Békés Megyei Népújság, 1961. december (16. évfolyam, 283-307. szám)
1961-12-24 / 303. szám
M61. december 24., vasárnap népűjsAa 7 MADAME POM Lehet, hogy furcsának tűnik: de Fall Leo Madame Pompadour-ja több mint operett. Meséjének bonyolítása nem követi a szokványos szabályokat, persze valamiféle nagy különbözőségről azért nincs szó, de ami más benne, az éppen elég ahhoz, hogy az élmény is több legyen. Tehát több, tartalmasabb. És ez a legfontosabb, ez az a bizonyos plusz, ami létjogosultságot biztosít számára színpadjainkon és ha bemutatása jó alakításokkal találkozik, akkor élményt is ad, nemcsak szórakoztatást. Színházunk tájon már játszotta, egyértelmű sikerrel. A községek színházkedvelői sokat beszélnek a Pompadour-ról még ma is, és azt mondják, hogy ilyen operetteket látnak szívesen, mórt az üres komédiázás, a végtelenül lagymatag és cérnavékony, semmitmondó történetkék már egyre távolabb állnak tőlük. Igazuk van, és ezt az igazságot jól érezte és értette meg a színház igazgatósága akkor, amikor Fall Leo operettjét műsorra tűzte. A tájpremier — Békésen volt. írtunk is róla és idéznem kell, mit mondott akkor Gáti Sándor, a rendező: „Izgalmas, nagy feladat volt Hiteles, történelmi játékot csináltunk, és ez sokkal több, mint a szokványos operett. Az operettekben általában azért vara szöveg, hogy elvezessen bennünket az énekszámokig. Itt a szöveg és a zene egysége dominál. Közel áll a musical comedy-hez. Hát ezért volt érdekes feladat a Pompadour A meghatározás, bár a premier izgalma után született, alapjaiban tökéletesen fedi a valóságot. Nyilván, Gáti Sándor törekvése ez volt, mert az egész játék felépítése erre vall. Sallangmentes, nyílt, minden rafinált módszert, hatáskeltést messze elkerülő az a rendezői koncepció, amelynek talaján Gáti munkáját végezte. Mit akart elérni? Azt, hogy a színpadi játék szabta korlátokon belül bemutassa XV. Lajos korát, azt a kort, melyre a féktelen rablógazdálkodás, a nép végtelen nyomora, és a francia udvar fényűző, gyö- nyör-hajhászó élete nyomta rá a bélyegét hosszú éven át. Célját megvalósította, és ebben az elgondolásaira igen jól reagáló művészek segítették. Még valami: ebben az operettben a poének zöme nem marad üres, visszhang nélküli szójáték. Emlékezzünk csak Calicot-ra: „Az utca mindig vezet valahová, de az udvar soha.” Tömény, kort jel- lemző és értékelő mondat ez, és — ha operettesen is — ez a mondanivaló mozgatja a cselekményt végig, három felvonáson át. Hogy mindez a színpadon erőteljesen is hangsúlyozott, ez a rendező érdeme, aki biztos ítélettel húzta alá a játék megfelelő részeit, momentumait. Az operett meséjét ismertetni — úgy érzem — felesleges. A szövegátdolgozás sikerültnek mondható, bár az énekszámok szövege több helyen annál gyatrább és lehetetlenebb. Csak azért elvisel- hetők ezek a kínrímek, mert a muzsika viszont elragadó. Fali Leo, az osztrák zeneszerző remekbeszabott francia miliőt teremt zenéjével, nem véletlen, hogy a Sztambul rózsája és Az elvált asz- szony mellett a Madame Pompadour legnagyobb sikerű operettje. Művészeink szépet, élményszerűt produkáltak. A rendező elgondolását nem egy jelenetben tökéletesen (például az első felvonás jelenetei a Múzsák Istállójában) megvalósították, és láthatóan élvezettel