Békés Megyei Népújság, 1962. március (17. évfolyam, 50-76. szám)
1962-03-08 / 56. szám
2 NÉP ÚJSÁG 1962. március 8., csütörtök Á főmérnök Hazahozták All a gyár. Óriásgépek csarnokában kalapácsütések visszhangja, dermedt hideg levegő fogadja az érkezőt. A hosszú vaslépcső is ridegen nyikordul járásunk alatt, amíg fölérünk a főmérnöki szobába. De itt a kellemes melegben pulóverre vetkőzve dolgozik Leel- Össy Kálmán élvtárs, a Sarkadi Cukorgyár főmérnöke. Páran forgolódnak az irodában, kémek, vagy utasítást kapnak éppen, azután — hogy idegenek is vannak már itt —, rövidre fogják a szót, s lassan egyedül maradunk a főmérnökkel. Ilyenkor, mikor a gyár az uborkaszezon életét éli, gondoljuk, kevesebb a főmérnök dolga is. — Ahogy vesszük — mondja a főmérnök. — Ügy látszik előszörre, hogy nincs is munka, de ha jobban megnézik, akkor láthatják, hogy van, méghozzá alapos aprócseprő javítás, új gépek beszerelése, a megrongálódottak kicserélése, meg hát a gyárat ilyenkor is vezetni kell, és én most mint igazgató is tevékenykedem, pár hónap óta, ideiglenesen. Halk szavú, szerény ember a főmérnök. Én valahogy egészen másképp képzeltem el mindig egy nagy gyár főmérnökét, valahogy úgy, hogy fehérköpenyes, deresedé, markáns arcú tudós, aki beosztásának megfelelően, idegesen jár-kel a szobában, telefonál, utasít, kér és követel. S lám, megismertem egy főmérnököt, aki az aktákat is úgy fogja, mint a munkadarabokat, precízen, pontosan, nyugodtan, mint a megalapozott munkát általában végezni szokták. Sokat beszélgettünk Leel-Össy Kálmánnal, megmutatta az üzemet is, bekukkantottunk egy-két helyre a hatalmas gyártelepen, és a megismerésen túl láttam azt is, ahogy a munkások fogadják és ahogy ő fogadja a munkásokat, egyszerűen, aminek nincs is valami nagy titka, hiszen ő maga itt nevelkedett ezek között az emberek között, itt volt lakatos, bepároló-főző, kisebb beosztású tisztviselő, mígnem elérte ezt a kitüntető megbízatást. Faggatom a múltjáról. S milyen érdekes, szívesebben beszél róla, mint a jelenéről. — Itt dolgoztam, itt tanultam a mesterséget. Sokan dolgoznak itt olyanok, akik között nevelkedtem, inaskodtam, együtt szereztem meg jó néhánnyal az esztergályos és lakatos segédlevelet. — 1945-ben, amikor még nem állami volt ez a gyár, de már tevékenykedett, ellenőrző jogát gyakorolta az üzemi bizottság, akkor beszélteik velem először. — Akarsz-e tanulni, Kálmán? — mondta Mágori Lajos bácsi — s én mit felelhettem volna. Persze, hogy akarok, hiszen szeretnék több lenni, többet tudni, mint amennyit tudtam. S aztán 1945— 1949-ig a legjobb barátommal, Dóda Gyulával elvégeztük a technikumot. Amíg a főmérnök beszél, arra gondolok, hogy sok emberrel beszélgettem már, akik nehéz sorsukat, pályájukat ecsetelték. Ha tudták, hogy újságíró vagyok, akkor valahogy felfokozottan „tudományosan” beszéltek mindig a nehéz munkáról. Jói tették, könnyebb is volt megírni. S milyen érdekes, Leel-Űssy Kálmán most mégsem úgy beszél, mint ahogy megszoktam. — Nehéz volt? Hát megcsináltam. Az ember, ha valamihez hozzáfog, akkor csinálja is végig. Talán az anyag elsajátítása, a tanulás azért volt nehéz, mert közben el kellett végezni az itteni munkát is. Kéthetenként váltottuk egymást a barátommal, vagy én dolgoztam itt és akkor ő tanult a technikumban, vagy fordítva, de mindig elmondtuk egymásnak, amit a két hét alatt valamelyikünk távollétóben tanultunk. Az ember munkáját mindig megkönynyíti a cél. Nekem meg célom volt, s ezért nem volt annyira nehéz. 