Békés Megyei Népújság, 1962. február (17. évfolyam, 26-49. szám)
1962-02-04 / 29. szám
KÖRÖSTÁJ A NÉPÚJSÁG KULTURÁLIS MELLÉKLETE Mindent a mamáért Van arra törvény, van arra paragrafus, hogy mivel tartozunk édesanyánknak, amikor már felnőtt emberek leszünk? Van arra kötelezően előírt jogszabály, hogy mit kell visszaadni a gyermeknek, ha már nem gyerek? Nincs erre törvény, sem paragrafus, sem jogszabály. Csak bennünk, a szívünkben kell élnie a legerősebb törvénynek: a gyermeki szeretetnek, azért a sok-sok áldozatért, álmatlan, gondteli éjszakáért és nappalokért, melyet az Édesanyák adtak nekünk, hogy felcseperedve megállhassuk helyünket az életben. Önként adódik egy újabb kérdés: és ma? Amikor az emberek közösségét, családok közösségét még erősebb szálakkal fűzi egybe egy születő, új morál? Ma erősebb-e ez a belső törvény? A válasz: feltétlenül erősebb és fényesebb, mint bármikor. Ugye, mennyire mindennapi kérdés! És milyen jó, hogy zenés vígjátékaink jó, rossz sorozatában akad egy, Bartoe Ferenc és Baráti Gésa tollából születve, mely ezt a nemesen egyszerű és mégis nagy gondolatot viszi színpadra. Valljuk csak be őszintén: elevenre tapint ez a darab, és ha kacagunk is a jó poéneken, ha vidámkodunk is a kihegyezett helyzetkomikumokon — azért jó tükröt tart elénk a játék, el is gondolkoztál szépszerével és figyelmeztet. Felmegy a függöny, és egy végtelenül egyszerű eszközökkel megírt történet kezdődik el a színpadon. A szereplők mind jó ismerőseink. Olyanok, mint Kövác '6- ni, a negyedik utcaszomszéd, vagy Kiss bácsi, az öreg, nyugdíjas iparos, vagy Kati, a Kovács néni lánya, aki helyeske-csinoska, szépen öltözik, de azért többet is törődhetne az édes mamájával... Vagy mint a Baloghék Jani fia, aki Pesten járt egyetemre, ott maradt mérnöknek, és már egy éve is van annak, hogy hazalátogatott az édesanyjához, aki pedig valamikor, abban a nincstelen, koldus világban de sokat maratta lúggal a kezét, hogy a Jani gyerekből ember legyen... Ilyenek ők, a szereplők, ennyire jó ismerőseink. Ilyen az öreg susztermester, Vukics, ilyen Láng néni, a mama, alti 500 forintos nyugdíjából éldegél, és jól kereső gyermekei sosem kérdik: „Mama, mindene megvan? Nem szeretne valamit? ...” De a mama nem szól, szerény, jószívű, nem követel semmit. Olyan, aki valamikor fc... Csak ment, és teregetett némán ... s a ruhák fényesen, suhogva keringtek, szálltak a magosba ...” És amikor a Láng-gyerekek végre megértik, hogy „milyen óriás ő”, akkor is csak befelé könnyezik kicsit, és örül a gyerekek örömének. Mintha . valami mélyértelmű legenda kelne életre zenés-vidám műfajba átköiive: olyan ez a darab. Ablakot nyit néhány hétköznapi ember házába, kulcsot ad a szívükhöz is, hogy lássa a néző; hát így élünk, ez van, és ha megdöbbensz, mert te is -mulasztottál valamit, szándékát betöltötte. Nem . mindenütt zenés vígjáték, néhol a komédia jegyeit hordozza, néhol a szatíráét. De fontos ez? Korántsem. A cél elérésének, a tartalom kimondásának formai eszközei, és ügyesen, hatásosan ötvöződnek. Ennyi szép és ennyi jó talán sok is egy darab mondanivalójáról, hiszen nem hibátlan a