Békés Megyei Népújság, 1961. december (16. évfolyam, 283-307. szám)
1961-12-31 / 307. szám
2 N ÉPÚJSÁG 1961. december 31., vasárnap Az érem másik oldala „Az érán egyik oldala” címmel a karácsonyi számunkban írtam Rácz József 56 éves lakatos panaszáról. Ebben a cikkben az időlegesen rokkantállományban élő, idős munkás bírálta üzemük életének bizonyos fogyatékosságait. A riport végén azzal búcsúztam az olvasótól, hogy legközelebb az üzemiek véleményét írom meg. Most pedig az ígérethez híven ismerkedjünk meg az üzem hangulatával. Vajon miről, hogyan beszélnek a cikk megjelenése után? — Majd én megmondom, ki ez az ember! — vágta a szót nekem a Vasipari Vállalat igazgatója, Nagy elvtárs. — Nagy elvtárs! — fordulok az igazgató félé — most ne azt mond. ja, hogy a bíráló kicsoda, milyen ember. Inkább azt vizsgáljuk meg, hogy állításai mennyiben felelnek meg a valóságnak és esetleg, hol miben tévedett. — Párttag az elvtárs? — óvatoskodik Seres elvtárs, a vállalat párttitkára. — Az vagyok — nyugtatom meg mindkettőjüket, bár nem tartottam ezt a kérdést valami szerencsésnek. — A cikkben úgy van beállítva, hogy még azért is én vagyok a felelős, hogy meglátogatták a Rácz bácsit vagy nem — méltatlankodik Nagy elvtárs. — Nem vagyunk mi emberevők — folytatja arra célozva, hogy az idős munkás iránti gondoskodásuk fogyatékossága szóba került az írásban. Persze, hogy nem emberevők — morfondírozok magamban —, mindketten munkáskáderek. Nemrég még a munkapad mellett dolgoztak. Itt viszont most az a kérdés, nem felejtették-e el, hogy honnan jöttek? Egy bizonyos, nem úrhatnám típusok. Nehéz róluk elképzelni, hogy a munkások ügye iránt közönyösek lennének. Vagy talán mégis előfordul, hogy néha megfeledkeznek az emberről? Ki tud erre válaszolni? Illetékesek az üzem munkásai... Néhány félórára elbúcsúzom a két vezető elvtárstól és engedel- mükkel lemegyek az üzembe. A trafó-műhelyben — ahol Rácz bácsi is dolgozott — még tart az ebédszünet. A forró kályhától távolabb húzódva tízen-ti- zenöten beszélgetnek. —• Olvastuk a cikket — újságolják mindjárt, miután bemutatkozom. — Rácz bácsi egy kicsit elvetette a sulykot, ami az italozást illeti — mondja egyikük. — Ö is megitta néha a magáét. Még túlóra-idő alatt is előfordult... — így a másik. — Nem mindig volt igaza, ami a bérszámfejtés hibáit illeti — mondja a harmadik. — Vigyázzon, aki leghangosabban beszól az öreg ellen, az az igazgató rokona — jegyzi meg az egyik munkás mellettem. — Van abban igazság, amit Rácz bácsi mondott — teszi hozzá. — Nem volt mindig egyenes — vélekedik valaki és elmondja, hogy Rácz bácsi nyíltan nem mindig mondta meg a véleményét annak, akit illetett. — Talán ne azt vitassuk, hogy milyen ember a bíráló, hanem inkább arról szóljanak, mi az igaz a szavaiból — tanácsoltam. — Ha tévedett, akkor utána is ráérünk tévedésének okait kutatni. A bíráló jellemével azután is foglalkozhatunk, ha azt látjuk, hogy félre akart vezetni bennünket — magyaráztam. Vajon ilyesmit akart Rácz bácsi? Az utóbbi ki nem mondott kérdésemre már a másik műhelyben felelnek, ahol szintén dolgozott Rácz elvtárs. — Nem volt kötözködő ember — mondja az esztergályos-műhelyben az üzemvezető (mert mint más, ő is elsősorban a bírá*" ló személyéről beszél), amikor a cikk szóba kerül. — Meg voltunk elégedve a munkájával... — A vállalatnál a bérezési rendszer nagyon bonyolult. Nehezen ismeri ki magát az ember. Rácz bácsi mindig számolgatott és sokszor úgy látta, hogy téves a hivatalos számítás... — szól bele a társalgásunkba az egyik esztergályos. — Én