Békés Megyei Népújság, 1962. július (17. évfolyam, 152-177. szám)
1962-07-10 / 159. szám
tm. fűHus M. 3 Kedd Társadalmi gyakorlaton as orosházi karneválnál így, nyáron néhány év óta olyan idegenforgalom van egyegy városban, vagy faluban, hogy az ember azt hinné, valamilyen ünnepély lesz. A helybeli lakosok ezt lassan meg is szokják. Az „idegenek” számát, kilétét nem tartja számon az IBUSZ, de talán még a rendőrségi bejelentő sem. Társadalmi gyakorlat, továbbképzés, szakgyakorlat hozza-vdszá a fiatalokat, nőiket, férfiakat: faluból városba, városból faluba. Hétfőn reggel fél 7 tájban 12 fiatal lány — úgy 18 év körül — ballagott az orosházi Bamevál felé. —Szegediek voltak, a felsőfokú tanítóképző intézet hallgatód. Területi társadalmi gyakorlatra jöttek két hétre a vállalathoz. Szorongó érzéssel lépték át az üzem kapuját. Lőrincz Lajosné vette őket legelőször védőszárnyai alá. Reggeli után üzemlátogatás volt. Mindenki fehér köpenyt kapott és fej kendőt. (Milyen csinosak és egyformák lettek!) A kis szőke Szenti Teri technikus lelkes kalauzolásával jártuk végig az üzemet. Munka... Mi? Hol? Hogyan fogadnak bennünket a dolgozók? Ilyen és hasonló gondolatok foglalkoztatták a lányokat. .Mindenki megkapta a helyét, a munkafeladatot. A szalagok egykedvűen ballagtak tovább a rajta csüngő sok száz csirkével, a tojásosztályozóban is ugyanúgy gurultak a tojások, mint azelőtt, csak éppen az ott dolgozó asszonyok, lányok fordultak össze mosolyogva: „Szegedi tanítóképzősök” ... Kezdődött a munka. Egy ids magyarázkodás, jóindulatú figyelmeztetés, barátságos biztatás, és az a szorongó érzés — amely olyan ismerős volt még a lányoknak az alig pár napja befejeződött vizsgákból — feloldódott. Megszínesedtek az arcok, mozogtak a fürge ujjak, megeredtek a nyelvek, s hamarosan úgy összebarátkoztak a régiek az újakkal, mintha nem is ma találkoztak volna először. Eltelt az első nap. Indulás a szálláshelyre, s utána levélírás. hagyjátok egymást Emberek, békében! Engem nem hagytatok. Olyan ez kicsiben, mint a háború nagyban. Látjátok? A hidegháború is öl Nevetni szerettem, örülni. Higy. gyétdk dl, mindennél jobban szerettem az örömöt. S most az öröm ellenségeinél condottiere vagyok. öljétek meg egymást emberek, de nélkülem. Nékem elég volt. Elég, elég, elég. Édesanyám, jobb ha fáj utánam a szíved, mintha mindig miattam fájna Hajdani barátaim, becsületes, tiszta emberek. — Birkás tiszteletes úr! És te, Lénárt, téged is annak tartalak — jobb, ha rövid ideig fájlaljátok hiányomat, mintha soká nyögnétek létezésemet. Nem akartam komplexumokat. Nem tudom, hogyan kell élni. Nem tudom, hogyan kell kiküszöbölni a túl sok hibapontot Azt már nem is lehet. Ezek megfojtják az embert. Julius Fucsik talált elevenbe: higgyetek neki —, valaha rajongtam érte, igaz példaadónak tartottam, aztán elárultam tiszta emlé-Had tudják meg a szorongó szülők, hogy lányuk mit dolgozik a Bameválnál, hogy mennyi élmény, mennyi melegség, mennyi emberiesség árad az első munkanapból. Azóta fürgén telnek a napok. Többet láttunk, sokfelé dolgoztunk. „Pista bácsi” (Mórocz István) örömmel fogadja őket az elosztáskor de ragaszkodik a „kislányokhoz” Éva néni (Magyar Jánosné) és