Békés Megyei Népújság, 1962. augusztus (17. évfolyam, 178-203. szám)
1962-08-26 / 199. szám
Pavel Lovrics Ötletes asszony KÖRÖSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET A feleségem nemcsak fiatal és szép, de nagyon fürge és talpraesett asszony. Mindenre tud tanácsot. Soha nem jön zavarba. A minap azzal a harcias tekintettel Jelent meg eldttem, amelyet már Jól ismerek. Amikor ilyen hangulatban van, kár vele szembeszegülni. Végül is nem ellenkezünk, hiszen csak rosszba gabaJyodna az ember. Ezért meg sem mukkantam, csak alázatosan vártam, hátba felenged. Felengedett. Hogy nincs kabátja! Egyetértőén bólintottam. Nem értékelte a jóakaratomat. Spontán együttérzésemet gtinynak vette. Valójában két kabátra lenne szüksége, folytatta monológjában. Egy ünneplőre, egy hétköznapira. Az ellenkezés legkisebb megnyilvánulási Jegyétől is tartózkodva szavaztam meg a két kabátra tett javaslatát, j Természetesen, az egyiket ün- j nepnapra, a másikat hétköz- I napra. Nagylelkűségem nem | hozta zavarba. Talpraesetten a j fejemre olvasta, hogy keres, | tehát tulajdonképpen a két ka- | bátot a saját pénzén veszi meg. | Es nogy, ha rám várna, • vé- j gén már meztelenül járna. Nem voltam körültekintő, elvigyorodtam. Ezt nem kellett volna megtennem. Megsértődött, és két napig nem szólt hozzám. A harmadik napon arcán ragyogó tekintettel keresett fel. EZ a tekintet már nem olyan veszedelmes. Azt jelenti, hogy végre megszólalhatok és kifejthetem a véleményemet Persze, ez semmi esetre sem jelenti azt, hogy most már jogom van tiltakozni. Egyszerűen csak azt a lehetőséget kaptam meg, hogy elkísérhetem bevásárló kőrútján. Már öt elárusító-helyet hagytunk el, mikor a hatodikban végre kiválasztotta az ünneplő kabátot. Tetszik? Uramlia, hirtelen kiválasztotta magának a hétköznapi kabátot 1«. Ugyanolyan volt, mint az ünneplő. A szín, a szabás, az ár, egyszóval, mint az előbbi. Volt otthon dolgom, inig kiismertem magam, melyik a vasárnapi, s melyik a hétköznapi a két kabát közül. A kérdés tehát az volt! van két kabát, és mind a kettő egyforma, annyira, hogy mindenki azt hiszi majd, hogy ez a kettő egy. Főképpen ez gyötörte a feleségemet. KI hiszi el neki, hogy két kabátja van, egy ünnepi és egy másik, a hétköznapi. Nem aludt, nem evett, mi is legyen, ez a kérdés kínozta. A hétköznapi kabátnak mégis viseltesebbnek kell lennie. Kihasználta ezért az első késő őszi esőt, és élvezettel járkált kint egész nap. Készakarva kereste a járda szélét, hogy az arra rohanó autók befröcsköljék sárral. Amikor a kályhás kályhát Jött tisztítani a lakásunkra, egész nap kabátban forgolódott körülötte. Trolibuszban leült benne, és Ujjongott, amikor a mellette ülő kis nebuló csokoládét majszolt. összegezve, egy hét múlva rá se ismertél volna a kabátra. No és aztán? Fontos, vigasztaltam magam, hogy a feleségem megnyugodott. De nem sokáig! Ismét odajött hozzám, azzal az ismert harcias tekintetével, mely nem tűr ellenvetést. Nem tudok mit felvenni hétköznapon, az a kábát már szörnyű, ezt motidiák a lányok is az irodában, A hétköznapit eltettük, és sorra került az ünneplő. Persze, azonnal rájött arra, hogy nem tud mit felvenni vasárnap. Mégsem mutatkozhat ünnepnapon olyan kabátban, melyben munkába jár! Ez világos, nem szólhattam ellene semmit. Es békésen elmentünk ünneplő kabátot venni ... Kiss Zoltán: Jogot a Aludt a nép, mint béna óriás, álmodott hosszú ezer éven át. Aludt. S