Békés Megyei Népújság, 1961. augusztus (16. évfolyam, 179-205. szám)
1961-08-26 / 201. szám
2 MÉPÚJSÁG 1981. augusztus 26., szómba A KÁDERHIÁNY A KÁDERMUNKA GYENGESÉGE Dr. Münnich Ferenc, a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány elnökének az Indonéz Köztársaságban tett látogatásáról Parancsnok lesz Griskából, nem néztem ugyan ki belőle, de az lesz. Még meg sem melegedett a parancsnoki poszton, de a csapatot már kezében tartja, szavának már súlya van. Néha észre sem venni, mi rejtőzik egy-egy emberben...« L. Mnacko Államdíjas szlovák író »Az ítélet éjszakája« című könyvének e néhány sora jutott eszembe, amint a párttitkár szavait hallgattam. A káderek helyzetéről beszélgettünk. A titkár azt mondta, jó néhányan túl vannak terhelve. Jellemezve a helyzetet, egyik ag- ronómusukat említette: K. J. kukoricatermesztő specialista. Tagja a pártbizottságnak és a párt végrehajtó bizottságának. Pártpropagandista. Szakmai oktatást vezet. Elnöke a pártfegyelmi bizottságnak. Munkásőr. Nemrég még felelőse volt a termelőszövetkezeteket patronáló mozgalomnak. Aspiráns, tudományos kutatómunkát végez. Tudják róla, hogy sokszor csak éjjel jut ideje tanulásra. Két gyermeke van. Hogy felesége mit szól férje nagy elfoglaltságához, elképzelhető... Amit a titkár szemléltetett, nem egyedülálló jelenség a megyében. Másutt is találkozunk hasonló helyzettel. Beszélgettem termelőszövetkezeti elnökkel, aki egy sor funkciója mellett egyben a községben lévő két termelőszövetkezetben működő pártszervezeteknek »csúcs«-titkára. Találkoztam olyan pártvezetőségi taggal, akinek szintén van hét-nyolc funkciója, s mint mondotta: ezt a tempót még bírja néhány esztendeig. De tovább is szeretne dolgozni, azonban ilyen megterhelés mellett ez aligha sikerül... Nem ritkán hajnali négy-öt órakor kezdi a munkát és este 10-11 óra tájban tér pihenőre. Az elvtársak nem a panasz hangján beszélnek erről a kérdésről. Hangjukban inkább az aggó d al o m érző dik amiatt, hogy valamennyi megbizatásukat nem tudják tökéletesen elvégezni. Eközben észre sem veszik, hogy ezzel a munkastílussal nagy kárt okoznak a pártnak, a mozgalomnak. Erre bizonyság az említett agronómus elvtársnak a példája is. Sok feladata mellett például a fegyelmi bizottság elnöke. öt-hat hónapos elintézetlen ügyek fekszenek el a fiókjában. Lelkiismeretes ember lévén bántja, hogy valamennyi funkcióját nem tudja ellátni. A kollektíva végkövetkeztetése viszont mégiscsak az lesz: az elvtárs nem végezte el a rábízott feladatot. Ha érezte, hogy nem bírja, akkor miért vállalta ... ? Kevesen gondolnak arra, hogy a sok munka elvállalását olyan »meggyőző« érv kényszerítette ki, mint az is, hogy: Nincs más, akit ezzel a feladattal megbízhatnánk ... Az ilyen érvek tűrhetetlenek. Tizenhat évvel a felszabadulás után káderhiányra panaszkodni annyi, mint kimondani, hogy a kádermunkában súlyos fogyatékosságok vannak. Ha ez igaz, akkor most, amikor újabb, nagyobb célokat tűztünk magunk elé, rendkívül fontos, hogy valamennyi területen javítsuk meg a káderek kiválasztásának, nevelésének munkáját. A pártszervezetekben és mindenütt, ahol káderek nevelésével, előléptetésével foglalkoznak, bátrabban és szélesebb körben adjanak megbízatásokat józan gondolkodású, jó képességű munkásoknak, bátor, kezdeményező természetű tsz-gaz- dáknak, a párthoz, a néphez hű szakembereknek. Még több bizalomra, bátorságra és nagyobb szívósságra van szükség a káderek kiválasztásánál, nevelésénél. Ha így dolgozunk