1949-ben segédműszakvezető, majd 1954-oen műszakvezető lett a mostani főmérnök. 1957 óta dolgozik jelenlegi beosztásában. Kérdezem, hogy érzi magát, szereti-e a munkát, az embereket, a beosz-Általános iskolai továbbképző tanfolyamok Endrődön cigányfiataloknak A Hazafias Népfront községi bizottságának rendezésében, pedagógusok segítségével általános iskolai továbbképző tanfolyamokat tartanak az iskolába keveset járt — csak egy-három osztályt végzett — 16—30 éves korú cigányfiataloknak Endrődön. A tanfolyam tavaly 18 hallgató részvételével kezdődött, az idén pedig már két, első és második éves tanfolyamon 31 fiatal tanul. A hallgatók szorgalmasan látogatják az órákat, s így végzik el az általános iskolának mind a nyolc osztályát. A tanfolyamokat a községi Hazafias Népfront-bizottság elnöke vezeti. Száz termelőszövetkezeti fiatal tanul a füzesgyarmati szakkörökben Füzesgyarmat termelőszövetkezeti községben — a Vörös Csillag és az Aranykalász Termelőszövetkezet kezelésében lévő közös művelődési otthonban estéről estére tanulnak, szórakoznak a fiatalok. A két termelőszövetkezetből csupán a különböző szakkörökbe száz fiú és lány jár. Tanulnak fotózni, sütni, főzni, szabni, varrni. A színjátszók színháztörténelemmel, játéktechnikával ismerkednek, a bábszínházi szakkör tagjai pedig a gyermekek szórakoztatására készülnek. A tanuláson kívül táncestélyek rendezésére, televízió-nézésre és politikai oktatásra is rendszeresen sor kerül a füzesgyarmati termelőszövetkezeti művelődési otthonban. Károlyi Mihály hamvait Károlyi Mihály hamvait szerdán este különrepülőgépen Budapestre hozták. A Ferihegyi repülőtéren megjelent Péter János külügyminiszter, Veres József, a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke, Mihályfi Ernő, az Elnöki Tanács tagja, országgyűlési képviselő, Szakasits Árpád, az Elnöki Tanács tagja, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke, Darvas József országgyűlési képviselő, a Magyar Írók Szövetségének elnöke, és a Minisztertanács által a temetés megrendezésére kiküldött bizottság több más tagja. A különrepülőgépen Budapestre hozták Károlyi Ádámnak, Károlyi Mihály fiának hamvait is. A koporsókat rendőrmotoros-díszkísérettel a Kerepesi temető halottasházába szállították. Károlyi Mihály temetéséről később történik intézkedés. Károlyi Mihály életrajza fását? Sokat kell-e foglalkozni az emberek ügyes-bajos dolgaival? S a főmérnökből őszintén, tiszta csengésűén jönnek a szavak. — Tudja, nem végeztem egyetemet. Ismerem a gyárat, a cukorgyártás bonyolult technológiáját, de hiányzik a diploma. Akartam már megszerezni, de akkor még a sok munka miatt lebeszéltek róla És egy kicsit bánt ez engem. Elgondolkodik, s érzem, hogy a felelősség súlya, a mi világunk ma már megszokott tárgyilagossága szól belőle. Igen. Kell az egyetem, s ő mondja, hogy amint ideje engedi, hozzá is kezd; könnyű is lesz, mert a hosszú-hosszú gyakorlat sok mindent megtanított vele. De egy biztos: s akkor a beszélgetéskor kialakult szerénység miatt nem mondtam ezt Leel-Össy elvtársnak, most, hogy gondolkodtam rajta, merészebb vagyok: sokat jelent, mindennél többet ér a munka becsületessége. Valószínű, sőt biztos vagyok benne, hogy a beosztottjai is és a felettesei