ha ébredt, kezét lefogta szolgának rendelt ostoba sorsa. Rázta a költő: talpra, föl magyar! Lendült s lecsüngött újra, ób, a kar. Vörös haraggal támadt fel ismét, vérében mosta zubbonyát, ingét. Tavaszi fényű hajnal emelte szemét a kéklő magas egekre. Üj Isten Jött el, bűnét feloldta, kezébe tette, ott van a sorsa. j Óh OZ.. Szabadság szülte törvénye, rendje őrködik s Ítél immár felette. Jogot a jóhoz nyer itt az Ember, ki szólni érte s tenni se restell. Rendje á munka, alkotó hite méltó, hogy léptét új útra vigye. Törvénye őrzi jussát e földön; teremtő kedvét ne zárja börtön. Jogot és rendet így köt nia össze jövőbe néző munkások ökle . . . PirOS, a lánya elment, hogy megfejje a kecskét, ö pedig feltette fakó kalapját, csak úgy szokásból. Nyögve letérdelt, bekötözött a dikó alá, és egy csomó dohányt vett elő. Kiválasztotta a legszárazabb levelet, összemorzsolta tenyerében, aztán rágyújtott magafaragta pi. pájára. Leült a dikóra, s kibámult a viskó nyitott ajtaján... Már alkonyodott. A Nap T. Ferenc Sándor: SZALONKA sik oldalára volt kikötve, oda küldte a lányát. Kinézett, jön-e már. A Napnak már csak a felső fele látszott. Mint egy sötét erdő, egyenes tetejű felhőfal emelkedett nyugat felől; az ég egy része egészen világosszürke volt még, alsó pirosán bukott le nyugaton. Nagyra nőtt, kerek volt, bele lehetett már nézni. A kis akácos szélső fáit még piros arannyal vonta be, de beljebb már szürke volt az alkony. fele meg olyan, mint egy fekete szemfödél. Hirtelen izgalom fogta el: nagy csapat furcsa hangú madár tűnt föl, majd elnémultak és váratlanul letelepedtek az erdő szélén. — Gyühetne má Piros — ■ morgott és kiverte a pipát. ■ Majd a sarokba ment, és ■ óvatosan egy kétcsövű pus- i kát emelt ki. Régen lopta egy S haj tóvadászaton. Az urasá-, ■ gék nagyon a pohár feneké■ re néztek, senki se vette ■ észre, amikor elvitte a torjj nácról. Ennek már több, ■ mint öt éve. Abban az idő■ ben halt meg a felesége is: | kiköhögte tüdejét. Azóta a j lopott puskával dézsmálja a • vadakat. Néha látszólag el■ megy napszámba, nehogy J azt higgyék, lopásból él... ■ • — Gyühetne má Piros, ; hadd ipennék! ; A kecske a kis erdő má— Szalonkák! — villant belé a vad öröm. A tenyere izzadni kezdett a puskán. Mindig azt hallotta a vadászatokon az uraságoktól, hogy szalonkát lőni nagy dicsőség, és hogy milyen jót \lehet abból főzni... Övatosan lépett ki a kuny. hóból. Mezítlábas talpa semmi zajt nem vert. Ment pár lépést, majd lehasalt és úgy kúszott előre. •.— Mint' 14- ben — jutott eszébe. Nehezen mozgott. Bütykös nagyujja belefeszült a földbe egy-egy mozdulatára. Kalapját elhagyta, hogy ne aggasson neki. Érezte, hogy halk reccsenéssel elreped térdén a rehült nadrág. Csehből fordította: Krupa; András. 1 Csányi Béla: Hídbontás (pác) — Szalonkát lüvök — nyögte halkan, és szorosabban markolta a puskát. Homlokáról lassan izzadság, cseppek kezdtek gurulni. Az egyik megállt az orra-hegyén. Nagyot tüsszentett. — Az istenit neki — sziszegte. A madarak a zajra felröppentek, egyet kerültek, majd visszaereszkedtek és feltartott fejjel figyeltek. — Na, még három csúszás ... aztán ... — Arrébb csúszott még egy kicsit és fölemelte a puskát. Ekkor fordult ki Piros az erdő sarkán. A fületlen köcsögöt két kézzel fogta... valami nótát énekelt, hangosan. Fakószőke hajú, szeplős, rongyos ruhás kislány... — Piros .. az anyád istenit — csikorgatta a fogát. Nem mert