Békés Megyei Népújság, 1962. július (17. évfolyam, 152-177. szám)

1962-07-10 / 159. szám

WffS. július 10. 2 Read Csak a teljes leszerelés gyógyítja ki az emberiséget a fegyverkezési hajsza betegségéből Bernal professzor beszámolója a moszkvai kongresszuson Moszkva (TASZSZ) John Bernal professzor, a Béke­világtanács ügyvezető elnöke be­számolója elején rámutatott: A fő cél, amely a kongresszus részve­vőit összehozta, „az a törekvés, hogy az emberek millióinak kép­viselői lehetőséget kapjanak gon­dolataik őszinte kifejtésére”. A genfi leszerelési tárgyalások kritikus szakaszba jutottak — folytatta a szónok. — A kongresz­­szus résztvevőinek célja „olyan erőfeszítésekre mozgósítani az embereket, amelyeknek segítségé­vel nyomást gyakorolhatnak a kormányokra a leszerelési tárgya­lások sikere érdekében”. Bernal professzor kijelentette, hogy fon­tos volna egyezményt kötni, mely­nek értelmében a kozmikus térsé­get nem használják fel katonai cé­lokra. Emlékeztetett a legutóbbi brüsz­­szeli kerekasztal-értekezlet javas­lataira, és ezzel kapcsolatban meg­állapította, hogy van lehetőség a nagyhatalmak közötti kompro­misszumra. A kongresszus felada­ta előmozdítani, hogy megtalálják, méghozzá gyorsan a kompromisz­­szumot. A békeharcosokat összefűzi a közös cél: az általános és teljes le­szerelés. „Feladatunk annak meg­akadályozása — mondotta —, hogy a katonák befolyásolhassák a leszerelési tárgyalások menetét”. Bernal megjegyezte, hogy bár három éve tárgyalnak a nukleáris fegyverkísérletek megszüntetésé­ről, a katonai körök mégis talál­nak ürügyet a kísérletek folytatá­sára. Most az Egyesült Államok végez nukleáris fegyverkísérlete­ket. Megtörténhetik, hogy a Szov­jetunió is újra rátér az ilyen kí­sérletekre. Ekkor pedig — mon­dotta Bernal professzor — „kevés remény marad arra, hogy a kísér­leteket meg lehessen szűntem”. Csak a teljes leszerelés gyógyít­hatja ki az emberiséget a fegyver­kezési hajsza betegségéből — foly­tatta John Bernal, majd rámuta­tott arra, hogy nehéz megoldani a leszerelés problémáját: A kapita­lista országokban egyesek „a leg­­hasznothajtöbb dolognak tartják a fegyvergyártást”. A szocialista or­szágokban nincs ilyen probléma. — A hidegháború terhei minden országra ránehezednek. Különösen nagy súllyal nehezednek ezek a terhek az ázsiai, afrikai és latin­amerikai országokra. A leszerelés még megoldatlan problémája gá­tolja az említett országok fejlő­dését. Az emberek mindig törekedtek a békére, de az atomkorszakban a leszerelésre irányuló törekvések különösen nagy jelentőségűvé, rendkívül szükségessé váltak. Bernal professzor kijelentette, hogy a kongresszus feladata meg­vitatni a békeharc módszereit és formáit, figyelembe véve a külön­böző országok viszonyait. Mind­amellett — hangsúlyozta — a bé­kemozgalomnak vannak fontos kö­zös vonásai, amelyek nem függ­nek a helyi sajátságoktól. Kongresszusunk — folytatta — új típusú fórum, amelynek képvi­seleti jellege rendkívül átfogó jel­legű. A legkülönbözőbb meggyőző­désű emberek gyűltek össze, olya­nok, akik elhatározták, hogy felül-1 emelkednek a hidegháborún, j együttesen latbavetik erőfeszíté­seiket és jóakaratukat az általános leszerelés nagy feladatának meg­oldásáért. I Moszkva igen jó hely ilyen kongresszusok megtartásához, te­kintve a szovjet nép óriási erőfe­szítéseit az egyetemes békéért