Békés Megyei Népújság, 1961. október (16. évfolyam, 232-257. szám)
1961-10-06 / 236. szám
4 NÉPÚJSÁG 1961. október 6., péntek A megoldás nem is olyan BÉKÉS 4. számú fiókkönyvtárában két ember összedugott fejjel tanakodik valamin. Az egyik a Megyei Könyvtár ellenőre, a másik a fiókkönyvtár vezetője. Még negyedóra hiányzik a nyitáshoz, így hát zavartalanul tanakodhatnak. Arról folyik a szó, hogy mi lenne az a csodaszer, mellyel az olvasók számát és a könyvek úgynevezett „forgási sebességét” növelni lehetne? Keresik, kutatják az okot, ami miatt nem olyan erőteljesen felfelé ívelő a forgalom. Még a leglehetetlenebbnek látszó körülményt is figyelembe veszik. Talán az tart vissza némelyeket a behatástól, mert annyi adatot kell közölni, köztük a születési évet is? De hiszen csak a legszükségesebbek ezek és mióta világ a világ, mióta könyvkölcsönzés létezik, minden olvasót megkérdeztek, hogy hol lakik, mikor született és mi a foglalkozása. Nem itt lehet a hiba. A polcokat kellene átrendezni, hogy a könyvek hozzáférhetőbbé váljanak? De hiszen a berendezést ésszerűbben, az olvasók kényelmének megfelelőbben elrendezni már nem lehet. Az égőt kel1961. szeptember 28-án délután 17 órakor tartotta meg a „Rózsa Ferenc” Általános Gimnázium szülői munkaközössége első gyűlését, mintegy 300 szülő jelenlétében. Böőr Ferenc igazgató megnyitója után dr. Gombos Imréné, az SZMK négy éven át volt elnöke beszámolt a munkáról, az anyagi helyzetről, és kérte a felmentését, mivel a gyermeke elvégezte gimnáziumi tanulmányait. A felmentés megadása után az SZMK egyik tagja köszönte meg Gombosaié munkáját és gyönyörű fehér szegfűcsokorral ajándékozta meg. Ezután Böőr Ferenc igazgató méltatta a régi SZMK értékes munkáját, majd az SZMK új elnöke, Hídvégi Győzőné mondotta el bemutatkozó és programközlő lene kicserélni neonvilágításra, vagy általában a belvilágot modernebbé, lakályosabbá alakítani? Hadd legyen méltó a központi könyvtárhoz, melyet most is szépítenek. De vajon ez segítene? A legragyogóbban berendezett könyvtárakban is szükség lenne most az olvasók számának a növeléseié, mert a jelenség nem korlátozódik a 4-es fiókra. A napsugaras ősz lenne a ludas? Az bizonyos, hogy ilyen szép időben mindig is kevesebb volt az olvasó. A tsz-ekben kukoricatörés folyik és ezer más munka van még, ami a szabadban elvégzendő. Sokan nem érnek rá most olvasni olyanok, akiknek még nem annyira szükséglet az olvasás, hogy anélkül ne tudnának lefeküdni este. Hideg, esős időben bezzeg más a helyzet. De hát mit lehetne mégis.tenni? Az ifjúságiak körében, ha próbálkoznánk valamivel, mondja a megyei könyvtáros. Valami olyasféle propagangát kellene elindítani, ami a könyvtár felé fordítaná az érdeklődésüket. De mit? Előadást? Filmvetítést? Könyvtárlátogatást? Propagandát az iskolákban? Avagy beszédét, célkitűzéseket, melynek végrehajtásához kérte a tantestület és a szülők összességének támogatását. Az iskolaigazgató rendszabályokat ismertette, foglalkozott az ifjúság általános helyzetével, magaviseletével, tanulmányi eredményeivel, hangsúlyozta az 5-1-1 jó munkára nevelő hatását. Szólt még az iskolai ölitözésről, és az utcai viselkedésről, melyhez a szülők segítségét, megértő támogatását kérte. 