Békés Megyei Népújság, 1962. január (17. évfolyam, 1-25. szám)
1962-01-14 / 11. szám
2 KÉPÚJSÁG 1962. január 14., vasárnap SZAVAK ÉS TETTEK „Minden szónál többet ér a tett” — így hangzik a jó öreg közmondás. Ez a szólásmondás bizonyára onnan ered, hogy az emberek sohasem szerették, ha valaki sokat beszélt, de annál kevesebbet tett azért, amire éppen biztatta embertársait. ^ Manapság a feesegők iránti ellenszenv talán még erősebben él, mint bármikor. Ugyanis azelőtt az úri, uralkodó osztály képviselőinek és talpnyalóiknak fecsegéseit, ha gyűlölettel fogadták is a munkások, mégis természetesnek vették. „Az urak hazudnak!” — így vélekedett a nép. Előbb ki-ki a maga módján kereste, hogyan fogjon ki az urakon.-Később együttes erővel indultak ledönteni a hazugságvárakat. Most, miután az úri hazugságoktól megszabadultunk, nemegyszer találkozunk szembe saját énünk fogyatékosságaival. Sajnos a kapitalizmusból a kommunizmusba való átmenet időszakában élő társadalomnak is van még fecsegő je. Nem ritka az olyan ember, aki vizet prédikál, miközben bort iszik. Azonban manapság az ilyen fecsegés rosszabbul esik, jobban fáj, mint régen, mert mégis más ez, mint amikor a legádázabb ellenség csúfolja az igazságot. Akadnak, akik nem értik, ma miért szisszen fél az ember a legkisebb igazságtalanságra is, olyanra is, amit talán a felszabadulás előtt fel sem vett volna. A dolog nyitja abban van, hogy most mindenki magáénak érzi a községet, a várost és az egész határt, mindent, ami ebben a hazában van és ami itt történik. Ezért van az is, hogy sehol sem viselik el jó szívvel az olyanokat, akik szószaporítással „boldogítják” a közösséget, ahelyett, hogy igazi alkotó tevékenységre fordítanák erejüket A feesegők sok esetben észre sem veszik, hogy fecsegnek. Azt hiszik — amikor általános igazságokat ismételgetnek —, hogy olyan bűvös szavakat sikerült mondaniok, melyek említésére megmozdul minden, télen is kivirágzanak a fák. Az említett típusú emberek minden jó szándékuk mellett sem tesznek egyebet, mint beállított imamalom módjára változatlanul ismételgetnek bizonyos elméleti és ideológiai tételeket és e tételek jelentőségéről beszélnek órák hosszáig, de eszükbe sem jut, hogy e tételek lényegét elsajátítsák, ne a betűkön rágódjanak. Vagyis koptatják a marxizmus-leninizmus tételeit, a kommunizmus ideológiáját, ahelyett, hogy a gyakorlati életet és jómagukat gazdagítanák vele. Egész magatartásukkal és munkastílusukkal letérnék az egyenes útról. Amíg például a többség párttaggyűléseken, értekezleteken, a pártoktatásban úgy tanulmányozza a XXII. pártkongresszus anyagát, hogy azt nézik, mit és hogyan .lehet hasznosítani az adott területen, addig a fecsegő egyszerűen csak ismétli a kongresszusi szavakat és nem töpreng különösebben azon, hogy mit és hogyan változtasson önmagában és környezetén. Amíg az emberek nagyobb része meggyőződött arról, hogy a kongresszus realitásra, igazságszeretetre és teljes nyíltságra nevel, olyan őszinteségre, melyet Lenin óta nemigen tapasztalhattunk a munkásmozgalomban, addig a fecsegő nem győződik meg semmiről. Csak fújja a magáét, s nem veszi észre, hogy a fától nem látja az erdőt, a‘betűkből nem látja a lényeget. Amíg a munkások a kongresszust figyelemmel kísérve megérezték, hogy ennek a tanácskozásnak légköréből tisztaság áramlik, hogy a kongresszuson átizzik a mély marxista humánizmus, az igazi emberszeretet, addig a fecsegő