is ezt becsülik benne legjobban. Ezért lehet egyetemi végzettség néilkül főmérnöke a gyárnak. Hiszen csak rá kell nézni, végig kell menni a cukorgyártás egyik fellegvárában, s rájön az ember — pont akikor, amikor sok magyarázat után sem érti meg, hogy lesz a répából fehéren csillogó kristálycukor—, hogy több mint becsület, tudás, szakismeret kell egy ilyen üzem vezetéséhez. Egyébként az igazi főmérnök, politikus ember szemével vezeti most a gyárat. A kimutatások is egyszerűek, a laikus is könnyen érthet belőlük. Az íróasztal fölött a gyártásfolyamatok számszerű adatai, s az asztalon a 17 szocialista brigád vagy a címért versenyző brigádok adatai vannak. Persze a technológiával az emberekkel való foglalkozás is együtt jár. Ha a főmérnök azt is tudja, hogy milyen erőkre számolhat munkájában, akkor magabiztosabban dolgozhat, a pulzus, amelyen a kezét tartja, egyenletesen, törvényszerűen lüktet. Jó így dolgozni. Kiss Máté Károlyi Mihály 1875. március 4- én született Budapesten. Középiskolai és egyetemi tanulmányait is a fővárosban végezte. 1906-ban a 48-as Függetlenségi Párt országgyűlési képviselőjévé választották, 1910-ben ismét képviselő lett. Már ebben az időben szembefordult az Osztrák—Magyar Monarchia hivatalos politikájával, s harcolt a demokratikus reformokért, így az általános választójog bevezetéséért is. A világháború ideje alatt — az úgynevezett Károlyi Párt vezetőjeként — harcolt a militarista Németországgal való szövetség ellen, síkraszállt a békéért, Magyarország függetlenségéért, és demokratikus átalakításáért. Az 1918-as októberi polgári demokratikus forradalom idején a Nemzeti Tanács elnöke, majd miniszterelnöke lett. Az ő miniszterelnöksége idején, 1918. november 16-án kiáltották ki a Népköztársaságot. 1919. január 11-én köztársa. sági elnök lett. 1919 februárjában kápolnai hitbizományi birtokán megkezdte a földosztást. 1919. március 21-én — látva, hogy polgári köztársaság a társadalom előtt álló feladatok megoldására nem képes — lemondott. A Magyar Tanácsköztársaság tevékenységét növekvő rokonszenvvel kísérte. 1919-től 1946-ig emigrációban élt. Az ellenforradalmat mélységesen elitélte, és éles harcot folytatott a Horthy-rendszer ellen. Az ellenforradalmi rendszer hazaárulónak bélyegezte, s birtokait elkobozta. Emigrációs évei alatt a legszorosabban együttműködött a kommunista mozgalommal, s kiemelkedő szerepe volt a nemzetközi imperialistaellenes megmozdulásokban, 1943-ban Angliában az ott megalakult antifasiszta demokratikus Magyarországért-mozgalom elnökévé választották. Károlyi programja: radikális földreform, szakítás a németbarát külpolitikával, szoros barátság a Szovjetunióval, a fasizmusellenes koalícióval, megbékélés és baráti együttműködés a szomszéd-államokkal. A felszabadulás után hazatért. Az országgyűlés 1946-ban törvénybe iktatta Károlyi Mihály érdemeit. 1947-től 1949-ben történt lemondásáig Magyarország párizsi követe volt. Élete utolsó éveit Franciaországban töltötte, s a szocializmust építő Magyar Népköztársaságnak mindvégig hű harcosa volt. 1955-ben halt meg, hamvai eddig Angliában nyugodtak. (MTI) Egy napon azon vettem magam észre, hogy barátaim és ismerőseim egyre inkább elfordulnak tőlem. Reggel fél hatkor, amikor az építkezéshez igyekeztem, s tomposán kibújtam a kapun, a söprögető házmester nem szólított meg, de még csak felém sem