is olvastam a cikket — lép mellénk egy fiatalember —, van itt probléma tényleg — foly. tatja. — Van a vezetésben felelőtlenség, aztán lehetne jobban is törődni az emberekkel. Egy időben a KISZ-ben funkcióm volt. A pártszervezettől nem kaptunk elég segítséget. Amikor lemondtam, szinte egy szóra jóváhagyták. Nem érdeklődött senki a gondjaim iránt. Az az igaz, hogy sok esetben több itt a szó, mint a tett... — Ebbe a műhelybe ritkán jár az igazgató. Már nem is tudom, mikor láttuk — jegyzi meg a másik munkás és hozzáteszi; — az üzem vezetőinek többször kellene köztünk lenniök, hogy jobban ismerjék a helyzetünket— Ebben az üzemben nagyon nehéz okosnak lenni, sok az ellentétes vélemény. Ez jut az eszembe, amikor Borbély Lajos esztergályossal ugyanott beszélek, ö arról győz meg, hogy rajta nagyon sokat segít a vállalat. Nem tud olyasmivel fordulni a vezetőséghez, hogy meg ne tegyék neki. Amikor például ő a kórházban fe_ küdt, feleségét meglátogatták és gyorssegélyt vittek az otthonába. — Most kímélő munkára tettek — magyarázza —, erre a gépre, melyen Rácz bácsi is dolgozott — mutatja az esztergapadot. — Igaz, van emelnivaló — int hosz- szú karjaival a súlyos munkadarabok felé —, de segítséget kaphatok, csak szólnom kell a közelben dolgozó fiatal szakiknak. Ha pedig „ráállok”, utána egy darabig lehet ülni. A gép elvégzi, amit rábízok... — Rácz bácsi dolgozott ennél könnyebb gépen is, ahol csak apró darabokat esztergált — tájékoztat az üzemvezető, aki ismét ott van mellettem. — Ott azonban azért panaszkodott, mert sokat kell állni. Igazat adtunk neki, és ezért került a másik gép mellé, ahol ülhetett is. Amint beszélgetek, mindenkitől azt hallom — mert erre úgy látszik nagyon adnak az üzemiek —, hogy Rácz bácsi nem mondhatja komolyan, hogy az üzemben szerezte a betegségét. Lépten-nyo. man bizonyítják, hogy igyekeztek kímélni a nehéz munkától. Meggyőződöm arról, hogy ha elő is fordul hiba az emberekkel való bánásmódban, Rácz bácsival nem bántak úgy, mint valami kapcaronggyal. Ezt egy kicsit eltúlozta. Amit Rácz elvtárs a pálinkás bulizásról írt, elgondolkoztató. Az igazgatónak mindenütt biztosítanak bizonyos reprezentációs költségeket. Ennek felhasználását a munkások talán sehol sem nézik jó szemmel, mert ennek az összegnek a felhasználása nem mindig történik helyesen, nem minden esetben indokolt a vendégeskedés. A munkások jól tudják, hogy az indokolatlan „mulatság” az ő zsebükre megy. Az utóbbi időben ezért is csökkentették mindenütt ezeket a kiadásokat. Ez megtörtént ebben az üzemben is... Egy szobába félrevonulva Po- gonyinéval beszélgetek. Egyszerű asszony. Az őt ért bírálat miatt nyoma sincs nála a méllatlanko- dásnak. Arról beszél, nyugodt hangón, hogy olvasta a cikket... — Tényleg mondtam itt valakinek — már nem tudom a Rácz bácsi jelenlétében-e, vagy sem —, hogy ki kellene adni neki a könyvét, de erről nem az igazgatónak szóltam. Vele nem vagyok tegező- dő viszonyban, mint ahogy Rácz bácsi említette — mondja Pagonyiné és elismeri azt is, hogy előfordulnak hibák a bérszámfejtésben. Ezeket a jogos panasz esetén helyesbítik... Rácz elvtárs bírálata telibe talál, amikor arról szól, hogy Nagy elvtársnak és Seres elvtársnak többet kellene olvasni, hogy még jobban tudjanak vezetni, még kulturáltabban foglalkozzanak az üzem és az emberek dolgaival. Igaz, az ő nevük mellé még oda lehetne írni jó néhány ezret á vezetők közül. Olyanok nevét, akik „nem érek rá” hivatkozással nem szakítanak időt az irodalomra... — Tizenhárom éves gyermekem talán már több