Békés Megyei Népújság, 1962. május (17. évfolyam, 101-125. szám)

1962-05-11 / 108. szám

1962. május 11., péntek 3 Vanyóné első felszólalása és néhány gondolat egy termelési tanácskozásról KÉT EMBER kivételével min­denki ott volt a békéscsabai MÁV- kocsiszolgálat termelési értekezle­tén. Tömör sorokban ültek, s úgy kezdődött, mint szabályos értekez­let, s a végére ünnepélyes aktussá fejlődött, olyanná, amilyet ritkán lát az ember. A hozzászólások is úgy kezdőd­tek, s úgy folytatódtak, mint más­kor. Mindenki elmondta a maga baját, meg azt, hogy miként kel­lene segíteni egy-két dolgon. Meg­hallgatták Nagy Sándornak, a ko­csiszolgálat vezetőjének értékelé­sét, s aztán — egyszer csak Vanyó Bertalanná emelkedett szólásra. Görcsösen szorongatott egy pa­pírdarabot. Sokáig szólni sem tu­dott, aztán keretes szemüvege mö­gül akadozva, rettentő zavarban olvasni kezdte a szöveget Nem értettem, mit mondott. Azt sem, hogy mit vállaltak a takarító asz­­szonyok, akiknek nevében beszélt, akiknek nevében beszélt volna, mert alig tudott szólni. Aztán mégis nagy taps fogadta. — Majd írásban beadjuk. — S leült, konokul nézte a földet, nem mert fel sem tekinteni. Ez volt az első hozzászólása éle­tében. MILYEN FURCSA volt hallani Vanyónét, s egyben milyen jó ér­zés is. Pedig itt tudnak beszélni az emberek, hozzászoktak bírálva elmondani mindent, amit elgon-Új diák- és turistaszállók a Balaton partján A Balaton déli partján felújítot­ták és bővítették a diákszállókat. A bélatelepi szállót hatvanról százhúsz személyesre bővítették. Folyódligeten korszerűsítették a diákszálló épületét, Balatonszár­szón pedig a régi iskola épületé­ben rendeznek be szállást negy­ven diáknak, majd később továb­bi húsz helyről gondoskodnak. Siófokon a múzeum átépítésével hatvan ágyas manzard-szállóval javul az idegenforgalmi ellátott­ság. (MTI) dóinak. Néhányan elemeztek. Di­csekedtek, vagy szemlesütve mondták el hibáikat. Kövesdi La­jos arról szólt, hogy a havi 75 ko­csi helyett 83-at szoktak kijavíta­ni, s aztán felindultan állt az' első sorban egy kopaszra nyírott fiatal­ember, Valkovszki András, s mér. gesen vágta a szavakat: — Nehéz ilyen szerszámokkal dolgozni. Nem megy ez így embe­rek. Gyenge, Ó6di emelőink recseg­­nek-ropognak a kocsik súlya alatt. Ki lesz a felelős, ha egyszer ránk­borul az a hatalmas test? Hajkó Pál meg a patkányokat szidta, „akiktől” a falra madzagra kell akasztani mindenüket az öl­tözőben; az élelmet, a ruhát is, mert megrágják. — Öltöző kellene, tisztességes. Vanyóné meg még mindig a-föl­det nézte az első hozzászólása után. Aztán Tompa János szólt. * — Mondok én levesbe valót Mindenki nevet, csak Vanyóné nem. — Miért nincs nekünk rendes tisztálkodó-helyiségünk? Ha már egyszer szocialista brigádokat csi­nálunk, oszt’ jó hírünk van, akkor többet is érdemelnénk. EGYSZÓVAL, sokan beszéltek és Vanyóné is csak akkor kapta fel a fejét, amikor az igazgatóság küldöttje, Lángi Alajos beszélt. Hogyne kapta volna fel a fejét, amikor ezt hallotta: — Maguk csak dicsérnek és ke­veset bírálnak, elvtársak. A mun­kát csak úgy lehet jól vinni, ha bírálják magukat is, a vezetőiket is és aztán azon segítünk. Vanyónéval együtt én is csodál1 koztam. Hát már hogy ne