Békés Megyei Népújság, 1962. június (17. évfolyam, 126-151. szám)
1962-06-09 / 133. szám
BÉKÉS MEGYEI * Ära 5« finér * Világ prolefárjai, egyesüljetek! VMt. .*f*N*©S SZOMBAT AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XVII. ÉVFOLYAM. 133. SZÄM Á kongresszusi verseny során pótolják a kedvezőtlen időjárás okozta termelési kiesést a Békés megyei Téglagyári Egyesülés telepein A remdtovul, kedvezőtlen tavasai időjárás sok gondot okozott és okoz még most is a Békés megyei Téglagyári Egyesülés gyáraiban. Az első negyedévben kétmillió 900 ezer nyerstéglát kellett volna legyártana. Ebből egyet sem tudtak gyártatni, mert a termelést csak aprifts 9-én kezdhették meg. Így ápri&sban újabb lemaradás keletkezett, amely mintegy 750 ezer nyerstéglának felelt meg. Az égetési terv teljesítése zokkenömentesebb veit, hiszen az első .negyedévben 362 ezer téglával túlteljesítették a tervet. A nyersgyártás késői kezdése miatt azonban. áprilisban már az égetésnél is elmaradás keletkezett. Ez főleg abból adódott, hogy nem volt elegendő, égetésié gyártott kőszivacs. Apr#*sban egymillióval elmaradtak az égetési terv teljesítésétől. A vállalat és a telepek vezetői több intézkedést tettek az időjárás okozta termelési kiesés pótlására. Asz öt gyárban április közepén megbeszéléseket tartattak, amelyeken a munkások munkaversenyt kezdeményeztek a pórt VfH. kongresszusának tiszteletéig. A veacsenymazgalom vállalásai között elsősorban a termelési terv teljesítésére tettek felajánlást. Ez szükséges is volt, hiszen több millió nyerstéglával maradiak adósak a kedvezőtlen, időjárás miatt. A gyáraik munkásai azt is elhatározták, hogy egy százalékkal növelik a termelékenységet, az önköltséget pedig a minőség javításával, a selejt csökkentésével és az anyagtalaarékossággál 452 ezer forinttal csökkentik. A tapasztalatok és a számok szerint máris megmutatkozik a kongresszusi munkaverseny eredményessége. Június 3-ig 550 ezerrel csökkentették a nyersgyártásban az első negyedévben és az április elején keletkezett adósságot. Az egyesülésnél bíznak abban, hogy a gyártási idény befejezéséig sikerül az év eleji termelési kiesést pótolni. Az égetésben is biztatóak az eredmények. Június 3-ig 420 ezer téglát égettek az elmaradásból, g így az első negyedévi 362 ezer túlteljesítéssel együtt az áprilisi adósság mindössze 218 ezer. A múlt évi nyersgyártási idényhez képest az idén igen sokat javult a termelés a Mezőberényi II. számú Téglagyárban. Ez azért is figyelemre méltó, hiszen itt olyan fontos építőanyagot gyártanak, mint amilyen az építőiparban használatos kőszivacs. A kormány, határozatnak megfelelőn, az egyesülésnél kísérleteket tettek a korszerű, üreges áruk gyártására is. Májusban a Gyulai Téglagyárban megkezdték a magasított tégla gyártását, s az eddigi tapasztalatok szerint a nyersgyártók eredményesen eleget tettek a követelményéknek. Férfi-pizsamákat gyártanak szovjet megrendelésre a Békéscsabai Ruhagyárban Sztrájkra készülnek a Ruhr-vidéki bányászok Bonn (MTI) A Ruhr-vidéki bányászok képviselői Dortmundban elhatározták, hogy jövő héten sztrájkszavazást rendeznek a bányákban: megkérdezik a 360 'ezer Ruhr-vidéki bányászt, hogy hajlamdók-e vállalni a sztrájkot béremelési követeléseik kivívásáért. A bányász-szakszervezet dortmundi gyűlése rendkívül viharos légkörben zajlott le, mert a szakszervezet jobboldali vezetősége mindenáron csillapítani akarta a delegátusokat és a szakszervezet elnöke arra akarta rávenni őket, hogy mérsékeljék béremelési követeléseiket. A delegátusok nagy többsége azonban úgy határozott, hogy