Békés Megyei Népújság, 1962. május (17. évfolyam, 101-125. szám)
1962-05-12 / 109. szám
1962. május 12.. szombat Szocialista munkabrigádok tagjainak látogatása lapunk szerkesztőségében Három kiló aktacsomó Teleknyi hereföld és ablakon kidobott százezrek ni az öntözés lehetőségeiről. Pedig Kedves vendégeket fogadott lapunk szerkesztősége csütörtökön délután. A békéscsabai MÁV-kocsiszolgálatnál dolgozó November 7 szocialista munkabrigád tagjai és az Április 4 szocialista brigád két tagja látogatott el a szerkesztőségbe. A vasutas dolgozók érdeklődtek a szerkesztőség munkájáról, elbeszélgettek a lap több munkatársával. A baráti beszélgetés után Az utóbbi két évben megkedvelték termelőszövetkezeteink az öntözéses gazdálkodást. Ennek a hatása kedvezően jelentkezik a szövetkezetek idei tervezésében. Amíg 1960-ban még csak 7022 holdon öntöztek, tavaly már 19 ezer, II rizsföldek tavaszi, nyárelefi ] növényvédelmi munkái két részre oszlanak: 1. az állatkártevőik ellem! védekezésre; 2. a gyomnövények I vetgyaaeres irtására. A rizsföldljeinken károsító állatszervezetek közül legelőször a tollas árvaszúnyog és a nyári pajzsosrák megjelenésére kell száanítanuk. Ezek a csírázó, kelőiéiben lévő rizs kártevői. A tollas árvaszúnyog éiénkpiiros színű lárvája a csírázó rizs zsenge hajtását rágja le, közvetlenül a. csíra tövénél. A rizs gyökereit ritkám bántja. Kártétele főleg ott lehet jelentős, ahol a rizstalaj s z orv esan yagban igém gazdag, mert a bomlásban lévő, nagy mennyiségű ezervesamyag mintegy osalogatólag hat a tavaszszan rajzó szúnyogokra. A tollas árvaszúnyog lárvája ellem id’egmérgekkel eredményesem védekezhetünk. A katasztrálls holdanként! szükséglet DDT-porozószerből 14— 16 kilogramm, HCH porozóezerből 12—14 kilogramm. Különösen jó eredmény érhető el a két készítmény féle-fele arányú kombinálásával. A védökezőszeirt a csökkentett víz felszínére, vagy a lecsapolt területre kell szórni. A nyári pajzsosrák („páncélos bogár”) az előzőnél még veszedelmesebb, és nagyob tömegben szokott jelentkezni, kártétele egyrészt abbéi áll, hogy megrágja a fiatal rizs hajtásait és gyökereit. Az iszap állandó turkál ásávail sok növénykét kilökdöiS, az árasztóvizet pedig zavarossá teszi. A kártétel mértékét a felületi vetés minősége jelentősen befolyásolja. A pajzsosrák kártétele az árasztás utáni második héten veszi kezdetét, és még 2—3 hétig tart. A rákök élete 4—5 hét; újabb nemzedék a .későbbiek során már nem jdlentkeztk. Közvetlen védekezés céljára klórmeszet, rézszulfátot vagy DDT porozószert használjunk. A kataszbrálls holdanként! szükséglet I. oszt. klórmészből 15—20 kilogramm, rézszulfátból 8—10 kilogramm, 20 százalékos DDT-ből 14 —16 kilogramm. A javasolt védekezőszereket az áinasztóvízre szórjuk! A leosapolás nem előnyős. Június közepe táján két másik kártevő megjelenésére kell számítanunk. Az egyik a rizsszúnyog („nylon pondiró”), a másik az aknázó rteslégy. Nagyob kárt rendszerint a rizsszúnyog okoz. A legtöbb helyen mindem évben szükséges ellene védekezni. Megjelenésük szoros összefüggésben vám a rizs fejlődését késleltet agrotechnikai és klimatikus tényezőkkel Hűvös tavasz esetén mindig nagyobb a kártétel! A fenti kártevők láryái a levélváltásban lévő rizs vizem fekvő leveleit károsítják. A rizsszúnyog a levél víz felőli oldalán tartózik odlk, és hosszú csikókban rág. Az aknázó rizslégy pedig a levél belsejében él és aknajáratokat készít. Egy levélben, illetve levélen több megtekintették az újság szerkesztését, majd a nyomdába látogattak el, ahol a nyomdászok munkájával ismerkedtek meg. Búcsúzóul elmondták: Látogatásukkal még