Békés Megyei Népújság, 1961. augusztus (16. évfolyam, 179-205. szám)
1961-08-05 / 183. szám
ItÉKÉS MEGYEI * Árasomét * Világ proletárjai, egyesüljetek! wn. augusztus 5., szombat AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA xvi. évfolyam, m. SZÁM A Szovjetunió kormányának jegyzéke az Esésűit Államok kormányához a német békeszerződésről Moszkva (TASZSZ) Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter augusztus 3-án fogadta L. Thompsont. az Egyesült Államok rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét és átnyújtotta neki a szovjet kormány jegyzékét a német békeszerződés megkötéséről és a nyugat-berlini helyzet ennek alapján történő rendezéséről. A jegyzék válasz az Egyesült Államok kormányának jegyzékére amelyet július 17-én juttatott el a szovjet kormányhoz: A jegyzék bevezetőül hangsúlyozza, a szovjet kormány bízott benne, hogy az Egyesült Államok kormánya kész őszintén együttműködni a béke megszilárdításában, az államok kapcsolataiban meglévő feszültséggócok felszámolásában, ahogyan ezt az Egyesült Államok jelenlegi kormánya ünnepélyesen kijelentette Ámde a Szovjetuniónak arra a felhívására, hogy együttesen oldják meg a jelenkor egyik legfontosabb és legélesebb kérdését, amelytől Európa békéje és nyugalma függ, nevezetesen, hogy kössék meg a békeszerződést Németországgal — az Egyesült Államok kormánya korábbi állásfoglalásának kifejtésére szorítkozott, s ez igen távol áll az európai és a világbéke iránti őszinte gondoskodástól. Az Egyesült Államok hosszú évek óta megtagadja a német kérdés békés rendezését, meghatározatlan időre elhalasztva ezt a problémát. Az amerikai jegyzék láthatólag azt tanúsítja, hogy az Egyesült Államok kormánya továbbra is ragaszkodik ehhez az irányvonalhoz. A szovjet jegyzék a továbbiakban többek között megállapítja: Az amerikai jegyzék egész tartalmának tanúsága szerint az. Egyesült Államok kormányának az a fő gondja; miként mentegesse politikáját a világközvélemény előtt, s a lehetőség szerint elhárítsa a felelősséget azért, mert mind ez ideig nem tettek pontot a második világháború végére, és azért, mert Európa közepén ma sincs stabilitás és nemzetközi jogrend, s mert Nyugat-Németországban ismét szervezkednek a militarista és a revansista erők. Jellemző, hogy Bonn revansista követeléseiről az Egyesült Államok kormányának jegyzéke is kénytelen volt említést tenni. Igaz, a jegyzékben ezek a követelések úgy szerepelnek, mint amelyek csaknem az NSZK kormányának békeszeretetét tanúsítják, mivel az utóbbi azt állítja, hogy nem szándékozik erőszakot alkalmazni Németország határainak felülvizsgálására. De ki lehet bizalommal az ilyen ígéretek iránt? Mindenki tudja, hogy maga a bonni kormány milyen kevés jelentőséget tulajdonít az ilyen szólamoknak. Emlékeztetni kell például arra, hogy 1949 novemberében Adenauer kancellár nyilvánosan kijelentette: „Elvileg ellenzem a Német Szövetségi Köztársaság újra- felfegyvérzését, tehát ellenzem az új német fegyveres erők létrehozását is”. Ez azonban egyáltalán nem akadályozta meg az NSZK kormányát abban, hogy átfogóan megvalósítsa az ország remilitari- zálását és megalakítsa a Bundeswehr!. Amikor az atomfegyverkezés került szóba, Adenauer kancellár hasonló fogáshoz folyamodott. Kezdetben úgy tüntette fel magát, mint aki nem szánja atomhalálra a német népet. 1957- ben Adenauer kancellár kijelentette, hogy nem lehet üdvözölni új hatalmak atomfegyverrel való felszerelését és a Német Szövetségi Köztársaság nem tett lépéseket atomfcgyverszállítások ügyében. Most ugyanaz az Adenauer kertelés nélkül követeli, hogy a Német Szövetségi Köztársaságot az atomhatalmakkal azonos módon fegyverezzék fel — hangzik többek között a jegyzék. Az Egyesült Államok kormánya jegyzékében hangsúlyozza, hogy a német békekötés kérdését mindaddig nem lehet megoldani, amíg nem állították helyre Németország egységét. Ez azonban a kérdés olyan felvetése, amely legalábbis ellenkezik a realitásokkal. Németország egyesítésének problémája a német nép belső kérdése, csak a két német állam, a Német Demokratikus Köztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság megállapodása alapján oldható meg. Ugyanakkor a békeszerződés kérdése természeténél fogva nemzetközi probléma és sok