Békés Megyei Népújság, 1962. július (17. évfolyam, 152-177. szám)
1962-07-29 / 176. szám
1062. július 29. 3 Vasárnap „TEJGYÁRBAN” GYOPÁRHALMÁN Ne várakozzunk a másodvetéssel, a nyári talajmunkákkal Határjáráson a megye termelőszövetkezeteiben Nem nagy gyár a Szentesi Tejipari Vállalathoz tartozó Gyopárhalmi Tejüzem. Huszonegyen dolgoznak, s mégis teherautószámra szállítják a fővárosba, a környező városokba a pasztőrözött tejet és tejtermékeket. Képeink munkájukról adnak beszámolót. Emlékszünk valamennyien arra, hogy megyénk termelőszövetkezeti és gépállomási vezetői milyen jólesően újságolták a múlt év decemberében, hogy elérték azt, amire hosszú idő óta vártak: egyetlen hold föld sem maradt szántatlan. S ez hatványozott jelentőséggel bírt az idén a megkésett tavasz beálltakor. A december végéig felszántott földek kettős eredményt hoztak. Egyrészt, hogy a tavasz beköszöntésekor minden emberi és gépi erőt azonnal a vetésre lehetett összpontosítani, s másfél-két hét alatt a legtöbb tsz-ben befejezték a tavaszi magvak vetését. Másrészt — s ez a termésátlagok növelésének egyik feltétele — a szeszélyes tavaszi időjárás következtében is összehasonlíthatatlanul többet Ígértek a kapások, mint a múlt év hasonló időszakában, amikor sok helyen rögös tavaszi szántásba kerültek a magvak. A növényápolás idején lépten-nyomon lehetett hallani termelőszövetkezeteink vezetőitől, gazdáitól: „ezután december végéig minden hold földet felszántunk, amit lehet, már a nyári hónapokban”. A hosszúra nyúlt tél, s az amúgy is kevésnek bizonyult takarmány ugyanakkor számos tsz vezetőit egy másik önvallomásra is rákényszerítette. „Az idén nem ismétlődhet meg az a takarmánygond, amivel most küzdünk. Mindent elkövetünk, hogy állatállományunkat ne az államtól kért kölcsöntakarmánnyal teleltessük át — mondták szövetkezeti vezetőink közül igen sokan márciusban s áprilisban. Az aratás megyeszerte a végéhez közeledik. De a másfél-két héttel ezelőtt learatott tarlók jó része még ma is szántatlan, s a tűző nap melege repedésekkel tarkítja. A termelőszövetkezet vezetőinek tervezései alapján a megyei szervek által jóváhagyott 40 ezer hold másodvetésnek még a fele sincs meg. A két vágok hozzájuk! — határozta el magát. Leült. Sört rendelt. Mindenkinek. S elmondta, hogy pisztolyt most nem tudott hozni, mert náluk bent „valami készül!” Itták a sört. A lány dühösen sajnálkozott. Novák meg majdnem elfelejtette, hogy mi következik. Most hogy megyek el? Az a mamlasz Lala valamit szorongat az asztal alatt. Belerúgjak a kezébe? ... Nem... Elindulok ... és ha ezek hátulról belémlőnek? ... No, egye fene, elindulok ... Ez a Mara mintha észrevett volna valamit ... Nagyon szikrázik a szeme! És rálépett a Lala lábára ... Láttam ... Tizenkét lépés Fölállt. Még megígérte, hogy holnap még egyszer megpróbálja a dolgot, aztán elbúcsúzott. Indult az ajtó felé — tizenkét lépés ... még nyolc ... még öt!... Nem mozdult senki... Nagy csörrenés ... — Novák legyökerezik ... A pultnál a mosogatóba esett egy pohár. „Még három!” Hatalmas reccsenés ... A pincér káromkodik. Belerúgott egy asztal lábába. „Még kettő!” mélyszántásnál még rosszabb a helyzet. Vajon miért? A gépállomási igazgatók, főagronómusok legtöbbje idegesen és panaszáradattal állt elénk: „A hosszú tél adott lehetőséget bőven a gépek kijavítására. Erő- és munkagépjeink rendben vannak, mégis itt állunk munka nélkül, tehetetlenül”. A Mezőgyáni Gépállomás főmérnöke, s az egyik brigádvezető egymás után rakta elénk azokat a füzetlapokat, melyeken