1961. október 3-án, kedden délután 3 órakor az SZMK megtartotta választmányi gyűlését, melyen már a kidolgozott munka tervet tárgyalták meg. Gavenda Béla Békéscsaba bonyolult elevenítsék fel azt a „mozgalmat”, hogy minden olvasó hozzon magával egy ismerőst, barátot, új olvasónak? Valamit mindenképpen tenni kell, például kialakítani a könyvtármunka új, jó módszereit és elterjeszteni minden könyvtárban ... — Igen, igen — valóban változtatni kell a helyzeten, méghozzá mielőbb — bólint rá a fiókkönyvtáros. Mindketten jól tud. ják, hogy a könyvtár a világnézeti nevelés, a tudatformálás egyik, szórakoztatva segítő eszköze. HÁT VAI,ÓBAN ilyen nehéz a forgalom emelésének a nyitjára jönni? Az embernek eszébe jut az, hogy ma nálunk milyen gusztusos, szinte csábító önkiszolgáló boltokat nyitnak meg majdnem minden nap a megyében, az országban. Sok ötlet, szellemesség rejtőzik egy ilyen bolt zavartalan működésében a világítástechnikától, a szemet gyönyörködtető falfestéstől kezdve a pénztáros kisasszony fürge munkájáig, előzékenységéig. Azonban mindez jelen lehetne, akkor sem menne be a vevő, ha nem volna áru a boltban, vagy gyér lenne a választék. Változatos áruval zsúfolt üzletbe pedig még akkor is betolakodnának a vevők, ha vakolat hullna a falról és félhomályos lenne a helyiség. KELL, NAGYON KELL a könyvtárban is a tiszta, kulturált környezet, a készséges, figyelmes kölcsönzés — de leginkább a könyvállomány szakadatlan bővítése. Nem véletlen, hogy a megyei tanács v. b. legutóbb 200 ezer forintot engedélyezett erre a célra. A megye népkönyvtárainak olvasóira átszámítva nem olyan hatalmas könyvmennyiség szerzemé- nyezhető ebből az összegből, de jó injekció ahhoz, hogy a kölcsönzések száma emelkedjék. Elsősorban így emelkedik! Éppen ezért megyénknek azok a városai és községei tesznek legnagyobb szolgálatot az olvasómozgalomnak, ahol a tanácsok a könyvtárak állományának a növelésére redsze- resen adnak pénzt. —húr— Megtartották az első szülői munkaközösségi összejövetelt a Békéscsabai „Rózsa Ferenc” Gimnáziumban Néhány szó egy képzőművészefi körről Kedvelem, szeretem a képző- művészetet, mindig segítettem, támogattam a fiatalok és nagyok ilyen irányú tevékenységét, sőt jómagam is tettem néhány lépést ezen az úton. Ez a rokonszenv késztet arra, hogy toliamra vegyem ezt a témát, és — ha nem hangzik rosz- szul — „szárnyam alá” a Gyulán működő képzőművészeti kört. Egyrészt azért, mert ez a kör — bár tevékenységét kevesen ismerik — komoly múltra tekint vissza, másrészt, mert mostoha körülmények között fejti ki hasznos tevékenységét. Dezső bácsi — így szólítja mindenki József Dezsőt, a szakkör vezetőjét — kicsit szomorkásán mondotta el, hogy a tizenhárom éve működő kör egyre kevesebb „levegőt” kap. Valamikor a jelenlegi járási könyvtár egész helyiségét mondhatta magáénak, utána pedig a 111-as számú iskola adott neki helyet. Most...? A román iskolába költözött — még leírni is szégyenlem — egy két és félszer öt méteres helyiségbe. Amikor beléptem, azt hittem, valami szűk szertárba jutottam. Ámde kiderült, hogy e parányi helyiség műteremmé lépett elő. A modell — akkor egy öreg bácsi — alig egy méterre ült az őt mintázó fiataloktól. így pedig nem lehet szemlélni, és még kevésbé lehet alkotni. Pedig a szorgalmasan dolgozó fiatalok és felnőttek munkái figyelmet érdemelnek. Szabados Mária nyolcadikos tanuló rajzait — szén, ceruza, akvarell csendéletét és fejtanulmányait — nézegetve láttam, mennyi türelem, mennyi szív, mennyi szakértelem van benne és mögötte. Horváth JúUa ápolónő munkái hasonló elismerést váltottak ki. Különösen egy csendélet. Paprikát