megvalósítás. Az írók kissé túlméretezték időben az expozíciót, bár aztán felgyorsul a tempó, és kár, hogy a legjobb rész — az első felvonás. Ennek fő oka abban rejlik, hogy Vukics bácsi — aki a maga lelki gondja-baja mellett még másokon is kész segíteni — a harmadik felvonásban eléggé háttérbe szorul, ami az első, de még a második felvonásbeli aktív szerepe miatt is szembetűnő. Némelyik figura elnagyolt, ilyenek a Láng-gyerekek közül Lajos és Margit, és Lajos felesége, Erzsi is, hogy csak egyetkettőt említsünk. A rendező, Beleznay István igényes munkáját tükrözi az előadás egysége, hangja és hatása is. „A szereplőktől azt kértem — nyilatkozta három nappal ezelőtt —, hogy egyszerű eszközökkel játsszanak.” Jól tette, hogy elgondolásainak ez volt a kiindúlópontja. Kár, hogy mégis akadtak, akik néha elfelejtették a rendező kérését. Körösztös István mélyen emberi Vukics-fcácsija élmény és példa is arra, hogy a helyes értelmezés és a tehetség, színészi tapasztalat mint formál igazi emberi jellemet a színpadon. Körösztös minden olcsó megoldástól irtózó művész-egyénisége a számára valóban szokatlan zenés műfajban megteremtette egy olyan kisember sallangmentes, tiszta alakját, amilyen nem sok élt még ennek a színháznak a színpadán. Vukicsné Almási Gizi volt. Igyekezett, de az egyszerű cipész-feleséget találóan megeleveníteni — sajnos — nem tudta. Kevés szál fűzte férjéhez — bár ezt a hibát a darab íróinak is fel kell rónunk. Láng néni nem is olyan bonyolult, de mégis nagyon fontos alakját Padár Teréz formálta meg, és valóban olyan anya volt, „aki rajong a gyermekeiért, és még azt sem bánja, ha azok bizony sokszor megfeledkeznek róla” — mondotta az egyik főpróba előtt/ és ahogyan megálmodta ezt a drága, kedves, szerény-szavú édesanyát, úgy is keltette életre. Talán a finomabb „szívhangokkal'’ maradt egy kissé adós, ezt azonban inkább elnézzük, mint azt, ha történetesen valamiféle szentimentális sziruppal leöntött mama pipiskédéit volna a díszletek között. Munkás-édesanya volt — olyan, mint a Kovácsnék, Szabónék, Kollámék, és a többi százezrek, milliók — és Padur Teréz nem volt „különb” náluk. Ezért volt jó, és nemesen szép az alakítása. Cserényi Béla Láng Lajos gyengén megírt szerepét egyéniségéhez formálva hitelesítette, a két Lánglányt — Margitot Mátyás Jolán, Editet Bállá Olga állitotta elénk. Mátyás Jolán a felfelé kapaszkodó asszony mulatságos karikatúráját rajzolja (néhol kicsit túlzottan is), Ballá Olga szintén megtette, amit a feladat megkívánt: mai lány volt, józan eszű, de szeretni is vágyó kislány' áld nagyon igaz pillanatokban döbben rá arra, hogy a mamát, az édes, drága mamát segíteni kell, és sokkal jobban szeretni. Erzsi, Lajos feleségének szerepét Déry Mária kapta. Könnyedén, sok színű, eleven humorral temperamentumos, találó alakot formált. A bemutató egyik legsikeresebb színészi munkája, pedig Erzsi jóformán csak „felvillan” néha a darabban. Beck György remekül kidolgozott Kardos állatorvosa nem véletlenül tetszett a közönségnek, jelleme egy a sok közül, akikkel mindennap találkozunk: ő a kocsira - gyűjtő típus-, á szőrös szívű egoista, aki csak akkor ijed meg, ha — mondjuk — megtud róla valami nem éppen szép dolgot a járási tanácselnök. Tetszett! Bojtor Gábor riporter a darab legmozgékonyabb, legéi'dekesebb figurája. Elég jól meg is írt szerep, mégis sok egyéniséget adhat hozzá a színész. Győry Emil játszotta — két eléggé hasonlatos figura után — érdekesen, hangulatosan. A baj az, hogy tulajdonképpen ő lenne a történet fő mozgatója és a színpadon ez nem mindig van így: néha ezt a „terhet” szívesen átadja Vukicsnak és másoknak is. „Mindig nyüzsögni, bele a dolgok közepébe!” — ilyen egy fiatal riporter, és Bojtor sem más. Angyalian pergőnyélvű, és roppant találó volt Jánpborné, az „Élőújság” szerepében Dénes Piroska. Mértéktartóan közvetlen Kiss Tibor, mint Dobos miniszterhelyettes. Müller lakatost Székely Tamás a tőle megszokott bő humorral és találó karikírozó képességgel játszotta. Demény Gyula kis szerepében is figurát teremtett, ez mondható el Üjhelyi László lakóbizóttsági elnökéről is. A többiek: Várnagy Katalin, Tímár Péter és Borhy Gergely segítették az előadást. A kis zenekar dr. Gippert Lászlómé vezetésével hangulatosan, szépen játszotta a fülbemászó, jó kis muzsikát. Kár, hogy ezúttal Göth Sándor a tőle korántsem megszokott színvonalú tánckoreográfiákat készített, a fiatalok második felvonásbeli tangója sikerült legkevésbé. (£z Érdekházasság ragyogó táncaira gondolva mindezt meg kellett jegyeznünk.) A díszlettervező, Suki Antal ezúttal az évad legjobb díszlettervét készítette el. Kitűnő! Mindhárom! díszlet megérdemli a legteljesebb elismerést. A miniszterhelyettes dolgozószobájának megoldása egyenesen nagyvonalú, és a leghatásosabb, ugyanakkor mindhárom díszlet egyszerűségben is jól igazodik az előadás stílusához. Sass Ervin Polner Zoltán: DAL Immár a gyöngyszínű fák csapkodó kénsárga szárnya sodorja tőlem lépteidet messze idegen, más határba. Szemedre emlékszem most S hűségedre amint elhagy s lehet, hogy egyszer elfelejtlek, de ma még felejthetetlen vagy; ■iiiifiimiiiiBtiiimiiiimiKiiiimiimiiiiiiciiiiiviiiiiiMiiiiiiiiiHiKHMiiiinmt : s HAJDIK ANTAL: LEÁNYPORTRÉ ............................................••■••••••»••■••■•»>•••••••••••••>•••!> Vajnai László: Népek istene Béke! Érted ragyognak az ég csillagmilliárdjai. A rőt-lángú vágyak, Észak, Dél, Kelet és Nyugat ultramarin seregei s a zengő jéghegyek hozzád sietnek. Felfedik titkaikat a bolygórendszerek. Megcsendesülnek az óceánok, és a fűkunyhók és a felhőkarcolók meghajolnak előtted, , És a földek leborulnak előtted és kérnek: És a népek felmagasodnak hozzád és kérnek: Söpörd le a Halál ágyúit az Élet lagúnáiból, 1 hogy mindenki szabadságára ébredhessen az ember-mosolyú Nyár! Mucsi József: Fenyőfát ültettem Tavaly télen rövid, vékony gyökérrel Egy ifjú fenyőt ültettem el, Hogy díszítse zöldje házunk elejét. Sokan kérdezték, mit akarok vele, Hol leszek én, mikor a feje E jócskának a magas kéményig ér. Tudom, a fenyőfa nem gyors-növésű, (Alig kell már hajamnak fésű) Gyönyörködöm benne, míg látja szemem. Higgyetek nekem, hiszek a jövőben! Fát az ültet az én időmben, Aki másnak is mindig csak jót akar.
