bizonyítja az is, hogy a szövetkezet gazdái maradéktalanul megvalósították a tavaszi- és nyári terveket. Jó eredményt értek el a legutóbbi erőpróbájukon: az aratást a kitűzött határidőn belül négy nappal előbb befejezték. Jelenleg két cséplőcsapat munkaversenyben vetélkedik a legjobb eredményekért. A szövetkezet gazdái becsülettel elvégzik a maguk dolgát, ahogy a titkár elvtárs mondta: „ők megtették azt, amit mi elképzeltünk”. Az eredmény: a nehéz esztendő dacára is meglesz a munkaegységenként tervezett 37,17 forint, sőt talán több is. — S mi a titka azoknak a jó terveknek, melyeknek öröm volt eleget tenni? Tóth elvtárs elmondta, hogy náluk az összhangnak és az eredményeknek jó bábája a szövetkezeti demokrácia, mely mindennapi munkájukban érvényesül. Erőt merítenek belőle léptennyomon. A gazdák megvitatják a terveket, tudnak mindenről. A há. romhavonkénti és kampánymunkáik előtti rendszeres közgyűléseken, a havonkénti küldöttgyűléseken és brigádgyűléseken, valamint a kéthetenkénti igazgatósági üléseken, s a munkacsapatok hetenként kétszeri megbeszélésén és egyéb más alkalommal elmondják észrevételeiket, tájékozódnak és terveznek, ismerkednek a gazdaság helyzetével, számot vetnek a feladatokkal. A munka céljának és várható eredményeinek állandó ismerete nagy erőforrás — bizonygatta a titkár. — S ez? Egy mondatban Mint a DPA közlij Llewellyn Thompson, az Egyesült Államok volt moszkvai nagykövete szerdán felkereste a Fehér Házat és csaknem egyórás tanácskozást tartott Kennedy elnökkel. * U Thant, az ENSZ ügyvezető főtitkára a kongói központi kormány kérésére nemzetközi jogászbizottságot nevezett ki, amely segít majd az új kongói alkotmány kidolgozásában. * A Reuter tájékoztatása szerint Nehru indiai miniszterelnök szerdán a félsőházban kijelentette, kormánya hozzájárult ahhoz, hogy hazája területén ENSZ-felügyelettel nemzetközi célokat szolgáló rakétakilövőállomás épüljön. * Japán üzletemberek küldöttsége érkezett a Szovjetunióba Josinari Kávái, az egyik legnagyobb japán gépgyártó társaság elnöke vezetésével. Búcsú a rokonokból A Világifjúsági Találkozó magyar gálaestjén kendőt köt Kékkőnen finn köztársasági elnöknek az A llami Népi Együttes egyik táncosa. (MTI-foto—Kácsor László felv.) Az algériai nép hajlandó együttműködni az európai kisebbséggel Abderrahman Faresz, az algériai ideiglenes végrehajtó szerv elnöke Rocher—Noir-ban megbeszélést folytatott európai műszaki szakemberek egy csoportjával. Kijelentette: az új algériai nemzetben elég akarat és energia van ahhoz, hogy megcáfolja a „végítéle-'VWVWWVWVWWWWVWWWWWVWWWV' Timi el és Koppenhágában nyugatnémet hadihajók látogatása ellen — mutattam ismét a hivatal is felszólításra. — Vajon, aki c megkapja, nem mondja majd, hogy: hát ez a szövetkezeti demokrácia? — Ha mondja — mosolygott Tóth elvtárs —, mi azt válaszoljuk neki, hogy jól mondja, nem téved. Igen, az is a szövetkezeti demokrácia, hogy betartjuk a mindenkire egyformán kötelező fegyelmet. Ha kárt okoz valaki, felszólítjuk: fizessen bírságot. Boda Zoltán A második világháború befejezése után először látogattak nyugatnémet hadihajók Koppenhágába. A lakosság felháborodva vette tudomásul a látogatást. A kikötőbe vonult tüntetőket a rendőrség visszaszorította. A nyugatnémet hadihajók pontosan ugyanazon a helyen horgonyoztak, ahol 1940. április 9-én. A képen: Egy tüntető kosarával ütlegel egy rendőrt. (MTI — Küllőid! Képszolgálat) A GÉPKOCSI Ideje szólnom arról, hogy a gépkocsi kinőtt abból a szerepből, amit eddig betöltött. Fél évszázaddal ezelőtt luxuscikk volt, később lezüllött a közlekedési eszköz színvonalára, aztán hiánycikk lett belőle, míg végül napjainkban elérkezett karrierje csúcsára, az erő, a szépség, a hatalom, a dicsőség koncentrált jelképévé vált. A gépkocsi fogalom lett, mely előtt áhítattal leborul mindenki, korra, nemre és világnézetre való tekintet nélkül. Ez a mérhetetlen tisztelet persze nem az általában vett gépkocsinak, tehát a géperejű járműnek szól. Senkinek sem jut eszébe