Békés Megyei Népújság, 1962. augusztus (17. évfolyam, 178-203. szám)

1962-08-31 / 203. szám

1962. augusztus 31. 3 Péntek A Béke Tsz megtalálta az utat IXugy nyereséggel sáriit a félévet a Bánkút! Állami Gazdaság lökösházi üzemegysége A legrégibb szövetkezetek egyi­ke a gyulai Béke. Ott terpeszke­dik el a Békéscsabáról Gyulára szaladó széles ftiűút két öldalán. Földjeit azonban átszeli a vasúti sínpár meg az Élővíz-csatorna. Valamikor, nem is olyan régen, még keresztül-kasul szelte földjeit a gond. A Béke a tizennegyedik eszten­dejébe lépett. Felnőtt már az öreg szövetkezetek között is. De a tizennégyből nem élt át két bol­dog esztendőt sem. A hét szűk esztendőt viszont majdnem meg­duplázta. A Béke Tsz olyan volt Gyulán, mint a mumus. Vele ijesztgették a többit Igaz, gyenge a földje (helyesebben mondva, csak volt), a sziktől, a vizenyős Cégényi lapostól mindig csak ajándék volt a ter­més. Itt csak vetettek, de ritkán arattak. Nem csoda, hogy a Béke tagsága ekkor még nem láthatta meg a szövetkezet jövőjét, pers­pektíváját. így is állt munkához. A tagság alig 20—30 százaléka dolgozott. Némelyik becsületből, némelyik kényszerből. A többiek meg kertészkedtek a háztájiban meg napszámra jártak, ki ide, ki oda. Ezért maradt szántatlan a föld, töretlen a kukorica néha akkor is, amikor már leesett a hó. Ez a tsz élő példáját mutatta annak, hogy hogyan nem szabad gazdál­kodni. A botladozás évei sajnos sokáig tartottak. A föld alig termett többet, mint amennyit belevetet­tek. Az állattenyésztés is majd­nem állatkínzás volt. Nem volt férőhely, pusztult az állat, pusz­tult a vagyon, a nehezen és a semmiből összekuporgatott közös. Talán csak a kertészet tudta úgy­­ahogy tartani magát. A szövetke­zetnek semmi sem sikerült. A bankadósság állandóan Da­moklész kardjaként lebegett a tsz felett. Előlegosztást csak hírből is­mertek. Nem is osztottak év végén húsz forint fölött soha. Ilyen kö­rülmények között a szövetkezet­tört helyét, s megmutatta barátai­nak. Először tréfának szánta — így vallott legalábbis a bíróság előtt —, de amikor komolyan vet­ték, maga is elkezdte hirdetni a csodát. Az emberek odazarándo­­koltakj a kocsmáros emléktárgya­kat és képes levelezőlapokat árult, majd egy Leonardi nevű festő javaslatára Párizsba vitték, s egy régiségkereskedés kirakatában ál­lították ki a szobrot. Kisfilmet készítettek a csodáról és a vér bőven ömlött — az évek során ezer nyúl vére táplálta a hiedel­meket, elvégre a kocsmáros nem volt hajlandó állandóan megvág­ni az ujját A Madonna, illetve a vállalkozók készpénzt is elfogad­tak a hálás hívőktől. Az üzlet olyan jól ment, hogy a Lyoni Katolikus Bank külön folyószámlát nyitott, s fiókot állított fel a falucská­ban. Pontos adatok csak az első három évről vannak, akkor ki­mutathatóan ötvenmillió régi frankot (körülbelül két és fél mil­lió forintot) jövedelmezett. És Párizs csak ezután következett... A botrány amiatt tört ki, hogy a kapzsiságtól megrészegült üzlet­társak nem tudtak megegyezni. Salate és Leonardi, a festő szem­befordultak egymással. Amikor nek több volt az ellensége, mint a barátja. Persze nemcsak a földben és a tagságban volt hiba. A szövetkezet vezetősége sem tudta, mit hogyan csináljon. Szövetkezeti demokrá­ciáról még csak szó is ritkán esett. Egyszóval göröngyös, szomorú volt ez az út, ez a tíz esztendő. A Békére rányomták a bélyegzőt: Életképtelen. — össze kell ol­vasztani. — Segíteni kell. — Ki kell cserélni a vezetőséget! Jöt­tek az ajánlatok, a vélemények. Sok jövőt senki sem jósolt neki. A tsz meg szomorúan viselje az ekkor hozzá nem illő Béke