a tsz vezetői kinyilatkozták, hogy ekkor sem, akkor sem tudnak szántanivaló területet biztosítani a gépállomás erőgépeinek, nem engedik azokat szántani. Csak ennek a gépállomásnak a statisztikája 1460 munkaóra kényszerpihenőt mutat. S ez azt jelenti, hogy a több mint 130 erőgépből pénteken is majdnem 50 állt, mivel a termelőszövetkezetek vezetői különböző kifogásokkal élve nem adtak lehetőséget a szántásra. Különösen az okányi Alkotmány Termelőszövetkezetnél tarthatatlan ez a helyzet, ahol napok óta az odairányított tíz erőgépből nyolc tétlenül vesztegel. S miközben várakoznak a traktorosok, a termelőszövetkezet vezetői „érvelnek”. „Saját erőgépeinkkel is felszántjuk tarlóinkat” — mondta a napokban az Orosházi Gépállomás vezetőinek a csanádapácai Köztársaság Tsz elnöke és agronómusa. Ebben a szövetkezetben a 600 hold tarlóból még alig szántottak fel néhány holdat, de a gépállomásiakról hallani sem akarnak. A csanádapácai Űj Barázda vezetői pedig kijelentették, csak augusztus 15-e után engedik a mélyszántást. A pusztaföldvári Aranykalász, az ökányi Alkotmány Tsz-ekben a kaparékok, s a mindenáron való legeltetések miatt nem tudnak sem tarlót bántani, sem mélyszántani a gépállomások traktorosai. Számos termelőszövetkezetben pedig való-A Mara hangját hallotta, ahogy súg valamit a másik kettőnek, „Még egy!”... Érezte, hogy figyelik, de már nem tudta érzékelni, hogy honnan. Most! Felrántotta az ajtót és kiugrott. Hozzáléptek. — Ott vannak a hátsó asztalnál — motyogta és belekarolt Villási őrvezetőbe. Eddig tart a történet. Novák Ferenc tartalékos tizedes és Villási Károly őrvezető kiválóra vizsgáztak éberségből. Segítségükkel egy katonai adatok birtokában levő bandát tettek ártalmatlanná. Villási Károly őrvezető elvtárs híradó rajparancsnok. Szorgalmas, rendszerető ember, jó parancsnok. Újoncaiból ugyanilyen éber katonákat nevel. Novák elvtárs a napokban szerelt le és telefonműszerész egy budapesti központban. Szerény, csendes, jó szakmunkás. A két katonát a honvédelmi miniszter elvtárs „A Haza Szolgálatáért Emlékérem” bronz fokozatával tüntette ki, s példaképül állította őket a hadsereg személyi állománya elé. Szakáig Gábor Sággal tiltakoznak az elnökök és az agronómusok a tarlóhántás ellen: „Mi egyből mélyszántást akarunk” — hangoztatják. De amikor a gépállomásiak hozzá akarnak kezdeni a mélyszántáshoz, nem engedik, mondván: majd később. így aztán sem a tarlóhántás, sem a mélyszántás nem halad Ez a makacsság később túlságosan drága lehet. Vajon hogyan és miként akarják megteremteni s téli és a tavaszi hónapokban anynyiszor emlegetett takarmánybázist, méghozzá olcsóbb előállítási költséggel, ha nem, vagy éppen csak mutatóba vetnek másodnövényt? Ahol nem használják ki az adott lehetőségeket a takarmánybázis megteremtésére, ott aligha képzelhető el, hogy több állatot neveljenek. Tarthatatlan, hogy a nyári talajmunkát sok termelőszövetkezetben mindenáron saját gépparkjukkal akarják elvégezni. Azoknak a tsz-eknek a . vezetői, akik ezt a szemléletet erősítgetik. félrevezetik az egész tagságot Hogy csak a közelgő nagy munkák jelentősebbjeit említsük. A cséplést még be sem fejezik termelőszövetkezeteink, amikor hozzá kell fogni a kendervágáshoz, majd ezt követi a silózás s a cukorrépaszedés. Mindhárom munkafolyamat egyrészt munkaigényes, másrészt betakarításuk nem tűr halasztást. Hogyan jut idő ezekkel egy időben két-három saját erőgépjükkel elvégezni a nyári talajmunkákat? Sehogy! A szántásra váró tarlók tekintélyes része pedig marad késő