Békés Megyei Népújság, 1962. július (17. évfolyam, 152-177. szám)
1962-07-20 / 168. szám
1968. július 20. 4 Pént«ÍE A nevelés művészet, a nevelés tudomány! Brunszvik Teréz szavait idézte a szarvasi felsőfokú óvónőképző diplomakiosztó-ünnepélye Rövid híradásban már beszámolt lapunk arról, hogy Szarvason július 14-én ünnepélyes diplomakiosztásra gyűltek össze a felsőfokú óvónőképző nappali és levelező tagozatának hallgatói, és az intézet tanári kara. Az ünnepély, amelyet az óvónőképző tanárad és növendékei színvonalas műsorral is gazdagítottak — a kollégium dísztermében zajlott le, és azon Fodor József igazgató-helyettes megnyitója után dr. Tóth Lajos, az intézet igazgatója mondott beszédet. Beszédében emlékeztetett a két esztendei tanulás állomásaira, a diplomakiosztás jelentőségére. — Azt hiszem — mondotta —, hogy az önök számára, ifjú kartársnőim, egy ilyen ünnepi esemény nagy jelentőséggel bír, hiszen hosszú félévek küzdelmes munkájával szerezték meg az óvónői diplomát. Ez a diploma a több, a magasabbrendű szakmai műveltséget, vagyis a felsőfokú képzést dokumentálja, és az embert, mint óvónőt, a társadalmi megbecsülés magasabb szintjére emeli. A továbbiakban az intézet igazgatója ismertette a végzős hallgatok tanulmányi eredményeit. Az óvónőképző nappali tagozatán 63 hallgató szerzett oklevelet, vörös diplomát Magyari Márta kapott, mint az intézet legkiválóbb növendéke, kitűnően Sápi Katalin, Muri Erzsébet, Kertész Ella és Forvai Mária végzett. A jelesek száma négy, jó végzettséget 22-en nyertek, de a többiek is igen szépen megálltak a helyüket. A levelező tagozat hallgatói közül 34-en szerezték meg az oklevelet, a hallgatók sorában dr. Demeter Ferencné és Pankotai Istvánná kapott kitűnő, Molnár Pálné pedig jeles tanulmányi értékelést. Dr. Tóth Lajos igazgató ezután részletesen elemezte a nappali és a levelező tagozat kétéves munkáját, majd így folytatta: — Tudom, hogy további munkájúikhoz elég útravalót kaptak az eltelt két tanév alatt, mégis kötelességemnek érzem, hogy most, az elbocsátás alkalmával röviden összefoglaljam tanácsainkat. Először is arra hívom fel a figyelmüket, hogy mindenki nagy várakozással tekint munkájuk elé, és érdeklődéssel kísérik majd tevékenységüket. Önöknek a helytállás kötelezettség is! A nép nevelője, a pedagógus, az intézetünkben végzett óvónő csak akkor cselekszik helyesen, ha egész életre szóló elkötelezettséggel, szívvel lát munkához. Jellemezze nevelői tevékenységüket az önmaguk iránt támasztott igényesség, a szakmai, a pedagógiai műveltség állandó fokozására, korszerűsítésére, frissítésére való törekvés. Brunszvik Teréz, a magyar óvoda ügy úttörője mondotta: „A nevelés művészet és tudomány egy időben. Minden művészet és minden tudomány egy egész életet követel.” Ehhez mi fűzzük hozzá: a szocialista pedagógusnak szívét-lelkét, igaz meggyőződését, önmagát kell belevinnie a nevelésbe, hogy tanítványait is meggyőződéses, igaz emberekké formálja. Ünnepi beszéde végén dr. Tóth Lajos igazgató kérte a végzett hallgatókat, hogy gondoljanak mindig szeretettel volt intézetükre, és szeretné, ha a kapcsolat — az intézet és az új, diplomás óvónők között — nem szakadna meg a jövőben sem. — Leljenek sok örömet munkájukban — mondotta befejezésül —, melyhez erőt és buzdítást ad népünk, melynek szolgálatát vállalták. Az intézet igazgatójának beszéde után a nappali tagozat hallgatói nevében Muri Erzsébet, a levelezők nevében pedig Pankotai Istvánná köszönte meg a tanári kar fáradozásait, és fogadták meg, hogy munkájukat mindig szívvel, odaadással végzik. A felemelő, szép ünnepség nagy esemény volt a szarvasi felsőfokú óvónőképző életében, és az oklevelet nyert hallgatók kiváló tanulmányi eredménye az intézet jó munkáját