nevet. Azután tavaly mintha történt volna valami. Nem sok, de egy­két biztató életjel. Tizenkét év sötétség után valami derengést láttunk a tsz felett. A tagság nagy része munkára jelentkezett Jól sikerült a dinnye, a paradi­csom, merészen nyúltak a barom­fitenyésztéshez. Felépült a mo­dem istálló, megjelentek az első vásárolt erőgépek. Villamosították a lassan kialakuló majorságot. A tagság is egyre bizakodóbb lett. Tavasszal a víz, ősszel az aszály próbálta újra visszarántani a ká­tyúból nehezen előkapaszkadó szövetkezetét. A mérleghiányt nem kerülték el most sem, de a tsz történetében először nem ma­radt felszántatlan föld. Az ekevas mély barázdákat hasított a kiala­kult táblákba. A következő év lát­szólag megalapozott volt. Ez az év aztán úgy kezdődött, mint még soha. Mindig volt — ha kellett — dolgos kéz. A lassan nö­vekvő kertészet negyven holdról kétszázra emelkedett és egymillió forintos tervét százezrekkel telje­síti túl. Az őszi árpa csaknem 15 mázsás átlagtermést hozott. Olyat, amilyet még nem látott ez a ha­tár. Kukoricájuk — becslés sze­rint — ugyancsak megadja a 45 mázsás termést. Cukorrépából pe­dig közel kétszáz mázsás holdan­ként! hozamot várnak. Sárgadinnyével elsőnek jelent­keztek a piacon és holdanként több mint tízezer forintot szedtek le belőle. A görög sem fog nagyon elmaradni emögött. A paradi­csom most újra megmutatta, hogy az utóbbi felvetít minden elérhető pénzt és megszökött, Salate dühé­ben a rendőrséghez fordult. Tár­sát sikerült a vádlottak padjára juttatnia, de maga is rajtavesztett, hiszen ő kezdte a csalást... A londoni Weekend című ma­gazin riporterei az angol szigetor. szág szektáit vizsgálták, s arra a következtetésre jutottak, hogy a legtöbben a cím- és rangkórság miatt csatlakoznak ezekhez. El­végre mennyire más a telefon­könyvben azt olvasni az illető ne­ve után, hogy apát, prépost, a lo­vagi gallér viselője, vagy a Vasko­­rona-rend birtokosa. Vannak tár­saságok, ahol már 600 forintnak megfelelő összegért az Aranyflotta lovagja, a szent római birodalom vitézi rendjének viselője, a VII. Károly érdemrend tulajdonosa lehet, de nem sokkal többért el­nyerheti a Casaldorando márkija, vagy a Kyswyik hercege címet. Dr. Green, a legtekintélyesebb cím­árus, ha valaki egyszerre öt ran­got vásárol társaságánál, negy­ven százalékos árengedményt ad... A Weekend riporterei szemé­lyesen is felkerestek néhány fő­papot. Dr. Newman Bristolban rögtön csodájával kezdte: egy vak asszonynak, akinek saemidegsor­szereti ezt a földet. A másodveté­sű fürtös uborka azonban még Csak ígérgeti a jó termést. A baromfi már egy fontos állat­tenyésztési ágként szerepel a ter­veikben és alig két százalékos el­hullással dicsekedhetnek. Kielégí­tően fejlődik a tehenészet is. Ta­karmány? Ebben az évben elő­ször van elegendő! Mi is történhetett itt? Miért van ez a nagy változás? Persze a Béke Tsz sokat okult saját hibáin, sokat tanult a többi gyulai szö­vetkezettől. Tagsága rájött, hogy a tsz fog kenyeret adni neki jövőre és húsz év múlva is. Ezért a na­gyobb kenyérért keményebben fogta meg a munkát. Megérlelte a gyümölcsét a mélyművelés is. A tsz vezetőségénél is van vál­tozás. Határozottabb, előrelátóbb lett. A pesszimizmus, az idegeskedés, a kapkodás már a múlté. Eredmé­nyesen alkalmazták a premizálás néhány bevált módját, keresték az utat, hogy a tagság termelési kedvét tovább növeljék. Ezek és más tényezők segítették a tsz kátyúba rekedt szekerét. Ma már elmondhatjuk — az eddigi eredmények jogosítanak fel erre —, hogy ez az év szépen fog si­kerülni. A munkaegységre, prémi­ummal együtt betervezett, csak­nem 