Békés Megyei Népújság, 1962. június (17. évfolyam, 126-151. szám)
1962-06-03 / 128. szám
2 1962. június 3., vasárnap A„ németektől’ ’—a németekig... Gyakran írunk, beszélünk fl ..németekről”. Így formailag általánosítva. Igaz, ha a második világháborúval kapcsolatban említjük, akkor a nácikra gondolunk ha ma az új háború veszélyét idézzük, akkor a nyugatnémetekre, s ha barátainkról szólunk e néven, akkor az NDK-na gondolunk. De csak gondolunk, s az imperializmust. militarizmust a néptől még gondolatban is nem sokan választják világosan külön, nem is szólva az egyértelmű fogalmazásról. Van ebben bizonyos adag kényelmesség — de nemcsak az. A leegyszerűsített — s már itt leszögezhetjük: helytelen — általánosítás mögött egyeseknél kuruckodó nacionalizmus, másoknál az egyéni vagy családi szenvedések emléke, ismét másolónál valami csalfa reménykedés húzódik meg, de alapjában véve, bármely oldalról is közelednek a kérdéshez — ott áll a történelmi realitások fel nem ismerése. Egyesek szemében csupa teuton-lovag jelenik meg a „németek” szó hallatán, mások csak a pontosságot, pnecízséget és az ipari készítmények megbízhatóságát azonosítják véle, akadnak, akik csak Beethovent, Schillert vagy Goethét — Schumannt vagy Thomas Mannt értik alatta, vannak, akik csak Hitlert, Himmlert és Auschwitziét azonosítják vele. Nos, úgy vélem, így is, úgy is helytelen ez a szemlélet, mert Európától, annak szellemi és politikai áramlataitól, s magának a német nemzetnek a történelmétől szakítják el a tényeket fedő fogalmakat. És — amit pedig jna különösen figyelembe keli venni — nem ismerik fel annak a változásnak a jelentőségét, amely a második világháborút követően éppen német területen végbement. Az NDK létrejötte nem egyszerűen, egy új állam megszületése Európában, hanem egy új történelmi határkő, amelytől kezdve másként számítják az erőviszonyókat Európában és Németországban, másként alakulnak itt a történelem útjai, más a helyzet. A hagyományos német militarista, imperialista állam, amely a háború óta az Elbától nyugatra húzódott vissza s Bonn székhellyel megalakította a maga „provizóriumát” — megkísérelte semmibe venni ezt a változást: előbb lekicsinylő nyilatkozatokkal, a „csak egyetlen jogszerű német állam” teóriájával, majd a fejlődést akadályozó Hallsteindoktrinával, később masszív fenyegetésekkel és fojtogató gazdasági kísérletekkel próbálkoztak, de — a várt eredmény elmaradt. Az NDK mindvégig az imperialista tervek és szándékok útjában áll, s a bonni állam ma ott tart, hogy csakhamar átlépnek rajta nyugati szövetségesei, akik már hosszabb idő óta fontolgatják az NDK valamilyen formában történő elismerését. Világos , hogy ez a kényszerű felismerés szorosan kapcsolódiik az erőviszonyok világméretű változásához, de az NDK ezen belül is jelentős szerepet játszik. Ha a német imperializmus oldaláról nézzük: a Drang nach Osten kiindulóvonala az Oderától keletre eső területekről az Elbától nyugatra tolódot el; a német imperializmus elveszítette a világ leggazdagabb barnaszéntelepeit, amelyek vegyiipara szempontjából létfontosságúak lettek volna; a miU- tarizmus tizennyolcmillió embert volt kénytelen kiengedni a kezéből... A történelmi változások ennél jóval nagyobbak, elég ha érzékeltetésükre kimondjuk, hogy ezen az imperialista — militarista befolyástól megszabadított területen megalakult a német történelem első békeszerető állatna, első munkás-paraszt állama. Vagy elég, ha azt mondjuk, hogy először a, történelemben egy német állam nem szemben áll a világ haladó erőivel, hanem maga mögött érezheti őket... Egy emberöltő alatt a német imperialista állam