kiáltani. Néhány madár már felröppent. Nem gondolkozott... elborult az agya, ösztönösen lőtt, de — nem duplázott. — Piroska megállt, mint egy szobor, — a kezéből kiesett a köcsög, lassan térdre ereszkedett, mintha imádkozna, a*, tán eldőlt. A kiömlött tej szabadon bujkált a fűszálak között... — Piros!... fölkelhetsz, nem lüvök többet!... — kiáltott rekedten. — Hallod, Piros?!... hallod?! — ordított vadul és ro. hant a lányához... Akkor látta meg a vért. — Piroskám! —* esuklott a hangja — szalonkát lüttem neked, megfőzöd, gyerekem! Alig látta már a lányátf a fekete felhő egész az erdőig jött. Szél sodort végig a fűszálakon, az,erdő Is meg. mozdult. Sötét volt már. Pi-1 roska szoknyáját fellebbentettg a szél... Lassan térdelt le mellé. Lesimította a kislány sovány lábára a kifakult piros szoknyát. Csapzott haját lassan túrta félre homlokáról. Aztán a melléhez szorította a puska csövét. Nyugodtan húzta meg a másik kakast. Tompa volt a dörrenés... — ... szalonkát lüttem — motyogta, ahogy a hátára esett — ... a puskát el kéne dugni... — nehogy megtalálják — jutott még az eszébe, aztán elcsendesedett. —fl szél egyre erősebben zúgott, a fák recsegve hajladoztak. Hatalmas csöppekben vagdosni kezdett az eső. Az erdőben még egyszer felcsipogott egy sebesült szalonka. i (DekiLS&y, emlékéve Születése 100. évfordulója alkalmából Ha a német muzsika térhódítása kezdetét a barokk zenétől számítjuk s a Wagnert követő utóromantikusokkal zárjuk, világos, hagy az eltelt sok évszázadnyi idő alatt kialakulhatott az a fajta zenei ideál, mely sajátosan német volt. Ez annál inkább szükségszerű, logikus következmény, mivel az alkotók valóban a legnagyobbak voltak s alkotásaik sok évtizediniyl-százaidnyi idő távlatából is maradandó értékei az egyetemes zenetörténetnek. Ez a mintegy 300 éves tradíció nemcsak zeneszerizőket, előadóművészeket és esztétákat nevelt, de közízlést is alakított, mai használatú kifezejezésmódidal élve: tudatot formált, amikor közönséget nevelt. Ebből a szemszögből nézve Igen vigasztalannak és szinte kilátástalannak látszik annak a törekvése, aki ennek a mélyen gyökerező szemléletnek, kifejezési módnak merőben ellenkezőjén akarja megértetni és elhitetni korával a saját zenei mondanivalójának létjogosultságát. Pedig Ilyenformán festett a helyzet akkor, amikor Claude Achllle Debussy megindult Párizsban zeneszerzői pályáján, ízig-vérig telített francia szellemiséggel sajátmagáról találóan állítva, hogy ő „musicien Franca ise” —- francia muzsikus. 1862. augusztus 22-én látta meg a napvilágot Párizs környékén szegényes kispolgári környezetben. Apa! ősei félparaszt kiskereskedők voltak. Családjukban nem volt muzsikus, mégis volt alkalma elég fiatalon találkozni a zenével jómódú keresztszülőinek házában. Tízéves még csak, amikor már felveszik á nagyhírű párizsi! tanintézet növendékei közé a Conser vatoire zongoratamszakára. Köziben megismerkedett Meokné asszonnyal — azonos Csajkovszkij bőkezű pártfogójával —, kinek családjában házi zongoratanító és négykezest játszik magával a háziasszonnyal. Elbben a szolgálatban tölt 3 nyarat Svájcban, Dél-Francia- és Olaszországban, majd Oroszországban. a közbeeső tanévekben szorgalmasan végzi zeneszerzési tanulmányait Guiraudnál. Közben szorgalmasan, de nem sok eredménnyel próbálkozik a római díj elnyerésével, míg végre a harmadik kísérlet után 1884 nyarán ,,A tékozló fiú'’ c. lírai kantátájával elnyeri azt. Mégis, meg volt ennek az időinek is a maga élményszerző hatása. 