ragaszkodik legalább tíz százalékos béremeléshez. „Viharfelhők gyülekeznek a Ruhr-vidékan” — írják címeikben a lapok, beszámolva a bányászok dortmundi tanácskozásáról s hangsúlyozzák, hogy a bányászok körében rendkívül elkeseredett a hangulat. (MTI) 23 ezren vettek részt héke-kisgyűléseken a mezőkovácsházi járásban A Békéscsabai Ruhagyárban ed. tíig csak olyan árucikkeket gyártottiaik, amelyek a belföldi kereskedelemben kerülték forgalomba. Az idén a MOD EX Külkereskedelmi Vállalattól export-megren-TöM> mint 5600 hold aratására készül a Kétegyházi Gépállomás A traktorosok a tavaszi terv teljesítésén dogoznak a Kétegyházi Gépállomáson. A tavaszi idényre 9549 normálhold munkára kötöttek szerződést a termelőszövetkezetekkel, ezzel szemben a múlt hét végéig 12 500 normálholdat teljesítettek. A rendelkezésre álló 37 két műszakban üzemeltethető erőgépből csak 22-t üzemeltetnek két műszakban traktorosok hiányában. Megtörtént, hogy az egyik brigádvezető nappal a munka szervezésével, irányításával foglalkozott, este traktorra ült, és egész éjjel dolgozott. Nagy az aka‘ rat a gépállomás valamennyi dolgozójában, de az emberhiány mellett munkahiánnyal is küszködnek, Szinte lehetetlennek látszik, hogy a gépállomás a körzetében lévő 11 000 kát. hold földön egész évben 82 ezer normálhold munkát tudjanak végezni. A 12 kultivátort is alig vettélt még igényije a termelőszövetkezetek, a gépállomási traktorosok mindöszsze 1500 hold növényt kultivátoroztak eddig. A gépek jobb kihasználásán úgy próbál segíteni a gépállomás vezetősége, hogy például Mezőberényben is vállaltak kultivátorozást. A gépállomás szerelői már csaknem kijavították azokat a gépeket és tartozékokat, amelyekre a nyári betakarítási munkában szükség lesz, s most kiigazítják még azokat az apróbb hibáikat, amelyeket a szemlebizottság tagjai észrevéiagr~1~T~ A gépállomás 18 kombájnt, 12 aratógépet, 25 cséplőszekrényt és 11 elevátort készít elő a betakarításhoz. A kombájnokkal 3600, az aratógépekkel 2040 hold kalászos learatását vették tervbe, s azt, hogy a külföldi búzafajtákat és az őszi árpát kizárólag csak kombájnokkal aratják le a körzetbe tartozó termelőszövetkezeteknek. A gabona aratása és cséplése mellett a gépállomás felkészült a különböző aprómagvak és a borsó cséplésére is. A borsót nyolc géppel, a gabona cséplésének megkezdése előtt akarják elcsépelni. delést kaptak. A gyár életében ez az első alkalom, hogy export-igényeket elégítenek ki. A megrendelés szerint előreláthatóan a Szovjetuniónak az idén mintegy 70 ezer férfi-pizsamát gyártanak. Ebből eddig három tételt, 12 ezer pizsamát küldtek el. Az exportáruk gyártásánál két szocialista címért versenyző kollektíva: a Béke és az Egyetértés dolgozik. A két brigád tagjai eddig kiváló minőségű árut adtak ki kezükből, s mindent megtesznek, hogy munkájuk ellen ezután, se legyen kifogás. Az elmúlt hetekben kisgyűléseken tiltakoztak megyénk dolgozói az Egyesült Államok által folytatott tömegpusztítás cél iáit szolgáló nukleáris robbantások ellen. A kisgyűlésekről levelet juttattak él az Országos Béketanácshoz, hogy e követeléseket juttassa él a jövő hónapban Moszkvában összeülő Béke-Világtariács kongresszusához. A mezokovácsházi járásban mintegy 23 ezren vettek részt a béke-kisgyűléseken, nők, férfiak, öregek és fiatalok. A kisgyűlések felszólalói egyöntetűen kifejezték: békés alkotó munkával akarják építeni a szocializmust és mindent megtesznek, hogy biztosítsák is ezt. A járásból 249 levelet írtak a Eéketanácshoz egyszerű emberek, amelyekben keresetlen szavakkal fejezték ki békevágyukat. Jó