Eta néni is (Pipis Ferencné). És hívja őket a brigádok sok lánya, asszonya szeretettel, őszinte barátsággal. Szabó Gyula elvtárs, személyzeti előadó vállalta a csoportunk „osztályfőnökségét”. Más irányú beosztása, sajátos „nevelőmunkája” ellenére is szinte minden szabad idejét közöttünk tölti. Válaszol kérdezősködésünkre, magyaráz, útbaigazítást ad tudományos kutató munkánk elvégzésében. De nem kisebb gondoskodást érzünk Berhencz Balázs párttitkár elvtárs részéről, aki mindent megtesz, hogy a kéthetes munkánkról . hasznos, szórakozásunkról kedves emlékeink maradjanak. Szilágyi Andrásné szakácsnő meg már-már elkényeztet bennünket, midőn megkérdezi a lányoktól: „kislányaim mondjátok meg, mit szerettek, mit főzzek nektek.” Félvettük a kapcsolatot az üzem KlSZ-szervezetével s Kovács György KISZ- titkárral, s reméljük, hogy kapcsolataink mindkét KlSZ-szervezet szempontjából hasznos lesz. Amint telik a társadalmi gyakorlatunk ideje, úgy telik élményeink, tapasztalataink tarsolya is. Az üzem dolgozói megnyerték a szegedi felsőfokú tanítóképző intézet Orosházán járt első társadalmi gyakorlatosaink szívét, de fordítva is. S hisszük, hogy e korszerű szocialista üzem példaképe lesz minden tanítójelöltnek és tanítónak, ahol a munka szépsége, a dolgozók szocialista gondolkodása, emberi együttérzése — az épülő kommunizmusnak biztató ígérete. < Regös Vilmos tanítóképző-intézeti tanár A szorgalmon till az élet mást is követel két — fogadjátok meg, amit mondott. Nagyon feszít a homlokom. Nem félek a haláltól. Érdekes, még semmitől igazán, lényegében soha nem féltem. Élni nem szeretek, mert nem tudok. Egyszer azt mondtam: én nagyon boldog leszek, vagy nagyon boldogtalan. Alikor hallottam először a dialektikáról, még nem tudtam alkalmazni. Mindkettő voltam. Többnyire valamelyik lelkiállapotban a kettő közül. Soha nem voltam közömbös. Gyűlölöm a közömbösséget, de hasznosnak tartom. Búcsúzom. Édesanyám, ismerőseim, ne sajnáljatok, nem érdemes. Semmit, soha nem fejeztem be. Nem tudok mérleget csinálni az életemről. Minden félbemaradt. Hiába éltem. Kár lenne így tovább élni. Akarattal miért nem fejezheti be az ember önmagát? Miért van agya, ha semmi köze a keletkezéshez és a befejezéshez és oly kevés ahhoz is, ami közben van? Durva, erőszakos beavatkozással vihető csak végbe önmagunkon is a szándék. Ez igazságtalan. Halálosan fáradt vagyok. Csak Hosszú csíkokban omlik az aranysárga tészta a gépasztalra. Jóformán le sem ér, máris elkapja az ügyes női kéz és egyenletes hosszúságúra vágja éles késével. Aztán ismét női kezek veszik gondozásba, s a szárító polcaira helyezik, ahol 40—50 fokos meleg légáramlat egyenletesen szárítja, hogy így tartósítva, hosszú iiónapok múlva is fogyasztható legyen. Szinte magától értetődő, hogy nők dolgoznak a Békés megyei I. számú Sütőipari Vállalat tésztagyártó üzemében, hiszen a tésztakészítés női munka, még ha nagyüzemi módon történik is. Igen, nagyüzemi módon, gépek készítik a metéltet, tarhonyát, csigatésztát, makarónit, sőt még a cérnametéltet is. Tésztát gyúrni nem kell, csak adagolni a hozzávalót, de a darabolás — már ahol szükséges — és a csomagolás gyors, ügyes női kezeket igényel, s