Békés Megyei Népújság, 1962. augusztus (17. évfolyam, 178-203. szám)

1962-08-10 / 186. szám

1962. augusztus 10, 2 Péntek A bírság Az asszony dolga végeztével tá­vozott az irodából. Tóth József elvtárs, a párttitlkár és egysze­mélyiben a termelőszövetkezet he­­helyettes elnöke még feljegyzett valamit, s aztán felém fordult— — Sok ilyen ügyük van. Tóth elvtárs? — mutattam az asztalon fekvő hi­vatalos levélre, melyet a várako­zás ideje alatt olvastam. Egy kár­térítési felszólítás volt. Az egyik termelőszövetkezeti gazdát bírsá­golták meg, mert a fiát többször tetten érték, amint a termelőszö­vetkezet heretáblájában a zöldbe, rét és a zöldlucernát dézsmálta. Legutóbb, „folyó hó 13-án”, az el­nök és néhány gazda ismét rajta­kapta a legényt, de ő a felszólítás­ra sem volt hajlandó a herevá­gást abbahagyni, sőt kihívó ma­gatartást tanúsított „Felszólítjuk” — hangzott a fi­gyelmeztetés, „ ... hogy a fia által okozott 200 forint értékű kárt 8 napon belül a termelőszövetkezet pénztárába fizesse be, mert ellen­kező esetben bírói úton fogjuk behajtani...” A levelet a medgyesegyházi Aranykalász Termelőszövetkezet elnöke írta aló, hű bizonyságul annak, hogy ebben a gazdaságban nem kukoricáznak a fegyelem megsértőivel— — Ez a termelőszövetkezet gaz­dáinak érdeke. Ök kívánják így — magyarázta Tóth elvtárs, majd mindjárt hozzátette, hogy szeren­csére efféle eset nem gyakori a szövetkezetükben. Néhány pilla­natig keresgélte a legmegfelelőbb szavakat annak kifejezésére, hogy milyenek is náluk a szövetkezet gazdái. — Lelkiismeretesek, nagyon Olvastam egy jelentést a minap. Arról jelent, hogy Békéscsabán már 4400 négyzetméter a parkosí­tott terület nagysága, tavaly viszont csak 3000 volt. Ez igen! Ez szép, és a város iránti szeretet sokfelőí sugárzó megnyilvánulása. De az már nem, ami a Bánszki utcai és a Felsőkörös sori bérházak környékén található. Itt is kerül „parkosítás”, viszont az arra sétáló­ban nem kelt kellemes esztétikai érzést. A modern épületek igen, de a kontraszt — a „parkosításra” fel­használt növényféleségek a lapule­véltől a bogáncskóróig — leronta­nak mindent. Mert ez a „park” úgy tenyészik, olyan buján és sűrűn, mintha a brazil őserdőket mintáz­ná. Amint hallom, a környék lakói mos azért drukkolnak, hogy le ne kaszálják véletlenül azokat a mocs­kos lapulevél-mezőket, melyek a sok százezer forintokba kerülő szép házak környezetét díszítik, és még jobban kiemelik modernségük pom­páját. Igaz, a rossznyelvek szerint mégis lekaszálják egyszer ezeket a szemnyugtató zöld színfoltokat (le­het ugyan, hogy csak a tél kaszá­ja), de ki hisz már nekik? Az egész­ségre is hasznosak ezek a zöld nö­vények, azt mondják, kíméljük hát őket! (Már megírtam ezt a pár sort, amikor az ingatlankezelőtől (ma­gyarul: a KIK-től) úgy értesültünk, hogy tényleg lekaszálják a „parko­sított” területek növényállományát. Es kik?, mit mondott a KIK? A házfelügyelők. Nem lehetne másképp? Nem, mert állítólag őszig senki földje az ottan. Akkor talán már igazi parko­sítás is lesz... A környék lakói nem fáznak a társadalmi munkától. Ezt már az útburkolat felszedésénél is bizonyították. De — kaszájuk, az nincs. Nem lenne jobb, ha ,.hiva­talból” valamiféle brigád szállna ki oda? Persze, nincs rá keret... Igaz?) —ser— ’elkiismeretesek — ismételte büszkén. S tényleg, a büszkesége nem alaptalan, ezt bizonyítja az is, hogy a szövetkezet gazdái ma­radéktalanul megvalósították a ta­vaszi- és nyári terveket. Jó eredményt értek el a legutóbbi erőpróbájukon: az aratást a ki­tűzött határidőn belül négy nap­pal előbb befejezték. Jelenleg két cséplőcsapat munkaverseny­ben vetélkedik a legjobb eredmé­nyekért. A szövetkezet gazdái be­csülettel elvégzik a maguk dol­gát, ahogy a titkár elvtárs mond­ta: „ők megtették azt, amit mi el­képzeltünk”. Az eredmény: a ne­héz esztendő dacára is meglesz