kezdeményesések a mim ka védelem megjavítására Helyes kezdeményezést valósítottak meg a Szőlőspusztai Állami Gazdaságban a munkavédelem megjavítására. A gépjárművezetők részére munkavédelmi betétlapot Csempeégetőt létesítenek Szarvason Szarvas középpontjában fekszik a hajdani méntelep, amelyet több mint száz éve építettek. Az épületeket egyholdnyi telep veszi körül. Mivel a telepet a Lótenyésztési Felügyelőség úgysem használja ki, a tanács úgy határozott, A közlekedés a mezőgazdaságért, a gyorsabb zöldség- és gyümölcs-ellátásért Ezekben a hetekben kettős feladatot kell megoldani a közlekedésnek a mezőgazdasági szállításokkal kapcsolatban. El kell juttatnia az üzemanyagokat a földeken dolgozó gépekhez, s gyorsán továbbítani kell a primőrárukat a termelőktől Budapestre, illetve a vidéki nagyvárosokba. A MÁV- nál mindenfajta más szállítmány előtt „zöldutat” kapnak az állami gazdaságok, a termelőszövetkezetek, a gépállomások számára feladott küldemények. Eddig még semmiféle fennakadás nem volt, ugyanakkor a zöldség- és gyümölcsféleségek továbbítására a vasút az ország minden részéből gyorstehervonatokat közlekedtet. Az a törekvés, hogy a gyorstehervonatok vidékről a késő esti órákban induljanak. így ugyanis a késő délutáni órákban szedett friss gyümölcsöt, zöldséget vagonokba lehet rakni, s az már a kora hajnali órákban Budapestre, illetve a vidéki nagyvárosokba ér. Az ed digi tapasztalatok szerint a gyorstehervonatok közlekedtetésével lényegesen csökkent a menetidő, sőt, „kényelmesebben utaznak” a primőrök. A nyári és az őszi hónapokban naponta átlag 1300—1900 TEFU-gépkocsi áll „tartalékban”. Ezeket a kocsikat rövid idő alatt történő átcsoportosítással a mezőgazdaság rendelkezésére lehet bo. csátaiH. (MTI) hogy a még ott levő méneknek más helyet keresve, a telepet átadják a szarvasi Vas- és Fémipari Ktsznek. A ktsz kályhacsempe-égetűt létesítene a telep helyén, ahol száznál több asszonyt foglalkoztatnak. A szarvasi járási tanács mindent megtesz, hogy ez a tervük sikerüljön. rendszeresítettek, amelynek elvételére a munkavédelmi őrök, az üzem szb-titkára és igazgatója jogosultak. Aki különböző szabálytalanság folytán „elveszít” egy munkavédelmi betétlapot, első esetben figyelmeztetésben, másodikban komolyabb felelősségre vonásban részesül, harmadik esetben pedig alacsonyabb munkakörbe helyezik. Súlyosabb szabálytalanság vétése után el is bocsátják. A megye mezőgazdasági üzemeiben egyre nagyobb teret kap a vállalások pontjaiban is a. balesetek csökkentésére tett intézkedés; Ebben hívta versenyre a Gyulai Vízgépészeti Vállalat a testvéf-üzemeket. Versenyükhöz a kunhegyesi és a budapesti testvér-vállalatok is csatlakoztak. Elkészült az első magyar gyártmányú kétszínnyoméisú rotációs gép A Nyomdagép javító Vállalatnál most készült el az első hazad gyártmányú jelentősebb nyomdai berendezés, aí kétszínnyomású rotációs gép. A gépet a vidéki lapnyomdák számára szerkesztették. Ezt az első „példányt” a hozzátartozó kiegészítő berendezésekkel együtt Székesfehérváron helyezik üzembe. Teljesítménye óránként nyolcoldalas lapból negyvenezer példány. Tizenhármas formátumú, tehát az Esti Hírlap ívméretével azonos nagyságú lapot gyárt Ez a konstrukció a nyomdáinkban található hasonló gépek közül a legkorszerűbb és legtermékenyebb. Tervezői úgy építették fél a gépét, hogy ha a vidéki lapok példányszámai emelkednek, újabb egységet könnyen melléállíthassanak. A Nyomdagépjavító Vállalat évente egy-egy ugyanilyen rotációst gyár t majd és így fokozatosan kicserélhetik a vidéki lapnyomdák legöregebb gépeit. (MTI)