talán a „minőségi” ellenőrzés is jobb így, hiszen házdaszszonyok mind, akik főznek is az így' elkészített tésztából. Miért nincs női művezető ? A három műszakban harminc nő dolgozik összesen, s ha már egy üzemrészben kizárólag nők dolgoznak, az ember önkéntelenül is a női művezetőt keresi. Csalódik... — Várhegyi Mihály — mutatkozik be a művezető, s máris alaposan benne vagyunk a termelési problémákban. Az üzem tíz évvel ezelőtt kezdte, naponta három mázsa tészta készítésével, s ma már ugyanezekkel a gépekkel egy műszak alatt 19—20 mázsa tészta készül. Ez a korszerűtlen, régi gépekkel dolgozó üzem ellátja Békés és Szolnok megyét. Budapestnek is szállít készítményeiből, s hírnevet szerzett már külföldön is. Legutóbb 10,5 mázsa kézzel készült tarhonyát szállítottak Stockholmba. Az eredmény az itt dolgozók munkáját dicséri. A gépek teljes lenni ne kellene már. A létezés rövid, ostoba állapot. A baj az, hogy a tapasztalatok nem adhatók át, és hogy sokféle biológiai összetételünk miatt annyifélék vagyunk, ahány a számunk. Ha én mindent átadhatnék az otthoni fiatalabbaknak, amit tudok, amit tanultam, tapasztaltam: ha hagynának, hogy azt adjam át, ami ón vagyok és én adjam, s ha ők átvennék, akkor érdemes volna talán. Mindegy. Ennyi bajon nem lehet alapvetően változtatni. Szanatórium? Környezetváltozás? Vissza az életbe? Nem kell. Én sem kellek már az élőknek. Semmi sem érdekel. Nem hallom, hogy sírnak a temetésemen. Nem is sír ott senki. Idegen vagyok. idegenek között. Nem marasztal senki. Mindentől elszakadtam. Higgyétek el nekem. Nem is lehet másképpen. Társaim! Sose vállalkozzatok rá, hogy idegen parancsra fegyvert emeltek szüléitekre. Nekem egyébként mindegy. Nem vagyok se próféta, se prédikátor. Csak nem akartam úgy elmenni, hogy egy-két szót ne száljait hozzátok. (Folytatjuk) kapacitásának kihasználásával, több apró újítással, a fordulatszám növelésével fokozatosan egyre többet termeltek. Erzsiák Pálné, Tóthné és Pusztainé brigádja kiváló munkások, összeszokott gárda. A brigádvezetők mindegyike 10 éve dolgozik itt. Napi teljesítményük 110—115 százalék. A vállalat vezetősége büszke rájuk. De hát ez minden? Vajon tíz év alatt miért nem jutottak tovább ezek az asszonyok a brigád vezetőségnél? A nők nem akarnak tanulni A tésztaüzem minden dolgozója betanított munkás. Egyedül Várhegyi elvtárs tanul a kétéves művezetői iskolán. — Az asszonyok nem akarnak tanulni — mondja, — A megyei nőtanács egyik értekezletén hangzott el: „A 30—40 év közötti nők túlnyomó többsége semmilyen oktatásban nem vesz részt, még az általános iskola nyolc osztályát sem végezték el.” De kérdezzük meg az illetékeseket. A szárító negyven fokos melegében beszélgetünk az itt dolgozó asszonyokkal, s amit mondanak az lehűti az embert. — Tanulás? Idős vagyok én már ahhoz... Jó nekünk már így is ... Megszoktuk ezt a munkát, megy anélkül is... — Én csak azt sajnálom, hogy eddig nem tanultam, most már késő ... Ott a család, a gyerekek ... Nincs idő tanulásra. Asszonyok mondják ezeket 25—40 évesók. Neveket kár lenne említeni, hiszen a művezető szerint többségük így gondolkozik. Igazoltnak látszik hát a nőtanácson elhangzott megállapítás. Egy kis