ábrázolt, de úgy, hogy azon tobzódtak a színek, a fények. „Érett’ polt az a paprika, és ez „éretté” tette rajzát is. A szűk helyiségben lehet, hogy művészek bontakoznak, de ilyen körülmények között nehezen fognak virágba szökkenni. Nem olyan régen — sőt ma is — titkos, bár távoli vágya volt a gyulai művészet-kedvelőknek egy művésztelep kialakítása. Ezt a jövő is sürgeti, és ez a kör alapját képezhetné. Ezért is, de az esztétikai nevelés, tanulóink, dolgozóink szépérzékének nevelése céljából sem közömbös, kap- e megfelelő alapot, helyiséget e képzőművészeti kör, amely életképessé teszi, amely előfeltétele további működésének. Kollárfk János imnimiimM Ünnepség az NDK megalakulásának 12. évfordulója alkalmából A Hazafias Népfront városi bizottsága a Német Demokratikus Köztársaság megalakulásának 12. évfordulója alkalmából 1961. októ. bér 8-án, délelőtt 10 órakor a városi tanács nagytermében ünnepséget rendez. Előadó: M ed gyesi Dezső, a Szakszervezetek Megyei Tanácsának szervező titkára. Az ünnepségen részt vesz és felszólal Köhn elvtárs, a Német Demokratikus Köztársaság nagykövetségéinek képviselője is. „SOS-jelek” Nyugat-Berlinből lohn Wendler riportja Nyugat-Berlin ma, „Paul- nál” elnémultak a wurlitzerek, Emberkereskedők saját csapdájukban, Távirat a könyvelőnőnek. A berlini Brunner utca a Ber- nauer utcánál keresztezi a zóna- határt. Az utca északi része Nyugat-Berlinhez tartozik, folytatása a Badstrasse. A város ezen részében a kapitalista üzleti világ sajátságos névjegyet hagyott hátra. Hullámpapírból készült bódék, földszintes elárusítóhelyek, közben hatalmas plakátok, rikító színek, lepattog- zó máz. Jelszó: „A keletieknek ez is jó!” Az elárusító bódék valóságos aranybányát jelentettek tulajdo. nosaiknak. Akinek nem volt elég pénze a berendezésre, az itt bérelhetett egy bódét és azoknak a szenvedélyéből vagy sznobságából, akik mindenáron méregzöld zoknit vagy cethalbőr-talpú cipőt akartak viselni, nagyszerűen megélhetett. Itt még azokat az árukat is el lehetett adni, amelyeket a kutya sem vett meg, még a „nyári kiárusítás” után sem. Ma halotti csend uralkodik ebben az utcában. Augusztus 13. után befellegzett a tulajdonosoknak. „Paulnál” árván állnak a játékautomaták, elnémultak a wurlitzerek. A krupié unottan piszkálgatja a körmeit. A játékkaszinó néhány asztalánál csak „keletiek részére” lehetett veszíteni. Nem egyszer olyan sokat veszítettek egyesek, hogy a szerencsétlen játékos görcsösen kapaszkodott minden feléje nyújtott szalmaszálba, legyen az valamelyik kémszervezet Júdás-pénze vagy az idegenlégió toborzó összege. Augusztus 13. véget vetett az itt lejátszódó tragédiáknak. „Egyenesen szörnyű” panaszkodik az egyik molett szőke az Usedom utca sarkán lévő „Olcsó regények” feliratú bolt elárusító pultja mögött. „Azelőtt bőkezű keleti vendégeink voltak, akik nem sajnáltak rendszeresen 30 márkát itt hagyni nálunk.” De mit kaptak érte? Érzelgős szerelmi történetet, ponyvaregényeket vagy háborús történeteket, amelyekben a náci győzelmeket oly felháborító módon dicsőítették, hogy maguk a nyugatnémet kiadók is tiltakoztak. „Ilyen időtájban mindig tele volt nálunk az üzlet” panaszkodik a szőkeség tovább. Most alig látunk itt valakit, aki ezzel a szennyirodalommal akarná fejét teletömni. A bankok leányvállalatai lehúzták a redőnyt. Messzire virít a felírás: „Keleti és nyugati márka átváltása ügyében kérjük, közvetlenül bankunk pénztárához