két alkalommal zúdított szenvedéseket, háborút Európára; mindkét alkalommal megverték, külső erők. Most azonban magán Németországon belül, állami keretben és állami rendszerben alakult ki a német imperializmus, militarizmus ellenlábasa; az az erő, amit NDK-nak nevezünk. Egy nemiég az NDK Nemzeti Frontja által kiadott hivatalos dokumentum erről szólva leszögezte: „A német burzsoázia három ízben méretett meg, és a német nép vezetésére könnyűnek és alkalmatlannak találtatott. A burzsoázia a német történelem minden döntő helyzetében végtelen kárt okozott a népnek. Ezzel elvesztette minden jogát népünk vezetésére.” VlSTOnt vitathatatlan: az osztáiyöntudatos német munkások valamennyi nagy történelmi vizsgán, ahol a német burzsoázia bebizonyította alkalmatlanságát a nemzet vezetésére, olyan politikát képviselt, amely nemcsak a munkások, hanem az egész nép érdekeit szolgálta... Tehát: „Az NDK az egyetlen j jogszerű német állam a történél-1 mi törvényszerűségnek és annak I a ténynek az alapján, hogy itt! azok az erők vannak hatalmon,É amelyek a német nép vezetésére történelmileg hivatottak, s amelynek politikája összhangban van a nemzet érdekeivel”. Éppen ezeknek az erőknek a sikerében nem bízik Európa és a világ szempontjából érvényesülő jelentőségét nem látja az, aki általában beszél „németekről”, aki nem választja el szóban és gondolatban egyaránt egymástól a német imperializmust, a militarizmust a német néptől. Pedig az a német imperializmus, amelyet mi hajlamosak vagyunk „németek” 1 címszó alatt kiterjeszteni a né- J met népre általában és felelőssé tenni a mi népünk két háborús szenvedéseiért — szinte felmérhetetlen károkat okozott magának a német népnek. Ezrével és tízezrével pusztultak el németek a náci koncentrációs táborokban már akkor, amikor Európában még a két háború közötti béke hamis napja csillogott; milliószámra pusztultak a németek a harctereken, ahová a burzsoázia érdekhabzsolása kényszerítette őket. . Talán úgy vélik, a német mégiscsak német marad. Pedig nem, nem és ezerszer nem! Magam találkoztam nem egy, s nem tiz, hanem ezernyi német munkással, hivatali dolgozóval az NDK-ban, akik 1956 legsötétebb napjaiban, amikor az ellenforradalom gyilkolt a budapesti utcákon, minden felszólítás nélkül jelentkeztek a pártszervezeteknél fegyveres harcra a magyarországi ellenforradalom ellen. Áldozatukra, felajánlott szavuk beváltására nem volt végül is szükség — de ők jönni akartak ... segíteni. S ismét nem egy vagy tiz, de ezernyi német asszonnyal találkoztam az NDK-ban, akik ruhát, élelmet, meleg otthont ajánlottak fel a magyarországi ellenforradalom által sújtott gyermekeknek, családoknak... iskolás gyermekek, akik gyűjtést rendeztek magyarországi pajtásaik javára .... „Németek” voltak ezek? Igen, németek — de így, idézőjel nélkül ... Igaz emberek, akik megszabadultak az évszázados imperialista, militarista önzéstől, németek, akik ma az NDK-ban a népi német államot alapozzák, akik a jövőt építik a német imperializmu.s-pusztítorta földön. S németek, akik Nyugat-Németországban sztrájkkal, szabotázzsal, a hadbavonulás megtagadásával küzdenek az újabb világháború ellen, a mi békénkért is ... Haynal Kornél A |»jii*tiskola után Vadász Ferenc: jVTagyon nehéz, csaknem lehetetlen meghatározni, hogy egy bizonyos ideig folytatott iskolai tanulmány milyen hasznot hoz egy embernek és rajta keresztül egy egész munkáskollektívának. Mi a nehézség dacára mégis e kérdésre kerestük a választ Kopcsák Péter elvtárssal. a battonyai Május 1 Termelőszövetkezet párttitkárával. Igaz, kissé szabadkozott, hogy Önmagáról is beszéljen. Láthatóan jobban örült annak a kövér esőnek, mely beszélgetésünk idején esett, mint annak a kérdésnek, mellyel megleptem. De a ritka eső is csak azt juttatta az ember eszébe, hogy a természet nem nagyon bőkezű, ha nem tudnak bánni vele... — Őszintén szólva, nem nagyon akartam elmenni az iskolára — fordította el a tekintetét az esőverte irodaablakról. — Majd gombolyítva az emlékek fonalát, kibontakozott előttem életének egy darabkája. 