Békés Megyei Népújság, 1962. február (17. évfolyam, 26-49. szám)
1962-02-11 / 35. szám
4 mépüjsáa 1962. február 11., vasárnap Március 1-én tizenhárom éves lesz Bz Országos Takarékpénztár. Ez alkalomból a megyei fiók vezetősége sajtótájékoztatót adott az OTP múlt évi eredményeiről, idei terveiről. Elmondották, hogy az elmúlt évben több mint 30 millió forinttal növekedett a megyében a lakosság takarékbetétben kezelt megtakarításainak állománya, így az év végén már mintegy 70 ezer betétkönyv volt forgalomban, a betétállomány pedig meghaladta a 200 millió forintot. Az elmúlt évi állomány emelkedés önmagában véve Igen tekintélyes szám, de — lehetett volna nagyobb mértékű is. Az első nyolc hónap lendületes állományemelkedése ugyanis augusztus végétől kezdődően — a kedvezőtlenre fordult nemzetközi helyzet behatása alatt — kisebb törést szenvedett. Ismeretes, hogy a betétállomány alakulása érzékenyen reagál a mindenkori politikai és gazdasági eseményekre. Nos, ez történt szeptember—októberben is: az új betétkópződíés lassúbbá vált, sőt egyes emberek — a közhangulat hatására — ki is vették összegyűjtött pénzüket a takarékból. Ez az indokolatlan és értelmetlen nézet azonban nem tartott sokáig, s a közhangulat kedélyhullámzásának megnyugvása és az év utolsó két hónapjában megrendezett takarékossági napok széleskörű felvilágosító munkája nyomán ismét erőteljes ütemben indult meg a betétképződés. Ma már elmondhatjuk, hogy takarékosan kezdte megyénk lakossága az új esztendőt is: a foHarmincmillió forinttal nőtt tavaly megyénkben a lakosság takarékbetét-állománya — 22 millió forint kölcsönt adtak esaládiház-építésre — — Sajtóankét az OTP eredményeiről, terveiről — emelkedett, e tagság éves szintű betétbefizeíése csaknem 18 millió, a tagoknak nyújtott rövidlejáratú hitelek összege pedig mintegy 12 millió forint volt. Az iskolai takarékossági akció keretében megyénk 70 ezer általános és középiskolai diákja az elmúlt tanévben nem kevesebb, mint 3 és fél millió forintot gyűjtött öszsze apró Címletű bélyegekben. Ez a megtakarítás a folyó tanévben már eddig megközelíti a 2 millió fo rintot A lakosság hitelellátása Igen fontos szerepet tölt be a takarékpénztár a lakosság különböző hiteligényeinek kielégítésében. A takarékbetét-volumen hatalmas fejlődése lehetővé tette a különféle hitelezési lehetőségek bővítését is. így az elmúlt évben az OTP 569 családi ház építéséhez nyújtott kölcsön-segítséget, míg a folyó évre e célra előirányzott keret 25 millió forint. ^ Jelentős az a segítség is, amelyet a takarékpénztár a kötetlen jellegű személyikölcsön-konstrukció keretében nyújtott. Tavaly a megyében «Pista bácsi” hitel-ügyben ad felvilágosítást. lyó évi állományéinelkedés megközelíti a 25 millió forintot! Az együttes állomány ma közel jár a 230 millióhoz! A takarékpénztári apparátus évről évre jelentős eredményeket ér el községeinkben, falvainkban is. Soksok tsz-tag a zárszámadáskor kézhez kapott pénznek jelentős részét takarékbetétbe helyezi. Ez a kampány e napokban van kibontakozóban, röviddel később pedig követi azt a ktsz- és üzemi nyereségrészesedések kifizetési akciója, amelyektől szintén jelentős eredményeket vár a takarékpénztár. •E helyütt szót érdemel az a köcsalenem két és fél ezren vettek igénybe ilyen kölcsön-kiegészítést, mintegy 7 millió forint összegben. Változatlanul élénk érdeklődés kíséri az alig három és fél év óta bevezetett áruvásárlási kölcsönakciót. Ennek keretében 4589 igénylésre mintegy 19 millió forint névértékű hitellevelet szolgáltatott ki megyénkben az OTP televíziók, rádiók, motorkerékpárok, háztartási gépek stb. vásárlására. 