Békés Megyei Népújság, 1962. március (17. évfolyam, 50-76. szám)
1962-03-04 / 53. szám
A NÉPÚJSÁG KULTURÁLIS MELLÉKLETE CSETNIK egyik épp hogy elégséges tanuló nagyon elpirult. Miközben erről beszélt, mondta Csetnik híressé vált mondását: — Emberek, emberek! Én nem az az ember vagyok, aki a fából vaskarikát csinál. Emberek, emberek én az az ember vagyok, aki becsületes magyar embereket akar nevelni!... Hatvani Dániel: Vers a proletár-istenhez te proletár-isten hl a régi istenekkel szemben tapintható és látható vágj' nem könyörgök hozzád manapság ez már nem szokás de csöndesen szólok és elbeszélgetek veled, mint legjobb barátaimmal te a munka vagy nekem a biztonság a jókedv te ott vagy mindenütt ahol az ember előbbre löki korunk súlyos vagonjait lányainkra és fiainkra vigyázol hogy szívük csak a világosságban növekedjék vigyázol házainkra és fáinkra hogy ártó kezek kárt ne tegyenek bennük bizony a te templomod a gyárak s a harmatos végtelenséggé élénkült mezők add hogy erősek legyünk az újulásban és hajlíthatatlanok minden zivatarban derűsek mint a nyári hajnalok melyek végül is lelkűnkké nemeseditek saját képedre formáld a világot Vajnai László: Tavaszi szél Tavasz van, Verébtorjcú tavaszi reggel, Fényzenezáporos, Ezüstcseppes levélrügyekkel. Ultramarinkék az ég, A vágyam tüztöltetű tavaszi suhanás, A kedvem Jóízű lelkes kacagás, Es szerelemről borzongnak Bokrai a ligetnek, S a hömpölygő magasságokban A fecskék Nászindulót pityegnek, Es zeng a hegycsúcs, Messze, messze fut A völgy, Ragyog a rét, A zöld, Özönlik partjai közt a folyó, Hahó! Hahó! Tavaszi szél • Viszi hozzád üzenetem, Hóvirágarcú kedvesem. Csurka Péter: Budapesti kaland agunk között csak így hív■* tűk: Csetnik. Hogy honnan kapta a nevét, nem tudom. Mi alsósok örökségbe kaptuk felsőéves iskolatársainktól, akik úgyszintén örökölték, még a korábbi időkből. A név eredetére már nem emlékezett senki, de rtemdenki tudta, hogy Csetnik haragszik érte. Osztályfőnökünk volt. Ezért mi egy kicsit jobban tartottunk tőle, és inkább a rendes nevén emlegettük, de a többiek legszívesebben mindig a csúfnevén. Nem volt ez persze ritkaság számba menő különlegesség, hiszen minden tanárnak volt csúfneve. Kettő-hái-om is. Tücsök (vagy Cirip), Atyus (vagy Gatyus)..: Mind nemzedékről nemzedékre szálló elnevezések voltak ezek, amelyeken a tehetségesebb generáció — mint a népköltészeti alkotáson — időnként még csiszolgatott is. Dehát ez már így marad, ameddig a világ világ; ameddig a diák diáik! Csetaiket is gúnyoltuk másképpen is. Egy mondása adta rá az «lapot. Egyszer az egyik szülő valami " ajándékot vitt neki. Ügy a fia végett. Ö nem fogadta el. Sőt, másnap az osztályban mindenki számára elmondta, hogy neki soha ne hozzanak semmiféle ajándékot. Nem mondta ugyan, hogy ki hozott eddig, de mindenki tudta, már onnan is, hogy Szeles Marci, az Valaki megjegyezte ezt. Ezután elég volt csak annyit mondani, hogy „emberek, emberek” (gyorsan, mert az osztályfőnök kissé gyorsan beszélt) és mindenki dőlt a röhögéstől. Egy cseppet sem méltányoltuk azt a nemes törekvését, hogy belőlünk becsületes magyar embert akar nevelni. Hanem egyszer arcunkra fagyott a nevetés..? íf ét kislánya volt eseteiknek. Háborúban megviselt életének minden boldogsága, szépsége, értelme. Hétéves