Békés Megyei Népújság, 1962. január (17. évfolyam, 1-25. szám)
1962-01-13 / 10. szám
2 Mép újsAa 1962. január 13., szombat fl „londoni eminens Bonnban vizsgása Adenauer kancellár 86. születésnapján igazán nagyon boldog lehetett: egészsége töretlen. Miniszterei, munkatársai, barátai és ismerősei elhalmozták kedvességekkel. A külföldi üdvözletek közül a legjobban annak örült, ami Angliából érkezett. Macmillan miniszterelnök személyesen hozta el és rakta az öregúr lábai elé a büszke szigetország kormányának legmélyebb alázatát. Macmillan és Adenauer kormányfői minőségükben immár kilencedszer találkoznak egymással, ezúttal a nyugatnémet fővárosban. S az egynapos együttlét, amelynek folyamán beszélgettek édes kettesben, s tárgyaltak külügyminisztereik és más szakértők bevonásával is, az első értesülésekből ítélve nem törte meg az utóbbi hónapokra jellemző szívélyes nyugatnémet—angol viszonyt. Mint a londoni Times megjegyezte, egy idő óta Angliára mint a Nyugat „eminens diákjára” tekintenek a Szövetségi Köztársaság hivatalos személyiségei, mert hosszú hónapok óta kínos igyekezettel kerül minden olyan lépést Németországgal összefüggésben, amely csipetnyit is sértené Bonn nagyfokú érzékenységét. Így aztán még a „legnemzetibb” lapok sem hittek abban, hogy Macmillan bonni látogatása alkalmával jobb belátásra téríti majd a kancellárt, vagy hogy — horribile dictu — az asztalra csapjon, ha a vendéglátó a kelet—nyugati tárgyalások kérdésében „makacskodnék”. Erre annál is kisebb volt a valószínűség, mert minden vonatkozásban a londoni vendég volt a kérelmező. Macmillannek elsősorban pénzügyigazdasági természetű kérései voltak. A Nyugat-Németországban állomásozó csapatok évente 110 millió fontsterlingjébe kerülnek Angliának. A fizetési mérleg krónikus deficitjére való hivatkozással London azt kívánja, hogy az említett költségek minél nagyobb hányadát Bonn vállalja magára. Ezenkívül számít a Szövetségi Köztársaság jóindulatára atekintetben is, hogy a szigetország számára váljék könynyebbé a csatlakozás az Európai Közös Piachoz. Nos, ami Adenauert illeti, a keddi megbeszélések során valami túlságosan adakozó kedvében aligha lehetett. Pénzügyi segítséget nem ígért, csupán abba egyezett bele, hogy a rajnai angol csapatok eltartásának problémáját szakértői bizottság elé utalják. E döntés kapcsán az első kommentárokból az is kiderül, hogy Londonnak semmi reménye sem lehet effektiv pénzügyi segítségre. Legjobb esetben néhány százalékkal emelkedni fognak Bonn angliai fegyvervásárlásai í — ámbár még mindig messze elma-1 radnak az amerikai megrendeléseké mögött —, s ilyen közvetett módon j tehermentesítsék a fontot. Arról nem j szólnak a jelentések, hogy a Kö- j zös Piac dolgában történt-e előre- é haladás. De teljességgel valószínűt-1 len, hogy Adenauer akár a legese-« kélyebb könnyítést is kilátásba he-1 lyezte volna, hiszen a Közös Piac j egyebek között éppen arra jó al nyugatnémet nagytőkének, hogy an- j goi vetélytársai fölé kerekedjék, I másrészt arra, hogy Angliát a szov-í jetellenes front első vonalába túsz-7 kolja, és megismételtesse vele aí Chamberlain-i katasztrófát. Vagy ; ahogy Taylor professzor, az oxfor-* di egyetem történésztanára írta a] Sunday Times-ban: a közös piachoz J való kényszerű csatlakozás révén „visszakerülünk oda, ahonnét évszázadokkal ezelőtt elindultunk, azaz a római birodalom tartományának szégyenteljes helyzetébe. A különbség csak annyi, hogy a birodalom központja most Nyugat-Né metország. Adenauer egyetlen jottányit sem engedett. Mert hogy a tárgyalásokról kiadott közös közleményben szerepel egy kitétel, mely szerint egyik félnek sincs kifogása Thompson amerikai nagykövet moszkvai „tapogatózó” megbeszélései