Békés Megyei Népújság, 1961. november (16. évfolyam, 258-282. szám)
1961-11-10 / 265. szám
BÉKÉS MEGYEI * Ara 50 fillér ★ Világ proletárjai, egyesüljetek f 1961. NOVEMBER 10.. PÉNTEK AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XVI. ÉVFOLYAM. 265. SZÁM Kádár János elvtárs hazaérkezett Moszkvából Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, a Szovjetunió Kommunista Pártja XXII. kongresszusán részt vett magyar pártküldöttség vezetője csütörtökön délelőtt visszaérkezett Budapestre. Kádár Jánost hazaérkezésekor a Nyugati-pályaudvaron Apró Antal, Biszku Béla, Fehér Lajos, Fock Jenő, Kállai Gyula, Kiss Ká. roly, Marosán György, dr. Mün- nich Ferenc, Nem« Dezső, Rónai Két hónap alatt 2500 hazafit gyilkolták meg a dél-vietnami hatóságok Saigon (MTI) A dél-vietnami hatóságoknak a hazafiak ellen indított hadjárata mind kegyetlenebbé válik. A Saigonból kiszivárgott hírek fényt vetnek a „tisztogató hadműveleteknek” álcázott.emberhajsza méreteire és igazi jellegére: a dél- vietnami haderők főparancsnoka közölte, hogy két hónap leforgása alatt a kormánycsapaitok több mint kétezerötszáz hazafit gyilkoltak meg, Sándor, Somogyi Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Czinege Lajos, Gáspár Sándor, Komócsin Zoltán, Szirmai István, a Politikai Bizottság póttagjai, a Központi Bizottság több tag. ja, a Minisztertanács tagjai, s a politikai élet más vezető személyiségei fogadták. Megjelent a fogadtatásnál V. I. Usztyinov, a Szovjetunió budapesti nagykövete. Ott volt a budapesti diplomáciai képviseletek számos vezetője. (MTI) Kenyatta londoni tárgyalásai London (MTI) Kenyatta, a Kenyai Afrikai Nemzeti Unió elnöke 8-án részletesen tájékoztatta Reginaid Maudling brit gyarmatügyi minisztert Kenya halasztást nem tűrő követeléseiről. A szóban és memorandumban is lefektetett követelések: teljes függetlenség Kenyának, új alkotmá- nyozó értekezlet haladéktalan egy- behívása és a parlamenti választások kiírása. Kenyatta 1962. február 1-ét jelölte meg a függetlenség elnyerése időpontjául. Emlékezetes magyar—bolgár barátsági találkozót rendeztek a minap Muronyhan. A megyei tanács és a Hazafias Népfront képviselőinek kíséretében Muronyba érkezett Marin Pesev, a Bolgár Kultúra igazgatója, aki délután meglátogatta a Lenin Termelőszövetkezetet, a dolgozók iskoláját, este pedig a Hidasháti Állami Gazdaság dolgozóival találkozott. A gazdaság tágas kultúrtermében több százan hallgatták érdeklődéssel Horváth László, a Békés megyei tanács munkatársának élménybeszámolóját Bulgáriáról, a bolgár nép életéről, szokásairól. Ezután Marin Pesev magyarországi tapasztalatairól beszélt, később pedig érdekes, színes filmeket vetítettek a baráti Bulgáriáról. Láttunk szép szőlőtelepeket, szüreti mulatságot és egyéb népi szokást, csodálatosan szép hegyvidékeket, tengerparti üdülővárosokat, építészeti remekműveket, rózsaligeteket. A filmvetítés után a vendég együtt vacsorázott a gazdaság vezetőivel, kiváló dolgozóival. A beszélgetésből kiderült, hogy a vendéglátók nem maradnak adósak; ha nem tudnak felejthetetlenül szép tájakat mutatni, annál többet mesélhetnek saját gazdasági eredményeikről, ami sokáig emlékezetes marad a minden iránt érdeklődő vendég szamára. Gajdács András, a gazdaság igazgatója elmondotta, hogy 13 millió forintos nyereséggel zárják az esztendőt. Beszélt arról is, hogy ötmillió Ft nyereséget terveztek erre az évre. Az illetékes felsőbb szervek jóváhagyása után párttag- gyűléseken, brigádértekezleteken