ízlelgették ennek a nem szokványos, nem unalomig szirupos, és más operettekben megszokott színészi feladatokkal eléggé ellentétes újszerűségek ízét, savát, borsát, lehetőségeit játékban és énekben is. Madame Pompadour nem konvencionális értelemben vett primadonna-szerep, jóval több annál. Pompadour ravasz, sokarcú hős és — asszony, aki szerelemre gyújt és szerelmet vár. A játék és az ének itt is arányos, egyik kiegészíti, követeli a másik jó megoldását, drámai egységük nyilvánvaló. Madame Pompadour-t Barcza Éva alakítja. Sokszor volt már alkalmunk kritikákban rögzíteni véleményünket egy-egy alakításáról, és ezek az értékelések egyre inkább egy kiteljesedő művész ragyogó sikereit idézik és jegyzik fel. Most sincs másként, Barcza Éva Pompadour-ja nagy alakításai között kap helyet Énekművészete külön élmény. René, a költő: Bánffy Frigyes. Nem könnyű a Három a kislány Schubert szerepében produkált alakítását feledtetni, egy előző nagy siker nagy teher is. René szerepe, sajnos, zenei feladat dolgában nem éri el Schubert-et, elég mostohán bántak vele a szövegírók is — Bánffy azonban (és döntően a második felvonásban) sok elismerő tapsot kapott, megérdemelten. Belőtte, Pompadour komornája, Doby írisz. Most már lassan sommázni kell: mindent tud ez a kitűnő színésznő! Prózában, operettben otthonos, és sohasem átlagos. Gazdag rutinja van, de ha jól megfigyeljük, soha nem csak abból él. Kedves, sok lehetőségre, játékra, sőt: játékosságra termett Madelaine szerepe, jellem-alkata. (Mert ebben az operettben ilyen is van, és ezt a rendező, a színész is komolyan vette!) A csinoska, hűségeske és tüzeske fiatalasszonykát Lőrinczy Éva játszotta, rengeteg ötlettel, szívvel, franciás bájjal. (Elgondolkoztató: az Ilyen nagy szerelem Burgulya Ferenc több mint harminc éve szolgált az országos je- letőségű hivatalban. Az iktatóban kezdte, s feltételezhetőleg onnan is ment volna nyugdíjba. Harminc éve ült a tintafoltos íróasztal mögött, egy kopott karosszékben. Az ügyeket hozták és vitték, az emberek jöttek és mentek, de iktatni mindig kellett, s valljuk be, Burgulya Ferenc ehhez kitűnően értett. Bizonyára ennek köszönhette, hogy sikeresen átvészelt minden átszervezést Az iktató kicsi volt, mert öt évenként selejtezték az iratokat, és az ötévi termésnek nem kellett ennél nagyobb helyiség. Burgulya Ferenc nem foglalt el sok helyet: olyan apró termetű volt, hogy alig látszott ki az íróasztal mögül. Az ajtajára nem írták ki a nevét, ezzel is kifejezve jelentéktelenségét, Bur- gulyát azonban épn ez a jelentéktelenség tette jelentőssé. Mindig igyekezett elhitetni főnökeivel és munkatársaival, hogy Burgulya Ferenc egy senki, aki nélkül még a hivatal kerekei is jobban forognának. Különösképpen mindig olyankor került sor ezekre a kijelentésekre, amikor valami hőstettet hajtott végre, például előkeresett egy olyan elintézetlen ügyet, amiről senki sem tudott. A hivatal főnöke feledékeny ember volt, s ha valahol kértek valamit, mindig Burgulyát hívta segítségül. — Burgulya kartárs, kérem, volt nekünk valami Matador-ügyünk? Burgulya összeráncolta a homlokát, mintha erősen gondolkozna, holott erre semmi szüksége nem volt, mert azt is tudta, hogy melyik Lidája óta miért nem látjuk ha- : sonló, nagyobb művészi erőfeszí- ! tést