ellen, semmiképpen sem azt jelenti, hogy Adenauer álláspontja „rugalmasabbá” vált volna. Márcsak azért sem, mert a szóvivők tájékoztatója szerint a kancellár újra nyomatékosan figyelmeztette vendégét és általa a Nyugatot a „moszkvai szirénhangok” és az „engedékenység” veszedelmeire. De hogy Macmillannek se kelljen reményeinek hajótörését bevallania, hivatalosan elterjesztették azt a verziót, hogy a két kormányfő találkozásának a vélemények kicserélése, nem pedig konkrét döntések hozatala volt a célja. Erre az óvatosságra egyébként szükség is volt. A kedd esti sajtóértekezleten a tudósítók mindenekelőtt afelől tudakozódtak, hogy szóba került-e a „NATO atom-ütőerő” problémája. Kíváncsiságuk arra irányult, hogy megtudják, vajon Adenauer el tudja-e oszlatni Macmillan aggályait a Bundeswehr atomfelfegyverzését illetően. Eckard sajtófőnök nagyon diplomatikusan azt felelte, hogy a széleskörű megbeszélésen ez nem került szóba, s hogy négyszemközt mi hangzott el, arról nem tud. A Schaumburg-palotából egyelőre nem sok szivárgott ki. Viszont Macmillan vizsgájának volt egy .nyilvános része” is. Az Adenauerrel való találkozás napján kellett elhagynia Londont dr. Krah-nak, a Neues Deutschland tudósítójának, aki annak idején a hitlerizmus elől emigrált Angliába és több mint két évtizede élt ott. Arról nem szó! a fáma, hogy az angol miniszterelnök a kiutasítás hírével is megörvendeztette-e vendéglátóját. De hogy a Bundeswehr katonáit és náci tisztjeit ezután ne engednék be a szigetország területére, azt tudomásom szerint Macmillan nem közölte Adenauerrel. A londoni „eminens” e tekintetben megint „kitűnőre” vizsgázott, persze a bonni értékrend szerint. Zala Tamás NEKED IS SZOL... Vannak eseteik, amikor nevén nevezik azokat akik felelősek egy-egy mulasztásért. De vannak olyan esetek is — és ez az általános még manapság —, amikor nem említik azoknak a nevét, akik miatt az adott területen beszélni kell a hibákról. Ez nem mindig baj, hiszen nehéz is lenne egy több ezer holdas termelőszövetkezetben vagy akár egy nagyüzemben felolvasni a mulasztásokat elkövetők névsorát. A lényeg az, hogy ha általánosságban is hangzik el a bírálat, megértsek azok, akikre vonatkozik. Ezekről a dolgokról beszélgettünk a kondorosi Dolgozók Termelőszövetkezet pártirodájában Jemei Sándor párttitkárral. A szövetkezet a múlt esztendőben igen megerősödött. Hatezer holdon 1300 gazda szorgalma érlelte a zárszámadás eredményeit. A „hirtelen” növekedés ellenére is már az első évben jó kollektíva alakult ki a szövetkezetben, olyan gárda, amelyik jóval határidő előtt elvégezte a soron levő munkákat és még arra is futotta erejéből, hogy más községek — például Békésszentandrás, Nagykopáncs — termelőszövetkezeteinek segítsen. Mindez azonban nem azt jelenti, hogy a Dolgozók Tsz-ben nincsenek már hibák. Akadnak még a viszonylag erős pártszervezeten belül is, amelynek tagjai közül az idén 78-an vesznek részt pártoktatásban. — Az oktatás szépen beindult — mondja Jernei elvtárs. — A mi szövetkezetünkből kétszer annyian, mint tavaly, önként jelentkeztek az Időszerű kérdések tanfolyamára. Mégis azt tapasztaltuk, hogy akadnak egyesek, akik az önként vállalt kötelezettségeket nem tartják be, nem vesznek részt a foglalkozásokon. Itt személyre szóló bírálatra volt szükség El is beszélgettünk Uhljár Györgyné, valamint Mihalecz Mihály elvtársakkal, hogy nem helyes a magatartásuk. Ha valaki beteg, disznót vág, vagy éppen akkor lakodalomba megy és emiatt nem tud részt venni a szemináriumon, ezt megértjük, ha előre bejelenti. De aki minden megokolás nélkül egymás után kétszer is távolmarad — ez semmiképpen nem helyes... Amikor nem személyre szóló a bírálat és mégis megértik azok, akikről szó van, ez a jó