például egy taxit levett föveggel köszönteni, még kevésbé egy öttonnás teherautót. Ezeket észre sem vesszük, sőt, bizonyos undorral tekintünk rájuk, mert lép ten-nyomon megkeserítik életünket. Tiszteletünk és csodálatunk tárgya az a gépkocsi, amelyik történetesen CB vagy CA rendszámot visel a hátsófelén. Az ilyen gépkocsiért mindent megteszünk: totózunk, lottózunk, fúrunk-faragunk, társadalmi tulajdont magunkénak tulajdonítunk, férjhez megyünk, megnősülünk, ki-ki ambíciói, lehetőségei és vérmérséklete szerint. Elintézhetnénk az egészet egy kézlegyintéssel, mondván, hogy kortünetről van szó. Száz évvel ezelőtt még istent imádták az emberek, néhány évtizeddel ezelőtt az üzlet, a profit előtt hajbókoltak, miért ne rajonghatnánk ma a gépkocsiért? Csakhogy akik ezt mondják, elfelejtik, hogy valaminek (vagy valakinek a tartós, de fenntartás nélküli imádata a történelem tanúsága szerint soha nem vezetett jóra. Ez érvényes a gépkocsira is. Amíg csak szerettük a gépkocsit, mert kényelmes, gyors, egyszóval hasznos, nem volt semmi baj. De amint ez az érzés imádattá sekélyesedett, azonnal elvesztettük uralmunkat akaratunk fölött és nem tudunk másra gondolni, mint arra a bűvös két betűre — CB. Különösen érvényes ez a fiatalokra. Hallottak már fiatal lányokat beszélgetni egymás között? Nem? Sajnálhatják, tanulságos élmény. A társalgás első perceit természetesen az öltözködés, a divat, ritkábban az iskola vagy munkahely problémái töltik ki. Tíz perc után ráterelődik a szó a fiúkra. A csinosabbaknak többnyire „saját fiúja” van, akivel szülői engedéllyel vagy anélkül rendszeresen eljár szórakozni. A „fiú” általában olasz cipőt, angol szövetből készült öltönyt, svájci nyakkendőt, nyugatnémet inget, ősz halántékot, 1920-ban kitöltött születési bizonyítványt, lebilincselően bölcs mosolyt, valamint egy CB rendszámú gépkocsit visel. A lányok tűzbe mennének egyetlen szavára, de ő nem kíván ilyesmit. Pompás lakása van, megelégszik azzal, ha oda felmennek. Jó ember. Miután azonban a munkás-parasztállam pillanatnyilag képtelen arra, hogy minden ősz halántékú tét hirdető prófétákat”, akik csak anarchiát és gazdasági összeomlást jósolnak az országnak. Hangsúlyozta, hogy az algériai nép hajlandó együttműködni az európai kisebbséggel. Faresz, aki nemrég tért vissza Párizsból, ahol a francia kormány képviselőivel tárgyalt Algéria gazdasági helyzetéről, szerdán megbeszélést folytatott Ben Bella miniszterelnök-helyettessel, és a FLN Politikai Bizottságának más tagjaival. A találkozón feltehetően kidolgozták az ország két vezető szervének: a Politikai Bizottság és az ideiglenes végrehajtó szerv munkájának egybehangolását a nemzetgyűlési választásokig terjedő időszakban. Faresz kijelentette, hogy a végrehajtó szerv „kéz a kézben” dolgozik majd a Politikai Bizottsággal a választások előkészítésében. Párizsi jelentés szerint Peyrefitte tájékoztatásügyi államtitkár, a francia kormány szóvivője közölte, hogy az algériai helyzet tisztázódásáig a francia illetékes körök nem vehetik fontolóra egy esetleges segély kérdését. (MTI) „fiúnak” gépkocsit juttasson, számuk sajnos korlátozott. Amiből viszont az következik, hogy nem jut belőlük minden fiatal lányra egy egész. Az ilyenek aztán kénytelenek beérni az álmodozással. A férjhez menendők CB nevű férjről, a fiatalabbak CA nevű udvarlóról, a legifjabbak CE nevezetű pajtásról ábrándoznak. Ilyen értelemben elmondhatjuk, hogy már a lányok között sem ruha teszi az embert — hanem á gépkocsi. Hol van már az a boldog idő, amikor a lány és a fiú kapcsolatában a küllem, a vonzalom és a gondolkozásmód azonossága játszotta a döntő szerepet. A gépkocsi napjainkban nemritkán mindent pótol: szerelmet, szépséget, megértést, sőt, gyakran magát a férfit is. Számos példát lehetne felhozni, hogy töpörödött nyolcvanéves, de CB rendszámú aggastyánok komolyabb erőfeszítés nélkül megnyerik a lány kegyéért folyó versenyt húszesztendős, daliás, de villamoson közlekedő vetélytársaikkal szemben. A fiúk ezt látva, mit tehetnek?