közelebb kerüL- tek a laphoz, melynek rendszeres olvasói. A látogatás viszonzására pedig meghívták munkahelyükre lapunk szerkesztőségének munkatársait. az idén pedig 22 129 holdnyi területet terveztek. A megnövekedett öntözéses gazdálkodás egyrészt a közös vagyon gyarapodásában, másrészt pedig a szövetkezetiek egyéni jövedelmében jelentkezik majd. lárva Is károsíthat. Az erősen megrágott rizslevelek összeesnek, leválnak, s rendszerint az egész növényből csak a szárcsomkok maradnak meg. Ez utóbbi két kártevő ellem úgy védekezhetünk, hogy a fertőzött területet Idtegméreggel leszórjuk. A rizsszünyog esetébem lecsapolásrá nincs szükség, de az aknázó rizs'lógy elleni védekezésnél néhány napra a megvédendő területet feltétlen csapoljuk le. Rizsszünyog ellem HCH-ból a katasztrális holdanként! szükséglet 12 kilogramm, DDT-ből 14 kilogramm, az aknázó rizsilégy ellen 20 százalékos DDT porozószerből 20 — 25 kilogramm. Amennyiben a felsorolt kártevők valamelyikének jelenléte veszélyeztetné rizsvetésúmket, ne késlekedjünk, hanem azonnal intézkedjünk. A védekezést mindem esetbem a követelményeknek megfelelően hajtsuk végre, mert az a védekezés hatékonyságának egyik fontos feltétele. A javasolt készítmények kiszórása történhet kézi eszközökkel és — a klórmész kivételével — repülőgéppel. A rlzsföldjeleken előforduló hídon (kaeállfű),' szúrós káka (háromélű sás), gyékény és zsióka (sziki káka) vegyszeres irtása Dikomirttal ma már megoldható. Mivel ezeknek a leggyakoribb gyomoknak herbicidL érzékenységük is különböző, ezért irtásuk sem azonos vegyszer-dózissal történik. A nagyon érzékeny hídőr-f éléket 1,5—1,7 kilogramm, az érzékeny szúrós kákát 2,2—2,5. kilogramm, a közepesen érzékeny gyékény-féléket és a zsióka magról kelt egyedeit katasztráMs holdamként 2,5 kilogramm Dikomirttal irthatjuk. A gyökértörzsről hajtott gyékény ellém már nedvesítőszer használata szükséges. Az ugyancsak gyöiktörzsről sarjadzott zsióka irtása kétszeri permetezést Igényel. Az Jól jövedelmezett tavaly az állattenyésztés a battonyai Béke Termelőszövetkezetben. Az idén még többet várnak ettől az üzemágtól. A terv szerint év végéig 600 hízott sertést, 53 hízott marhát, 600 hízott pulykát és 87 hektoliter tejet adnak a népgazdaságnak. Tejből az első negyedévben 17 ezer litert már beadtak. A második negyedév végéig 160 hízott sertést adnak át 130 kilogrammos súlyban a vállalatnak, melyek jelenleg már 107 kilogrammosak. Egy hónappal ezelőtt, amikor újból számot vetettek a lehetőségekkel, úgy határoztak a battonyai Béke Termelőszövetkezet gazdái, hogy terven felül az idén I Tj^arkas Pál elvtárs, a megyei tanács igazgatási osztályának vezetője aktacsomót tesz az asztalra. Huppan a papírtömeg, s a nagyságát mindjárt saccoljuk is. — Lehet vagy két kiló. De Orosházán is van belőle kilónyi. Hat hónapja húzódik az ügy és ma pontot tettem a végére. Remélem, így jó lesz majd. Hát igen, a megyei tanács igazgatási osztálya pontot tett az Orosházi Faipari Vállalat telekigénylési ügyére, de a pont előtt soksok vessző, pontosvessző és kérdőjel volt. s az egész ügy, a háromkilónyi aktacsomó súlyos mulasztásról, felelőtlenségről beszél. A határozat, melyet nem is tudom hanyadfokon és hanyadszorra Farkas Pál elvtárs hozott, úgy hangzik, hogy az Orosházi Faipari Vállalat telekigénylése jogos és ezt a jogosságot három oldalnyi szöelső permetezéshez katasztrális holdanként 2 kilogramm Dikonirtot + 0,5 kilogramm nedvesítőszert (Nlkepon P, Mavepon), a második permetezéshez pedig legalább 1,5 kilogramm Dikonirtot használjunk. (A második permetezésnél npdVesítőszeire nincs szükség.) A rizs vegyszeres