Békés Megyei Népújság, 1961. november (16. évfolyam, 258-282. szám)
1961-11-16 / 270. szám
4 hépújsAa 1961. november 16., csütörtök Eleken jó híre van a mezőgazdasági szakköröknek Nem mondhatunk egyebet, csak azt, hogy az eleki népművelők meg a Lenin Tsz-beliek és mindazok, akiknek közük van hozzá, példamutató módon fogtak össze azért, hogy a mezőgazdaságukba való jó szakemberekre tehessenek szert. A művelődési otthon nyilván nem a végleges értékű szakképzés színhelye, de annál nagyobb szerepe van a mozgósításban, a felkészítésben. Nem is vár tőle senki sem többet. Bár már a megye minden művelődési házáról, otthonáról, terméről, ezek irányítóiról elmondhatnánk ugyanezt. Az igazat megvallva, az eleki már nem éppen egyedülálló e tekintetben, de a kezdeményezés nagyrésze őt illeti. A megyei művelődésügyi osztályon, ahol igenigen számon tartják a rendkívül hasznos eseteket — ott hallottuk, bogy érdemes ellátogatni a községbe és írni a dologról. Szilágyi Béla, a fiatal járási művelődésügyi felügyelő éppen Nyisztor Györggyel, a régi, tapasztalt kultúrotthon-igazgatóval beszélgetett hivatalos dolgokról, mikor rájuk nyitottuk a művelődési otthon irodájának az ajtaját. Elmondtuk, miről van szó, és kiknek a tanácsára jöttünk éppen ide. Tisztában voltak a „téma” jelentőségével, mert nyomban rendelkezésünkre álltak és szinte egymás szavába vágva tájékoztattak bennünket. Szavaik rögzítésén kívül mondhatni alig volt más dolgunk. Az eleki Lenin Termelőszövetkezetbeliek mikor elkészítették a fejlesztési tervet, annak keretében természetesen a géppark fejlesztésére is gondoltak. Az új masinákhoz nyilván új szakemberekre lesz szükség. A tagságban akadt jelentkező szép számmal. Mielőtt azonban végleges traktorosképző- tanfolyamra mentek volna, itt, a művelődési otthonban előkészítő foglalkozásokra jelentkeztek. Elsajátították a legszükségesebb alapismereteket. Itt, a traktoros-szakkörön végzettek olyan jól megállták a nagyobbon is a helyüket, hogy kilencvenkilenc százalékuk már szakvizsgá-i val rendelkezik. Jelenleg a „máso-1 dik eresztés” van soron. Általá-S ban olyanok, akiknek a tsz-ben, . munkakörük révén valami közük van a gépi munkához. Művelődési- otthon-beli szakoktatóik többek közt a kétegyházi mezőgazdasági gépész-szakiskola tanárai, akik készséggel „belesegítenek” a tanításba, az előképzésbe. Nem akármilyen neve is van ám a tancsoportnak: „Hőerőgépkezelő és szerelő szakkör”. Vezetője Bodor József, a Lenin Tsz gépcsoport-vezetője. Ha itt nincs, mindig meglelhető a szövetkezetben, mint mondják ott, ahol „halom gép közt halom ember nyüzsög”. — Jaj. kérem szépen — mondhatná valaki — a gépre, meg még az állattenyésztési ismeretekre is mindig akad jelentkező, de a növénytermesztés, az egyenesen mostohagyerek! Hát Elek esetében nem az. A művelődési otthonban általános növénytermesztési szakkör is működik. Természetesen egytől-egyig tsz-tagok vannak benne. Kik is lehetnének mások, ha egyszer egyetlen tsz- család az egész négy nyelvű község! Ez a szakkör felettébb életképes, mert jól vezetik, sokoldalúan és rendszeresen foglalkoztatják a résztvevőket. Nyáron kint, a valóságban, talajminőségi ellenőrzéseket, talajerővizsgálatokat végeznek, és minden egyéb olyan gyakorlati feladatot, ami a szakkör anyagához tartozik. Télen szépen bevonulnak a művelődési otthonba, elméleti képzésre. Vegyi úton- módon kielemezik, hogy melyik talaj mit, milyen növényféleséget bír a legjobban. Ez az eleki kultúrotthoni növénytermesztési szakkör nem mai alakulás. Évekkel