statisztika ■— Sajnos így van ez az üzem más területén is — mondja Hajdú Antal igazgató. Nyolcvanöt nő dolgozónk van, s ebből általános és középiskolákban. valamint szakmai iskolában összesen 10—11 nő tanul. Általában a családra, az otthoni munkákra hivatkoznak. Igaz, más nehézség is akad. Aki élelmiszeripari technikumba jelentkezik, annak Budapestre kell járni. Ettől visszariadnak a családos anyák. Mi szerveztünk szakmai tanfolyamokat, de ezek csak általános ismereteket adnak, a tésztagyártás technológiájáról és más, a szakmával kapcsolatos dolgokról. A tésztaüzemben is volt ilyen tanfolyam. A nők közül Bohus Erzsébet végezte el csupán az élelmiszeripari technikumot, s igen jó eredménnyel, ő vezette a téli szaktanfolyamot is. Van tehát példa a vállalatnál. Bohus Erzsébet már szakképzett, s ennék megfelelően kapja a fizetést, sőt a sütőipari vállalat egy másik üzemében felelős beosztást kapott. Talán ez nem lenne vonzó a többiek előtt? Igaz, ő lány, s nincsenek olyan gondjai, mint egy asszonynak, de mennyi asszonyról tudunk, aki a gyerek nevelése, a család ellátásával járó gondok mellett kezébe veszi a könyvet, tanul, képezi magát, mert nem akar lemaradni. A nőknek nem kellene beletörődni a látszólag változtathatatlanbá. Talán lett volna mód — ha kellő számú jelentkező van — arra, hogy kihelyezett osztályt létesítsenek az üzemben. ÍJj iisem épül, nagyobbak a követelmények Jelenleg — habár 8—10 éve dolgoznak az üzemben, s a legfiatalabb is négy éve jár ide — a többségüknek még nyolc általános iskolai végzettsége sincs. Az idő nem áll meg. Tanulni, fejlődni kell mindenkinek, ezt követeli az élet. a munka, a tésztaüzem aszszonyaitól is. Jövőre új üzem építését kezdik meg Békéscsabán. Korszerű berendezéssel, külföldi — olasz — gépekkel szerelik fel. A legmodernebb technikával gyártják majd a tésztát, s itt már nem lesz elég a több éves gyakorlat. A kor szerű, modem gépek kezelése nagyobb tudást, szélesebb ismereteket igényel. Lépést kell tehát tartani a fejlődéssel, hogy az évek gyakorlatát továbbra is hasznosítani tudják a tésztaüzem asszonyai. Kasnyik Judit Beszélgetés a kukorica földön Hatalmas, szépen fejlett kukoricatáblái vannak a Körösi Állami Gazdaságnak Gyomán, a keselyősi határrészen. Szinte csoda, hogy eső nélkül derék magasságig nőttek és hogy üde zöldek. — Csak egyedül? — köszöntem rá Diószegi Gyulára, aki éppen akkor kezdte a kapálást, amikor odaértem. — Egyelőre egyedül, de nemsokára jön a feleségem is. — Háztáji? — kér. deztem olajos ruhájára pillantva. — Az. A gazdaságban dolgozom üzemelő technikusként. / — Mit értsek ez alatt? — Azt, hogy én vagyok a felelős a gazdaságban lévő erő- és munkagépek üzemképességéért. — Milyen képesítése van? — Sokfajta. Fiatal koromban Mezőbe. rényben tanultam ki a géplakatos szakmát. Tíz évvel ezelőtt kerültem a Körösi Állami Gazdaságba. Eleinte lakatos voltam, de aztán megtanultam az esztergályos szakmát is. Később — 1958-ban és 1960-ban — kétéves művezetői tanfolyamot végeztem. Azóta dolgozom technikusi beosztásban. Lassan az lesz a furcsa, ha olyan emberrel találkozunk, aki az elmúlt években nem tanult meg több szakmai is különböző tanfolyamoion. — ki —