gyomirtását — május eleji felületi vetést feltételezve — legalkalmasabb június 15—július 10 között végezni. Vagyis a rizs bokrosodása végétől szárbaindulása közepéig. A korábbi (40 napnál előbbi) beavatkozás a rizsállománybam károsodásokat Idézhet elő. A korai permetezésre különösen a Dubovszkij 129-es fajta érzékeny. A gyöktörzsről hajtott zsióka kétszeri permetezéssel történő vegyszerezésénél fontos követelmény, hogy az első permetezést — a gyom irtási időn belül — a lehető legkorábban végezzük, a második permetezés pedig egy hét (6—8 nap) múlva kövesse az elsőt. Repülőgépes gyomirtás esetén, ha a kiadag ölendő Dikonirt 2 kilogramm vagy arnnál több, katafeztrális holdanként 100 liternél kevesebb vizet ne használjunk, mert úgy a Dikondrt nem képes teljesen feloldódini. Permetezés előtt az árasztóvíziréteg csökkentése előnyös. II rizs legellenáüóbb gyom növényei, a kakasláibfü-félék ellen ma még hormonhatású vegyszerekkel kellően nem tudunk védekezni. Irtásuk magas vízréteg-tartással azonban többé-kevéebé megoldható. A magas árasztó vízre legérzékenyebb a közönséges kakaslábfű (vörö6 muhar) közepesen érzékeny a nagyszemű kakaslábfű (fehér muhar) és alig érzékeny az újabban terjedő örvös kakaslábfű. Szilvássy László Szarvas, ÖRKI 60 vemhes üszővel, 25 mázsa hízott szarvasmarhával és 90 mázsa hízott sertéssel megtoldják tervüket. vegben meg is magyarázza. Persze még most sem teljes a döntés értéke, s hogy ez így van, lássák az orosházi ügyet elejétől. A Faipari Vállalat két és fél millió Ft értékű exportláda-készítést vállalt, amelyhez megfelelő segítséget, bőségesen faanyagot is kapott. A vállalat telepére száz vagon rönkfa szállítását kezdte az Erdőértékesítő, azonban a szállítást tárolási hely miatt meg kellett szakítani, az áprilisra betervezett 20 ezer ládát pedig úgy kellett elkönyvelni, hogy egy sem készült el belőle. Miért? Azért, mert a vállalatnak szükséges 300 négyszögölnyi telket, ahol a felfűrészelt faanyagot szárították volna, az orosházi városi tanács igazgatási osztálya nem utalta ki. Az első elutasító határozat 1962. március 13-án érkezett a vállalathoz Ilovszky Béla, igazgatási osztályvezető aláírásával. Az elutasítás indokait nem tudjuk leírni, mert végeredményben az osztályvezető sem talált megfelelő érveket. Egy tény, hogy a Torna Gergely tulajdonát képező lucernást, mely a vállalat telephelye mellett fekszik, nem kapta meg a vállalat. TVIárcius 22-én a megyei igazgatási osztályvezető, mint másodfokú hatóság, megsemmisítette Ilovszky határozatát, azt törvénysértőnek mondta ki és kötelezte az új határozat kiadására. Majdnem egy hónap telt el, április 11-én azután megérkezett az orosházi városi tanács igazgatási osztályúnk a határozata, mely kiutalja ugyan a kérdéses telket, de 32 860 forint kártalanítási öszszeg megfizetésére kötelezi a vállalatot. Néhány négyszögöl heréért ilyen nagy összeget kell fizetni? Dehogy. Az történt, hogy amíg a városi igazgatási osztály húzta, halasztotta az ügyet, addig Torna Gergely karalábéval ültette be a telket, azt öntözte és rövidesen piacra szállítható karalábéval dicsekszik. Ez pedig nagy összeg. Április 13-án a vállalat fellebbezett a kártérítési összeg nagysága miatt és május 9-én megszületett a határozat: megkapják a telket és „csupán” 17 ezer forintot kell fizetni ök. És miért ilyen későn jött meg a megyei osztály határozata? Azért, mert az orosházi tanács igazgatási osztályvezetője az ügy „nagy ismeretében” előbbi kiutaló határozatát úgy adta ki, hogy abban benne foglaltatott Tornának a telekre épített lakása is. Ezt azután megint keresni, kutatni kellett. Torna