politikai munka eredményességét mutatja az illető szövetkezetben, így például a Dolgozók Tsz-ben is. A répaszállításnál, néhány héttel ezelőtt, sok hiányosság merült fel a gépjárművéül: gondozásával, a közlekedésrendészeti előírások betartásával kapcsolatban. Sok volt a meghibásodott vontató és a pártszervezet a vomtatósok előtt bírálóan szóvá is tette ezt. Nem azt mondták Jemei elvtársék, hogy „Nagy Károly ezt és ezt a hibát követte el.” Hanem azt, hogy ne a mindenáron való nagyobb kereset elérése vezesse a vontatósokat, mert ebből ugyan nekik hasznuk van, de ennél sokkal nagyobb kára származik a termelőszövetkezetnek. A vontatósok megértették a bírálatot. S nem maradt eredménytelen a bírálat — egyik részről sem —•, amikor Ladnyik Mihály elnök és Jemei Sándor elvtársék utánanéztek, hogy miért van annyi elhullás a süldőknél. Ott helyben Petrovszki Pál, Gyebnár János, Hor-Befejeződött Orosházán az országos kulturális tapasztalatcsere-értekezlet Mint arról lapunkban már két ízben beszámoltunk, országos kulturális tapasztalatcsere-értekezlet zajlott le Orosházán. Az értekezlet résztvevői szerdán négy községet látogattak meg az orosházi járásban; megismerkedtek e községeit kulturális életével. A tapasztalatokat másnap, csütörtökön vitatták meg, majd délután Varga Edit, a Művelődésügyi Minisztérium főosztályvezető-helyettese és Kiss Ónod vári Miklós: mm Felépült a battonyai sütőüzem szolgálati lakása, kenyérüzlete A battonyai sütőüzemnél a Békés megyei Tatarozó és Építő Vál_ lalat munkásai tavaly szeptember 25-én kezdték el egy épület építését. A szolgálati lakásból, kenyérüzletből, raktárból és ebédlőből álló épületet befejezték s átadtak rendeltetésének. XI. jjMza már régen csömört ka' pott ettől az aljas munkától. Cseppet sem boldogította < pénz, amelyet a beszervezett ügy. nöíkökért kapott. Szeretetre, otthonra vágyott, ahol nem kell rettegnie, s nincs kiszolgáltatva Mr. Roggernak. Szerette — bár magának sem merte bevallani — érez- Jte, hogy szereti az orvost Pedig viszonyuk elég felületes volt, hiszen láthatatlanul is állandóan közéjük tolakodott Mr. Rogger és Kömer ezredes. Minduntalan választania kellett egyéni érzelmei és a ráerőszakolt kötelességteljesítés között. Félelemérzete az utóbbit erősítette benne. így felületes viszonyuknak sok furcsa részlete támadt: az orvos sohasem tudta meg, hogy mit olvasson ki a szeméből. Egyikükben sem volt | annyi erő, hogy kitárják egymás előtt szívüket, pedig mindketten érezték, hogy titkos vágy lángol bennük a másikért. Hányszor gon_ dolta Horváth doktor is, amikor rövid találkáik után elváltak, hogy utánaszalad, visszahozza, ha kell, a világ végéről is. Hányszor érezte Elza, hogy a száján a mondat és figyelmezteti: „Szökjön, meneküljön, vagy meneküljünk együtt, mit bánom én, aikárhová, csak el, el, minél messzebb innen!” Már-már kimondta, de ilyenkor lehunyta a szemét, megjelent előtte Mr. Rogger fenyegető alakja. Oh, hányszor akarta valami halvány, alig tudatos reménykedéssel, hogy az orvos ezt felismerje benne, s azt mondja: — Jöjjön, Elza, bújjunk el! De nem mondta, ö pedig Mr. Roggert látta állandóan maga előtt, amint gépiesem, rekedten hajtogatja: Imire, a Népművelési Intézet igazgatója értékelte az országos értekezlet munkáját, megállapítva, hogy azon a résztvevők sok hasznos tapasztalatot szereztek. A vendégek délután még meglátogatták az orosházi járási könyvtárat, majd az Alföld-szállóban rendezett vacsora után újból a Petőfi művelődési házben gyűltek össze és vidám Klubesten búcsúztak el egymástóL — Adatokat, adatokat! Minden apró mozzanatot megfigyelni. Mindenre szükségünk van. Az apja magyar volt. Az anyja német. Tizennégy éves volt, amikor apját megette a tüdőrák. A