Békés Megyei Népújság, 1962. augusztus (17. évfolyam, 178-203. szám)
1962-08-24 / 197. szám
* An SO fillér * Világ proletárjai, egyesüljetek! mm a r a s L * . 1962. AUGUSZTUS 24., PÉNTEK XVII. ÉVFOLYAM, 197. SZÁM A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Következetes döntés Augusztus 22-én közleményben értesítette a Szovjetunió kormánya az USA, Anglia és Franciaország nyugat-berlini hatóságainak képviselőit, hogy elrendelte a szovjet csapatok berlini helyőrségi parancsnokságának megszüntetését. Ez az intézkedés egyenes folyománya azoknak a megállapodásoknak, melyeket az 1957-ben kötött német—szovjet államszerződés tartalmaz az NDK területén — beleértve a Berlin területén — lévő szovjet haderők ideiglenes állomásozásáról. A szovjet kormány határozata igen érzékenyen érinti a nyugati megszálló hatalmakat, melyek a Berlinben lévő négy (tehát a szovjet is) hatalom már régóta túlhaladott „megszállási illetékessége” ürügyén akarják fenntartani továbbra is a békét veszélyeztető megszállási rendszert és mint az utóbbi napok eseményei mutatják, nemcsak hogy rendszeresen megkísérlik a beavatkozást az NDK belügyeibe, hanem bátorítják, uszítják is a nyugat-berlini fasiszta csőcseléket zavargások, különböző ellenséges diverzáns akciók rendezésére. A rendkívül jelentős döntet a NATO-hatalmak politikusainak szájából kiveszi a megszállást alátámasztó érveket, hiszen ma már nem hivatkozhatnak arra, hogy szovjet katonai egységek is állomásoznak Berlinben. Természetesen mindez nem azt jelenti, hogy most már háboríthatatlanul és ellenőrzés nélkül közlekedhetnek az NDK határain belül a Nyugat-Berlinbe irányuló, illetve onnan távozó amerikai, angol vagy francia személyek, vagy katonai küldemények. Ennek ellenőrzése a jövőben ideiglenesen a németországi szovjet hadseregcsoport vezérkarának az illetékessége alá tartozik. De ezzel az intézkedéssel a látszata is megszűnik annak, mintha még mindig fennállna valamiféle négyhatalmi megszállási parancsnokság Berlinben. A nyugati hatalmak helyőrségeik ellátására történő teherszállítások, vagy személyi utazások engedélyét ezentúl kénytelenek lesznek a németországi szovjet hadseregcsoport vezérkarától kérni. Különösen nagy fontosságú a szovjet kormány döntése ezekben a napokban, amikor a sorozatos fasiszta provokációk a nyugati megszálló csapatok szeme előtt ismét pánikhangulatot igyekeznek kelteni Nyugat-Berlinben. A lakosság előtt egyre inkább lelepleződik az a koncepció, amellyel a NATO-hatalmak támogatják az újjáéledő fasiszta, revansista politikát. Ez kifejezésre jut abban, hogy a nyugatnémet nép tömegek mind nyíltabban ítélik él a megszálló hatalmak kétszínű tetteit. Az NDK és az egész békeszerető világ közvéleményének állásfoglalása a Szovjetunó kormányának határozatához, igazolja: szükséges lépés volt a döntés, mert elősegíti a nyugat-berlini helyzet normalizálását, és újabb lépést jelent a német békeszerződés megkötésének útján. (V. d.) A nyugati hatalmak megbízottai tanácskozást folytattak Washingtonban a berlini szovjet városparancsnokság megszüntetésével kapcsolatban Kinevezték az NDK-ban az új berlini városparancsnokot Washington (DPA, AFP) A nyugati hatalmak munkacsoportja — amelynek tagjai a washingtoni angol, francia és nyugat-német diplomáciai képviseletek vezetői, valamint Tyler, európai ügyekkel megbízott amerikai külügyi államtitkár — szerdán délután tanácskozásra ült össze az amerikai külügyminisztériumban a berlini szovjet városparancsnokság megszüntetéséről szóló bejelentés megvitatása céljából. A többórás ülésen kidolgoztak egy közös nyilatkozat-tervezetet e kérdéssel kapcsolatban. A tervezetet azonnal továbbították a nyugat-európai fővárosokba. Washingtonban nem tartják kizártnak, hogy ez a nyilatkozat egyben a nyugati hatalmak válasza lesz a Berlinre vonatkozó legutóbbi szovjet jegyzékre, amelyet ez év augusztus 10-én juttattak el a három nyugati nagyhatalom mányának. kor-Frankfurt (ADN) A Német Demokratikus Köztársaság Nemzetvédelmi Minisztériumának sajtóosztálya közli: A Német Demokratikus Köztársaság Minisztertanácsa határozatának megfelelően Hoffmann hadseregtábornok, nemzetvédelmi miniszter a Német Demokratikus Köztársaság és Berlin biztonságának és az ezzel összefüggő problémák megoldásának érdekében 1962. augusztus 23-i hatállyal kinevezte a Német Demokratikus Köztársaság fővárosának, Berlinnek városparancsnokát. A városparancsnok Helmut Poppe vezérőrnagy lett. A berlini városparancsnok hatáskörébe tartoznak a berlini határvédelmi alakulatok és a néphadsereg más egységei, valamint a hozzájuk tartozó katonai létesítmények, amelyek eddig a Belügy-A laoszi koalíciós kormány kijelölte az idegen csapatok kivonulásának útját Vientiane (MTI) A laoszi egységkormány csütörtökön teljes egyetértésre jutott azoknak az útvonalaknak és kilépési pontoknak a kijelölésében, amelyeken