valamennyi területen, akkor megtaláljuk, milyen képességek rejtőznek egy-egy emberben, mely képességeket eddig szunnyadni hagytuk. Boda Zoltán Dr. -Szukarno, az Indonéz Köztársaság elnökének meghívására dr. Münnich Ferenc, a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke 1961. augusztus 15—23 között látogatást tett az Indonéz Köztársaságban. A magyar miniszterelnököt útjára elkísérte felesége és több magyar vezető személyiség. A közlemény a továbbiakban a többi között a következőket mondja: A tárgyalások során a magyar kormány elnöke kifejezte kormánya elismerését az Indonéz Köztársaság független és aktív külpolitikája iránt. Mindkét kormány elítéli a gyarmatosítást és az imperializmust minden megnyilatkozásában és vállalja, hogy erőfeszítéseket tesz az ENSZ-közgyülés 1960. december 14-i határozatának gyors és hatásos végrehajtása érdekében, hogy a béke és biztonság céljából a gyarmatosítást mindenütt számolják fel. A Nyugat-Iriánban jelenleg fennálló helyzettel kapcsolatban a magyar kormány elnöke újólag leszögezte, hogy kormánya támogatja Indonézia jogos követelését területének e szerves részére, mely még mindig holland megszállás alatt áll. A magyar miniszterelnök részletesen kifejtette kormányának álláspontját a német békeszerződés és Nyugat-Bcrlin kérdésében, hangsúlyozva a második világháborúból származó kiemelkedő fontosságú problémák felszámolásának fontosságát, tekintettel a világbéke fenntartására és a magyar nép közvetlen érdekeire. Az Indonéz Köztársaság kormánya egyetértését fejezte ki, hogy mindezeket a problémákat tárgyalások útján kell rendezni. Az Indonéz Köztársaság kormánya azon a nézeten van, hogy e problémák megoldásánál tekintetbe kell venni a Németországban és különösen a Nyugat-Berlinben általában kialakult tényleges viszonyokat. A leszerelés megvalósítása továbbra is a tartós világbéke kulcsa és mindkét kormány kinyilvánította, hogy teljes mértékben támogatja mindazokat a további erőfeszítéseket, amelyek hatékony nemzetközi ellenőrzés mellett történő általános és teljes leszerelésre — ezen belül a nukleáris fegyverek betiltására — vonatkozó nemzetközi egyezmény aláírására irányulnak. A két kormány emlékezteti a világot azokra a hatalmas gazdasági és pénzügyi forrásokra, amelyek a leszerelés végrehajtásával a nagyarányú társadalmi-gazdasági fejlődés céljára szabadulnának fel a világ minden részében. A látogatás során a két ország közötti gazdasági kapcsolatok kérdéseit is megvitatták. Megelégedéssel állapították meg, hogy a gazdasági kapcsolatok bővülnek és fejlődnek. Ügy ítélték meg, hogy az Indonéz Köztársaság 8 éves általános gazdaságfejlesztési terve számos területen olyan célkitűzéseket tartalmaz, amelyek megvalósításához Magyarország beruházási javak és ipari termékek szállításával, valamint technikai és tudományos tapasztalatainak átadásával hozzá tud járulni. A két ország kormányküldöttsége 1961. augusztus 25-én tárgyalásokat kezd, hogy a gazdasági együttműködés további eredményes fejlesztésének biztosítása céljából megfelelő megállapodásokat kössenek. Attól az óhajtól vezérelve, hogy széleskörűen tovább fejlesszék a baráti kapcsolatokat, az Indonéz Köztársaság elnöke és a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke barátsági és együttműködési szerződést írtak alá, (MTI) Az angol közvélemény! felháborítják Kennedynek és Johnsonnak a nyugatnémetekről tett kijelentései London (MTI) Az angol közvélemény még mindig nem tért napirendre Kennedy elnöknek és