jó. nevű ügyvéd akkorra már tekintélyes vagyonnal rendelkezett, s az agyondédelgetett egyszem lány apja halála után sem szenvedett hiányt semmiben. Életének szomorú korszaka akkor kezdődött, amikor váratlanul anyja is meghalt. Hirtelen gyámolító és támasz nélkül maradt. Férfiak környékezték meg, odaadta magát az elsőnek, de a szerelmet a tizedik sem ébresztette fél benne. Rokonokra, barátokra aligha számíthatott, mindenkit tönkretett a háború. S Elza hamarosan az éjszakai mulatók törzsvendége lett. Gyermekkorától hozzászokott, hogy pénz nélkül nem lehet élni. Ekkor már sokféle méreg pusztított benne: alkohol, nikotin, ópium, morfium. Ezek között is legjobban a morfium, amely nélkül élni sem tudott. Minden pénzét elvitte. Mr. Rogger egy hamburgi lokálban akadt rá, részeg matrózok között. Az önmagával meghasonlott leányt nem volt nehéz beszerveznie, s Mr. Rogger nem is csak András és Glózik János gon« dozók előtt szóvá tették észrevételeiket, hogy tisztábban kell tartani a helyet, ahol a süldők esznek, mert ha a vályúból kicsordult takarmány összekeveredik a piszokkal, trágyalével, s ezt felhabzsolják a süldők, akkor nem csoda, hogy bélfertőzést kapnak és sok az elhullás. Ugyanakkor a gondozók is megbírálták a vezetőséget Elsősorban azért, mert mindöszsze csak 10—10 centiméter magas oldalú vályúk állnak rendelkezés, re, melyekben nem fér el egy 14 literes takarmánytartály tartalma, ami egy-egy vályúra ki van szabva. És azokkal a rossz seprűkkel nem is lehet tisztán tartani az etetőhelyeket Ilyen módon ez a kölcsönös bírálat azoknak az embereknek is feladatot adott a fogyatékosság kiküszöbölésében, akiknek látszólag semmi közük sincs a süldőgondozók munkájához: a bognárműhelynek (mert az itteni dolgozók készítik majd el a nagyobb űrtartalmú vályúkat), s a növénytermesztő-brigádnak (amelynek tagjai megfelelő minőségű vesszőt hoznak majd az erdőből, jó seprű kötéséhez...) Jelenleg ugyancsak általános bírálata folyik a vezetőség munkájának, mert a hagyományos munkaegység-számolásra vonatkozó miniszteri utasítást nem mindig alkalmazták helyesen. Sok kifogás, bírálat érte ezért már eddig is a vezetőséget, s most ezekben a napokban dönt a Dolgozók Tsz tagsága arról, hogy miként legyen az új gazdasági évben Maradjon-e a hagyományos munkaegységszámolás, bővítve a premizálás bevezetésével, vagy garantált jövedelemelosztást, esetleg eredményességi munkaegységszámolást vezessenek be. A bírálatot, ahogyan a fenti példák mutatják, tett követi a Dolgozók Termelőszövetkezetben akkor is, ha nem személyre szóló ez a bírálat. Ez az útja annak, hogy mindig kevesebbek legyenek a hibák. Varga Dezső választott rosszul. Elza kitűnő munkatárs lett, szenvedélyesen vetette magát a számára élvezetet jelentő csavargásokba, amelyek kezdetben szórakoztatták és pénzt is jelentettek. Mr. Rogger gondoskodott ugyan róla, hogy egyszerre ne legyen sok pénze, de adott elegendő morfiumot, vagy ha vonakodott valamitől, megfenyegette, hogy elvonja a szokásos adagot Precíz megfigyeléseket végzett, az általa beszervezett ügynökök beváltak, így Elza az évek során Mr. Rogger és Kömer előtt is tekintélyre tett szert. Megbíztak benne, de vigyáztak is rá nagyon. Bizonyos értelemben a lánynak könnyebb dolga volt, mint a határon átdobott ügynököknek, nem volt kitéve a veszélynek, de a lelke mélyén mégis mindig ott lappangott a félelem. Oda volt láncolva két emberhez, s ösztönösen, lázasan kereste a harmadikat, aki felébreszti benne a szerelmet, aki önmagáért szereti. Horváth doktornak sikerült ez. Elza ettől kezdve rettegve, őszintén kívánta, hogy a magyar orvos kerülje el, ami reá vár. De ekkor már késő volt. hiszen Nickelsdorfból annak idején Horváth doktor jellemzésével tért