bíráltak volna itt az emberek, méghozzá súlyosan. Csak hát ezek a bírála­tok tömörek és igazságkeresők voltak, nem szólamok. Ezek kelle­nek. Prekopa Pál bácsi állt fel az el­nöki pulpitus mellől, s vasutas pontossággal jelentette be: — Tizennyolc órakor át kell ad­nunk a termet a forgalomnak. Rö­videbben beszéljünk, emberek, az­tán döntsük el a szocialista brigá­dok sorsát. Még felállt Sebestyén István, hogy mondanivalója lenne, s mint az ifjúsági brigád vezetője, kérte a segítséget a műszaki vezetéstől. S aztán azzal fejezte be, hogy java­solja a két brigádnak, a November 7-nek, meg az Április 4-nek a szo­cialista címet Hogy ne javasolta volna, mikor mindenki arról beszélt előtte is, utána is, hogy megérdemlik. A „kioktató” hozzászóló Szőlősi Fe­renc is a Gagarin-brigád tagja: — Mi már szocialista brigád va­gyunk. Most, hogy a nyomunkba léptek, elmondjuk nektek: élen já­runk, de továbbra is élen fogunk járni. Ha tudtok, utolérhették, de mi is ott leszünk. Aztán Makán Mihály, Dancsó Gé­za, Soós János, Müller Dezső, a brigádok tagjai — meg vezetők közöttük — egyhangúlag javasol­ták a cím odaítélését. Tizennyolc óra. A VASUTASOK pontos embe­rek, s erre büszkék is. Föl­­állnak, megbolydulnak a sorok, s Vanyóné boldogan igyekszik az ajtó felé. Büszkén néz az embe­rekre. Azért, mert túlesett a tűzke­resztségen? Vagy azért, mert má­tól kezdve 6 is szocialista brigád tagja? Kiss Máté Egyelik a cukorrépát • Az alaposan megkésett tavaszi jó időt jól felkészülten várták az endrődi Búzakalász Termelőszö­vetkezet gazdái, s amint rá lehe­tett menni a földre, gyors ütem­ben vetették el a koratavasziakat. A kukoricát már kapálni lehet. A 70 hold cukorrépát még a múlt hét folyamán megsarabolták, s e hét elején több munkacsapat már hoz­zálátott a répa egyeléséhez. Mrau­­csik Imre munkacsapatának tag­jai május 9-én láttak hozzá a répa egyeléséhez, melyet előzőleg meg­fej trágyáztak. TÖRÖK ANTAL KIVÁLÓ TRAKTOROS A Mezőberényi Gépállomás él­­üzem~avató ünnepségén ismer­kedtem meg a 35 éves, szerénysé­géről ismert Török Antallal. Ami­kor vacsora után felesége és ba­rátai társaságában felkerestem, kabátkihajtókáján ott csillogott az akkor este, megérdemelten ka­pott Kiváló Dolgozó-jelvény ki­csinyített mása. Brigádja ezen az ünnepségen kapta meg a Szocia­lista Munkabrigád címet. Török Országszerte befejezték a do­hánytermesztési szerződések Kö­tését, a múlt évi termőterülethez képest körülbelül 10 százalékkal nagyobb területre szerződtek a termelőszövetkezetek és az állami gazdaságok. Az általában tapasz­talható jó termelési kedv elsősor­ban az átvételi árak rendezésének köszönhető. A legutóbbi napokban Pest, Szolnok, Heves, továbbá Bács- Kiskun, Szabolcs-Szatmár és Haj­dú megyében megkezdték a do­hánypalánták kiültetését. Az ülte­tés meggyorsítására országosan többszáz palántaültetőgépet „vet­nek be” a jól előkészített talajú dohánytáblákoo. Antal egyik legszorgalmasabb tagja e kis kollektívának, de nem szívesen beszélt önmagáról. Jó ideig tartó kérdezősködés után tudtam meg tőle, l\ogy 1955-ben egy Lanz-Bulldog traktor motor­­alkatrészeit úgyszólván összesze­degette a gépállomás műhelyei­ben. Azóta is ezzel a traktorral dolgozik a köröstarcsai