Johnson alelnöknek a nyugatnémetekről tett kijelentései fölött. Nyilvános gyűléseken az elmúlt napokban többen is feltették a kérdést, „ha a németek az amerikaiak mindenkori legjobb szövetségesei akkor mik vagyunk mi, angolok és ki ellen folytattunk háborút tizenhat évvel ezelőtt?” Johnson ugyan, is szó szerint azt mondta a múlt hét szombatján a nyugat-berlinieknek: „Sohasem volt jobb és bátrabb szövetségesünk, mint a legyőzhetetlen szabadság városának népe”. A Tribune legújabb száma megállapítja ezzel kapcsolatban, hogy az ilyen értékelések nem fognak valami jó benyomást kelteni sem Nyugat-, sem Kelet-Európábán, ahol úgy emlékeznek Berlinre, mint a világ leggonoszabb zsarnokságának főhadiszállására. Az Evening Standard nyugatberlini tudósítója Kennedynek azt a megjegyzését bírálja, hogy Nyu- gat-Berlin „a szabadság bástyája”. Az a nemzedék, amelyhez én tartozom — írja Donald Edgar —, sohasem tud valami jóérzéssel gondolni Berlinre. Számunkra Hitler bunkerjének városa marad (MTI) AUSZTRIAI ÜDÜLÉSEN De mi köze van a túlterhelt káderek gondjaihoz az íió idézett szavainak? — kérdezheti az olvasó. Hogyan is mondta L. Mnacko könyvében?: »Néha észre sem venni, mi rejtőzik egy-egy emberben« Azaz, amikor a partizánok kényszerhelyzetben az egyszerű beosztottat választották meg parancsnoknak, kiderült, hogy tud parancsnok lenni, bár nem nézett ki belőle. Igen. Mi is így vagyunk. Sokszor észre sem vesszük, mi rejlik egy-egy emberben. Vannak kitűnt, kipróbált káderek, őket tömjük agyon munkával, s közben nem nézünk széjjel, hogy rajtuk kívül kik vannak még, akik képesek a feladatok, megbízatások elvégzésére. A pártban, a tömegszervezetekben, a munkahelyeken százával dolgoznak olyanok* akik tudnának a közügyekkel helyesen foglalkozni, vagy ha az első időben még botladoznak is, később éppen olyan jó káderek lesznek, mint a régebben kipróbáltak. Igaz, nem kiabálnak: itt vagyok! Én is alkalmas vagyok! Engem válasszatok! — és így tovább. Csendes ügybuzgalommal, szorgalommal, feltűnés nélkül végzik mindennapi munkájukat. Félünk meglátni őket. Bizalmatlanok vagyunk irántuk. Nem utolsósorban egyesek irtóznak attól, hogy új emberekkel bajlódjanak. Inkább magukra vállalják vagy néhány emberre rakják a megbízatások, funkciók tömegét. Augusztus 2-án indultunk harmincegyen a SZOT kéthetes ausztriai üdültetésére. Pir- kadó hajnalban értük el Hegyeshalmot. Természetesen mindenki rögtön a vonat ablakaihoz tódult, Is az előtte még álmosan pislogó • szemek kitágult pupillákkal lesitek a Nyugaton sokat emlegetett S „vasfüggönyt”. Többségünk nem I járt még Ausztriában, jogos volt tehát a kíváncsiskodás. Persze, hogy nem láttunk semmiféle vasfüggönyt, csupán a szokásos országhatárt. Ahogy átléptük a határt, változatlan kíváncsisággal kerestük az újabb látnivalókat. Meglepetve tapasztaltuk, hogy semmi különösebb változást nem észlelünk a tájon. Ugyanolyan egybefüggő, táblás gazdálkodás tárult elénk, mint amilyet magunk mögött hagytunk. — De akkor miért biztatják Nyugat felől a mi parasztjainkat a „nadrágszíj” parcellákhoz való ragaszkodáshoz? — kérdeztük egymástól. Találó volt a válasz is: — Egyszerű, azért, mert a mi táblás gazdálkodásunk nem Esz- terházy részére ontja a terményt! Robogó vonatunk befutott az első osztrák állomásra, ahol már találkoztunk az amerikai életforma egyik hirdetőjével is, az egy schilling bedobása után három darab rágógumit „ajándékozó” automatával. Vonatunk száguldott tovább, s alig rendeztük új élményeinket, máris