volt az egyik, kilenc a másik. Ilonka, a kisebbik volt a kedvenc. A nagyobbik inkább anyás volt. Öt már jobban be lehetett avatni a ház körüli teendőkbe. Ilonka mindig az apján lógott. Otthon is, meg ha valahová ment is. Ha délután valamiért be kellett mennie az iskolába, esetteket mindig elkísérte a kis ugribugri Ilonka. És az apja — láthatóan — nem is vette ezt rossz néven. Ilyenkor is tanítgatta valamire. Azt akarta, hogy majd a kis Ilonka is tanár legyen. Titokban pedig még azt is remélte, hogy az 6 szakmáját folytatja a kislány. De a kis Ilonkából nem lett tanár. Meghalt. Váratlanul, tragikusan. Húsvéti szünetről mentünk éppen vissza, és az izgalmas mesélés közben még a helybelieknek sem jutott eszükbe, hogy elújságolják a nagy szerencsétlenséget. Annál nagyobb volt a megdöbbenés, mikor Csetnik bejött az első órára. Fekete ruhában, megtörtem. Elég volt egy pillanatnyi idő, már mindannyian tudtuk, hogy mi történt. Megállt a katedrán, és homályos szemüvege mögül kifejezéstelenül nézett. Nem az osztályra. Nem valahová. Sehová... Mi is csak álltunk. A hetes is várt a jelentéssel. Egyik-másik lány a zsebkendőjét keresgélte. Az asztalon^ egy csokor jácint volt, vázában. Arra tévedt Csetnik tekintete. Nyelt néhányat és megszólalt: — Emberek, emberek . Nem nevetett senki. — Mától kezdve elfogadom az ajándékot... De csak a virágot... A kislányom sírjára... A hangja elcsuklott, leroskadt a székre és karjaira borulva sírt. Az egész osztály utána. Az élet, jobban mondva a halál így hozott össze bennünket, esetteket és az osztályt. L| ásodikosok voltunk akkor. Komolykodó, de komolytalan gyerekek. Mégis megéreztük, hogy most osztályfőnökünk mellett a helyünk. Ha mi úgy viselkedünk, mi is enyhíthetünk a fájdalmán. Annál is inkább, hiszem ő is vélünk van mindig, és velünk volt nemrég is, mikor az osztályt érintette hasonló gyász. Az történt — éppen azon a tavaszon —, hogy Molnár Ambrus apja meghalt. Molnár Ambrus ve. lünk járt egy osztályba, az apja meg sofőr volt. Egy részeg zetoros nekivezetett, és azonnal meghalt. Ambrus ki akart maradni az iskolából, mert édesanyja nem bírta volna anyagiakkal a taníttatását. Mindenki nagyon sajnálta. Az osztály oszlopos tagja volt. Okos volt és jó sportoló. Ekkor jött a maga nem várt segítségével Csetnik. Fölajánlotta, hogy átmenetileg, míg nem rendeződik Molnár Ambrus ügye, vállalja az iskolával kapcsolatos kiadásait. Ugyanakkor az osztály vállalta a kollégiumi költségeket. Komoly dolog volt ez mindenki részéről; Molnár Ambrus köztünk maiadhatott ... Nem véletlen, hogy most a szipogásból kivált Molnár Ambrus | zokogása. Ö volt az, aki hasonló nagy keservében odament a katedrához, és amikor Csetnik fölnézett, az osztály nevében részvétét nyilvánította. Csetnik megölelte. Nem tudott szólni semmit... Nagysokára fogott csak hozzá, hogy az óra tananyagát tárgyalni kezdje. Soha nem vártuk még úgy az óra végét... A tragikus esemény fölött mi ” azután rövidesen napirendre tértünk. Emléke persze máig megmaradt, de annak az emléke is, hogy egyre kevesebbet hallani az „emberek, emberek” mondást, és lassan-lassan arról is mégfeledkeztünk. hogy osztályfőnökünket eseteiknek hívjuk. Beck Zoltán A fiatal agronómus már kora délelőtt végzett a minisztériumban. Most mit