kívánó szerepben?) Az ope- j rett legjobban megírt szerepe Ca- ■ licot, René barátja. A rendező: ! Gáti Sándor elevenítette meg, em- • lékezetesen, bő humorral, némi 5 groteszkséggel fűszerezve, embe- 5 rien. Maurepas-t, a rendőrfőnö- £ köt Basa György játszotta, egyé- ; niségéhez formálva, érdekesen. • Demény Gyula (Poulard, rendőr- • kopó) ismét kitűnő volt. A szerel- £ mes, fiatal hadnagy Kiss Tibor £ által kelt életre, jó volt Zeke £ László is, mint Coliin udvarmes- £ tér. Dicsérek, csak dicséret, azt 5 mondhatnék: hol van hát a „kri- £ tika?” Persze, a kritika nem azt £ jelenti, hogy csak negatívumokat [ sorolunk és ha a jóra mutatunk : rá, az már nem is kritika — erről • szó sem lehet, ez tévedés lenne. £ A kritika: bírálat. És most itt ősz- £ ■ szegezve számtalan benyomást; jó • előadásról kell beszélnünk. Hogy ■ voltak hibák is? Gyengébben si- £ került alakítások, vagy a jók is £ vétettek megbírálhatót? Feltétle- £ nül így van. De lényeges hiba j nem volt, és az élmény őszintesé- J ge volt erős mindvégig és az, hogy £ végre így is lehet operettet játsza- ■ ni! Igaza van Gáti Sándornak, a ■ zenés komédiákkal rokon valahol £ ez az operett, és ez a jövő, ha sza- £ bad ilyen „nagy” megállapítást £ tenni. £ ■ A zenekar, élén Németh László * karmesterrel, ezen a bemutatón * elsősorban azt bizonyította, hogy £ a Három a kislány zenei felada- 5 tát nem véletlenül oldotta meg £ felfigyelésre méltóan. Sőt, előbbre • is lépett: sokkal inkább a színpa- • dot szolgálja, segíti a zenekar, ! mint akkor. A finálék most is re- ■ mekek. Suki Antal régen látott, * kitűnő díszlettervet alkotott és £ a díszletek kivitelezése is felér a j terv nagyvonalúságához. A jelme- | zek korhűek és találóak, a táncok : ■ stílusosak. Akárcsak az egész elő- S adás, melynek közönségsikert jó- ! solni nem is különös merészség. • Sass Ervin A bucsai úttörők életéből —képekben A szovjet pionírok jövő évben ünnepük 40 éves jubileumukat. A bucsai úttörők virággal szerettek volna kedveskedni szovjet barátaiknak. Elhatározták, hogy virág helyett — hiszen az útközben elhervadna — virágmagot küldenek. ősszel gyűjtötték össze a különböző virágok magvait, és rögtön el is küldték a szovjet pioníroknak. És természetesen megkérték őket, hogy ha majd kinyílik a virág, akkor gondoljanak azokra, akik ezzel üdvözletüket küldték: a magyar úttörőkre. Képünkön a „Mókus-őrs” tagjai « „Pajtást?’ nézegetik, hátha megírta, hogy már megkapták a virágmagot szovjet barátaik. Az „Ibolya-őrs” tagjai, Németh Marika és Vida Julianna idős házaspárt „patronál”. Képünkön a két kislány az újságból ölvas fel az egyedülálíó öregeknek. Bálák Pista jól vezette őrsét, amely a „Sirály” nevet viseli. Az illetékesek méltányolták Pista munkáját, ezért egy hónapra az NDK-ba küldték jutalomüdülésre. Ott kapta a vetítőgépet is, amelynek segítségével — mint képünkön láthatjuk — beszámol őrsének élményeiről. Mészáros Ferenc: Qléüuap az ihlatöbrnt oldalon van iktatva a Matádor-ügy. Végül azt mondta: — Meg fogom találni. Tíz perc múlva rohant az üggyel, és a saját jelentéktelenségéről szóló legújabb nyilatkozatával. Az eddigiekből is látni, hogy Burgulya Ferenc nélkül nem lett volna hivatal a hivatal. Nem lennénk azonban tárgyilagosak, ha nem állapítanánk