Bécsben voltunk, ahol Osztrák elvtársak csatlakoztak hozzánk, s most már ők kalauzoltak bennünket Stájer- ország felé, az Alpok hegyei közé, ahol élményekben gazdag kilenc napot töltöttünk. Valameny- nyiünket magával ragadta a táj szépsége, a kétezer méteres hegyekről nyíló gyönyörű kilátás, a 3000 méteres Dachstein hóko- szorúzta csúcsának fenséges látványa, de mindemellett természetesen nagyon érdekelt bennünket az emberek munkája és élete. Erre kitűnő alkalmat adott az egyik kirándulásunk, amikor találkoztunk egy nagyobb osztrák kiránduló csoporttal. Bár barát- kozásunk nehezen indult, mert azt hitték, hogy disszidens magyarok vagyunk, de aztán mégis csak sikerült szót találni velük, s elmondták a mai osztrák életet. Ausztriában jelenleg konjunktúra van. Ez Nyugat-Német- ország gazdasági életének erőltetett fellendítéséből fakad. A semleges Ausztria ugyanis Nyugat felől kitárja kapuit és igyekszik kamatoztatni tájainak szépségét. Ezért rendkívül sok nyugatnémet nyaral Ausztriában. Persze, ennek „megisszák a levét” az osztrák dolgozók is, hiszen ők szezon idején nem nagyon jutnak saját hazájukban üdülési lehetőséghez. A munkások keresete hasonló a mi kereseteinkhez. Azonban az ő keresetükből nagyon sok helyre kell fizetniök: biztosítást, gyer- mektelenségi adót (még az egy gyermekeseknek is), ugyancsak a kézhezkapott fizetésből kell rendezniük a méregdrága lakbért, ami általában havi 200—400 schilling. Mindemellett a vasút, a posta, a villamos is nagyon drága és az élelem is sokkal többe kerül, mint nálunk. Aránylag a motorok és gépkocsik olcsóbbak. Ez akaratlanul is eszébe juttatja az embernek a dzsentri világ cifra nyomorúságát: „Inkább nem eszünk, de szépen (autón) járunk.” Ahogy beszélgettünk ezekkel a kirándulókkal, így alakult ki bennünk a „szavazás”: „Inkább válasszuk a szocialista árpolitikát.” Megtudtuk, hogy üdülési helyünk a II. világháború végén vált híressé vagy talán hírhedtté. Ugyanis ez a zeg-zugos, kétezer méteres hegycsúcsokkal övezett vidék volt az SS-ek utolsó mentségvára. Itt rejtették el a háború utolsó éveiben a hamisított fontjaikat is, épületünktől mintegy 150 méterre fekvő Toplitzi tóban. Ez a vidék volt Eichmann utolsó ausztriai tartózkodási helye. Ahogy elmondották a környékbeliek, itt csaknem sikerült az izraeli fiataloknak elfogni a háborús bűnöst, amihez segítséget nyújtott egy osztrák állampolgár is. Ugyanis Eichmann, elővigyázatos ember lévén, a háború utolsó éveiben nem hagyta magát fényképezni, sőt, megsemmisített minden fotókópiát magáról. Csupán a szóban forgó osztráknak volt véletlenül egy fényképe róla. Erről csináltatták aztán a sokszorosítást, amelynek alapján végül sikerült megtalálniuk a százezrek gyilkosát. Érdekes képet kaptunk a nyugatnémet fiatalok szellemi neveléséről egy 17 éves gépíróleány személyében. A házban, melyben laktunk, egy nyugatnémet vasutas is üdült, feleségével és az említett lányukkal. A lány társaság hiányában csatlakozott hozzánk, velünk járt kirándulni, velünk hallgatta á zenét, velünk táncolt. Egy ebédutáni társalgás során az osztrák rádió közölte a szenzációt, Tyitov földkörüli útját. Az addig szelíd, kedves kislány hihetetlen hévvel kezdett vitatkozni, s kétségbe vonta a szenzáció megtörténtét. Ideges fanatizmussal dicsőítette az USA-t s szidta a Szovjetuniót. Szónoklata után elvonult és többet nem látogatta társaságunkat. Inkább véglgunatkozta a hátralévő napokat. Unalmát a nála lévő „szép- irodalommal”, a nyegyvenhat