és termelési tanácskozásokon vitatták meg az irányszámokat. A gazdaság törzsgárdája — élükön a kommunistákkal —. több éves tapasztalatok alapján értékes javaslatokat mondott el, hogy milyen módszerekkel lehet emelni a terméshozamokat, csökkenteni az önköltséget. Végül a gazdaság dől. gőzéi vállalták, hogy az ötmillió forint nyereség helyett hétmilliót adnak a népgazdaságnak. Vállalásukhoz híven minden munkahelyen derekasan helytálltak, korán vetettek, idejében és jól nö- vényápoltak. Csaknem valamennyi növényféleségből terven felüli átlagtermést értek el. Az egész évi kitartó munka eredménye: tizenhárommillió forint nyereség. A beszélgetésbe később Csató Gábor párttitkár, Kovács József főagronómus és Kiss Endre főál- lattenyésztő is bekapcsolódott. Elmondották, hogy tapasztalatuk szerint a dolgozókról való gondoskodás többszörösen visszatérül. Megtudtuk azt is, hogy Hidasháton ebben az évben háromszázezer forint céljutalmat kaptak a dolgozók különböző alkalmakkor. A nyáron három üzemegységben szereltek fél televíziót s azokban a munkásszállási szobákban, ahol rendszerint ügyelnek a tisztaságra, megkímélik a közös vagyonit, már paplanokkal cserélték fel a pokróc-takarókat. A dolgozók állandóan érzik a róluk való gondoskodást, tudják, hogy a több termésből nekik is több jut s az eredmény az éves terv jelentős túlteljesítésében mutatkozik. így tudtak meg nagyon sokait egymásról vendégek és vendéglátók a hidasháti magyar—bolgár baráti találkozón. Ary Rasa A mezőkovácsházi üi Alkotmány Tsz-ben 1962'ben 5-6 nap fizetett szabadságot kapnak a tagok Munkára elvtársak! — Részletek a Pravda csütörtöki vezércikkéből — Moszkva (TASZSZ) Szovjet hazánk minden évben egyre erősebbé és erősebbé válik. Évről évre a Föld minden részében egyre több ember győződik meg a marxizmus-leninizmus nagy életigenlő és győzhetetlen erejéről — írja csütörtöki vezércikkében a Pravda. Ebben az évben az Októberi Forradalom évfordulójának ünnepségei különösen nagy nemzetközi jelentőségre tettek szert — írja a továbbiakban a vezércikk. — Az SZKP XXII. kongresszusa jóformán az októberi ünnepségek küszöbén fogadta el a párt új programját — a kommunizmus építésének programját, amelyet ma minden nyelven a XX. század Kommunista Kiáltványának neveznek. A kommunizmus győzni fog! Ezt mondotta a kommunisták lenini pártjának XXII. kongresszusa és ez a párt sohasem tűzött maga elé teljesíthetetlen feladatokat, megvalósíthatatlan célokat. A kommunizmus győzni fog! Ezt mondja egész népünk, a dolgozó nép, a hős nép, az új élet alkotója — hangsúlyozza a vezércikk. A békeharcosok sorai évről évre növekednek az egész világon. Lenin 1917. október 26-án meghirdetett békedekrétumának nemes és életképes eszménye minden évben egyre több követőre és védelmezőre talál az egész világon. Megbízható zászlóvivőjét látja október országában — írja a vezércikk. A szovjet népnek, csakúgy, mint a világ minden népének, szüksége van a békére—hangsúlyozza a Pravda. És a szovjet népnek megvan minden ereje és lehetősége, megvan mindene ahhoz, hogy meg tudja védelmezni a béke ügyét. November 7-én hazánk fővárosában és az ország egy sor más városában megtartották a hagyományos katonai díszszemléket. A hőé szovjet fegyveres erők együtt az egész néppel megmutatták, hogy készek megvédeni a béke szent ügyét. Építjük a kommunizmust! A kommunizmus győzelme felé haladunk! Ez a győzelem a mi kezünkben, a munkánkban, a mi akaratunkban, a mi értelmünkben van, abban van: megbonthatatlan