fellebbezett és így tovább húzódott az ügy. Faikas élvtárssal kiszámoltuk azt is, hogy a 17 ezer forint kártérítés helyett a vállalatnak mindösze 600 forintot kellett volna fizetnie, ha az első határozat rendesen lát napvilágot, de így a kertészkedő Torna cserébe kapott telkén a vállalatnak kell gondoskodnem kellett volna mást tenni, csupán a 47/1960-as rendelet 9. §. értelmében eljárni, s minden megoldódik. IV e gondolja az olvasó, hogy 1' ezért a 17 ezer forintért untattuk idáig, hiszen ennél sokkal többről van szó. Ugyanis: A Faipari Vállalatnak áprilisban 20 ezer ládát kellett volna legyártania, de mert ez nem sikerült, 360 ezer forint termelési érték esett ki, ehhez még hozzá kell adnunk azt is, hogy a megrendelő vállalat több mint valószínű, kötbérezni fogja az orosháziakat. Májusban ugyan gyártani kezd. ték a ládákat néhány emberrel — a tervezett ötven helyett —, de ezek minősége nem megfelelő, mert nem tudtak biztosítani kiszáradt deszkát, s így a láda vetemedik. Mit mondanak az orosháziak? Horváth István, a Faipari Vállalat igazgatója: — Nehéz az ilyen dolgot megérteni elvtárs, de higgye el, hogy itt nemcsak arról a bosszúságról van szó, amit nekünk a városi igazgatási osztály okozott, hanem többről, a népgazdasági érdekek figyelembe vételéről. Gondoltunk mi már mindenre a hat hónap alatt, míg ezzel foglalkoztunk, de a paragrafusok megkötötték a kezünket, nem tehettünk semmit. Azért nem fáradtunk el. Csak az a furcsa, hogy épp a városi tanácscsal kell hadakoznunk. Az igazgatási osztályvezetővel sajnos, nem tudtunk beszélni. Helyette álljon itt Sinkó elvtárs, a városi tanács elnökének véleménye: — Valóban hibás Ilovszky elvtárs, de nem annyira, ahogy azt a vállalatnál mondják. Most éppen ebben az ügyben van Csabán, reméljük, megoldják. Antali Károly elvtárs, a városi pártbizottság munkatársa: — Nehéz szavakkal illetni azt a felelőtlenséget, ahogy intézték az ügyet. Felháborító annál is inkább, mert nem egyedülálló eset. így lett nagy ügy egy telek kiutalásából és lassan az egész város tud róla. Az emberek beszélik, a vállalat pedig várt és hadakozott, míg a döntés megszületett. De térjünk vissza a megyei igazgatási osztályhoz. Farkas elvtárs egy véleményen van velünk, s mint mondja: — Ügy szerettem volna megoldani, hogy végre befejeződjék, nemhogy újabb fellebbezések jöjjenek. Az újságíró ilyenkor kérdezni szokott. Ki a hibás? Eltekintve az előbbi esetektől, most határozott választ lehet adni. Az orosházi városi tanács igazgatási osztályvezetője. Farkas elvtárs véleménye szerint nem járatlan jogi dolgokban, elsősorban felelőtlenségről van szó. De hát a felelőtlenség mértéke szerint ítélni is kell. A népgazdaság rosszul megszerkesztett és helytelenül értelmezett elutasító határozat miatt százezreket veszített, és még veszíteni is fog, mert a következményei hosszú lejáratúak. forrongunk a hibák láttán. Elítéljük s igyekszünk egyre nagyobb súllyal kitörölni az életünkből a felelőtlenséget. Sok a dolgunk, hatalmas számok vezetik a munkánkat. Minden fillérre szükség van, nem szabad kidobni semmit az ablakon. Munkánk közben még ejtünk egy-két hibát, de mindig kevesebbet. Valóban — legyen végre kevesebb. É. M. Békés megyei Építőipari Vállalat ács szakmunkásokat vesz fel az Orosházi üveggyár építkezéséhez és a vállalat egyéb munkahelyeire. Jelentkezni lehet: Orosházán az üveggyári munkahelyen és Békéscsabán a vállalat munkaügyi osztályán. Kazinczy u. 4. sz. fsz. 2. 15734 Az idén 22 129 holdat öntöznek a megye termelőszövetkezetei Növényvédelmi munkák a rizsföldeken Kilencven mázsa hízott sertés — terven felül Kiss Máté