1956-ban a párt bízta meg azzal, hogy segítsen a gazdák egy csoportjának megvédeni a termelőszövetkezetet. Akkor 28 család volt együtt és közöttük huszonöt párttag. Ma már 580 család gazdálkodik ebben a közösségben és csaknem ötezer holdat mondanak a magukénak. A pártszervezet is megerősödött, több mint hatvanan vannak. A hatalmas méretű és gyors fejlődés nem kis gondot okozott az egyszerű emberekből lett vezetőknek. Köpésük elvtárs is egyszerre csak azon vette észre magát, hogy több száz család és több ezer hold gondja nehezedik a vállára. Jócskán megnőtt a felelőssége abban, hogy a pártszervezet erejével mennyire tudják segíteni a gazdasági vezetést. Az öt elemi, meg a mezőgazdasági szaktanfolyam, a háromhónapos pártiskola és a tizenegyéves párttitkári gyakorlat együttesen is kevésnek bizonyult már. — Negyvenkilenc éves fejjel menjek el egyéves szakosított pártiskolára? — Ez a kérdés soká nem hagyta nyugton. — Nincs más? — kérdezte önmagától. S a járásból 1. A<z étmntyvis&zavt'&z Éjszaka a támaszponton Algériai jelentés Algír (MTI) Algériában csendes hétvégére számítanak. A pénteki nap eseményeiről érkezett hírek „csupán” három halottról és öt sebesültről számolnak be. Megfigyelők ezt a viszonylagos nyugalmat úgy értékelik, hogy az OAS, amely mindenképpen tárgyalni szeretne, kedvező helyzetet igyekszik teremteni a maga számára. Fouchet algériai főmegbízott televíziós beszédet mondott, amelyben hangsúlyozta, hogy az ’ OAS semmiképpen sem fogja megakadályozni a július elsejére kitűzött népszavazás megtartását. Megállapította, a véres események egyik oka, hogy sok európai egyáltalában nem ismeri az eviani egyezmény tartalmát. Az egyezmény — mondotta — biztosítja az .arab és az európai lakosság biztonságos egymás mellett élését. Mindazok, akik úgy érzik, hogy nincs már számukra hely Algériában, elhagyhatják az országot — tette hozzá. Párizsban bejelentették, hogy Algériából naponta már átlag nyolcezer ember érkezik Franciaországba. (MTI) — Én vagyok? Valóban én vagyok? Hallom a suttogó kérdést. Kinek a hangja ez? Az én hangom? Hallottam már, kezdem megszokni, hiszen új ismerősei hangját megismeri, megszokja az ember. Én vagyok? Hangosabban még ijesztőbb, még idegenebb. I Egyszer — otthon az érettségi lelőtt — klubestre készültünk, jj Magyarországon akkoriban újdon. !ság volt még a magnetofon. Szaflagra vettük a műsort. Minden| féle bolondságot összehordtunk. | Divat volt ismétlődő ismerős refrénre pajkosan csúfolkodni, kupléznd a fiúk és lányok dolgairól, szokásairól, kedvesen bosszantani mindenkit. „Nevelő szándékkal”. Így mondtuk. Népszerű volt a csasztuska. Néhány strófát én írtam, s én mondtam él. Akkor hallattam először távolról a hangomat. Különös volt. Hallgattam, ajkam nem mozdult, s mégis hallat, szott a hangom. Ez az én hangom? — csodálkoztam. — Egy kicsit furcsa volt, idegen. De az én hangom volt. Ez itt, most egészen más. Ez nem én vagyok, ez egyáltalán nem az én hangom. Pedig a szavakat én mondom. Mindig egy kicsit á-san beszéltem. Amikor otthon először udvaroltam, a kislány édesanyja — gyereknek tartott — derült rajtam, s megrótt: „Ügy beszélsz te, mint egy tót legény.” Voltak, akik palócot gyanítottak