fo­lyó küzdelemben. Mégis szeret­nénk, ha ugyanilyen kongresszust tartanának Washingtonban is — állapította meg beszéde befejezé­séül Bernal professzor. (MTI) A délelőtti ülés utolsó felszólalója Keita Jala, Mali küldötte volt. Szót emelt a háború ellen, és követelte az amerikai atomkísérletek beszüntetését, a háborús propaganda eltiltását, s ehelyett a békepropaganda legszéle­sebb körű kibontakoztatását. A délelőtti ülés ezzel befejeződött. (MTI) Bertrand Russel üzenete a moszkvai kongresszushoz London (Reuter, AFP) Bertrand Russel angol filozófus, a nukleáris lefegyverzés harcosa üzenetet intézett a hétfőn meg­nyílt moszkvai leszerelési béke­­világkongresszushoz. A békehar­cos üzenetében indítványozza, hogy a semleges országok képvi­selőiből hívjanak össze értekezle­tet, amely leszerelési tervet ter­jesztene elő. Russel állást foglal amellett, hogy az ellenőrzés feladatát a sem­leges országok lássák el, amelyek köteleznék magukat arra, hogy nem szolgáltatják ki az egyik fél katonai titkait a másik félnek. Üzenetében Russel annak a vé­leményének adott kifejezést, hogy a háború megakadályozásának egyetlen módja egy világkormány felállítása, amelynek monopóliu­mot kell adni valamennyi fegyver felett. Az l’Humanité az algériai kommunisták elleni rendszabályokról Párizs (MTI) Az l’Humanité algíri tudósítójá­nak jelentése szerint az utóbbi na­pokban letartóztatott algériai kommunistákat mindeddig nem bocsátották szabadon. Az Algériai Kommunista Párt Központi Bi­zottsága levelet intézett Ben Khedda miniszterelnökhöz, mely­ben Musztafa Szaadun és Abdel­­kader Hanasi, a Központi Bizott­ság tagjainak szabadlábra helye­zését követelte, de mindeddig nem kapott, választ levelére. A két al­gériai kommunistát az ALN ele­mei tartóztatták le. A tudósító rá­mutat: BUdában, Algírban, Arbá­­ban és más városokban több kom­munista vezetőt vettek őrizetbe. A kommunistaellenes intézkedé­sek az FLN különböző irányzatai­nak képviselőitől származnak. Ar­bában az ALN egyik tisztje meg­fenyegetett egy tanítót, mert a kommunista párt röplapjait ter­jesztette. A tisztet a lakosság eré­lyes fellépése meghátrálásra kény­­szeri tette. Dzsamila Buhired és Zora Drif, az algériai szabadságharc hősei a tudósító jelentése szerint ugyan­csak rendőri felügyelet alatt áll­nak Algírban. Algírban és környé­kén több algériait azért tartóztat­tak le, mert nyilvánosan elítélték az OAS fasisztáival kötött komp­romisszumot. Az Alger Republicain című lap újbóli megjelenését Henri Alleg és híveinek ismételt sürgetése elle­nére mindezádedg nem engedélyez­te az algériai ideiglenes végrehaj­tó szerv. (MTI) Vadász Ferenc: rj2 Felőrlődtem Szavakkal mind egyet akart ott­hon, de a valóságban mind a ma­ga sérelmét látta a legnagyobbnak. És nem szerették egymást, nem bíztak egymásban ... Mert, ugye mondtam: negyven­ötben tízesztendős koromban, már úgy cselekedtem, hogy nagyra nő­hetett volna bennem a férfiszív. De nem eleget erősítgették, nem eleget táplálták. Nem láttam én magam körül sok olyan embert, akire úgy igazából felnézhettem volna. A legtöbbje kicsi volt, ki­csinyes, magával törődő, önző. Ép­pen olyan, amilyennek lefestették az idegent, akit kispolgárnak hív­tak. A vezetők között is sok volt a kispolgár. Sokat rágódtam ma­gamban, aztán megrántottam a vállam: bánom is én. Ettől kezdve nőtt a baj. így