őszre. S ha az esőzés korábban köszönt be, az ősziek elvetésével egy időben a segítségül hívott gépállomások traktorosai sem biztos, bogy győzik a szántást. A másodvetésnél aligha lehet már a tervet teljesíteni. De még lehet pótolni a lemaradást. A további huzavona, s a makacsság nagyon drága lehet. És megtörténhet, hogy egy napon a szövetkezet gazdái makacskodó vezetőik elé állnak és felelősségre vonják őket a patópáloskodásért, azért, amiért kellemetlen helyzet elé állították a közöst, s ezzel egy időben a népgazdaságot. Balkus Imre Csaknem ezer külföldi borfajta a nemzetközi borversenyen A városligeti Vajdabunyad várban augusztusban megrendezésre kerülő nemzetközi borversenyre még mindig érkeznek külföldi nevezések. A harmadik budapesti nemzetközi borverseny már az eddigi jelentkezések alapján is a világ legnagyobb ilyen jellegű borbirálata lesz. Eddig ugyanis 21 országból 956 borral, borpárlattal és ürmössel neveztek be. A legnagyobb szabású nemzetközi borverseny az 1960. évi budapesti bírálat volt, amikor 19 országból 860 bor-, konyak-, és ürmösfajtáról mondtak véleményt a nemzetközi zsűri tagjai. (MTI) Megérkezett a feldolgozásra váró te). Három lében mossa a kannákat Bartolák Pálné. Resetár Géza pasztőröző a tej hőfokát méri. OOOQOOOOOQQOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO 9 vagon helyett IQ Megduplázták baromfiszállítási tervüket a szeghalmi járás termelőszövetkezetei. Kilenc vagon he. lyett 18 vagon baromfit adtak át az államnak. A tervtúlteljesítésben különösen a körösladányi sző. vetkezetek járnak élen. — Egy nagy kérésünk lenne. Nem is tudom, hogy mondjam el. Lala, a barátom — mutatott egy fiúra — munkásőr és elvesztette a pisztolyát. Már beszerezte az alkatrészeket, csak nem tudja öszszerakni. Kellene egy minta... Mi addig odaadjuk a személyi igazolványunkat — tette hozzá gyorsan. — Szerezzen nekünk egy pisztolyt.,. Holnap visszahozzuk! ... Novák figyelmesen hallgatott. De a végén majdnem felnevetett. Hát azért kellettünk mi nektek? ... Ezért kellett a „közelebbi’ katonaismerős... Ez a nyiszlett jampec, ez munkásőr? — ... Ejnye az anyátokat — mérgesedett föl —, hát ti azt hiszitek, hogy én hülye vagyok? Hogy engem ilyen könnyen át lehet ejteni? ... Pisztoly kéne a Lalának? .. . No, most okosan — nyugtatta magát. Az utolsó „randevú” Megígérte, utánanéz a dolognak és rohant föl. — Karesz... Karesz... lihegte és berántotta Villásit az egyik tanterembe. — Te, ezeknek pisztoly kell! Villási érezte már, hogy a nő körül valami nincs rendben, de most ő is megdöbbent. Fegyver? Ez komoly dolog! — tegyünk egy próbát! Lerohantak a kapuhoz. A nő — a Mara — újra elmondta a mesét. A két katona egymásra nézett. — Tár is kell hozzá? — kérdezte óvatosan Novák. — Persze, persze! — vágták rá nyomban. Már nem volt semmi kétség. Azzal mentek föl, hogy létszám, ellenőrzés van, tíz perc múlva visszajönnek. Aztán rohantak és jelentették a parancsnoknak. S másnap az egyik étteremben lejátszódott az utolsó randevú. Novák az utasítás szerint megígérte előző este, hogy kiviszi a pisztolyt az étterembe. Elfogódottan lépegetett az utcán. Mindjárt odaérek. Még húsz méter... még tizenöt... és ha már van náluk fegyver? És ha többen is vannak ? ... Odaért a bejárathoz. Körülnézett. A kapu alól és az utcáról biztató pillantásokkal találkozott. Belépett. A társaság már ott ült az egyik asztalnál. Hozzájuk lé pett. — Elhoztad?! — ugrottak föl, be sem várva, hogy leüljön. Novák végignézett rajtuk. A kezüket leste. Az első gyanús mozdulatra szé-