ezelőtt csupán fél holdnyi területen hibrid-kísérletekbe kezdett. És ma már? A Lenin szövetkezetiek kukoricavetésének jelentős része az így kikísérletezett hibrid. A szárazság ellenére egy-egy szakaszon 55 mázsás termés is akadt (csöves állapotban természetesen). Persze, ez nem csupán a fajta érdeme, hanem a megfelelő agrotechnikáé is, amelyre nagy gondot fordítottak. Ily módon tehát a szakkör kísérletei a tsz jó földjein hasznos, nagy eredni ényekben igazolódtak Hogy így történt, abban elsődleges érdemük a szakkört irányító jó szakembereknek volt és van. Vezetője Szathmáry Sándor főag- ronómus, lelkes ember. Másik nagy erőssége a körnek Radványi György, a csabai Rózsa Ferenc gimnázium biológia-tanára, aki eleki lakos, és évek óta kísérletezett ott a szakkör tsz-beli kísérleti parcelláján. Tette ezt például a Kolbay-féle ikersoros kukoricavetési módszerrel kapcsolatban is. Eredményeit megyei vitákon tárgyalták és ismerték el, s módszere egész Békés megyében elterjedt. Ezzel azt kívánjuk bizonyítani, hogy mit adhat egy lelkes szakember tudásából a köznek, közvetlenül a szakkör tagjainak, és ugyanakkor a szakköri foglalkozás milyen serkentőleg hat a modern agrobiológiai kísérletező kedvre. Kik vesznek részt az eleki művelődési otthon növénytermesztési körének a munkájában, tevékenységében? A szövetkezet tagjai közül elsősorban a férfiak (hasznos lenne nők beszervezése!). Foglalkozásra : munkacsapat-vezetők, akik az így szerzett tudással kívánják javítani munkájukat, és növelni a szakképzett tsz—tagok számát. Még akad „csemegézní-való” más is ebben az otthonban. Megtudjuk, hogy működik biológiai szakkör. Ennek tagjai főként iskolások és nevelők. Állatok preparálásával is foglakoznak, az iskolai szertár hasznára. Vezetőjük Sztancs Péter. Ezenkívül minden évben rendszeresen lebonyolódik az ezüstkalászos tanfolyam is. Ebbe a tanfolyamba ismeretterjesztő előadások tartásával a nevelő- testület is bekapcsolódik. Mikor azt kérdezzük: — és a nők? Vannak nők is a szakkörben, a tanfolyamokon? A válasz az, hogy: — sajnos, elvétve. De megnyugtatnak bennünket, hogy ezen az aránytalanságon változtatnak. Sietve közlik, hogy a nőtanáccsal együtt szerveztek baromfitenyésztési és kertészeti tanfolyamot vagy szakkört, ahogy tetszik, s ebben kizárólag nők vannak. Aztán íme léteznek a tsz-akadémiák is. ...Érdemes volt ellátogatni Elekre. Baj az, ha megtudtuk, hogy a művelődési otthon milyen hatalmas segítséget nyújthat a szocialista mezőgazdaságnak a maga helyén és eszközeivel? Huszár Rezső oooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo Szép volt, lányok és fiúk! Örökös sötétségben élni, nem látni a ragyogó napfényt, a környezetet, ahol élünk, nem látni az élet ezernyi változását, a község fejlődését, az otthonunkat, nagyon rossz. Szomorú és sivár az élet, ha mindezt valaki nem élvezheti, mert nem lát, mert szeme miágát elvesztette. Különösen annak borzasztó, aki harmincöt évvel ezelőtt éppen olyan volt, mint a többi egészséges, látó ember. Pribék Ambrus 35 éve él ebben a sötétségben. Nem látja az embereket, tavasszal a virágzó fákat, a gyermekmosolyt, nem látja csak hallja, és a vak emberek kifinomult érzékével sejti, hogy megváltozott körülötte az élet. Nem látja az otthonát sem, mely az évek során — mivel közeli hozzátartozói nem törődtek vele — nem szebb, de egyre elha- nyagoltabb képet mutat. Ő nem látta, hogy hull a vakolat, hogy pókhálók szövik át a lakás falait, hogy a por és piszok belep mindent a Holló utcai kis házban. De