lettem én húszesz­tendős. Haj, társak, akikkel akkor összekoccintottam a poharam: ti is bűnösök vagytok, hogy én ide ke­rültem. — Attention: — Seres Andrást hívatja major J. M. Norton Battalion Executive Officer. Seres, Norton őrnagyhoz! Felriadok gondolataimból. Nem is jó kifejezés, hogy „felriadok”. Valahogy vártam ezt a hívást, éreztem, tudtam, hogy előbb-utóbb elhangzik. Frank Pollack adja a díszkísére­tet. Barátságtalan, hivatalos. Gyű­lölettel néz rám. Talán sejti, hogy mindent tudok róla! — Andreas Seres, született 1935- ben, Magyarországon, bányász fog­lalkozású, legutolsó otthoni lakhe­lye Várpalota. Oké? — Yes sír! — First Sergeant Frank Pollack — szólt Norton őrnagy —, ön fel­készül hosszabb utazásra. Űj szol­gálati helyére kíséri ezt a fiút. Maga Seres ittmarad. Holmiját ide­hozatjuk ... — Elköszönni a társaitól? Nem. Felesleges. Üljön le — mutat egy székre — ott várakozzék. Most írok majd először az Ne részegítsen a dicsőség Tegeztelek-e eddig vagy sem, nem tudom, de legyen ez alkalom­mal pertu. Erezd ebből is, hogy nem ellenséged, hanem, a barátod vagyok, s nem mást, csupán a javadat akarom. Vesd le magadról a gőgöt, a beképzeltséget mielőbb, mert szövetkezeti gazdatársaid kezdenek tehernek érezni. Sőt, nem kertelek: unják már a viselke­désedet. Ha néhány ráérős ember pár percig össze áll, csakhamar rád kerítik a sort, s ha nem is átkoznak, úgy beszélnek rólad, mint a hidegről, a hosszú télről, amely helyett tavaszt, nyarat szeretnének látni. Latolgatják azt is, hogy ki lenne jobb. emberségesebb elnök náladnál. Különben tudsz erről, fel is jelentettél valakit ezért, mert mást javasolt helyetted elnöknek, s te ezt a szövetkezet, sőt a párt elleni provokációnak minősítetted, mert párttag is vagy. Nagy baj, kedves barátom, ha valaki már eddig jutott, hogy azt képzeli: ő a szövetkezet, ö a párt, s ha valaki őt bírálni meri, akkor lecsapat rá azzal, hogy uszít az illető a szövetkezet, a párt el­len. Baj ez azért is, mert az ilyen beképzelt ember már csak úgy veszi számba társait, mint ahogyan a gazdasági épületeket, gépe­ket, jószágokat, amelyek csak akkor hoznak hasznot, ha irányítják őket. Nos azt hiszed, hogy a szövetkezetben csak te vagy az ész és a szaktudás megtestesítője, hogy nálad nélkül, a te irányításod nél­kül nem fejlődött volna oda a gazdaság ahol van, vagy talán már nem is létezne. Te már csak legyintesz arra, ha valaki javasol vala­mit. Minek az igazgatóság, ha tagjainak javaslatait figyelmen kí­vül hagyod? Minek a szociális és kulturális bizottság, ha úgy is az történik, amit te akarsz, az kap segélyt, ezt vagy azt, akinek te adsz, nem az akinek a bizottság tagjai megvizsgálták a helyzetét. Szinte már nyakig vagy a csalhatatlanság tudatában. Azt hiszed, hogy az elmúlt években elért sikerek, a kapott dicséretek és elismerések fel­jogosítanak arra is. hogy köszönés nélkül menj el az eddigi és a jö­vőbeni sikerek főforrásai és kovácsolói, az emberek mellett. Ta­lán már addig is eljutottál, hogy előre süvegelést vársz tőlük, ha közeledsz feléjük, mint egykor az uraságok és grófok várták a bé­resektől. Nem részletezem tovább, ennyi is elég figyelmeztetésül. Régen ismerlek, nem voltál ilyen. Emlékszem elnökösködésed első éveire, amikor rokonszenves, természetes szerénység áradt belőled. Öröm volt nálatok egy-egy igazgatósági és