határban. Nem zúgolódik és nem tétlenke­dik, ha gépével valami baj van. A minisztérium szakemberei — a kedvezőtlen időjárás okozta ké­sés miatt — szükségesnek tartják a palántafciültetés meggyorsítását. Felhívják a termelők figyelmét a palántanevelc melegágyi telepek további rendszeres permetezésére a dohányperono6zpóra ellen, vala­mint arra, hogy a kiültetett palán­tákat hat nap után gondosan per­metezzék meg. Ez az első szabad­földi permetezés kötelező. A do­­hányperonoszpóra-kártétel elhárí­tásához szükséges hatékony védő­szereket már mindenütt kiszállí­tották a felhasználó üzemekbe. (MTI) Nemegyszer megtörtént, hogy mi­re a szerelő megérkezett, 6 már kijavította a hibát. Szorgalmas munkája nyomán jól megtalálja számítását is a Me­zőberényi Gépállomáson. Havon­ként átlagosan megkeresi a 2700— 2800 forintot. 1957-ben a Török házaspárnak teljesült legnagyobb vágya: családi házat vettek. Ké­sőbb jutott motorkerékpárra is. — Megelégedett ember vagyok, és nagyon jól érzem magam. Megkezdték a dohánypalánták kiültetésé« ! A Gyulai Állami Gazdaság földjein Május első hetében, amikor ezt a képet készítettük, még sarabolták a cukorrépát Avramucz Mária munkacsapatának tagjai. Ez a mun­­kacsapat tavaly egy 8 holdas területen átlag 310 mázsa cukorrépa* termést takarított be. Avramucz Máriáék jutalmat kaptak a KISZ- megyebizottságtól és a gazdaság igazgatójától is. Ez a munkacsapat és még további 13 munkacsapat elhatározta, hogy versenyre kel­nek a szocialista cím elnyeréséért. A múlt hét végéig mintegy 600 hold őszi búza és árpa vegyszeres gyomirtását végezte el két permetezőgéppel Cseresznyés Mihály ét Plichta Sándor, Kliger József permetezőielelös irányítása mellett. Ezenkívül 385 holdat Hungazinnal permeteztek meg kukoricavetés előtt, s így a tavalyi permetezéssel együtt a gazdaságban kapálás nélkül termelik csaknem az összes kukoricát. A megyei tanács mezőgazdasági osztálya intézkedési tervet készített a sertés- és baromfitenyésztés idei fejlesztéséről. Az intézkedési tervet a megyei tanács végrehajtó bizott­sága legutóbbi ülésén vitatta meg, és fogadta el. A határozattá emelt intézkedési terv többek között ki­mondja: Az Idén 150 ezer hízott sertést vár termelőszövetkezeteinktől a a népgazdaság. Ezzel egy időben a jelenlegi! 19 ezer 545-ről 24 ezerre kell növelni az anyakocáik számát. Ugyanakkor a 233 ezer saját te­nyésztésű malacon kívül még 19 ezer 400 tenyész- és árusütdő felvá­sárlását jelöli meg a határozat. A végrehajtó bizottság megálla­pította, hogy jelenleg a megye ser­tésállományának 80 százaléka fe­hér hússertés. Ahö! a fehér hússer­tés tisztavérű tenyésztésének fel­tételei Mányoznak, ott a fehér-hús­­fajtát ajánlatos mangalicával és comwallal keresztezni. Ennek elő­segítéséhez ebben az évben 100 mangalica, 50 com wall és 30 berk­­shir apaállatot kapnak a terme­lőszövetkezetek. Október és november hónapban történő átadásra is köti már az Állatforgalmi Vállalat a sertéshizlalási szerződést és mindkét hónapra változatlanul ad sertósdarabonként 150 kg kukoricára szóló utalványt! KEDVEZŐ ALKALOM! Kössön szerződést oz Állatforgalmi Vállalattal 250 150 ezer hízott sertést vár szövetkezeteinktől a népgazdaság

Next

/
Thumbnails
Contents