egységben zárkózunk fel a lenini párt és annak kipróbált, ösz- szekovácsolt vezetősége mögé. Kiváló dolgozóink ezzel az érzéssel szólaltak fel a Kreml ünnepi ülésén, a XXII. pártkongresszus tiszteletére rendezett gyűléseken, a szovjet emberek ilyen gondolatokkal, ilyen érzésekkel haladtak -ml októberi felvonulás oszlopaiban. Ilyen érzésekkel, ilyen gondolatokkal fognak hozzá a kommunista társadalom felépítéséhez. (MTI) Mezőkovácsházón a napokban megtartott községi tanácsülésen az Üj Alkotmány Tsz elnöke, Báli István elvtárs számolt be a termelőszövetkezet egész évi munkájáról, valamint a jövő évi tervekről. A tanácsülésen részt vett a tsz-t patronáló üzem küldötte, a Budapesti Gránit- és Csiszolókoronggyár igazgatója és párttitkára is. Báli elvtárs a tanácsülésen ismertette az ez évi gazdasági munkákat, valamint a termelőszövetkezet ötéves távlati tervét, amely a népgazdaság ötéves irányelveire épül. 1961-ben már az ötéves tervük első évét teljesítik. A tervbevett 43 forint 35 fillért a kedvezőtlen időjárás ellenére is minden ledolgozott munkaegység után megkapják a tsz-tagok. Szép eredményeket hozott az első gazdasági év az állattenyésztésben. 1960-ban a termelőszövetkezetnek 526 szarvas, marhája volt s ez év végéig ez a szám 839-re emelkedik. Az ötéves tervük második esztendejében már megvalósul a tsztagok fizetett sízabadsága is. Igaz ugyan, hogy nem kétheti fizetett szabadság, mint az üzemekben, de nagy dolog az az 5—6 nap is, amely előreláthatólag lesz, mert eddig még nem volt példa arra, hogy Mezőkovácsházán a tsz-ta- gok fizetett szabadságot élvezzenek. A tsz-tagok 6 napi fizetett szabadsága több mint 270 ezer forintot tesz ki az Üj Alkotmány Tsz-ben. A tanácstagok nagy elismeréssel nyilatkoztak arról is, hogy 1963-ban a tsz-ben 45 forint biztosított munkaegységet fizetnek s 1965-ben egy munkaegység értéke eléri majd az 50 forintot. Cs. E. a X. magyar-szovjet orvosi konferenciát Az utóbbi években egy-egy megadott témakörből rendezik meg az immár hagyományos magyar—szovjet orvosi konferenciákat. A X. konferenciát november 20—24-én tartják Moszkvában. Ezen a tudományos ülésszakon megvitatják a tuberkulózis gyógyszeres kezelésének eredményeit, a gyógyszerkutatás, valamint hörgő-műtétek kérdéseit és foglalkoznak a szűrővizsgálatok korszerű módszereivel; (MTI) Tízéves a magyar—csehszlovák kulturális egyezmény A Műcsarnokban november 11-én könyvkiállítás nyílik abból az alkalomból, hogy tíz évHáromkötetes tanulmány-gyűjtemény a magyar-orosz irodalmi kapcsolatokról Az Akadémiai Kiadó Tanulmányok a magyar—orosz irodalmi kapcsolatok köréből címmel háromkötetes tanulmánygyűjteményt jelentet meg. A mű a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtörténeti Intézetének és a Szovjet Tudományos Akadémia Gorkij Világirodálmi Intézetének gondozásában készült. Harminchat tanulmányban végigkíséri a két nép sokszínű, mély gyökerű irodalmi kapcsolatainak történeti fejlődését a legújabb időkig. (MTI) vei ezelőtt kötötték meg a magyar—csehszlovák kulturális egyezményt. A reprezentatív kiállításon 1200 csehszlovák könyv szerepel majd — közöttük magyar írók cseh és szlovák fordításban megjelent művei is. Ugyancsak bemutatják a Csehszlovákiában magyar nyelven kiadott könyvek válogatott gyűjteményét. Csereképpen Prágában november 10-én nyílik a „Magyar Alföld” című képzőművészeti I kiállítás. (MTI) Ahol a vendéglátók nem maradtak adósak-. r 13 millió forint nyereség a Hidasháti Állami Gazdaságban