híven tükrözi. S. E. Erkel-emlékszoba és képzőművészeti kiállítás nyílik vasárnap Gyulán Megszoktuk már, hogy Gyula a kiállítások, rendezvények városa. A hagyományőrző városban nagy érdeklődéssel tekintenek a vasárnapi események elé, ugyanis kettős kiállítási megnyitóra készül az Erkel múzeum. Itt rendezték be ideiglenesei! a város nagy szülöttének, Erkel Ferencnek az emlékszobáját, amit később a világhírű zeneszerző szülőházába helyeznek át. Ugyancsak vasárnap délután nyílik az Enkel múzeumban Bényi Lászlónak,, az alföldi kiállítások ■rendezőjének gyűjteményes (kiállítassa. Megnyitó beszédet dr. Dankó Imre műzeumigazgató mond. A Nemzeti Galéria munkatársa több ségében azokat az alkotásait mutatja be Gyulán, melyeket romániai, lengyelországi, bulgáriai és hollandiai útján készített. Az elárult pavilon Nem tudnám megmondani, hányán mondták már nekem Korábban is, mostanában is: „Tenni kellene valamit a mezőberényi pavilon érdekében. Az újság hátha segít.’’ A napokban a mezőberényi köz. 6egi tanács elnöke volt hasonló véleményen. A festői környezetben lévő mezőberényi pavilon hat éve rogyadozik, nem hasznosítja a íöldmüvesszövetkezet, pedig an_ nak idején társadalmi munkában hozták rendbe, még maga a tanácselnök is ott töltött a szabadságából három napot. Megoszlanak a vélemények. Van, aki azt mondja, tönkreteszi a lakosság, van aki arra hivatkozik, hogy a szövetkezetnek kényelmesebb az étterem .udvarát kerthelyiségnek használni. A pártbizottságon azt hallottam, hogy gondnoki lakás kellene oda, lenne, aki vigyázna a felszerelésre. Ha már a mezőberényiek saját munkájukat válóban szét akarnák verni és ha ez így van, akkor egy markos éjjeliőr is megtenné. No, de minek az éjjeliőr, ha nincs mire vigyáznia. Nemrégiben úgy határozott a községi tanács, hogy átadja a KISZ-szervezetnek gondozás végett, legyén az övé. így legalább ki tudják használni a herényiek hajdani kedvenc szórakozóhelyüket. Jó szórakozást kívánunk a KISZ pavilonjában a földművesszövetkezet vezetőinek. Kiss Máté Egy katona meg egy fél — Olasz film — Nicola Carletti, olasz kivándorló abban a reményben tér vissza Amerikából Olaszországba, hogy itt majd el tudja helyezni az új gyógyszert, a „Diger-Fritz”-et. Mister Carletti amerikai felesége, csinos fiatal lánya és kisfia kíséretében beköltözik egy lakásba, és megnyitja képviseleti irodáját. Munkájában azonban látogatók zavarják meg: két rendőr. Nicola Carlettit elviszik a legközelebbi katonai körzetbe, hogy — bár nagy késéssel — leszolgálja a kötelező katonai idejét, amit 30 évi távolléte miatt elmulasztott. — A történőt a továbbiakban sok vidám és kacagtató fordulatot tartalmaz, és mindvégig leköti a néző érdeklődését. — (Július 20-tól 22-ig a kevermesi Nemzeti mozi mutatja be.) CSALÓDÁS Hosszan kígyózó kettes sorban jönnek az MTH-sok. Lehetnek vagy százan, de az is lehet, hogy száznál többen vannak. Egy helyre igyekszünk: a gyulai Erkel-filmszínházba. Na, gondolom, én is jókor nézem meg Tolsztoj megfilmesített regényét, a Feltámadást. E nagy csapat ifjú szertelen, nyughatatlan természe-Növekszik a TV-lát ogat ás Az utóbbi időben gyarapodott a Sarkadi Cukorgyái-ban a TV-látogatók száma. Néha már kicsinek bizonyul az ifjúsági klub és a gyár kultúrtermébe kell a televíziót átszerelni, hogy valamennyi érdeklődő a képernyő előtt ülhessen. A TV-látogatottság egyébként hatással van a gyár filmszínházának működésére is, mert az utóbbi időben alaposan lecsökkent a látogatók száma. A szakszervezeti bizottság úgy tervezi, hogy szeptember 1-től ideiglenesen szünetelteti a filmvetítést. Ügy pihegett ajtócsukás után, mint fáradt madár. Suttogó hangokat rebegett reszkető ajkaival, pedig kiabálni akart. Ismerőst keresett, s idegent talált. Egyik