Békés Megyei Népújság, 1961. szeptember (16. évfolyam, 206-231. szám)

1961-09-24 / 226. szám

hépOjsAa szeptember 24., vasárnap Új Rezső: Mert aki az életét adta í Valamikor a kenyerem anyám dagasztotta kenyérré. Anyám varrta a szakadt holmim éppé, egésszé — s mikor még ködös messze néztem, biztató, meleg nyugodt szépen az ő keze pihent fejemen*. Valamikor más volt a „más”. Gyenge fiába acélleiket anyám lehelt csókjával reggel. Ma már én, az erős férfi, vállán gigászi súlyú tervvel könnyen kel fel a vonzó ágyból, könnyen lábal minden halálból, mert aki az életét adta, mögötte áll, ha van, ha nincs már, mögötte áll — ói — az erősnek a — gyenge anyja. Ellesett beszélgetés egy könyvkiállításon Érdekes kiállítást rendeztek Medgyesegyházán a községi könyvtárban: a közelmúltban 93 szépirodalmi könyvet, főleg ifjú­sági és történelmi regényt kaptak a földművesszövetkezettől, s ezt mutatják be az érdeklődőknek. Az ízlésesen elhelyezett könyveket nézegetem, s közben félfüllel hallgatom Gál' Istvánná könyvtá­ros és egy jól megtermett, szőke hölgy beszélgetését. — Szebb ajándékot a földmű­vesszövetkezet nem is adhatot volna — magyarázza a könyvba­rát Gálné. — Ügy örülök, hogy sok Mikszáth-, Ady-, Krúdy Gyula­könyvet hoztak, mert ezeket nagyon szeretik a medgyesegyhá- zi olvasók. Alig kaptam meg őket, máris kölcsönkértek jó néhányat közülük. — Hallom, hogy a Béke Terme­lőszövetkezet klubszobájába is Művelődési bizottságok alakultak a sarkadi járásban Dér Ferencs IFEKETIE-TÍ w nyár (Napló-féle) Mindennap elővettem a napiénak kinevezett jegyzetfüzetet* s ami körülöttem, velem történt, amit láttam s hallottam — lejegyeztem. Különleges irocfalmiságra és főleg maradandó mű alkotására nem tö­rekedtem: a pillanatokat, a perce­ket, a gyorsan szálló gondolatokat, a futó benyomásokat vetettem itt papírra. Ügy adom tovább őket, ahogyan megszülettek, 1961 szeptember. Minden ember vágyakozva te­kint messzeségek felé — még ak­kor is, ha nem mondja ki ezt. Ha megnyílnak a határok kelet felé, nyugat felé vagy éppen ászaikra, délre — sebesebben ver a szív. Az ember telve van mélységekkel, magasságokkal — és fáradhatat­lan a szintézis-keresésben. És ez a szintézis akkor kezd formálódni, amikor — mondjuk — feldübö­rögnek az IL 18-as motorjai, s a gép elindul a távoli világok felé. « Nyolcezer méter magasságban, óránként 650 kilométeres sebes­séggel repülünk Moszkva felé. Olykor apró léglökések érik a gé­pet, ilyenkor olyan érzésem tá­mad, mintha a felhők hullámos síkján száguldanánk... Azután új­ra a mélybe tűnnek a fellegek. Nézzük és csodáljuk őket, mint valami óriás égi nyájat, amely bé­késen legel a napsütésben, egy be­láthatatlan, kerek, csupa zöldme­zőn. « A stewardess közli: ilyen és ilyen magasságban, ilyen és ilyen sebes­séggel repülünk; az út három óra hosszáig tart; sajnos azonban a felhők miatt nem lehet majd lát­ni Kijevet. — Ennyit mond és nem többet, ezt inkább egy közepes hivatalnok modorában. Egyi­künknek sem szimpatikus a hölgy. És már csak ezért is jólesett, hogy amikorra odaértünk, a felhők el­oszlottak, és teljes pompájában ki­tárult alattunk a nagy város: Kijev. Tanulság: a stewardess ne bocsátkozzék jóslatokba, mert ki­nevetik. Hagyja az időjárási elő­rejelzést a meteorológiai intézet­re — az is elég humoros néha. » Repülő-vacsora. Nyolcezer mé­ter magasban. Maga a bőség. Mindannyian megesszük; ez az utolsó hazai. Milyen lesz a moszk­vai, majd a gagrai étkezés? Nem sok elragadtatott véleményt hal­lottam — néhány specialitás kivé­telével — az ottani kosztról. Nem kis probléma ez. Majd meglátjuk. o Váratlanul felmondta a szolgá­latot a golyóstollam. Veszem elő fi Farkert. Csupa tinta minden.! Egy cseppig kifolyt. A légnyomás- különbség.