az országban állomámásozó idegen alakulatok elhagyják majd Laoszt. Az útvonalak és kilépési pontok listáját a kormány a nemzetközi ellenőrző bizottság elé terjeszti. Vongvichit laoszi tájékoztatási miniszter szerint az egységkormány a következő útvonalakat és kilépési pontokat jelölte meg, ahol a külföldi csapatok elhagyják majd Laosz területét: Vientiane; Rizsesköcsög-síkság; Nhommarat városa, Laosz déli részén. (Reuter) oooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo Német küldöttség hazánkban Hazánkba érkezett a Német Demokratikus Köztársaság Népi Kamarájának küldöttsége, dr. J ohannes Dieckmann, a Népi Kamara elnöke, az Államtanács elnökhelyettese vezetésével. A küldöttséget a ferihegyi repülőtéren Rónai Sándor, az országgyűlés elnöke fogadta. — Az érkezés után a repülőtéren. (MTI-íoto — Bártól Ferenc ielvj minisztérium hatáskörébe tartoztak. A városparancsnok székhelye Berlin—Karlshorst. (MTI) Ma: Hozzászólások a kongresszus irányelveihez « Juhászok „nyári egyeteme“ Gyulán 6 Vidám históriák e Sport mm Ünnepi gyűlés Bukarestben Bukarest Szerdán este Bukarestben ünnepi gyűlést rendeztek Románia felszabadulásának 18. évfordulója alkalmából. A Köztársasági Palotában rendezett gyűlés elnökségében helyet foglaltak Gh. Gheorghiu-Dej, a Román Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, az Államtanács elnöke, I. Gh. Maurer, a Minisztertanács elnöke, valamint a párt és a kormány más vezetői. Az ünnepi beszédet Alexandru Draghici, a Román Munkáspárt Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese tartotta. Képet adott a szocialista építés romániai sikereiről és rámutatott. hogy a hatéves terv befejezéshez közeledő első felében több mint százhatvan új vállalatot helyeztek üzembe. Sikeresen befejeződött a mezőgazdaság kollektivizálása. Az ipari termelés a hatéves terv eddigi szakaszában 55 százalékkal emelkedett. Románia nemzeti jövedelme ebben az évben több mint 30 százalékkal múlja felül az 1959-es színvonalat. Draghici rámutatott a szocialista országok együttműködésének és a Szovjetunió testvéri segítségének jelentőségére, végül hangsúlyozta, hogy a román nép minden erőfeszítését a szocialista építés befejezésére összpontosítja és határozott harcot folytat a világbéke diadaláért. (MTI) Országosan elfogadott újítás A luceracxm&g cséplési ideje 3—4 hónappal lerövidíthető A Békés megyei Gépállomások Igazgatósága üzemszervezési osztálya rendezésében aug. 22-én, szerdán jól sikerült lucernamagbetakarítási bemutatót tartottak a sarkadi Dózsa Tsz-ben, ahol részt vettek a megye gépállomásainak szakemberei, valamint a tsz-ek küldöttei. • A bemutató célja az volt, hogy az idei lucemamag betakarítása kombájnnal történjen a megye valamennyi termelőszövetkezetében. Az országosan elfogadott újításnak eddig kevés követője akadt megyénkben. Igaz, a sarkadi járás egyes termelőszövetkezeteiben — a sarkadi Lenin Tsz-ben is — az elmúlt évben már kombájnnal takarították be a lucemamagot. A legtöbb helyen azonban az évtizedek óta kialakult gyakorlat szerint csépelték az aprómagvakat. Farkas Lajos elvtárs, a megyei Vetőmagtermeltető Vállalat munkatársa elmondása szerint, ha a megyében meghonosul a kombájn. cséplés, szinte megduplázhatjuk a magtermesztést anélkül, hogy a területet egy holddal is növelnénk. A régi gyakorlat szerint ugyanis az történt, hogy a rrlaglucemát levágták, napok múlva összehúzták, kazlakba rakták. Ez alatt a rövid folyamat alatt mintegy 13—15 százalékossá vált a magveszteség. Míg a cséplésre került jor, a legjobb esetben november-december lett, s az időjárás — eső, szél — elhordott tíz százalékot. Nem beszélve arról, ha beázott a kazal, akkor a termés 50 százaléka is odalett. Szinte észre sem vették a termelőszövetkezetek, máris száz. ezrek vesztek él. A régi módszer szerinti betakarítás azért is káros volt a termelőszövetkezeteknek, mert legtöbbször abban az évben — a későd cséplés miatt — nem tudták beállítani a tervbe a lucernamagot és bizony tervkiesést eredményezett. Badár Bálint, a megyei gépállomások főmérnöke a bemutatón bevezetőjében arról beszélt a szakembereiknek, hogy a kombájnok átalakítása lucemamag-cséplésre nem nagy dolog, jóformán alig kell változtatni valamit. A szükséges alkatrészeket folyamatosan, de időben megkapják a gépállomások, ha igénylik. A kétféle újítás — a dörzsszövetes és a szögvasas — közül a szakemberek döntik el a jobbikat. A gyakorlatban, amelyet a Dózsa Tsz lucematábláján mutattak be, a dörzsszövetes bizonyult jobbnak s amellett döntöttek a szakemberek. Előzetes számítás szerint, míg egy cséplőgépre 50 hold lucernamag-cséplést irányoztak elő, addig egy kombájn — kétmenetes betakarítással — 100—150 hold termését is minden megerőltetés nélkül elvégzi. Ezzel a módszerrel az idén és az elkövetkező években 3—i hónappal megrövidül a lucemamag cséplése. Csepkó Eta