csináljon? Vonatindulásig kerek hat óra hosszója van, mivel J töltse el ezt a hosszú időt? Ismerőlsei, barátai ezekben az órákban |még dolgoznak. Rokona nincs. De Shogyan is lehet az, hogy neki egy Iszál rokona sincs. Érdekes, pedig nem is él a világon olyan család, akinek rokona ne volna Pesten. Az akác is kihajt, a felszíni gyökér sokszor messzire gyönge oldalágat »ereszt. Neki sem oldal-, sem mellék- Jág nem hajtott ki Pesten. Hat óra nagy idő. Olyan nagy idő, hogy ha beülne valami vendéglátóba ebédelni, sörözni, egy óra lalatt nyakára lépne napidíjának, s |a maradék öt óra alatt költhetné a ! saját pénzét, de még talán Bajnok I Lili háromszáz forintjához is hozzá I kellene nyúlni, amit egy sötét-lilába {játszó, vagy egy hamvasszürke, {vagy füstszínű, fehérgombos kardiigán megvásárlására adott. Milyet is Imondott még az a jó leány? ... Igen, lehet smaragdzöld, a válla éles bordó kivarrásokkal díszítve. Jó, hogy eszébe jutott. Körüli kell nézni, meg kell venni. Na, ezzel is eltölt vagy két óra hosszat. Bandukolt a körúton, Meg-megállott a kirakatok előtt Szelíd őszi napsugár mosta a kirakatokat. Az is eszébe jutott, hogy neki. aki olyan sokat jár fel Pestre, valamelyik lapban regen le kellett volna már adni egy hirdetést, miszerint olyan pesti lány ismeretségét keresi tisztességes vidéki fiatalember, akivel Pesten tartózkodásakor pár órát elszórakozhat. Kalandí kizárva ... Hangosan felnevetett. Rajtakapta magát, el is szégyellte, mert amint jobbra pillantott, egy mosolygó fiatal leányt vett észre maga mellett. Biztosan rajta mosolyog. Aztán álltak egymáshoz közel a nagyáruház kirakata előtt. Előttük kacérkodtak a modellekre húzott kardigánok, pulóverek, gombos, durcás mellekkel, finoman, pitymallóan, mintha élő szivek lüktetnének alattuk. összenéztek, a fiatalembert bátorság szállta meg. lm itt áll mellette a pesti leány, nem kell újsághirdetés. Mosolyog reá. A mosoly feljogosítja. Ha aszfalt íze is lesz a dolognak, de beléköt. — Bocsánat — lépett közelebb a leányhoz —, de megbízást kaptam, hogy vásároljak egy kardigánt. Magáeskának melyik tetszik? — Az a kérdés, milyen idős az illető — válaszolt közömbösen a leány. — Nem a menyasszonyom, nem a feleségem, mert egyik sincs. Munkatársnőm, vidéken. A leány ráemelte a szemét. — ízlés dolga... Az ilyesmit kár férfiakra bízni — nevetett. És fejbiccentve távozott. Az üzletház sarkánál azonban, ahol elfordult, viszszanézett és újra mosolygott. A fiatalember kicsit aláereszkedett érzésekkel ballagott utána. A leányt már nem látta sehol. Bement az üzletházba. Eligazították. Földszint, jobbra van a kötött-szövött rövidáruk részlege. A pult mellett állott az ismeretlen leány. Finom csipkés női dolgok között válogatott. Mellé állt, s teil szívvel felkiáltott: Kajdik Antal tárlatán Az elmúlt héten nyílt meg a Képcsarnok Vállalat békéscsabai boltjában Hajdik Antal festőművész kiállítása, melyen a tavaly nyáron készített festményeit mutatja be. A kis tárlat nagy sikert arat, látogatottsága is ezt bizonyítja. A kiállított anyag nagy részét már meg is vásárolták az értékes képek kedvelői, gyűjtői, valamint a közületek. Felvételünk a kiállítás egyik sarkát mutatja be, a látogatók a művész két hangulatos, pezsgő színű képében gyönyör-. ködnek. 3 3 m lu m >ö Dl • 3 'S &