bennem. Mások bizonyosra vették, hogy felvidéki vagyok. Ördög tudja, honnan ragadt ránk ez a beszédmód — az egész család — apám és két öccse is á-s kiejtéssel beszél —, pedig amennyire tudom, dédapámig visszamenőleg mindenki a Kiskunságban élt, ki se tette onnan senki a lábát. Ha most Félegyházán sétálnék valahol a postaépületnél vagy a téren, a Petőfi-szobor előtt és elkíáltanám: Margit! — ő vissza se nézne, csak megáUna, s várná játékosan, hogy utolérjem. Nyújtaná a jobb kezét, mint a sorba állított iskolásgyermek. Megismerné a hangomat. Nem is kellene, hogy lásson. Vagy nem ismerné meg? De hiszen ez rettenetes! Egészen bizonyos, most már nem ismémé meg. Így nem. Ez a különös, ijesztő hang idegen. Egészen idegen. Nem az enyém. is pont őt küldték elsőnek. — Kelleni kellene, de birom-e? — gondolta. A töprengésének a közgyűlés vetett véget, amikor egyhangúlag megszavazták a napi egy munkaegységet az iskola idejére. Csak annyit mondtak útravalónak, hogy visszavárják. Ez a bizalom adta az erőt, mert különösen az első félév nagyon nehéz volt. A számtan, a magyar, a növény- és állattan, az üzemtan és a géptan nem könnyű tantárgyak. A második félévben még bővült a tanulmány é kertészettel. Sikerült négyes eredménnyel vizsgáznia és szorgalmáért jutalmat kapott a záróvizsgán. — Mit adott az iskola? Azt mondja, hogy sok minden tisztázódott benne. Ott az iskolán sokat beszélgettek az emberek megbecsüléséről, arról, hogyan kell vezetni. Az iskola előtt előfordult, hogy a pártmunka határozatgyártásban merült ki. Újra és újra hoztak ugyanazon feladatokra határozatot és rengeteg volt az értekezleten a mellébeszélés. Az iskolán bírálták az ilyen hibás gyakorlatot. Amióta hazajött, a pártszervezet javaslatára már több hasznos intézkedés született. Például észszerűbben szervezték meg az üzemegység és a brigádok rendszerét. A brigádvezetők mostani beosztása leköti egész idejüket. Azelőtt nem így volt. A pátszervezetben. a taggyűléseken és tanácskozásokon érzékenyebben reagálnak a kezdeményezésekre és a hibákra. A „nem akarok megsérteni senkit” gyakorlatot száműzik — ahogy ők mondják —, nevén nevezik a gyermeket. Például amikor látták, hogy a gépállomás által elvégzett bizonyos mennyiségű munka nem felel meg a minőségi követelményeknek, nem igazolták, nem vették át ezt a munkát és megkeresték a felelősöket. Következetesség a munkában, ezt a munkastílust erősítette a pártiskola. Boda Zoltán A főnök akarta, hogy így legyen. „Jellegzetes, túlságosan jellegzetes” — mondta elégedetlenül. Orvos kotorászott a torkomban. Az első heti némaság óta előírás: naponta legalább két óra beszédgyakorlat. Hangos felolvasás, kötetlen beszélgetés, társalgási hangon és suttogva. Természetesen magyarul. így rendelkezett a főnök és ellenőrizte az eredményt: „Jobb. így sokkal jobb — mondta. — Ez mór inkább dunántúli beszéd.” Kezdem megszokni a hangomat. Mintha egy új ismerős beszélne. De kié ez a fintor? Kié a kemény, idegen, ideges száj? A baloldali szemfogamra acélkoronát tett Havas doktor otthon az esztékában. A négy metszőfogamat apró rések választották él. A két középső mellett a kismetszők egy milliméterrel alacsonyabbak voltak. Olyan bolondosán helyezkedtek el, hogy ha kilátszottak, úgy tűnt, mintha mindig mosolyogtam volna. Most olyan szabályos és hibátlanul fehér a fogsorom, mint egy filmszínésznőé. S hajam? Az a makacs, kunsági fekete kefe eltűnt. Hajam barnán, lágyan simul a koponyára. Én vagyok? — suttogom. — Az akinek tekintete vissszatükröződik az ablaküvegen? — Kié ez az arc valójában? „Tudod te, hogy milyen szép a szád?” Ezt nem Margit kérdezte, ha-