nem érzett meg semmit, azt sem látja, hogy a kongresszuson elhangzott mondat „Mindent az emberért, az ember javára” olyan jelszó lett,"melyből az a hitvallás tükröződik, hogy a szocializmus az emberért épül, a kommunizmus az emberért valósul meg. Pedig máris előttünk áll a kommunizmus programja. Látjuk korunk legfejlettebb társadalmának arculatát. De mit tud arról a fecsegő, hogy most, amikor a ködös távolból tisztuló valóságként elénk lépett a jövő, ez sok feladatot jelent. Minderről nem sokat tud, mert még ma is azt kérdi méltatlankodva: hát nem elég az, ahogyan eddig dolgoztam? Nem! Nem elég. De különösen a fecsegőknél nem elég az, ahogyan eddig tevékenykedtek. Most, amikor a Szovjetunióval az élen olyan társadalom küszöbére lépett a világ, amelyben legelemibb erkölcsi norma az, hogy minden ember ott szorgoskodjék,, ahol a bőség kosarát fonják, most, amikor mindenki, aki élni akar, részt kér abból a munkából, melynek gyümölcsét az egész társadalom fejlődésén keresztül élvezheti, már nem lehet elég a régi mérték. Új mértékekre van szükség. A célok nagyszerűek, terveink reálisak, megvalósíthatók, ha az ember gondolkodik, töpreng, dolgozik, alkot, megismeri a munka gyönyörét. Ebben a légkörben a fecsegő egyenesen istencsapásként hat. Az ilyen ember csak beszél, beszél, lélek nélkül ismételget, inkább elvesz belőle, mint hozzátesz... Legtöbbször ugyanazt mondja, amit az „egészségesek”, de nem úgy és nem akkor és nem ott mondja el, amikor kell, s ami a legnagyobb baj, nem is csinálja, sőt meg sem kísérli azt csinálni, amit hirdet. Hangja van, talán harsog is, de szavának nincs ereje, annyi az, mint a langyos nyári szellő libbenése, mely nem mozgat meg semmit. Látszólag az egész világegyetemben nem lehet nála harcosabb, de tettekben, gondolkodásban és logikában, önuralomban és akaratban, az emberek megértésében gyenge. Vannak ilyen emberek. Jól ismerik őket a környezetükben. Elmondok én is egy esetet. Nem akarom megnevezni, hol történt, mert esetleg másutt sértődnek meg, hogy az ő fecsegőikről miért nem írtunk. Ezért elég annyi, hogy az egyik járási szintű tanácskozáson (ahol a XXII. pártkongresszusról volt szó) hangzott el a következő: — ... Majdnem mindenki elmondta, hogy tanulni kell és mégis vannak itt olyanok, ezen az értekezleten, elsősorban gazdasági vezetők, de más funkcióban levők is, akik nem járatnak és nem olvasnak folyóiratot. De nem olvasnak rendszeresen más irodalmat sem, nem képezik magukat lelkiismeretesen. Ma már kevés azt hangoztatni, hogy marxizmusleninizmus, párt stb. Az olyan harcossággal, melyből hiányzik a tudás és a céltudatos erő, ma már nem juthatunk messzire — hangsúlyozta az elvtárs, majd még hozzátette: Túlságosan nagy a türelmünk azok iránt, akik úgy bírják a bírálatot, mint bivaly az ostorcsapást.., így és ekképpen vélekedett a felszólaló és elmondott néhány esetet, amikor a „harcos” funkcionárius a legegyszerűbb kérdést sem tudta megoldani önállóan a járási szervek segítsége nélkül. Miért van ez így néhány embernél? — kérdezhetik többen. Válaszul elmondhatom, hogy nemegyszer azért alakul ki ilyen helyzet, mert néhányan azok közül, akiWR érdemeik vagy „szónoki képességük” miatt „kiemeltünk”, ma már nem képesek tovább tanulni vagy — és ez a gyakoribb — meg vannak most már elégedve és másokkal nem törődnek. Ellustultak néhányan, úgy gondolják telik az idő, majd csak lesz valahogy. Gondoljuk