állam érdekeit érinti. Németország egységének helyreállításáról beszélve a washingtoni kormány jónak látta érinteni az önrendelkezési jog kérdését. Kiderül, hogy az önrendelkezési jognak azok kelnek védelmére, akik valójában a gyarmati rendszer fennmaradását támogatják és minden alkalommal elállják az utat, amikor valamely nép harcot kezd független nemzeti fejlődésének jogáért. Igen olcsó fogás a német nemzet önrendelkezési jogának jelszavával mesterkedni olyan körülmények között, amikor két független német állam van. A Német Demokratikus Köztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság ma nem a nemzeti kérdés alapján tér el egymástól, e két országot a belső életforma mélyreható különbsége, más szóval a társadalmi rendszer mélyen szántó különbözősége választja el egymástól. Arra törekedni, hogy szembe állítsák az önrendelkezés jelszavát a társadalmi haladásért a nemzeten belül folyó harccal, egyértelmű a fogalmak meghamisításával. Ha a társadalmi berendezkedésről beszélünk — már pedig erről beszélni kell, minthogy a volt Németországból két önálló állam keletkezett — akkor megállapíthatjuk, hogy ez a két állam már régen megválasztotta a maga társadalmi rendszerét. Maguknak a németeknek a dolga megtalálni, milyen úton-módon egyesíthetik két, különböző irányban fejlődő államukat. A Német Szövetségi Köztársaság kormánya kategorikusan elutasítja, hogy tárgyaljon az egyesítés kérdéséről a Német Demokratikus Köztársaság kormányával. Ilyen körülmények között nincs kilátás arra, hogy a két német állam megegyezésre jut e kérdésben és nem is lehet, amíg a Német Szövetségi Köztársaság kormánya ilyen politikát folytat. Ez megcáfolhatatlan tény, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni. A négy nagyhatalom nem tud változtatni a kialakult helyzeten. Még ha ők maguk meg is egyeznének egymás között arra vonatkozólag, miképpen óhajtják helyreállítani Németország egységét, akkor is erőszak alkalmazásával kellene rákényszeríteniök döntésüket a 'két német államra. Mi köze lenne ennek az önrendelkezés elvéhez, amely elv alkalmazását a washingtoni kormány szükségesnek tartja a német egység helyreállításának megoldásához? Ha a négy hatalom valamivel tényleg tudja segíteni Németország újraegyesítése kérdésének megoldását, akkor ezt csak a békeszerződés megkötésével teheti. A két német állam a békeszerződés értelmében azonos nemzetközi kötelezettségeket vállalna, s ezzel megteremtődnék számukra a közös talaj, hogy közeledjenek egymáshoz a német nép nemzeti feladatainak megoldása érdekében. Aki pedig a német békeszerződés megkötését Németország egyesítése kérdésének megoldásától teszi függővé, az lemond az egyik és a másik kérdés megoldásáról egyaránt. A szovjet kormány úgy véli, hogy a kialakult körülmények között a legjobb megoldás lenne a békeszerződés megkötése egyfelől mindazoknak az államoknak a részvételével, amelyek hadiállapotban voltak Németországgal, másfelől pedig a német államok részvételével. Mint a szovjet kormány rámutatott, lehetségesnek tartja a német békeszerződés kérdésének olyan megoldását is, hogy két békeszerződést kötnének meg — egyet a Német Demokratikus Köztársasággal, egyet pedig a Német Szövetségi Köztársasággal — úgy, hogy mindkét szerződés alapvető tételei azonosak lennének. Ha a nyugati hatalmak és az NSZK kormánya — mint állandóan hajtogatják — nem hajlandók aláírni a békeszerződést Németországgal, akkor nélkülük kell majd aláírni azt. Ebben az esetben a békeszerződést a hitleri Németország ellen vívott háborúban részt vevő és az aláírásra kész államok kötnék meg a Német Demokratikus Köztársasággal, amely máris kijelentette, hogy egyet ért ezzel. A szovjet kormány nem tartja lehetségesnek, hogy vitába szálljon az Egyesült Államok kormányával a Német Demokratikus Köztársaság belső berendezésének kérdéseivel kapcsolatban. Bármely állam társadalmi-gazdasági és politikai rendje csak a népnek a dolga, senki másé. A Hitler-elle- nes koalícióban részt vett államoknak okuk van érdeklődést tanúsítaniuk a két német állam belső életének kérdései iránt, de csak a nácizmus és a militarizmus kiirtására vonatkozó kötelezettségek megtartása szempontjából, mert ez elengedhetetlen feltétele Németország békés, demokratikus