« w Vastag felhőrétegen át landol a gép. Mintha egy mérhetetlen tej­tengerbe merülnénk el. Ahogy át­suhanunk egy-egy parányi tisztá­son, akkor érzékeljük igazán a hatalmas sebességet. Földközelbe érve távoli fényeket látunk. Lent, alattunk száz- és százezer apró faház: a moszkvaiak vikendhá- zacskái a Moszkva folyó völgyé­ben. Kicsinyek, színesek. A seremetyevoi repülőtér... — Hat magyar érkezett. No, iák.« — Zdraszívujtye... — ennyit mi is tudunk oroszul. Útlevelek... Vámvizsgálat.« Két kocsi előáll, beülünk. Megyünk az Ukrajna szállóba. Magától értetődő minden. Ott­hon vagyunk itt is._ A szállodáig hosszú az út. Jobb­ra, balra fények suhannak el. Mintha a Ferihegyről hajtanánk be a Gellérthez. Az ember néz. néz — amerre megy, mindent és valójában semmit sem lát. A vá­rakozó izgalom ez. Majd holnap.. a Az Ukrajna szálló. Több mint ezer szobája van — valamennyi fürdőszobás appartman. Az épü­let csúcsa a felhőket karcolja. Egy barátom meséli: két hétig la­kott itt egyszer, de úgy tudja, nincs lépcsőház, csak személyfel­vonók, és hátul valahol teherlif- tek működnek. — Kérdezem: mi van akkor, ha elromlanák a lif­tek? Válasz: Nem romlanak el. — Kérdezem: mi történne akkor, ha tűz ütne ki a szállóban? Vá­lasz: Nem üt ki tűz, a biztonsági berendezések a legtökéletesebbek. Csak nyugalom. — Jó, megnyug­szom. # A szálloda hallja... Bábel. A földkerekség minden részéből van­nak itt emberek, amerikaik, an­golok, lengyelek, indiaiak, nége­rek, arabok, franciák, németek. És természetesen mi is itt vagyunk. A büfében magyar gyártmányú kávéfőzőgép, sajnos azonban nem magyar -kávéfőző nő kezeli... Mondom a gyevuskának, engedje meg, majd én megmutatom, ho­gyan kell „magyaros” feketét főz­ni. Szívesen átadja a helyét, s amíg készül a „csöpögtetett” kávé, mosolyogva néz. Határozottan jó kávét sikerült főznöm. Megkós­tolja: erős. „Ezt itt nem szokták meg” — mondja, és főzi a kávét tovább úgy, ahogy eddig. (Folytatjuk) A sarkadi járás községeiben — Mezőgyám és Űjszalomta ki­vételével megalakultak a társa­dalmi művelődési bizottságok. A járási művelődési bizottság titkára Borbély Gyula elvtárs, a járási pártbizottság agitációs propaganda-osztályának vezető­je lett. Pénteken délután a já­rási pártbizottságon a községi tanács, a földművesszövetkezet, a cukorgyár, a kendergyár, a termelőszövetkezetek, a gépál­lomás, az iskolák és a községi könyvtár képviselőinek közre­működésével megalakult a sarkadi községi művelődési bi­zottság is, Váradi Lajos elvtárs­nak, a helyi fmsz ügyvezetőjé­nek, a párt-végrehajtóbizottság tagjának elnökletével. A társa­dalmi művelődési bizottság munkájában Csemai Zoltán író és pedagógusok is részt vesznek. adtok letétbe könyveket — jegy­zi meg kíváncsian a vendég. — Igen. Most száz könyvet ad­tunk oda, s ha kiolvassák, cserél­jük. A Béke Tsz klubja ugyanis nagyon vonzza a tagságot, ott biliárdozhatnak, rádiót hallgat­hatnak, televíziót nézhetnek a ta­gok. Ügy gondoltuk, ha már vala­ki ott tölti az estéjét, ne fárad­jon be külön a könyvtárba, ha­nem a helyszínen kapjon kölcsön- könyvet is. Megbeszéltük azt is, hogy a télen irodalmi esteket tar­tunk a klubban. Jó előadókat szerzünk, s megvitatunk olyan könyveket, melyeket sokan ol­vastak a faluban. Katalógust is készítünk a könyvekről, hogy mindenki megismerje a klubban a könyvek rövid tartalmát. így segítünk olvasnivalót választani. Búcsúzóul Gálné még azt is el­mondotta, hogy Medgyesegyházán nyáron is sokan kérnek könyvet, télre pedig előre jegyeztetik a legforgalmasabb példányokat. A. & Ösemlős csontja, kagylóevö emberek emlékei kerültek napvilágra Dévaványa határában Dévaványa határában a régi korok sok emléke jut napvilágra a talajjavításokhoz ásott földbá­nyákból és az őszi mélyszántás közben. Dr. Bereczki Imre muze­ológus, nyugdíjas tanár rendszere­sen kutatja és figyeli a földeríté­seknél és a traktorosekék nyomá­ban felbukkanó régészeti lelete­ket. A helybeli Lenin Tsz katal- szeg-pusztai területén például több ezer évvel ezelőtt élt lápi emberek hajdani településének nyomait fedezte fel. Az