él, másoknak tartogatni a marxizmust-leninizmust és önmagunknak az opportunizmust, a megalkuvást. Fecsegni a levegőbe, a gyakorlatban tétlenkedni. Alkotó lendületre szólítani fel másokat, miközben magunk semmit sem alkotunk. Csak szavalni, ismételgetni gépiesen bizonyos tételeket, az ilyen munkastílus mindent tükrözne, csak éppen a XXII. pártkongresszus szellemét nem. Azok, akik erről megfeledkeznek és hajlamosak fecsegésbe fullasztani erejüket, gondoljanak arra, hogy ezzel megsértik az emberek igazságérzetét, s ha van még erejük, gyorsan forduljanak vissza arról az útról, mely zsákutcába vezet. Boda Zoltán 1962-ben Békés megye minden községébe eljut a villanyfény A Délmagyarországi Áramszolgáltató Vállalat békéscsabai üzletigazgatóságánál már régebben elkészült az 1962-es év terve. Erről Csuba Károly igazgatóval beszélgettünk. — Hány községet villamosítanak ebben az évben? — Békés megyében három község van, ahol nincs megoldva a világítás. A tervünk szerint Nagykopáncs, Újszalonta és Csárdaszállás villamosítását ebben az évben megoldjuk. Ezzel minden községben íélretehetik a petróleumlámpát, mert eljut a fény hozzájuk. — És hány termelőszövetkezet kap villanyvilágítást ebben az évben? — A tervünk szerint 1962-ben 22 termelőszövetkezetet villamosítunk, körülbelül ötmillió forintos beruházással. Ezenkívül tovább fejlesztjük a villamosítást a békéscsabai Május 1 Termelőszövetkezetben is. Ezenkívül bevezetjük a villanyt a csorvási Vörös Október Termelőszövetkezetbe, ahol hat kilométer hosszú vezetéket építünk. Bevezetjük a villanyt még a nagybánhegyesi Zalka Máté és a gyulai Aranykalász Termelőszövetkezetbe is. A két tsz-ben összesen hét kilométer hosszú, 20 kwos primer-vezetéket építünk. — A pártélet hírei Az új oktatási évben csaknem megkétszereződött Kondoroson a pártoktatásban részt vevők száma. Az időszerű kérdések tanfolyamán 137-en, a gazdaságpolitikai szemináriumon 65-en vesznek részt párttagok és pártonkívüliek. Csak a Dolgozók Termelőszövetkezetben 78 az Időszerű kérdések tanfolyamán részt vevők száma. Tavaly 35-en jártak erre a szemináriumra. A községi oktatási bizottság, valamint a pártvezetőségek rendszeresen foglalkoznak az oktatással. Havonként napirendi pontra tűzik ezt a kérdést. Jellemző, hogy az utóbbi két hétben 20 elvtárssal beszélgettek, akik különböző okok miatt kimaradtak egyegy foglalkozásról. Ennek az eredménye, hogy az oktatási év Pártházai avattak Bucsán Szombaton este Bucsán. ünnepélyes keretek között avatták fel a nemrég elkészült pártszékházat. Az épületet — melyben helyet kapnak az MSZMP és a KISZ helyi szervezetei — 800 eier forint beruházással építették és rendezték be. A község-Ónodvári Miklós: beliek földkitermeléssel, szállításokkal és parkírozással, több ezer forint értékű társadalmi munkával járultak hozzá a székház építéséhez. A pártházat a megyei pártbizottság nevében Lipták Mihály elv társ, a gazdasági osztály vezetője adta át a bucsaiaknak. Az Országos Béhetonács üdvözíti távirata dr. Martin Niemöüornek 70. születésnapja alkalmából Az Országos Béketanács táviratot küldött dr. Martin Niemöllernek, a Hessen Nassau-i evangélikus egyház elnökének, az Egyházak Világtanácsának elnökségének tagja, a megbecsült német békeharcosnak, 70. születésnapja alkalmából. (MTI) XII. ]Vfr. Rogger elmosolyodott. — Ez is... az is... Alaposan ki kell próbálni. Minden oldaláról. ♦ De ettől függetlannül semmi nem 4 