fejlődésének. Senki sem tagadhatja azonban, hogy éppen a Német Demokratikus Köztársaságban maradéktalanul valóra váltak a potsdami döntések, amit viszont nem lehet elmondani Nyugat-Német- országról. Mint ismeretes, a múlt évben tervbe volt véve, hogy a párizsi négyhatalmi kormányfői tanácskozáson megvizsgáljuk a német békeszerződés kérdését. A szovjet kormányfő nem üres kézzel ment el erre a tanácskozásra. Mindenki emlékszik azonban arra, hogy a négyhatalmi kormányfői értekezlet nem jöhetett létre az előző amerikai kormánynak a Szovjetunióval szemben elkövetett provokációi miatt. A szovjet kormány azonban figyelembe véve, hogy az Egyesült Államokban kormányváltozás tör. tént, sohasem tekintette elteme- tettnek azt a gondolatot, hogy meg kell vitatni a német békekötés problémáját. A szovjet kormány újból kijelenti, hogy kész olyan tárgyalásokra, amelyeknek célja a német békeszerződés megkötése. Sajnos, az amerikai jegyzék komoly kételyeket kelt arra vonatkozólag, vajon törekszik-e az Egyesült Államok kormánya ilyen tárgyalásokra. A jegyzék ugyan azt mondja: hogy „az Egyesült Államok kormánya szövetségeseivel egyetértőén, szabad tárgyalásokon mindenkor kész megvizsgálni a megoldatlan német problémák rendezésének kérdését”, de ugyanakkor, miként korábban is, ellenzi a német békeszerződés megkötését és a nyugat-berlini helyzetnek ezen az alapon való rendezését. Mindezt olyan megjegyzésekkel kíséri, hogy ez „komoly következményeket vonna maga után”, „komolyan fenyegetné a nemzetközi békét”, sőt felveti azt a kérdést, hogy a NATO tagállamai „hogyan értelmezhetnék” azoknak az államoknak a lépését, amelyek a Németországgal való békekötés útjára lépnek. Ilyen kö_ rülmények között mit ér a washingtoni kormánynak az a bizonykodása, hogy kész a tárgyalásokra. A szovjet kormányban felmerül a kérdés: vajon mind ennek ml a célja? Talán olyan helyzetet akarnak teremteni, amelynek eredményeként még jobban növekednék az amerikai katonai monopóliumok nyeresége? Ismeretes, hogy az Egyesült Államok legmagasabb köreiben már most arról beszélnek, hogy kiiszöbönáll az adók emelése, az árak emelése és általában a lakosság életszínvonalának csökkentése. Az Egyesült Államok egész hely. zetére egyre jobban rányomja bélyegét a háborús pszichózis, amely kiélezi a nemzetközi helyzetet. Ez természetesen örömet kelt a nyugat-németországi militarista és revansista körökben is, hiszen Nyugat-Németországban néhány hónap múlva parlamenti választások lesznek, Adenauer kancellár pedig mindig a hidegháború révén igyekezett megszerezni a választók szavazatait. Ha pedig az a cél, hogy ily módon nyomást gyakoroljanak a Szovjetunióra, akkor már ideje volna tudomásul venni, hogy a fenyegetések nyelve a legkevésbé alkalmas a Szovjetunióval szemben és éppen ellenkező eredménynyel járhat. A szovjet kormány kijelentette és most is kijelenti: javasolja a békeszerződés megkötését Németországgal. Ha valamely hatalom vagy hatalmi csoport olyan cselekményekhez folyamodik, amelyek veszedelmes következményekkel járnak, ez nem a Szovjet, unió lesz. Azokért a békére nézve esetleg veszélyes következményekért, amelyekre az amerikai kor. mány céloz, a felelősség teljes súlyát azok fogják viselni, akik a béke ellen irányuló lépéseket tesznek. A Szovjetunió és a többi békeszerető állam pedig helyt tud majd állni a jogos ügyért, biztonságáért, a békéért. A szovjet kormánynak nem szándéka a helyzet kiélezése. Éppen ellenkezőleg, békére és a nemzetközi feszültség enyhítésére törekszik a német békeszerződés megkötésével és az államok közötti békés együttműködés útján. A béke biztosítása és az államok békés együttélése a Szovjetunió külpolitikájának alapja. A szovjet kormány politikájában ezt tartja szem előtt, amikor felveti a Németországgal való békekötés feladatát. Kifejezi azt a reményét, hogy az Egyesült Államok kormánya teljes komolysággal fogja fel c kérdést és a maga részéről elősegíti e problémának a békét szolgáló együttes megoldását — fejeződik be a szovjet jegyzék. * Gromiko szovjet külügyminiszter augusztus 3-án az amerikaiaknak átnyújtotthoz hasonló jegyzéket juttatott el Roberts angol és Dejean francia nagykövetnek válaszként a három nyugati hatalom 1961. i-'ilus 17-én kelt jegyzékeire. (MTI)