meglepetés után a másik. Nem csoda, hogy alig tud szóhoz jutni. — Pedig nem is vagyok olyan öreg. A jövő hónapban leszek két 7-es — olvastam le arcáról a szavakat, s a számtalan barázda közé még egy ékelődött. Mosolygott. Hamar megbarátkozott. Már nem voltam neki idegen. Meggyel kínált. Biztatott: egyél fiam. S amint lassan ritkultak az előbb még gyorsan lüktető érverések, úgy hangosodon a szó, szűnt a reszketés, s biztosabban takargatta kiskosarában a meggyet. Pihent még egy Köszönetnyilvánítás helyett kicsit, s aztán komolyra fordította a szót. — Hirdetést akarok leadni az újságba. Nem tudom, fizetni kell-e érte? Újra komor tekintettel nézett, várta a választ. És az igen után megreccsent alatta a szék, mint aki rossz fát tett a tűzre, izgett-mozgott. Látszott rajta, hogy mást várt, inkább azt, hogy nem kell fizetni.' Legszívesebben már kint volna újra az utcán, Nem nézett rám, szóra nyíltak ajkai, s mintha másnak mondaná: — Gyengék a szemeim, nem bírják a napot — s míg az ablakhoz megyek és a szürke felhőktől takart napot elzárom a rolóval is, kötője alatt zsebkendőt keresett. Mire visszafordultam, már állt. Búcsúzni készült. Csak kényszerrel telepedett vissza a székre. — Olyan köszönetnyilvánítást akartam — mondta kevés szünet után. Köszönetnyilvánítást ? Azért valóban fizetni kell. így tehát nincs segítség Krizsbai néninek. De azért nem eresztem még el. Hátha segíthetek. Arról faggattam, hogy kije halt meg és csodálkozva adta tudtomra: senki. — Tudod fiam, a termelőszövetkezetben vagyunk öreg párommal. Ó 80 éves. Nem tudunk már dolgozni. Én egy kevés nyugdíjat kapok, meg a háztáji van. Szóval rosszul állunk. Aztán az egyik nap egy kocsi állt meg a ház előtt. — Pista bátyám búzát hoztunk meg cukrot, hova rakjuk? — kiáltott be a kocsis, de felelni egyikünk sem tudott. Csak akkor eszméltünk magunkra, amikor már elment a kocsi. Egymásra néztünk, s az öregemnek könnyes volt a szeme. Ű azt mondta, én sírok. Aztán meg kifizették az „otimat” is. Hát ezt akartam megköszönni a Vörös Csillag Tsz-nek. De ha nem lehet, hát mit csináljak... Majnár József tével „bead” majd nekem a mo-i ziban. Ezek még a holtakból is kacajt fakasztanak. Megzavarják ennek a tragikus történetnek az átélését. Szerény számítás szerint is legalább tíz van közöttük olyan, akit egyáltalán nem érdekéi ez a film. A másik tíz a felénél megunja. S bizonyára sok van közöttük olyan, aki kizárólag nevetni akar. De ezen a filmen nem lehet nevetni. Mi az, hogy nem lehet?! Ezeknek nincs lehetetlen. Lehet, hogy hoztak magukkal fekete macskát és zacskóban kitenyésztett bolhákat. Majd elengedik őket, s lehet röhögni. Mi annak idején, tanonc korunkban patkányt vittünk. Egy öreget és két fiókpatkányt. Még a rendőrség is foglalkozott a patkányokkal, jobban mondva velünk ... Még sízerencse. hogy a legszélső székbe ülök. Ha kellemetlenkednek, simán távozom. De már itt is vannak ... Becsorognak a padsorokba, elöntik a nézőteret, majdnem velük telik meg az egész filmszínház. Árgus szemmel figyelem őket, lesem minden mozdulatukat. Miért nem lökdösődnek a jobb helyekért? — teszem fel csodálkozva magamnak a kérdést. Már annyian leültek, hogy kellett volna lökdösődni. S milyen rendesen vannak öltözve. Egyikük sincs munkaruhában. Már zajonghatnának, nem templom ez, hanem szórakozóhely. Besuhantak mint az árnyak. Milyen lágy csend fogja körül az ülő csoportot. Halkan beszélgetnek, a puha hangok alig érnek el hozzám. Már pereg a film és még egy sovánv macskát se látni, senki sem sikolt a hölgyvendégek közül. Mi ez a feltűnő viselkedés?! Ha iól meggondolom, nagyön kellemes a társaságuk. Hát nem bőszszántó. hogy nem lehet rajtuk ’'°sszankodni'’ S még rájuk mondjuk, hogy mi’ venek a mai fiatalok. .1 B. Z. \