a munkaegységenként tervezett 37,17 forint, sőt talán több is. — S mi a titka azoknak a jó terveknek, melyeknek öröm volt eleget tenni? Tóth elvtárs elmondta, hogy náluk az összhangnak és az eredményeknek jó bábája a szö­vetkezeti demokrácia, mely min­dennapi munkájukban érvénye­sül. Erőt merítenek belőle lépten­­nyomon. A gazdák megvitatják a terveket, tudnak mindenről. A há. romhavonkénti és kampánymun­káik előtti rendszeres közgyűlése­ken, a havonkénti küldöttgyűlése­ken és brigádgyűléseken, vala­mint a kéthetenkénti igazgatósági üléseken, s a munkacsapatok he­tenként kétszeri megbeszélésén és egyéb más alkalommal elmond­ják észrevételeiket, tájékozódnak és terveznek, ismerkednek a gaz­daság helyzetével, számot vetnek a feladatokkal. A munka céljának és várható eredményeinek állan­dó ismerete nagy erőforrás — bizonygatta a titkár. — S ez? Egy mondatban Mint a DPA közlij Llewellyn Thompson, az Egyesült Államok volt moszkvai nagykövete szerdán felkereste a Fehér Házat és csak­nem egyórás tanácskozást tartott Kennedy elnökkel. * U Thant, az ENSZ ügyvezető fő­titkára a kongói központi kormány kérésére nemzetközi jogászbizott­ságot nevezett ki, amely segít majd az új kongói alkotmány ki­dolgozásában. * A Reuter tájékoztatása szerint Nehru indiai miniszterelnök szer­dán a félsőházban kijelentette, kormánya hozzájárult ahhoz, hogy hazája területén ENSZ-fel­­ügyelettel nemzetközi célokat szol­gáló rakétakilövőállomás épüljön. * Japán üzletemberek küldöttsége érkezett a Szovjetunióba Josinari Kávái, az egyik legnagyobb japán gépgyártó társaság elnöke vezeté­sével. Búcsú a rokonokból A Világifjúsági Találkozó magyar gálaestjén kendőt köt Kékkőnen finn köztársasági elnöknek az A llami Népi Együttes egyik táncosa. (MTI-foto—Kácsor László felv.) Az algériai nép hajlandó együttműködni az európai kisebbséggel Abderrahman Faresz, az algé­riai ideiglenes végrehajtó szerv elnöke Rocher—Noir-ban megbe­szélést folytatott európai műszaki szakemberek egy csoportjával. Ki­jelentette: az új algériai nemzet­ben elég akarat és energia van ah­hoz, hogy megcáfolja a „végítéle-'VWVWWVWVWWWWVWWWWWVWWWV' Timi el és Koppenhágában nyugatnémet hadihajók látogatása ellen — mutattam ismét a hivatal is felszólításra. — Vajon, aki c megkapja, nem mondja majd, hogy: hát ez a szövetkezeti de­mokrácia? — Ha mondja — mosolygott Tóth elvtárs —, mi azt válaszol­juk neki, hogy jól mondja, nem téved. Igen, az is a szövetkezeti demokrácia, hogy betartjuk a mindenkire egyformán kötelező fegyelmet. Ha kárt okoz valaki, felszólítjuk: fizessen bírságot. Boda Zoltán A második világháború befejezése után először látogattak nyugat­német hadihajók Koppenhágába. A lakosság felháborodva vette tudomásul a látogatást. A kikötőbe vonult tüntetőket a rendőrség visszaszorította. A nyugatnémet hadihajók pontosan ugyanazon a helyen horgonyoztak, ahol 1940. április 9-én. A képen: Egy tüntető kosarával ütlegel egy rendőrt. (MTI — Küllőid! Képszolgálat) A GÉPKOCSI Ideje szólnom arról, hogy a gépkocsi kinőtt abból a szerep­ből, amit eddig betöltött. Fél év­századdal ezelőtt luxuscikk volt, később lezüllött a közleke­dési eszköz színvonalára, aztán hiánycikk lett belőle, míg végül napjainkban elérkezett karrier­je csúcsára, az erő, a szépség, a hatalom, a dicsőség koncentrált jelképévé vált. A gépkocsi fo­galom lett, mely előtt áhítattal leborul mindenki, korra, nemre és világnézetre való tekintet nél­kül. Ez a mérhetetlen tisztelet persze nem az általában vett gépkocsinak, tehát a géperejű járműnek szól. Senkinek sem jut eszébe például egy taxit le­vett föveggel köszönteni, még kevésbé egy öttonnás teher­autót. Ezeket észre sem vesszük, sőt, bizonyos undorral tekin­tünk rájuk, mert lép ten-nyomon megkeserítik életünket. Tiszteletünk és csodálatunk tárgya az a gépkocsi, amelyik történetesen CB vagy