38 forint megalapozottnak látszik. A minimális kiesést egali­zálják, helyrebillentik a lényeges túlteljesítések. Persze a bizakodás, a munka­kedv, a végre először sikeresnek indult év nem ok az elbizakodott­ságra. A szövetkezet homályos múltja erre senkit sem jogosít fel. Még sok a tennivaló, sok a feladat és meg kell hagyni, van még hi­ba is. Azonban az eredmények mellett más most a hibákról be­szélni és megint más volt akkor, amikor szinte csak hibát lehetett találni. A vezetőség, a pártszervezet, a KISZ és a nőtanács egyre többet gondoljon most már arra, hogy a mélyművelés gyümölcse az emberi szívekben is érlelődjön és még gazdagabb éveknek vesse meg az alapját. vadása volt — visszaadta látását. Az újságírókat érdekelte az ügy, és a csoda főszereplőjének, nevét tudakolták. A doktor kivágia ma. gát: nem akarja, hogy zavarják az illető hölgyet, tehát sem nevét, sem címét nem hajlandó elárulni. Valóban csoda lenne, ha megtör­tént volna. Skóciában a 36 eszten­dős Sheena Govan asszony a favo­rit, aki szerényen azt állítja ma­gáról, hogy ő az „Űr választottja”. Szerzett néhány hívőt, s elérte, hogy elvált férje, aki közben új­ból megnősült, otthagyta máso­dik feleségét és visszatért hozzá. A második feleség pedig komoly gondokkal küzd, hogyan biztosít­sa kislányának a legszükségeseb­beket, mert a csapodár hívő ex­férj csupán a szektával és az „Űr választottjával” törődik... Olyanok ezek a díszes társasá­gok, mint a felfújt léggömbök, s az emberi hiszékenység szolgáltat­ja beléjük a gázt. Amellett a ha­tóságok valóban csak a kirívó szélsőséges esetekben lépnek köz­be, elvégre mindig jobbak az el­­bolondított hívők, mint a helyze­tükkel és céljaikkal tisztában lé­vő, öntudatos emberek. Réti Ervin A szokványos — mi újság? — kérdésre azzal válaszolt Juhász István, a Bánkúti Állami Gazda­ság lökösházi üzemegységének vezetője, hogy több mint másfél millió forint nyereséggel zárták az első félévet. S most azon fára­doznak, hogy az év második felé­ben is legalább ennyit érjenek el. Juhász István elsorolta azt is, hogy mi mindenből tevődik ösz­­sze a másfél milliós nyereség. A búzával kezdi, amely a tervezett 17,5 mázsával szemben 18,10 mázsájával fizetett holdanként. Az őszi árpa is 22 mázsa átlagot adott a tervezett 16 mázsával szemben. Borsóból a tervezett 8 mázsa helyett 11 mázsát takarítot­tak be holdanként. Bár a lőköshá­­zi határt is nagyon elkerülte az esőzés, a 191 hold régi vetésű lu­cernát négyszer, a 173 hold új ve­tésű lucernát pedig háromszor si­került megkaszálni. A régi lucer­násokról 25, az újról pedig 16 má­zsa szénát takarítottak be holdan-A cséplés előtt elkészített fél­éves pénzbevételi terv nagyon el­szomorító képet mutatott a bat­­tonyai Vörös Október Termelő­­szövetkezetben is. Cséplés után aztán újra felmérték, hogy miből mennyi termett, s mit tehetnek, hogy a nyilvánvaló kieséseket mérsékeljék. Akárhogy osztották­­szorozták: 23 vagon búzával tud­nak kevesebbet értékesíteni a ter­vezettnél, csupán ez 540 ezer Ft kiesést jelent. A szorzás és a ki­vonás ennek ellenére jelenleg azt mutatja, hogy csak 140 ezer fo­rinttal jutnak kevesebb bevétel-Ez év őszén — az országban el­sőként — kezdi meg működését — üzemgazdasági szakon — a Felső­fokú Mezőgazdasági Technikum Zsámbékon. A technikum célja, hogy a mezőgazdasági termelőszö­vetkezetek részére a tervezésben jártas, az üzemelemzéshez és a kalkulációhoz értő szaktechniku­sokat képezzen. Jelenleg még ke­vés termelőszövetkezetben dolgo­zik üzemgazdász, s közülük is ke­vés rendelkezik a munkájukhoz szükséges speciális szakképzett­séggel. Ma