közgyűlést végighallgatni, mert kérted gazdatársaid véleményét, javaslatát, s nem csak felje­gyezted, hanem azok alapján cselekedtél. Ezt mások sem felejtették el, ezért most úgy néznek rád, mint a mesebeli bárányra, amely va­lamilyen csodaszertől oroszlánná változott. Sokan nem tudják mitől változtál meg ennyire. En megmondom: Ittad, habzsoltad azt a cso­daszert, amelyet évről évre siker, dicséret és elismerés formájában kaptál és megrészegültél tőle. A józanító figyelmeztetésre rá sem hederítesz, mert azt hiszed, hogy olyan védőangyalod van felsőbb fórumon, aki meg ment a leváltástól. Tévedés. Sok-sok példa van rá: előbb utóbb háttérbe szorulnak azok, akik dicsfény koszorút fonnak fejük felé a kapott elismerésekből és dicséretekből, mert az ilyen dicsfény eltávolította őket az élet, az alkotás legfontosabb ele­meitől — az emberektől. Vedd elő régi szerénységed, valljad újra azt, amit régen, hogy nincsen okosabb ember a kollektívánál. Visszatérésed a régi éned­hez, az emberek becsületéhez, kezdd el azzal, hogy előre köszönsz ne­kik, mert ők együtt képezik a mindent, az uralkodót, s nem az ön­magukat megkoronázó kiskirályok. 1 Ennyit kívántam elmondani neked és mindazoknak akik hoz­zád hasonlóan megrészegültek a dicsőségtől. Barátod: Kukk Imre anyámnak igazat. Még nem tu­dom, mit írok neki. A lényeget írom majd. Röviden. Minek a sok beszéd? Aki rajta kívül ismer az majd megtudja tőle, hogy mi lett a sorsom. Keveset írok majd. Né­hány mondatot csupán. Nem bánom, inkább mondják, hogy gyáva voltam. Minden jobb annál, mint hogy meggyűlöljenek. Nem akarok így tovább élni. Sok volt a hibapont, a megengedettnél sokkal több. Nem lehet ennyit jó­vátenni. Kikészültem. Nem akarom, hogy Te is kövess, Édesanyám. Tudom, ha ez így megy huzamosabban, meghibban az agyam. Már így is furcsa dol­gok történhettek benne. Egészséges voltam és józan. Nem akartam, most sem akarok úgy él­ni, hogy mások, a körülöttem élők tartsanak tőlem, vagy terhes le­gyek a számukra. Én jót akartam, az igazságot. Rossz helyen keres­tem. Most már csak a halált aka­rom. Akarom! Igaz: ez gyávaság Nincs erőm vállalni, ami még rám várna. Bo­lond természetem van. Önkéntes elhatározás alapján szűkítettem magam körül a gyűrűt. Felőrlőd­tem. Szétpattan a fejem. Minden feszit belülről. Erre mondhatják: „megőrülök”. Nem bírom, nem akarom kibírni. Azt fogják mondani: szegény. Meghogy felelőtlen volt, kalan­dor. Sokan majd az anyámat okol­ják. Pedig csak én tehetek róla. Mások az ilyet elbírják. Elvise­lik, hogy soha ne legyen önálló akaratuk, hogy hazudjanak, félje­nek. Én is sokáig elviseltem. Most már nem tudom. Ne haragudjatok, sok a hiba­pont. Én nem vagyok gonosztevő. Higgyetek nekem. Becstelen va­gyok, gyáva és gyenge is, esendő, de gonosztevő nem! Hiba, hiba. Mindenből dupla ne­hezét. Öröm semmi. Felőrölt a bo­lond életem. Azt hittem, erősebb vagyok. Most már, ha meg is me­­nekednék, csak rosszabb lenne, mindig csak rosszabb. Megízleltem a dühöngés, a félelemkeltés gyö­nyörét. A társaim megrettentek. De ebbe is belefáradtam. Csak lá­­zongani tudok már. Nem akarok őrjöngeni! Meg akarok halni. Meg fogok halni. Nagyon akarom, nagyon akarok nem lenni. Azért kell megsemmi­sülnöm, hogy higgyenek nekem. Higgyék el, hogy csak békében, becsületben lehet élni. Kevesebb hibaponttal.

Next

/
Thumbnails
Contents