szépirodalmi művet olvasott, mint mi egész életünkben — mondja Seres elvtárs, miközben utam végén ismét velük beszélgetek. Az igazgató elvtárs is elismeri, hogy az irodalomra több időt kell szentelni minden vezetőnek, személy szerint őnekik is. — Mondja, Nagy elvtárs, meg- ’ feledkezett ön arról, mit ígért Rácz bácsinak? — kérdezem az igazgatótól. — Nekem ma is az a vélemé- j nyem, ami volt — mondja —, j Rácz bácsit visszavárjuk. Ha fel-j gyógyul, dolgozzon itt tovább és j mi hozzásegítjük, hogy innen, tőlünk menjen nyugdíjba. — Meglátogatják időnként? — Ö jön be időnként, a fizetéséért. Járóbeteg — adják a választ a szobában lévők. Aztán a kezembe nyomnak egy régi levelezőlapot, hogy lássam, nem feledkeznek meg róla. Rácz elvtárs írt arról, hogy köszöni a segélyt és a figyelmet, amit iránta tanúsítottak. Elbúcsúzom az üzemiektől és elgondolkodva lépek ki a kapun: a bírálatban tehát volt igazság és volt benne tévedés, túlzás is. Feltűnő volt ebben az ügyben, hogy csaknem mindenki megbírálta a bírálót, sőt ezzel kezdték még a munkások is. Hiába tiltakoztam az ellen, hogy a bíráló személye másodlagos, csak elmondták, ahogy gondolták. Tehát Rácz elvtárs pontatlan kritikája és magatartása ellenvéleményeket is váltott ki, így veszít a kritika erejéből, hatékonyságából. Ez az eset is azt bizonyítja, hogy csak az olyan kritika eredményes igazán, amelyik önkritikával párosul. Rácz bácsi míg az üzemben dolgozott, munkatársait nem győzte meg arról, hogy miközben ő bírál, saját hibái ellen is küzd. Mindenesetre, amiben Rácz elv. társnak igaza van, azt a megbíráltak végül is elismerik és megköszönik a segítséget. Rajtuk kívül jutott a tanulságból Rácz elvtársnak is és az újságíró sem panaszkodhat, mert átnyújthatja a kedves olvasónak egy ügy tapasz, talatait. Kotla Zoltán Eredményéiben még gazdagéba, békés, boldog Sikerekben bővelkedő ó-esztendőtől búcsúzunk. Olyan eredményekre tekinthetünk vissza, melyeket megyénk dolgozói közös erőfeszítéssel értek el az elmúlt tizenkét hónap során. Üzemeink munkásai, elmondhatjuk, becsülettel teljesítették a második ötéves terv első évének célkitűzéseit. Űj, jelentős létesítmények építését, illetve felszerelését kezdtük el megyénkben, mint az Orosházi Üveggyár, a Békéscsabai Konzervgyár és az ó-esztendőben födém alá került az Alföld és egyben az egész ország egyik legmodernebb élelmiszeripari üzeme, a Békéscsabai Hűtöház is. 1961-ben megoldódott megyénk székhelyének régi problémája, melyet még a múlt hagyott ránk örökül: befejeződött a városi vízhálózat építésének első üteme. Forradalmi eredmények születtek falun. Befejeztük a mezőgazdaság szocialista átszervezését. A termelőszövetkezetek már az első évben több kenyérgabonát adtak az országnak, mint előtte a kis parcellák. Ugyanakkor megalapozták mind az állattenyésztésben, mind a növénytermesztésben a következő évek még eredményesebb nagyüzemi gazdálkodását. Az ó-esztendöben tovább növekedett megyénk dolgozóinak életúj esztendőt! színvonala: több élelmiszert, iparcikket vásároltak, mint az előző evekben. Mindezek az eredmények annak az egységnek köszönhetők, mely a szocializmust építő munka közben kovácsolódott ki a pártszervezetek és a megye dolgozói között és amelyért sikeresen tevékenykedtek a helyi tanácsok, a tömegszervezetek, valamint a Hazafias Népfront aktivistái. Ez a megbonthatatlan egység biztosítéka a jövőben is az újabb eredmények kivívásának, második ötéves tervünk második éve célkitűzései teljesítésének, túlteljesítésének. Űjabb eredményeink az új esztendőben