fordult, amikor köszöntem. Éppen csak biccentett egyet a söprűnyéltol és bizonyos célzatossággal felém csapta a járdá porát. Biztosan bosszús, gondoltam magamban, hiszen nem gyerekjáték annyi felnőtt ember szeszélye szerint élni és cselekedni. A boltban, ahol megvettem a reggelihez való parizert és zsömlét, a kereskedő nem kérdezte tőlem, hogy lehet-e öt dekával több, csak úgy saccra levágta a szeleteket, rádobta a mérlegre és közölte velem, hogy mennyit fizetek. A süteményt is találomra kapta ki a kosárból, pedig azelőtt mindig szép pirosakat választott, még ha a gyereket küldtem is a boltba. Postásunk, aki a friss reggeli lapokat hordta, egy időben mindig megkocogtatta az ablakot, ezzel jelezte, hogy megérkezett a napi sajtó, de hirtelen 6 is leszokott erről a figyelmességről: csak bedobta, begyűrte az újságokat a levelesládába és továbbkairikázott. A szomszédom, az egyik üzem főkönyvelője, akivel azelőtt naponta együtt ultiztunk, s állandóan hívott bennünket esti televíziós szórakozásra, ugyancsak elfordult tőlem. Sőt, amikor a fiam kezdeményezte, hogy megnézhetné-e az Európa-bajnokságot, kifejezetten nyersen utasította vissza kérését. Nem tudtam mire vélni környezetem elhidlegülésót. Gondoltam ügyetlen asszony! pletykára, félreértésekre, valamilyen emberi botlásomra, de egyiket sem találtam sem reálisnak, sem elég indokoltnak. Így hát lassan beletörődtem elszigeteltségembe és továbbra is szorgalmasan jártam az építkezésre. Szokatlan volt a nehéz férfimunika, meg ez a csöhdes bojkott, dehát üsse kő, gondoltam, úgysem sokáig tokom már ebben a házban. Az új helyen pedlig majd megpróbálok minden eddiginél kedvesebb és tapintatosabb lenni az emberekkel. Két hétig tartott ez az áldatlan állapot. Utána ismét kilencre jártam dolgozni hivatalomba, vasalt nadrágban, elegáns irattömbbel, minthogy letelt a két hét társadalmi munka, amit az új lakásért kellett elvégeznem. S csodák csodája, a házmester elejtette a seprűt, amikor meglátott, s minden megelőzőnél harsányabban köszönt rám. — Na, ugye, hogy kiderült az igazsági — szólított meg ráadásul. — Én mindig mondtam az asszonynak, hogy nem lehet igaz, amit az elvtársra ráfogtak, majd rehabilitálják... A boltos stanicliba tette a két piros zsemlét, s nézett, nézett hitetlenül, majd kedveskedő mosolynak — Lám. lám, hát csak erősebb lett az igazság! — mondotta. Harmadik este a főkönyvelő is átjött. — Kiszálláson voltam, hoztam egy kis jó termelői bort. Gyertek át megkóstolni. Aztán — suttogta bizalmasan — majd1 elmondod azt is, hogy mi történt veled. Tudtam én, hogy téged nem bírnak megfúrni. S különben is, ma már nem lehet keresztrefeszíteni az igazságot. Csak győz az előbbutóbb! Csak a postás nem változott. ö nem tért vissza régi szokására. Még két hét múlva sem nézett át hozzám az utca másik oldalára, ha találkoztunk. Mégis vele békültem meg leghamarabb. Ö legalább következetes volt. Éppen úgy hozta a lapokat, mint másnak, s tőlem is elfogadta a borravalót. A többiekkel viszont mégis megmaradt az a viszony, ami két teljes hétig jellemezte kapcsolatunkat. Velük szemben azért sem engedtem. Az ő számukra mindig csak egy vasaltnadrág meg egy irattömb voltam. Elhatároztam hát, hogy a legközélebbl ünnepen 'elegáne irattartóval ajándékozom meg őket. Hadd tiszteljék azt. De nadrágot nem kannak. Annyit nem érnek. Sz. Simon István Lebukásom története