1889-ben a Párizsi Világkiállítás alkalmával új, nagy zenei élmény éri. Itt hallja először a jávai és annami zenét, valamint a gamelang zenekar ütőhangszereit. Erre a zenére táncoltak is, s Debussy számára a zene és a tánc együttes nagy élményét Jelentette, a zene természetességét, szabadságát. De még más újdonságot is hoz számára a Világkiállítás. Itt vezényli Rlmszkij-Korsza- Jcov honfitársának, Muszorgszkijnak zenekari művét, az „Éj a kopár hegyen”-!. Ez az időszak a stílust kialakító korszak, melynek produktumai miár nem Véletlen remekművek, hanem előzményei, kiindulópontjai a következő időszakiban létesülő nagy műveknek. A következő 10 év egyetlen operája komponálásának jegyében tolt el s ez a Pelleas és Melisande volt. Szövegét a belga költő, Maurice Maeterlinck írta. Debussy boldogan fedezte fel benne egy új zeneóráiméi stílus lehetőségét, mellyel Wagner nyomasztó hatása alól fog felszabadulni. A Pelleas és Melisande megoldása alig képzelhető el másféleképpen, melyben olyan zenei légkört sikerült teremtenie, amely ma már történeti fogalommá vált s a Debussy-stílue sajátossága. A mű hatására jellemző, hogy amíg Párizsban megbukik, addig az egész világot meghódítja. Angol, amerikai, német, olasz, belga színpadokon mutatták be. A II. világháború ideje alatt a .budapesti operaház is műsorára tűzte. Debussy élményvilága külön tanulmányt érdemelne. Az egyik legtartósabb és legszínesebb ezek közül a tenger, melynek gyakori látása egész életre szóló nyomot hagyott benne, e egyik legnagyobb szimfonikus zenekari kompozíciójának is ez a elme. Debussy Párizsának irodalmi és művészeti élete Igen változatos, mondhatnák talán azt Is, hogy hangos a műtermekben, kávéházakban elhangzó vitáktól és ellentétes nézetek összecsapásától. A legkülönbözőbb irányok — izmusok érvényesülnek 6s hatnak Debussy alkotó világára, de azt, hogy szimbolista, expresszionista vagy toipreezszlonista lett volna, nem állíthatjuk. Hatása igen Jelentős, ha meggondoljuk, hogy a XX század elején meginduló nemzeti Iskolák vezető! az 5 felbecsülhetetlen értékű útmutatásából merítettek. A spanyol De Falla, az olasz Respighi, s a mi magyarjaink közfl' Bartók és Kodály azok, akiket a nemzeti zene megújhodására Inspirált, s lehetővé tette a merev formákból való kibontakozást. Magyar kapcsolatai közül kiemelkedik az idős Liszt Ferenccel való találkozója a Vi la Medtoiben, de nem szabad megfe’edkeznünk arról sem, hogy az idős Liszt kései kompozíciói között már vannak impresszionista hangvételű művek, mint amilyen az Este Villa szökőkútjai c. zongoramü. mellyel az űj irányzat felé mutat, mintegy kínálva a folytatását. 1910 decemberében Budapesten koncertezett a Vigadóban, amikor is meglepetéssel hajtották zongorajátékának újszerűségét. Koncertjén a Waldfoauer-kvartett játszotta a Vonósnégyest. Erről így emlékezi;: meg a Mester: „Mind a négyen kitűnőek. Az utolsó tétel, mely annyi másnak szegi nyakát, számukra gyerekjáték.”... Aránylag fiatalon halt meg 56 éve« korában, 1918. március 25-ón, amikor a németek Párizst veszélyeztették. Halála előtt egy hétté' új művészeti nézeteket hirdető társaság adja ki programját, a Hatok csoportja, mely szerint, „Elég a felhőkből, hullámokból, akváriumokból, sellőkbő! és az éjszaka illataiból. Főldönjftró zenére van szükségünk, « mindennapok zenéjére”. Sárhelyi Jenő