már egyre több terme­lőszövetkezetben látják be, hogy az eredményes, jövedelmező gaz­dálkodás elengedhetetlen feltéte­le a termelési költségek csökke­nése, az önköltségszámítás, a gaz­dálkodás eredményeinek elemzése, a helyes tervezés. Az üzemgazdász szaktechniku­sok a termelőszövetkezeti elnökök­nek és a ma még kevés számú, igen elfoglalt szakemberek ilyen irányú munkájához nyújtanak majd segítséget. Az iskolán a szaktechnikus-hall­gatók növénytermesztés, állatte­nyésztés és más mezőgazdasági szaktárgyak mellett nagy óra­számban tanulnak üzemszervezést, számvitelt, mezőgazdasági statisz­tikát és mezőgazdasági jogi isme­reteket. Az üzemgazdasági technikum jó továbbtanulási alkalmat jelent az érettségizett fiatalok számára. A jövő év januárjában induló le­velező tagozaton pedig eredmé­ként, annak ellenére, hogy az új lucerna első kaszálását zölden besilózták. A Bánkúti Állami Gazdaság lökösházi üzemegységé­ben a takarmánytermelésre nagy gondot fordítanak, hiszen fő pro­filjuk az állathizlalás. Ezért pél­dául silókukoricából 269 holdat vetettek, s holdanként 170—240 mázsa zöldtömeget silóztak be. A hizómarhák fő eledele a siló. De híznak is úgy, hogy öröm néz­ni. Júliusban például a 89 itatá­sos borjú a tervezett 25 kiló helyett 30,90 kilót gyarapodott. Az 561 hizómarha is ugyanennyit gyarapodott darabonként a terve­zett 27 kiló helyett. Az üzemegységből eddig 515, főleg kiváló extrém minőségű hí­zott marhát szállítottak el, na­gyobbrészt Svájcba, Olaszor­szágba és Nyugat-Németország­­ba. A terv szerint év végéig 845 hízott marhát kellene leadniuk, ezzel szemben a már leadott 515 után ebben az évben még leadnak 445 darabot. Pótolják a jövedelemkiesést a battonyai Vörös Október Tsz~ben Üzemgazdász-képzés kezdődik Zsámbékon hez. Azért, mert például borsó­ból 53 ezer forint értékűvel ter­mett több, s a lucernamagból is 70 ezer forint többletbevétel mu­tatkozik, egyrészt azért, mert tíz holddal többet hagytak meg, másrészt azért, mert holdanként 100—110 kiló magtermés ígérke­zik. Ezenkívül terven felül meg­hizlalnak kilenc szarvasmarhát, ami 45 ezer forint bevételt jelent. A baromfinevelési tervet is jóval túlteljesítik: Az év elején terve­zett ötezer baromfi helyett eddig 16 ezret neveltek fel, s év végé­ig még újabb háromezret akar­nak felnevelni. nyesen képezhetik magukat to­vább az érettségivel vagy szak­munkás-bizonyítvánnyal rendel­kező termelőszövetkezeti vezetők is. A Felsőfokú Üzemgazdasági Tech­nikum nappali tagozatára szep­tember 5-ig még lehet jelentkez­ni. A jelentkezőknek felvételi űr­lapot kell kitölteniük (kaphatók a középiskoláknál) s azt annak, aki 3 évnél nem régebben érettségi­zett, az érettségiztető középisko­lától, aki régebben érettségizett, annak a munkahelyről kért javas­lattal együtt közvetlen a Zsámbéki Felsőfokú Mezőgazdasági Techni­kumhoz kell benyújtani. A jelentkezőknek szeptember­ben — a tanév kezdése előtt — matematikából, biológiából és ké­miából felvételi vizsgát kell tenni. Azon jelentkezőknek, akik ebben az évben valamelyik főiskolán vagy egyetemen a megjelölt há­rom tárgyból eredményes felvéte­li vizsgát tettek, de nem nyertek felvételt, ha a jelentkezési lapju­kat s a felvételi vizsga anyagát át­­irányíttatják a zsámbéki felsőfokú technikumhoz, a felvételi vizsgát nem kell megismételni. Ezek fel­vételéről a felvételi bizottság az átküldött felvételi vizsga eredmé­nye alapján dönt. Az iskola minden felvett hall­gató részére kedvezményes felté­telek mellett, teljes diákotthoni ellátást, szállást, étkezést és mo­sást biztosít. Kollárik János

Next

/
Thumbnails
Contents