látták a sarkadi kiszesek és a községi tanács, hogy a hatvan éves világtalan emberrel nem törődik senki, és tudják, hogy a mi társadalmunkban nem lehet közömbös a velünk együtt élők sorsa. Ezért született a határozat a területi KISZ vezetőségi ülésén: segítsük Ambrus bácsit, hozzuk rendbe a házát. Az első látogatáson ott volt Jenei Imre KISZ-titkár, és Oszlács Pálné a tanácstól, akik megnézték, mire van szükség, mit kell rendbehozni. S ezután jöttek a kiszes lányok és fiúk. Hozták a mesze- lőt, lapátot, seprűt, egymással versengve meszelték hófehérre a falakat, mostak, súroltak, ablakot tisztítottak és az öreg ember csak tipródott, sehogyan sem értette, hogy mi történt körülötte, miért ez a nagy sürgés-forgás. Először azt hitte, pénzért teszik, és egyre hajtogatta, hogy van neki pénze, kifizeti ő a „munkásokat”. Amikor pedig a lányok még főztek is, akkor valósággal megijedt, hogyan fogja ő ezt mind visszaadni. Hiába bizonygatták, hogy ezt szívből, ingyen teszik, és nem jár érte fizetség, nem akarta elhinni. Aztán eljött a születésnapja, és a fiatalok ismét megjelentek. Ajándékkal, egy kis itallal, és kedves szavakkal köszöntötték az idős embert, ki erre már igazán elhitte, hogy szívesen tették a fiatalok, amit tettek. Most már ömlött belőle a szó, a köszönet, a hála azért, hogy segítettek rajta, hogy rendbehozták a lakását, hogy gondoskodtak a téli tüzelőről is. Meghatottan szorított velük kezet, mert szeretetükkel sok-sok melegséget vittek a sivár otthonba, mert érezte, hogy már nincs egyedül. Ö is tartozik valakihez, a nagy közösséghez, amely nem hagy elveszni egy embert sem. Kasnyik Judit Mivel foglalkozzanak a honismereti szakkörök? Országszerte kibontakozóban és megerősödöben van a honismereti szakköri mozgalom. Városokban, falvakban, tsz-ekben gombamódra szaporodnak a szakkörök. Milyen igény hozza létre ezeket a szakköröket? A dolgozók vágya, kívánsága, lelkesedése, hogy megismerjék hazájukat, lakóhelyük környékét, azokat a körülményeket és problémákat, melyek közepette élnek. Mit várnak ezektől a szakköröktől? Hogy hozzáértő előadók és vezetők tudományos alapon segítsék hozzá őket környezetük (helységük, üzemük, stb.) megismeréséhez, vele együtt pedig a fejlődést jelentő további út megmutatásához. Hogy kutatások során összegyűjtött adatokkal hitelesen mutassák meg a múltat, elemezzék a jelent, mutassanak a jövő felé. Cikksorozatunkban kezdő szakkörök számára az eddigi tapasztalatok alapján néhány gondolatot, ötletet adunk, ami elindításnak talán hasznos lehet, arra vonatkozóan, hogy mivel is foglalkozzanak a honismereti szakkörök. II. Régészettel A honismereti szakkör feladatai közé tartozik a régészettel való fog. lalkozás is. Miből áll a szakkör régészeti munkája? Az első és legfontosabb: az előkerült tárgyak védelme, biztos helyre rakása addig, míg szakember azt meg nem nézi (sohase felejtsük el egy-egy leletről értesíteni az illetékes — legközelebbi múzeumot!). Nagyon felelősségteljes dolog ez, hiszen minden lelet fontos adat lehet népünk, vagy korábban itt élő más nép élete és társadalmi formája felderítése szempontjából. Amennyire azonban fontos, hogy a honismereti szakkör a régészetre is kiterjessze munkakörét, any- nyira óvatosnak is kell lennünk ennél a feladatkörnél. Nagyon fontos megjegyeznünk, hogy nem áskál- hatunk bárhol kedvünk szerint, hogy régi dolgok után kutassunk. A 13/1949. sz. törvénycikk ugyanis — éppen a régészeti tárgyak értékes volta miatt — úgy rendelkezik, hogy tervszerű ásatásokat csak és