forduljon.” De a bankokban is üres az át- váltó pénztár. Nem kellett prófétának lenni, hogy a nyugat-berlini Morgen megjósolja augusztus 15-én: „... természetes, hogy a pénzváltóhelyek forgalma nagy mértékben csökkenni fog.” Milliárdnyi márka folyt át ezeknek az uraknak ragadós ujjain éveken keresztül, akik minden alkalommal hatalmas százalékot vágtak zsebre jutalék címén. Annyira kifizette magát ez az üzlet, hogy a nagybankok egyre inkább a pénzváltásra álltak át. De most már ez is a múlté. Augusztus 14-én reggel a nyugat-berlini építkezési vállalatok valóságos „fekete” hétfőt értek meg. Milyen kifizetődő is volt a vállalkozó uraknak, hogy kétlakiakat tömegesen foglalkoztathattak. Nem voltak szervezettek, bármilyen összegű bért elfogadtak, még a betegbiztosítást sem kellett utánuk fizetni. De ezenkívül még hazafiaknak is érezhették magukat a vállalkozók, hisz a náluk alkalmazott tömeges kétlaki munkással a néptulajdonba lévő üzemek munkáját hátráltatták. És ma? Kétségbeesetten kísérlik meg, hogy a vállalt határidőt kitolják, késedelmi díjat fizetnek, szerződéseket bontanak fel. Találóskérdés: hány vállalkozó jár ma luxusautóján egyik építkezéstől a másikig és béremeléssel hány munkást próbál a konkurenciától elcsábítani? „Alkalmazok 20 festőt” — „Kőműveseket és karbantartókat azonnal felveszek” — az újságok hirdetései köteteket tölthetnének meg. Az építővállalatok munkásainak 10 százaléka a kétlakiak közül került ki, a hivatalos adatok szerint. Nem beszélve azokról, akik feketén vállaltak munkát. Más foglalkoztatási ágakban az arányszám sokkal magasabb volt, elsősorban a konfekcióiparban, és a kereskedelemben. „Nagyon sajnáljuk” — közük velünk a neuköllni KAJOT áruházban — „de az áru kifogyott, és a konfekciót készítő vállalatok nem tudnak szállítani.” Az újságok nagy részét nem tudják kihordani. A Testorp-mo- soda beszüntette a kimosott ruhák hazaszállítását. A Siemens vállalatnál egész futószalagok állnak elhagyatottan, a csőüzem több részlegét be kellett zárni. A spandaui Deutsche Industriewerke hajóüzemében mindössze 13 hegesztő maradt. 1800 munkásból körülbelül 400 nem jelenktezett augusztus 14-én, A Német Telefonvállalatnál az alkalmazottak fele hiányzik augusztus 13 óta. Ezt a konszernt tulajdonképpen most kezdték fejleszteni, a szükséges munkaerőt az NDK-ból akarták elcsábítani. Vajon, most kire számítanak? A nyugat-berüni vállalkozók egyesülete körlevélben értesítette tagjait, hogy , hála Brandt munkaügyi hivatalának, sikerült elérni a túlórát, valamint a női és a fiatalkorúak munkáját korlátozó rendelkezéseket átmenetileg hatályon kívül helyezték. Természetesen a nyugat-berlini szakszervezeti vezetők is hozzájárultak, hisz egyel több vagy kevesebb osztályárulás igazán nem számít. A nyugat-berlini munkások azonban távolról sincsenek eny- nyire kétségbeesve, mint munkaadóik, mert így lényegesen magasabb órabért kapnak. Az egyik neuköllni vállalat kénytelen volt alkalmazottainak 26 pfenniggel többet fizetni, hogy megmaradjanak az üzemben. De megemlíthetjük az egyik nyugat-berlini tisztviselőnő esetét is. Augusztus 11-én közvetítették kérelmét az egyik vegyiüzemnek. 350 márka fizetést ajánlottak fel neki. Ö 400-at kért, a vállalat nem alkalmazta. Augusztus 14-én kétségbeesett hangú táviratot kapott az üzemtől, megkapja a 400-at, ha azonnal jelentkezik. Rossz idők járnak az élősdiek- re, augusztus 13 a zsebük mélyén találta őket.