ment bennünket annak állandó ^szemmel tartásától, hogy ígéreteinkben csak lassan haladjunk előre. Ezredes, maga rögtön egy svájci klinikát ígért. Toronyórát lánccal. Ez nem volt helyes. Túlzásba viszi bőkezűségét. Ha így halad, saétosztogatja az Egyesült Államokat. Gondoljon arra, hogy mi marad nekünk? Nem igaz, ezredes? A bárszekrényhez lépett, töltött ♦ magának és felhajtotta az italt. — Velem viszont szűkmarkú. Mondja, miért nem tart jobb italt? Elhúzta a bordó függönyt a fal előtt. Térkép vált láthatóvá. Töprengve szemlélte. — A patkány-akció befejezése égetően sürget. Engem állandóan eredményért gyötörnek, de ezen a ponton képtelenek vagyunk előbbre jutni. Nyár óta három emberünk bukott le. A magyar elhárítás ördögien dolgozik. Ezt én mondom magának, ezredes. Nem muszáj másnak elmondani. Tudja, mi történt a 127-essei? — Lebukott? — Le bizony. Pedig a legerősebb emberünk volt. Ügy bíztam benne, mintha a saját fiam lett volna. S mégis: ez az ökör felmászik egy reformátous templom tornyába. A harangozóval poktált össze, de az első adását bemérték. Úgy szedték le, mint a fiatal galambot a fészekből. Nos, mikorra várható az orvos munkába állítása? — Ez egy kicsit öntől is függ. — Hogyan értsem? — Pénzre van szükség. — Rendben van. Egyelőre kétezret utalok. Ezt előlegbe. A lány mennyit kap? Kömer gúnyosan elvigyorodott. — A felét annak, amit ígértünk... elkezdése óta a különböző tanfolyamokra önként jelentkezők részvételi aránya több mint 90 százalékos. Szerte a megyében szabad pártnapokon ismertetik a XXII. kongresszus anyagát és a nemzetközi kérdéseket.. Szarvason csütörtökön este, az MSZMP Központi Bizottsága Ágit. Prop. osztályának munkatársa, Kornidensz Mihály elvtárs tartott előadást erről. A járási tanács nagytermében több száz hallgató gyülekezett ez alkalommal. Köztük szép számmal voltak pártonkívüliek is. Békéscsabán a vasutas dolgozók előtt Maczkó elvtárs, a Központi Bizottság megyei instruktora tartott előadást, amelyen ötszázan vettek részt. Egy elvtárs a pártnap után azt mondta: Tizenkét év óta nem emlékszik pártnapra, amely iránt ilyen nagyfokú érdeklődés volt. A Békéscsabai Kötöttárugyárban Vrbovszki György, a városi pártbizottság ágit. prop. titkára beszélt a XXII. kongresszus tanulságairól. A pártnapon részt vett a gyár egész délelőtti műszakja, s az előadást hangszórók közvetítették a termelő üzemrészekbe. — Xes. Maga tudja, csak aztán ki ne szaladjon a kezünkből. — Azt hiszem, éppen ezzel tartjuk fogva... ' . Mind a ketten nevettek. Rogger közben visszarántotta a térkép elé a bordó függönyt és leült szemben az ezredessel. — Képezzék ki ezt az embert minél hamarabb, minél gyorsabban. Minden erőt a patkány-akció lebonyolítására kell összpontosítani. Mit gondol, használható lesz az orvos? ;— Azt hiszem, igen. — Süsse meg! — gurult méregbe a főnök. — Igien vagy nem? — Ezredes úr... az utóbbi időben néhány használható’ embert nk vált használhatatlanná, ön is erről beszélt az imént. — Márpedig — Mr. Rogger türelmetlenül csapott az asztalra — a patkány-akciót mindenáron végre kell hajtani, ötvenezret kapunk érte. Érti, Kömer: ötvenezret, s nekünk nem kell felmászni a toronyba, ahonnan könnyen leszédülhet az ember, hehehe ... Alig egy árnyalatra Körner is elmosolyodott. Mr. Rogger mélyet szippantott szivarjából. Ismét a bárszekrényhez lépett, töltött magának és ivott. Ujjával idegesen dobolt az üres pohár szélén.