tovább növelik népgazdaságunk erejét, nagyob- bítják a szocialista tábor ütőképességét, mely a Szovjetunió vezetésével szilárdan harcol a békéért. Amikor búcsúzunk az ó-esztendőtől, forrón köszöntjiik megyénk munkásosztályát, termelőszövetkezeti parasztságát, értelmiségét. Köszöntjük a párt- és tömegszervezetek tagjait, a páríonkívülie- ket és kívánjuk, hogy az új esztendő sikerekben még gazdagabb legyen, még jobb egészségben találja a megye dolgozóit. AZ MSZMP BÉKÉS MEGYEI BIZOTTSÁGA Az arab sajtó elítéli Anglia közel~ke!eti provokációit Kairó (TASZSZ) A kairói sajtó élénk figyelemmel követi a közel-keleti angol katonai provokációkat. Az A1 Gumhurija felhívja a figyelmet arra a tényre, hogy „a CENTO fegyveres erőinek a Perzsa-öböl térségébe való visszatérése közvetlenül követi Kennedy és Macmillan bermudai találkozóját, Husszein király angliai tárgyalásait, Szaud király bostoni megbeszéléseit, Ben Gurion tehe- ráni tapogatózását és a török külügyminiszternek a NATO párizsi tanácsülésén tett indítványait”. Az A1 Gumhurija hangsúlyozza, hogy „meg kell hiúsítani a gyarmattartóknak ezt az újabb támadását, amely veszélyezteti a békét és a népek önrendelkezési jogát”. Damaszkusz Az A1 Dzsumhurija sziriai hír- ügynökség politikai szemleírója megállapítja, hogy a Perzsa-öböl térségében zajló angol hadmozdulatok komoly aggodalmat keltenek sziriai körökben. Ezek a körök — folytatja a szemleíró — nyomatékosan kijelentik, hogy az arab országok elleneznek minden külső beavatkozást belügyeikbe. (MTI) Csőmbe panaszkodik — az Egyesült Államok tiltakozik Elisabethville (MTI) Csőmbe pénteken sajtóértekezletet tartott, és „felháborodottan” nyilatkozott arról, hogy ENSZ lökhajtásos gépek támogatásával a központi kongói kormány csapatai Észak-Katangában megtámadták a katangai csapatokat. Közölte, hogy táviratot küldött Kennedy elnöknek, U Thant ügyvezető ENSZ-főtitkárnak és Home angol külügyminiszternek. Az amerikai elnökhöz intézett üzenetében Csőmbe arról panaszkodik, hogy Gullion amerikai nagykövet tevékenységével aláássa az ő (Csőmbe) ..békés törekvéseit”. Hasonló tartalmú a két másik távirat is, Csőmbe mindegyikben saját jószándékáról bizonykodik, és azt állítja, hogy törekvéseit részint az ENSZ, részint a kongói kormány, részint az Egyesült Államok elgáncsolja. Az ENSZ szóvivője határozottan áfolta Csombénak azt az állítását, hogy az ENSZ-erők bármiféle támadásban vennének részt a katangai erők ellen. A szóvivő nyilatkozatában elhatárolta magát a kongói központi kormánytól, mondván, „semmiféleképpen nem működünk együtt a központi kor; I mánnyal Katanga ellen indított I bármiféle katonai tevékenységben”. Lincoln White, az amerikai külügyminisztérium szóvivője visszautasította a Gullion nagykövet ellen hangoztatottakat. Ugyanakkor azonban felhívja Csombét, „használja fel az alkalmat a kato. nai egyezmény végrehajtására és Katangának Kongóhoz való visz- szacsatolására”. Home angol külügyminiszter is részt vesz az általános üzenetváltásban. Az angol politikus sürgeti Csombét, „tegyen meg minden erőfeszítést a központi kongói kormánnyal történő kiegyezésre”. Az angol kormány Kongóval kapcsolatos álláspontjának és kongói tevékenységének ismeretében ennek a felszólításnak értéke legalábbis kétesnek mondható. U Thant ENSZ-főtitkár már nem Csombénak válaszolt, üzenetét a Kongóban és Katangában állomásozó ENSZ-csapatokhoz és tisztviselőkhöz intézte, köszönetét fejezve ki tevékenységükért, amelyet állandó életveszélyben, támadások és sértések közepette fejtenek ki.