CA rend­számot visel a hátsófelén. Az ilyen gépkocsiért mindent meg­teszünk: totózunk, lottózunk, fúrunk-faragunk, társadalmi tu­lajdont magunkénak tulajdoní­tunk, férjhez megyünk, megnő­sülünk, ki-ki ambíciói, lehetősé­gei és vérmérséklete szerint. Elintézhetnénk az egészet egy kézlegyintéssel, mondván, hogy kortünetről van szó. Száz évvel ezelőtt még istent imádták az emberek, néhány évtizeddel ez­előtt az üzlet, a profit előtt haj­bókoltak, miért ne rajonghat­nánk ma a gépkocsiért? Csak­hogy akik ezt mondják, elfelej­tik, hogy valaminek (vagy vala­kinek a tartós, de fenntartás nélküli imádata a történelem ta­núsága szerint soha nem vezetett jóra. Ez érvényes a gépkocsira is. Amíg csak szerettük a gép­kocsit, mert kényelmes, gyors, egyszóval hasznos, nem volt semmi baj. De amint ez az ér­zés imádattá sekélyesedett, azon­nal elvesztettük uralmunkat akaratunk fölött és nem tudunk másra gondolni, mint arra a bű­vös két betűre — CB. Különösen érvényes ez a fia­talokra. Hallottak már fiatal lá­nyokat beszélgetni egymás kö­zött? Nem? Sajnálhatják, tanul­ságos élmény. A társalgás első perceit termé­szetesen az öltözködés, a divat, ritkábban az iskola vagy mun­kahely problémái töltik ki. Tíz perc után ráterelődik a szó a fiúkra. A csinosabbaknak több­nyire „saját fiúja” van, akivel szülői engedéllyel vagy anélkül rendszeresen eljár szórakozni. A „fiú” általában olasz cipőt, angol szövetből készült öltönyt, sváj­ci nyakkendőt, nyugatnémet in­get, ősz halántékot, 1920-ban ki­töltött születési bizonyítványt, lebilincselően bölcs mosolyt, vala­mint egy CB rendszámú gép­kocsit visel. A lányok tűzbe mennének egyetlen szavára, de ő nem kíván ilyesmit. Pompás lakása van, megelégszik azzal, ha oda felmennek. Jó ember. Mi­után azonban a munkás-paraszt­­állam pillanatnyilag képtelen arra, hogy minden ősz halántékú tét hirdető prófétákat”, akik csak anarchiát és gazdasági összeom­lást jósolnak az országnak. Hang­súlyozta, hogy az algériai nép haj­landó együttműködni az európai kisebbséggel. Faresz, aki nemrég tért vissza Párizsból, ahol a francia kormány képviselőivel tárgyalt Algéria gaz­dasági helyzetéről, szerdán meg­beszélést folytatott Ben Bella mi­niszterelnök-helyettessel, és a FLN Politikai Bizottságának más tagjaival. A találkozón feltehető­en kidolgozták az ország két ve­zető szervének: a Politikai Bizott­ság és az ideiglenes végrehajtó szerv munkájának egybehango­lását a nemzetgyűlési választáso­kig terjedő időszakban. Faresz ki­jelentette, hogy a végrehajtó szerv „kéz a kézben” dolgozik majd a Politikai Bizottsággal a választá­sok előkészítésében. Párizsi jelentés szerint Peyre­­fitte tájékoztatásügyi államtitkár, a francia kormány szóvivője kö­zölte, hogy az algériai helyzet tisz­tázódásáig a francia illetékes kö­rök nem vehetik fontolóra egy esetleges segély kérdését. (MTI) „fiúnak” gépkocsit juttasson, számuk sajnos korlátozott. Ami­ből viszont az következik, hogy nem jut belőlük minden fiatal lányra egy egész. Az ilyenek az­tán kénytelenek beérni az álmo­dozással. A férjhez menendők CB nevű férjről, a fiatalabbak CA nevű udvarlóról, a legifjab­bak CE nevezetű pajtásról áb­rándoznak. Ilyen értelemben el­mondhatjuk, hogy már a lányok között sem ruha teszi az em­bert — hanem á gépkocsi. Hol van már az a boldog idő, amikor a lány és a fiú kapcsola­tában a küllem, a vonzalom és a gondolkozásmód azonossága ját­szotta a döntő szerepet. A gép­kocsi napjainkban nemritkán mindent pótol: szerelmet, szép­séget, megértést, sőt, gyakran magát a férfit is. Számos pél­dát lehetne felhozni, hogy töpö­rödött nyolcvanéves, de CB rendszámú aggastyánok komo­lyabb erőfeszítés nélkül megnye­rik a lány kegyéért folyó ver­senyt húszesztendős, daliás, de villamoson közlekedő vetélytár­­saikkal szemben. A fiúk ezt látva, mit tehetnek?

Next

/
Thumbnails
Contents