meg. hogy mindemellett senki sem vette komolyan Burgulyát. A hivatalban egyetlen barátja sem volt, mindenkivel csak a legszükségesebb dolgokról beszélt. Nem számították eléggé embernek, inkább egy eredetiségével feltűnő régi bútordarabnak tekintették. Ez volt Burgulya tragédiája, ugyanis a kis emberben nagy becsvágy és még nagyobb hiúság lappangott.. Talán ezért okozott neki olyan kimondhatatlanul nagy örömet, amikor az egyik májusi napon így szólt hozzá, a hivatal főnöket — Isten éltesse, Burgulya kartárs. BurgulySnak fennakadt a szeme, amiből a hivatal főnöke arra következtetett, hogy az érdekelt nem is tud a nevenapjáról. — Ma Ferenc napja van. Hát majd legközelebb megisszuk az áldomást. Burgulya mondani akart valamit, de örömében azt is elfelejtette, hogy mit. Még fel sem ocsúdott a csodálkozásból, amikor a nyakigláb gépírónő, aki hallotta az előbbi beszélgetést, odament hozzá. — Maga jóember, eltagadja a nevenapját? Megálljon csak! Ilyenkor fizetni illik. Hívjon meg egy kávéra. — Jöjjön — suttogta Burgulya. Mentek a büfébe. Útközben Klári mindenkinek elmondta, hogy Fe- renc-nap van, és fel kell köszönteni Burgulya kartársat. Megitták a kávét, s az iktatás mestere még mindig nem tért magához. A büfében már tudta, hogy mit kellett volna mondani az igazgatónak: azt, hogy Ferenc-nap decemberben van, ez a mostani csak kóbor ünnep. De hát ezt elmulasztotta, így nem volt mit tenni, visszament az iktatóba, s várta a köszöntőket. Jöttek is, és Burgulya most jóvá akarta tenni előbbi bizonytalanságát. Az ötödiknek így felelt az üdvözlésre: — Nagyon köszönöm, hogy a kartárs gondolt rám, de szeretném közölni, hogy a nevem napját de- cembér 3-án tartom. Ezt közölte a hatodikkal, a hetedikkel, a tizedikkel is, de aztán lassan elfogyott a türelme. Ügy 2 óra múlva az a gyanúja támadt, hogy viccet űznek vele. Ennyi idő alatt már mindenki megtudhatta, hogy nem ma ünnepli a nevertapját. Amikor az ellenőrzési osztály vezetője lépett be a szobába, Burgulya mérgesen felugrott: ' •— Kikérem magamnak! Ne tegyenek nevetségessél Pár perccel később a portás jött. Burgulya elfehéredett, és remegve kérdezte: — Ki szervezi ezt a heccet? Követelem, hogy' hagyja el a helyiséget! Később megpórbált erőt venni magán, újra megköszönte az üdvözleteket, majd hozzátette, hogy egyébként december 3-án tartja a nevenapját. Fél óra múlva azonban újra elöntötte a méreg, és ordítva fogadta az egyik kézbesítőt: — Takarodjon a szemem elől! Aztán ő is kiszaladt a szobából, s meg sem állt a hivatal vezetőjének szobájáig. Feltépte a párnázott ajtót, s ott állt a főnők előtt: — Felmondok — lihegte. — Elmegyek Innen, most azonnal. — De fiát mi történt? — Mi?! Atkozom a napot, amikor beléptem ebbe a hivatalba. No de nem baj, már itt se vagyok. — Beszéljen, Burgulya kartárs! — kérlelte a főnök. Burgulya azonban semmit se beszélt, hanem még abban a percben elhagyta az épületet. Vissza se nézett, s minden szívfájdalom nélkül, örökre búcsút mondott a hivatalnak. » Másnap bement az egyik napilap- kiadóhivatalába,-ahol a következő hirdetést adta fel: „Több mint harminc éves iktatói gyakorlattal rendelkező, megértésre vágyó kistisztviselő tudásának megfelelő állást keres. Címeket a kiadóba kérek, „Az iktató is ember” jeligére”.