1961-ben csupán Békéscsabán 532-en vásároltak ilyen úton televíziót! Az állami tulajdont képező ingatNem unatkozik a totó-lottó leszámoló... lakossága által különféle formában igénybevett kölcsönök élő állaga eléri a 120 millió forintot; Nagy forgalom a szerencsejátékokban A jói ismert és igen népszerű totó- és lottójátékok szelvényeladási forgalma nagyjából az előző évi szinten mozgott. Ez annyit jelent, hogy az eladással foglalkozó apparátus a megyében az elmúlt évben közel tízmillió darab normálszelvényre átszámított játékjegyet adott el. Ez kb. 30 millió forint bruttó bevételnek felel meg, nyeremények címén viszont több mint 10 millió forint került kifizetésre. Érdekes statisztikai számot kapunk, ha az ezer lakosra eső heti átlageladást vizsgáljuk. Eszerint megyénkben minden harmadik ember rendszeresen részt vesz a szerencsejátékokban. Az említett statisztikai vetítő« még érdekesebb, ha azt a takarékpénztár egyéb szolgáltatásaira alkalmazzuk. Eszerint — a totő-lottóügyfeleket és a békelcölcsön-nyeremény-kifdzetéseket figyelmen kívül hagyva — a takarékpénztár megyei apparátusa az elmúlt év folyamán jóval több mint félmillió konkrét esetben állt ügyfelei rendelkezésére, ami statisztikailag annyit jelent, hogy 1961-ben a megye összlakossága önodvári Miklós: — csecsemőtől az aggastyánig — legalább egy-egy alkalommal takarékpénztári szolgáltatást vett igénybe! Természetesen, ha ehhez a totó-lottó-ügyfeleket, a békekölcsön-nyeremeg kel! küzdenie. Az egyéb munkahelyeken is ismert kisebb-nagyobb belső problémák mellett a legnagyobb gondot a hálózatfejlesztés okozza. A feladatok néhány év alatt többszörösükre emelkedtek, aminek szükségszerű következménye. hogy a legtöbb fiókhelyiséget bővíteni, modernizálni kell. Szerencsére az érdekelt helyi szervek segítenek a problémák leküzdésében. Az eddigiek során Gyulán, Orosházán, Sarkadén, Mezőberényben, Gyomán és Szarvason történt meg a fiókhelyiségek bővítése, modernizálása. Mezőhegyesen folyamatban van ez a munka. Sor kerül több más fiók szépítésére, bővítésére is, Füzesgyarmaton pedig új fiók létesítését helyezték kilátásba. Az elkerülhetetlen terjeszkedés megoldása éppen a megyeszékhelyen okozta a legnagyobb problémát. A megyei fiók helyiségei ugyanis — normális munkakörülményeket , és megfelelő ügyfélteret figyelembevéve — kb. 28—32 dolgozó elhelyezésére alkalmasak, ezzel szemben jelenleg csaknem hetvenen dolgoznak zsúfoltságban ezen a kis helyen. A jelek szerint ez az elhelyezkedési probléma — az összes érdekelt szervek teljes egyetértésével találkozva — ez évben szintén megoldást nyer. Mint érdekességet említették meg ...És amit az ügyfelek nem látnak: munkában a gépkönyvelés... mény-kifizetóseket és az élőszavas tájékoztató szolgálatot is hozzászámítjuk, akkor az említett viszonyszámnak többszörösét kapjuk. Problémák, tervek A megnövekedett létszámú megyei takarékpénztári apparátusnak — amint ez az OTP megyei vezetőivel folytatott beszélgetésünk során felvetődött — sok bajjal-gonddal is Megmagyarázzák az állami kisház eladási feltételeit. ■ütaiény is, hogy a Békés megyei ipparátus igen jelentős eredményecet ért el a múlt évben bevezetett jépkocsi-nyeremónybetétek szerzése erén is. A megyében eddig már ;öbb mint 2500-an nyitottak ilyen letétkönyvet, amelyeknek forintálománya megözelíti a 20 milliót. Az jlőző évi két sorsoláson eddig hárnan nyertek személyautót. Néhány év alatt rendkívül népszerűek lettek az üzemek és intéznények „házi” bankjai, a kölcsönös segítő takarékpénztárak. A megye területén működő, több mint 170 KST taglétszáma 16 000 fölé lan-objektumok értékesítése terén ifi számottevőek az eredmények. A: elmúlt évben 447 államosított kisl ház-bérleményt és 445 telket (házhelyet) adtak el a megyében, együttesen 10 millió forintos vételáron A takarékpénztár hitelezési tevékenysége során közvetett úton is segítségére van a lakosságnak: az elmúlt évben is számos kultúrház, törpevízmű és más közhasznú léte sítmény valósult meg községeinkben az OTP által nyújtott kommunális hitelekből. A hitelezési üzletág méreteire jel lemző, hogy ez idő szerint a megye XXXVI, Mintegy másfél órával ezelőtt a fiú asztalánál még három társa is ott ült. Hangosan beszélgettek, Jegyes szavak, beszédfoszlányok — t amikor a zongorista pianoban ját- Iszott — eljutottak hozzá is. Meg- I állapította, hogy az erdőslaki vasagyárban dolgoznak és valami nye_ reségrészesedést kaptak a tervteljesítés után. Ezek is adtak borravalót a pincérnek és azt egészen jól megfigyelte, hogy amikor távoztak, az a fiú, aki ittmaradt, száz forintot kért kölcsön a legfiatalabbtól. Emez vonakodott adni. — A múltkorival is t&rtozol... — Fizetéskor a mostanit is megadom! — Nekem is kell a pénz... —- Tudom, mondom, hogy fizetéskor... Azóta a fiú már az ötödik konyakot öntötte magába. A hatodik féldecit az imént tette eiéie ,'a pincér. Horváth sokáig méregette. Megpróbálta kitalálni, hol dolgozik, vagy hogy dolgozik-e egyáltalán? Valami azt súgta belül, hogy meg kell ismerkednie ezzel a fiúval. Amúgy is furdalta a lelkiismeret, hogy másfél hete tartózkodik már Erdőslakon és még mindig nem jutott közelebb feladata megoldásához. Ez a másfél hét mégis fontos tapasztalatot hozott: a kohászati művekbe nehéz lesz bejutnia. Feltétlenül hasznos tehát, ha megfogadja Rose tanácsát és az ott dolgozók közül szervez be valakit az akcióba. Ilyen gondolatokkal méregette végig az előbb a másik társaságot is, ám azok sokkal józanabbak voltak és becsületesebbeknek látszottak annál, hogy bajba ne sodorják, ha netán felderítené akármelyikőjük előtt is megbízatása titkát. Pedig az a tény. hogy valamennyien a gyárban dolgoznak, már önmagában is izgató volt, és alig tudta megállni, hogy utánuk ne menjen, amikor elhagy, ták a helyiséget. Nézte hát azt, aki ittmaradt: tanulmányozta arca megyei fiók vezetői, hogy a már meglévő feladatok további erőteljes növekedésén túlmenően ez évben sor kerül típustervek szerint készülő családi házak (ún. közművesített sorházak) építésére Gyulán és Békéscsabán, továbbá lakóházszövetkezeti társasházak felépítésére is. Ezek birtokbavétele — előzetes jelentkezés, illetve felosztás és teljes felépítés után — kulcsátadással történik majd. vonásait, mozdulatait. Megpróbált öltözékéről jellemére következtetni, hallgatta, amikor a pincérreü vitatkozott; jól megfigyelte, milyen könnyelmű mozdulattal dob. ta oda a kölcsönkért százast* és milyen nagyképű, hanyag eleganciával hagyta a visszajáró pénzt borravalónak. Mindezeket egybevetve, ösztönösein megérezte, hogy emberére akadt, a véletlen jószerencse sodorta útjába a fiút és egy percig sem késlekedhet, meg kell vele ismerkednie! Felhajtotta a kávét, csak most jött rá, hogy elfelejtett cukrot tenni bele. Odament a fiú asztalához. — Megengedi?... A részeg fiú egy pillanatig csodálkozó arccal meredt rá, ingatta a fejét és az üres székre mutatott. — Ké... kérem! Ha önnek megfelel... — Ö, hogyne — mondta Horváth és helyet foglalt a fiúval szemben —, csak egy percig tartom fel. Véletlenül láttam, amikor itt voltak a barátai. Szeretnék magától tanácsot kérni... Abbahagyta, mert a pincér suhant el hiellettük. — Nem inna még valamit? — kérdezte átmenet nélkül á fiútól. A részeg még mindig bambán nézett rá, erőlködött, hogy le ne csukódjanak álmos szemei: Hor-