egykori lakók mocsári kagylóval is .táplál­kozhattak, mert rengeteg kagyló­héjat halmoztak fel házuk falá­nál. Sikerült ráakadni cserépedé­nyeikre, urnáikra, hálósúlyaikra és szerszámaik darabjaira is. Kérszigeten, a Töviskesi Állami Gazdaság földbányája a török vi­lág végén elpusztult falu föld alatt A kozmikus korszak hajnala Ez a címe az ember első űrre­püléséről szóló könyvnek, amelyet a Szovjet Újságírók Szövetsége és az Állami Politikai Irodalmi Ki­adó közösen rendezett sajtó alá. A könyvben azok a legjobb anyagok szerepelnek, amelyek a szovjet- és á világsajtóban 1961. április 12-től — Jurij Gagarin szovjet űrhajós ekkor kerülte meg a Földet — megjelentek. Az utolsó fejezet, amelynek címe „Tizenhét fordulat a Föld körül”, a második szovjet űrha­jós, German Tyitov űrrepüléséről szól. rejlő maradványait vágta ketté; cserepek, embercsontok, kályha­csempék és egyéb tárgyak hívták fel rá a kutató figyelmét. A Nagy­kunsági Állami Gazdaság terezu- gi öntözéses legelőjének föld­munkáiban pedig bronzcsákányt ástak ki a dévaványai kubikosok a csatornából. Előkerült egy igen érdekes lelet is: az egyik földbá­nyában kútásás közben a felszín­től csaknem hat méter mélységű kék-agyag rétegből nagy, állati lábszárcsontot fordított ki az ásó. Dr. Bereczki Imre szerint valami­lyen ősemlős — őstulok vagy ló — eléggé épségben megmaradt da­rabja, amely fölött tengericsiga­héjakat is találtak. Az ősemlős csontját a dévaványai múzeum­ból tüzetes vizsgálatra felküldik a Történeti Múzeum őskori osztá­lyára. HUMGAIR^" OPON 65 —— &AK.TAI TEREWc . R i PORTR £<*£NYf -q. 6. A portás meglepődik Ha valakinek tíz évvel ezelőtt azt mondtak volna, hogy a Hotel Hungária — ahol valamikor a milliókkal szélhámoskodó ál-lord Hampton lakott — olyan hely, ahol nem lehet kibírni az életet, ahol nyomasztó a légkör, ahol fogházban, mit fogházban, az ör- dögszigeton érzi magát a vendég, nyilván kinevették volna — és méghozzá teljes joggal. De most a hotel — valóban fog­házzá vált. Fegyházzá, amelybe önként mennek ugyan be a rabok, de kijönni csaik néha lehet belőle a séta idejére (egy kis tűzszünet délelőttönként, két légitámadás hullámai között). A szálló mene­dék, lakás is — s mégis, mégis afféle rácsnélküli börtön, arany- kalitka, amelyben mindenki más­nak mondja magát, mint ami. Péter néha már meg is feledke­zik arról, hogy Tamás remekül hamisított igazolványa a mentő­angyala. Fogalmai megváltozóban vauinak: amit az első nap élet* mentő szabálytalanságnak érzett, most természetes törvény. Hazud­ni kell. Mindenki hazudik. Tálán csak a naptár nem, ame­lyen az utolsó lap árválkodik: 1944. december 31. Hirtelen eszébe jut: érdemes lenne lenézni a portára. Nem sok oka van ugyan rá — maga se vallja be önmagának, hogy ilyen­tájban tegnap ott látta Marikát, s hátha most is? De miért is ne menjen le? Aki nem találja a he­lyét, annak mindegy, hol nem tar Iái ja. A porta is veszített már fényé­ből. És nem használ az előcsarnok eleganciájának se a törött üveg­ajtó millióm szilánkkal díszelgő, különös pókhálóra emlékeztető csillogása, se az a magias, széles- vállú, pisztolytáskás, nyilaskar- szalagos katona, aki most tápász- kodik fel az egyik bőrfotelből és kiballag az ajtó elé. — Ez meg micsoda? — kérdezi udvariatlanul a portást Péter. — Állandó őrséget kaptunk? — Ez, kérem, spe­ciális eset — mondja széttárt tenyérrel, mintegy mentegetőz. ve a tányérsapkás férfiú. — A Feri, itt volt londiner, úgy látszik visszahúzza a szíve. És a tetejébe most azt hiszi, mert ő mindent ismer, hát ő vigyázhat a legjob­ban... Tetszik érteni.« A kapu előtt motor- kerékpár fékje jaj- dul. Nagy NSU- motor, afrikasárga- terepszinre festették, róla: bőrkabátos pi- termetes fiatalem- ' géppisztoly hintázik a vállán. S jön be a hall­Aki leszáll lótasapkás, bér, jobb ba, mintha világéletében itt lar

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents