Békés Megyei Népújság, 1962. június (17. évfolyam, 126-151. szám)
1962-06-10 / 134. szám
KÖRÖSTAJ A NÉPÚJSÁG KULTURÁLIS MELLÉKLETE Török hatások a Békés megyei népművészetben A török 15ö éves ittléte att a sok szenvedés és mbolás mellett, némely •ületen, saját művészetéit itt hagyva formákat és okásokat, gazdagította a agyar népművészetet. A •ok harcosok vezetői hoszj évtizedeket töltöttek ha. nkban és a nyugalmasabb ekben felségeiket is makkal hozták, akik olykor ntkezésbe kerültek a ma. ar főúri asszonyokkal, en a réven a törökök hím. sei hamar ismeretessé és dvelttó váltak az udvarzak asszonyai előtt. A tök asszonyok kertjeik viráit is elhozták és ültették patyolat vásznaikra, így tulipán, viola, jácint, nár- 3Z és a szegfű hajlékony és is szirmú virágai és talán a kasmir-palmetta aszimetrikus változata — a gazott szélű „sarlós levél’ ndennapi megjelenési for ái voltak a keleties „tök varrásnak”. A magyar asszonyok színen vették át a török var. s-mintáit. Az előkelő udarházakban sok helyen tök varróasszonyokat is tarttak, hogy tőlük elsajátítk és velük készíttessék a ebbnél szebb „török hímiseket.” Ezekkel a török iszonyokkal, „bulyákkal’’ ■1 bántak, mégis a legtöbbör rabszolgaként vásérolk, drága pénzen vették, iták vagy ajándékozták! íymásnak a magyar főúri; sszonyok. A bulyákon ki-' jl sokszor török rabságba! ;ett, Törökországba elhur-; )lt és onnan visszatért ma-1 zár asszonyok is terjesztet-! ik az újfajta, törökös-mustás hímzéstechnikát, meet a szomorú idegenben íjátítottak el. A főúri udvarházak alan-! >s és piszkos munkáit jobigyasszonyokkal végeztetek, akik látták és maguk eltanulták a törökös hím. ;s formakincsét és odahaza; siónként, a gyér világú mé>es mellett, maguk is az újerű török virágokat kezdk hímezni vásznaikra De a magyar jobbágyasz•-onyok nemcsak a hímzőiken keresztül ismerték leg a keleti virágokat, haam az itt élő törökség kertiben ők is látták azokat és /önyörködtek bennük. Köztudomású, hogy a legebb kerti virágainkat a töiköktől vettük át, mint pél_ ául a tulipánt, szegfűt és lég sok másfélét. Népünk nnyira megszerette, maiévá fogadta, olyan mélyen lúvészeíébe gyökereztette, ogy ezek ma is kertjeink igszebb viruló díszei és a la élő népművészet legváljzatosabb motívumai. Annak ellenére, hogy a örök két és fél évszázada lékés megyét is elhagyta, prágainak emlékei — bár udat alatt —, azoknak alalmazása ma is él népműészetünkben, már mint itett és magyarrá idomult ormakincs a festett bútoro. son: tulipántos ládán, paion, falitékán, továbbá t szőtteseken, hímzéseken és a népi kerámián. A Magyarországon élő törökök, vallási parancsaik ellenére a festett bútorok-Falíestés Tótkomlóson tói valószínűleg nem idegenkedtek, erről vall a zsadányi öreg Balogné, aki szájhagyományként adta elő, hogy a 94 éves nagyanyjától hallotta, miszerint annak szépanyja idején, amikor egy ízben a törökök Gyuláról Zsadány felé kocsikon kóboroltak, a katonák alatt a lapos török A két ember a kórház előtt találkozott. A kucsmás cigarettagyújtással kínlódott, mert a szél mindig lecsapta a gyufa lángját, a kalapos ember akkor lépett ki a kapun és a vihargyújtójával tűzet adott. Egy pattintás után úgy füstölt a cigaretta, mint az égő kotu. Nem indult tovább a kalapos ember, hanem rágyújtott és míg füstölt, csak ennyit mondott: — Fiam van! A kucsmáé olyan nagyot slukkolt a cigarettából, hogy a másik majdnem légüres térbe került. Kicsit megbökte a mási;k mellét és úgy dicsekedett: — Nekem lányom! — Friss? — Egynapos ... — Az enyém kétórás. A nővérke megmutatta. de csak ajtón belül... Remek kölyök, izmos, erős ... Utánam akart jönni... Ügy kellett lefogni... A kucsmáé alig várta a szó végét, mert neki is dagasztotta a mellét a kikívánkozó beszéd: — Délután rózsaszínű pántlikát vittem be neki. A nővérke fel is kötötte és úgy mutatta meg az anyjának. Milyenek az asszonyok! Bőgött. De mi lesz akkor holnap?! Ruhát rendeltem a kicsi lánynak a ktsz-ben. Fehéret, amiben olyan nagy piros pettyek vannak, mint egy ötforintos. Hátulgombolós, hogy rá lehessen szuszakolni... A kalapos sem állta a sa. katonaláda oldalán sárga, festett tulipán virított. A parasztság XIX. századi festett ládáiról sem hiányzott a színesen festett tulipán. De máshol is él még a mai napig is, mint önálló díszítőmód. Megyénk sárréti községeiben nem egy ház ormán ott díszeleg a kovácsolt vasból kikalapált oromdísz, amint Zsadányban mondják „tulipándísz”, a helyi kovácsok remeke. A Békés megyében letele. pülő szlovákság és a magyarság között korán megindult az egymásra való hatás nemcsak nyelvi, de népművészeti téren is. Legjellemzőbb példa erre, hogy a tótkomlósi szlovák asszonyok hamar átvették a magyarságtól az eredetileg törökös naturális formakincset és falfestéseiken alkalmazták azokat. Ebből a pár példából is kiviláglik az az igazság, hogy a népek nem élnek és nem élhetnek elzárkózva egymástól. Akaratlanul és akarva is hatással vannak egymásra életük minden megnyilvánulásában. Ez is hozzájárul életük szépségéhez, gondolatviláguk formálásához és sajátos népművészetük kialakításához. Tábori György rat tovább, közé csengetett a szónak. — Kibontottam a pólyát, mert nem hittem, hogy legény ... De az. Mindene megvan ... En focit veszek neki, valódi hármas foci^, fűzőt, pumpát is hozzá... Együtt rúgjuk majd a gyepen .. . — Az elvtárs focista? — Nem, hanem motorszerelő . .. — Akkor traktort vegyen neki. .. — Hogyne, egyből megenné. Éhes, mint a farkas. Az öklét úgy gyűrte be a szájába, azt hittem megfullad. Holnap viszek neki egy kis szárazkolbászt. Nevetett a kucsmás. és belekarolt a másikba. Elindultak együtt az utcán. — A kolbász az asszonynak kell, a tej miatt. . . G y ön g y t y ú k1 e vés t főzettem, meg töltött káposztát mellé egy üveg tokajit, de azt visszaküldte. — Miért? — Azt mondta, hogy ilyenkor nem jó az ital, mert könnyen iszákos lesz a gyerek . . . Erről nem beszélt a könyv semmit. .. — Magának is ez az első? — Ez. — Számít többre? — Egy paszulyosra. a lány mellé. Elférnek a tóeszben . . . — Nekem is jöhet még egy lány, legyen az anyjának is cimborája . . . Mentek az úton. Nem látták az apró tócsákat a járdán. a meglőtt yent hófoltokat, a vedlett háztetőket Csoór István: cA üilá fjő s af ea Rakovszky József: UDVARIASSÁG Üdvözlet az 50 éves Pravdának Te népszabadság bátor harsonása, Ki ötven éve fennen hirdeted, Hogy eljött már a dolgozók világa: Hadd küldjék forró üdvözlést Neked! Iljics halott? Nem! Tollad ő vezérli, Lánglelke súgja minden mondatod. Mert él Lenin! Eszménk, hitünk e férfi, Ki szép rendünkben mindig élni fog! Rotációsok, zúgjatok csak, rajta! Árasszátok a Pravdát szüntelen, Hogy minden dolgos kézben ott legyen, Ki békén termel bár, de kész a harera, Mert zászlajára írta már e nép Á kommunizmus tiszta, szent ügyét! Fiiadéi fi Mihály: A holnap elé Vágtat, rohan, száguld a Lét. Csak a szív áll meg egy-egy pillanatra... Picike lét... picike vég... S e két forró pólus között mi élünk, s megyünk szorongó szívvel, megyünk hittel és kétkedéssel, de megyünk — a holnap elé! EZÜST GYÖRGY: BALATONFÜREDI KIKÖTŐ. (Olaj) A kis füstös falusi vasútállomás pénztárablaka előtt valami nyolc asszony áll sorban, a távolabb lévő padokon, a kályha körül meg legalább húsz férfi ül. A jegykiadó keze nyomán durrog a bélyegző a jegyeken. Mikor az asszonyka ellép az ablaktól, öt férfi áll fel egyszerre a pádrólj s megy elébe, hogy átvegyék a jegyeket és a visszajáró pénzt. Az ajtó nyílik, újabb utasok érkeznek: négy férfi. Az egyik felismeri a pénztárablaktól alig harmadik helyen álló fiatalasszonyt, s megrohamozza, majd a többi utána: — Piroskám, légy szíves egyúttal váltani Nyúlásra egy tértit. — Nekem Zelemérre. — Nekem Vidre. A Piroskának nevezett fiatalasszony beleegyezöen bólint, az újonnan érkezett négy férfi pedig letelepszik a kályha köré a padra, a többi férfi mellé, mert olyan jó érzés, ahogy felmelegíti az ember jeges testét az a jó forró kályha, míg a pénztárablak előtt a kövön ácsorogva csak felfázhat az ember. Hogy az asszonyokra is ráférne a meleg? Meg hogy a férfiaknak kellene inkább megváltani az asszonyok jegyét — udvariasan? Ugyan kérem, Udvariasság- Megszűnt, amióta a nők kiharcolták maguknak az egyenjogúságot. Mert azelőtt lehetett a férfi udvarias. nem szólták meg érte, de most egyenjogúság van, hadd legyenek hát a nők — udvariasak. Kibírják azt a kis ácsorgást a hideg kövön. Dénes Géza sem, amelyekről sűrű csepegéseel ereszkedett le a hóié és az olvadó jég hátán csordogált le a vasrácsos akna kitátott szájába. A kucsmás ember hirtelen megállt, mint akit erősen mellbevágott a gondolat: — Van bicskája? — Van. — Dugóhúzós? — Az. — Ide vele! Előkotorta a kalapos a bicskát, a kucsmás meg az üveget. Kihámozta a selyempapírból, a bicskával lefeszegette az ólomkaiapot és belefúrt a dugóba. Kirántotta egyből és kettőjük örömébe beíekottyantott az üveg is: — Puff! — Jó hangja van. — Szereti? — N em. — Neem? De iszik a fia egészségére? — Akár egy hordóval . .. — Annyi nincs, de míg az üvegben tart... Na, húzza meg! Átvette az üveget a kalapos. Pohara nincs? — Nem hordók magamma! ... Lement pohár nélkül is. Féllgformán volt az üveg, amikor visszaadta a kucsmáénak. Az is meghúzta és utána úgy megerősödött a hangjuk, mint a nagyöblű trombitáé. Az utca sarkán a rendőrnek előbb csak az árnyékát látták meg, utána a sapkáját és végül a tenyerét, mert azt ügy tartotta elébük, hogy meg kellett állniuk. Felfogta a lámpa fényét a rendőr széles háta és az árnyékát olyan hosszúra nyújtotta ki előttük, hogy a vége beleakadt a kirakat rácsába. Az erősebbik hangját használta a rendőr, de az is olyan simára sikerült, hogy attól még a kinyílt bicska is becsukódik. — Csendesebben, elvtársak ... I Közelebb léptek hozzá és olyan halkan, hogy senki más meg ne hallja, odasúgták a rendőrnek: — Fiam született! — Nekem lányom! A rendőr megsimogatta a szakálla helyét és csak enynyit me- lőtt: — Hűm... — Még hozzá Gabri... f — A kislányom meg Irénke! A rendőr körülnézett az utcán. Nyugodt tekintetét végighordozita a járdán, a csupasz fákon és a fénylő lámpasoron. Kis kanyarítással visszaszaladt:. — Az enyém, az első, Sanyi ... Tudják, hogy mentem akkor haza? Ne töprengjenek rajta. Megmondom, sehogy. Két cimborám vitt haza .. . — Hány családja van? — Öt fiú! — Az ötödiknél hogy ment haza? — Négyen vittek! A kucsmás elnevette magát: — Van még sok komája? — Van. De minek kérdi? — Csak azért, mert a hatodiknál mindre szüksége lehet. .. Nevettek mind a hárman és továbbindultak. A rendőr egy mellékutcán le. a két ember a hosszú, egyenes úton, a híd felé. Néhány lépés után viszszafordultak és hangfogósan bekiáltottak az utcába: — Irénke! — Gabri! A rendőr fe visszafordult és rettenetes szigorú hangon szólt. Igaz, a végét annak Is felbokrétázta már a jókedlv: — Nem jó! Hangosabban! Nagyott ugrott a két ember és egymásba karolva körültáncolták a vasráccsal védett fát: — Irénke I — Gabri! Utána tovább mentek. A rendőr a szűk utca sikátorában a dolga után, a két ember a széles út kitaposott kövein, ah-o! véges-végig olyan fényt árasztottak a Iámnak, amitől messzemessze előre tudtak nézni.