kizárólag a Nemzeti Múzeum végezhet. Ebből a törvényerejű rendelkezésből tehát az következik, hogy aki önkényesen ásatni kezd, az törvénybe ütköző cselekedetet hajt végre, tekintve, hogy mindennemű érték, ami a földben rejlik, a törvény szerint az államot illeti meg. Más a helyzet a leletmentő-ása- tások esetében. Útépítésnél, szántáskor, házépítkezésnél, stb. előkerülő régészeti tárgyak feltárását már végezheti a legközelebbi helyi illetőségű múzeum munkatársa is. Mi hát a szakkör feladata, ha az eddig vázoltak szerint jóformán mit sem végezhet a régészet terén? Ismét hangsúlyozzuk: az előkerülő tárgyak és lelőhelyek védelme. A feltárás után, aminek rendkívül izgalmas munkájában a szakköri tagok is segédkezhetnek, a tárgyak jellegétől függően gondozásra úgyis megkapják azokat. Ebből pedig máris következik a másik feladat: a tárgyak gondozása, a szakemberek által megadott módon. Elmulaszthatatlan munka még az előbb említetteken kívül, hogy a szakkör minden ilyen irányú munkáját térképezze. Ha tehát valahol valamilyen leletre bukkanunk, azonnal jelöljük meg a helyét a térképen, készítsünk térképvázlatot, és a helyi nevet, elnevezést is tüntessük fel, (dűlő, hegy, stb.), mert az is előfordulhat, hogy a hely neve éppen a talált lelettel van kapcsolatban. Még egy nagyon fontos gondolatot! ■ Ha csontvázra bukkanunk, akkor az egészet igyekezzünk megmenteni. Általános — és káros — tapasztalat az, hogy csak a koponyát szokták kiemelni, a többi csontot pedig elszórják, jóllehet a koponya a legkevésbé alkalmas pl. az életkor, a nem, stb. megállapítására. Még egyszer megismételve azt a gondolatot, ami a szakkör régészeti feladatát meghatározza, azt mondhatjuk, hogy a honismereti szakkörök feladata: mintegy véd. nökséget vállalni a földben rejlő, néha hihetetlen értéket képviselő régészeti leletek fölött, hogy ezzel a tudománynak nagy szolgálatot tegyenek. Beck Zoltán (Folytatjuk) A román nemzetiségi iskolák és sajtó jubileumára késziiinek Gyulán Hazánkban 15 évvel ezelőtt kéz. dődött meg a román nemzetiségű gyermekek anyanyelvű oktatása. Kilenc tannyelvű és 11 nyelvet oktató általános iskolában tanul a hazai román ifjúság; öt nyelvet- oktató és hat nyelven-oktató óvodába járnak a román nemzetiségű gyerekek Békés, Hajdu-Bihar és Csongrád megye nemzetiségi köz. ségeiben és Gyula városában, ezenkívül román anyanyelvű gimnázium és diákotthon van Gyű. Ián, amelynek végzett tanulói egyetemeinken tanulnak tovább, román nemzetiségű nevelőket képeznek a Szegedi Pedagógiai Főiskolán. Az évforduló alkalmából a Ma. gyarországi Románok Demokrati. kus Szövetsége és a Művelődés- ügyi Minisztérium Nemzetiségi Osztálya emlékünnepséget rendez Gyulán november 18-án. Az ünnepség délelőtt a szövetség mellett j működő kulturális társadalmi bizottság ülésével kezdődik, délután a gyulai román iskolák szülői munkaközösségének tanácskozásával folytatódik, majd a városi tanács dísztermében jubileumi es. tét rendeznek, végül román bállal fejezik be az ünnepséget a Nicolae Balcescu diákotthonban. Ebben az évben van a hazai román nyelvű sajtó fennállásának 10. évfordulója is. Tíz évvel ezelőtt jelent meg a Libertatea Noastra című román nyelvű nemzetiségi újság, amely az ellenforradalom leverése óta Foaia Noast. ra címmel Budapesten készül, s kéthetenként jut el olvasóihoz. Újévre megjelenik a tizedik román nyelvű nemzetiségi kalendárium is. Az évfordulóról Kétegy- házán jubileumi esten emlékeznek meg a közeljövőben a Magyarországi Románok Szövetségének rendezésében.
