Békés Megyei Népújság, 1961. augusztus (16. évfolyam, 179-205. szám)
1961-08-20 / 196. szám
KÖRÖSTÁJ A NÉPÚJSÁG KULTURÁLIS MELLÉKLETE Konsztantyin Pausztovszkij: II művészet igazsága Balzac előtt minden hőse élő és közeli ismerős volt — és vagy berekedt a méregtől, nevezvén őket semmirekelőknek és szamaraknak, vagy tréfát űzött velük, jóhiszeműen megveregetve a vál- lukat, ügyetlenül vigasztalva őket a szerencsétlenségükben. Balzac valóban fanatikusan hitt alakjai létében és abban a rendíthetetlen igazságban, amit róluk megirt. Elbeszélései egyikében szerepel egy fiatal apáca (a nevére nem emlékszem, de mondjuk, Jeanne- nak hívják). A kolostor főnöknője valamilyen ügyben Párizsba küldte a szelíd Jeanne-t. Az ifjú apácát magával ragadta a főváros pompás, mozgalmas és rohanó élete. Órákig állt a gázlámpák alatt, nézegette a kirakatok sosehallott gazdagságát. Látta a nőket a finom hab-ruhákban. Azok a ruhák mintha levetkeztették volna a szépségeket, kihangsúlyozták vékony derekuk csábjait, karcsú lábukat, kicsi hegyes mellüket. Jeanne hallgatta a vallomások, a csábítások érthetetlen szavait, a férfiak sürgető suttogását. Fiatal és szép volt. Az utcán utánafordultak. Neki is mondtak csodálatos szavakat. A save hevesen vert a mellében. Az első csók — erőszakkal lopták egy gesztenyefa sűrű árnyéka alatt valamelyik parkban — villámként sújtotta, képtelenné tette a gondolkodásra. Párizsban maradt. A kolostor pénzét mind arra költötte, hogy elbűvölő párizsi nővé váljon. Egy hónap múlva tért vissza a kolostorba. Balzac a történetében megemlítette az egyik zárda nevét is, amely abban az időben valóban létezett. A könyve eljutott a főnöknő kezébe. A zárdában akkor éppen élt egy Jeanne nevű apáca. A főnöknő magához hívatta és szigorú hangon megkérdezte: — Tudja-e, mit ír önről Balzac úr? Megbecstelenítette önt! Bemocskolta zárdánkat. Rágalmazó és istenkáromló. Olvassa! A leányzó elolvasta és sírvafa- kadt. — Azonnal! — mondta mennydörgő szavakkal a főnöknő. — Azonnal utazzon Párizsba, keresse meg Balzac urat, követelje meg, hogy egész Franciaország előtt hirdesse ki, hogy hazugságot írt, hogy megalázott egy tiszta lányt, aki soha nem volt Párizsban. Megsértette zárdánkat és minden nővért. Kérjen töredelmes bocsánatot a rettenetes bűne miatt. Ezt Önnek meg kell tennie. Ha nem, inkább ne is térjen visz- sza. Jeanne elment Párizsba. Sok keserven ment keresztül, míg megtalálta Balzacot, és míg az fogadta. Régi pizsamában ült és zihált, mint egy hízó. Szobája tele volt füsttel. Az asztalon halomban hevertek a sebtében teleírt papírlapok. Elkomorult. Nem volt ideje: az életét előre úgy osztotta be, hogy legkevesebb ötven regényt meg tudjon írni. De a szeme csillogott. Nem tudta levenni Jeanne- ról. Jeanne zavarba jött, elpirult, az isten nevére bízván magát, elmesélte Balzac úrnak az esetét a zárdával: könyörgött, hogy mentse meg attól a szégyentől, amelyet Balzac, nem tudni, mi okból, becsületességére és szent életére vetett. Balzac nyilvánvalóan nem értette, mit akar tőle a szép és gyöngéd apáca. — Milyen szégyent? — kérdezte. — Minden, amit írok, tiszta igazság. Jeanne megismételte kérését és hozzátette: — Könyörüljön rajtam, Balzac úr. Ha nem segít rajtam, nem tudom, mit fogok csinálni. Balzac felugrott. Szeme szikrázott a haragtól. — Hogyan? — kiáltotta. — Maga nem tudja, mit fog csinálni? Én teljesen világosan megírtam mindent, mi történt magával. Teljesen világosan! Mit kell itt kételkedni? — Csak nem azt akarja mondani, hogy Párizsban maradjak? — kérdezte Jeanne. — Ej — kiáltott fel újra Balzac. — Ej, vigye el az ördög!.., — ön azt akarja, hogy ... — Nem, vigye el az ördög! — kiáltott még egyszer. — Én csak azt akarom, hogy dobja le azt a fekete ruhát. Hogy a fiatal teste, mely olyan csodaszép, mint az igazgyöngy ... tudja meg, mi az öröm és a szerelem. Hogy megtanuljon nevetni. Menjen! De ne a zárdába. Balzac megfogta Jeanne kezét és az ajtóhoz húzta. — Mindent megírtam •— mondta. — Menjen! Nagyon kedves Jeanne, de maga miatt három oldalt veszítettem. És milyen szöveget! Jeanne nem térhetett vissza a zárdába, mert Balzac nem tisztította meg a szégyentől. Párizsban maradt. Egy év múlva állítólag ifjak között látták az „Ezüst pénz”- nek nevezett diákkocsmában. Vidám volt, boldog és szép. Fordította: Krupa András c/L kétezer érej kapiüdistcL Mondják, hogy Jézus (a legismertebb a sok közül) Názáreth- ben született, sőt, vannak olyan szavahihetőbb pletykás krónikások is, akik azt állítják, hogy a Nagy Pillanat idején üstökös ragyogott az égen, és hosszú farkával valamerre mutogatott. Azt is hallottam, hogy ez a Jézus később felcsapott varázslónak, és néhány kenyeret szétosztva egy csomó ember között addig beszélt, míg kenyeret nem beszélt a nagy csomó ember hasába. Aztán arról is rebesgetnek valamit, hogy feltámasztott egy lányt (bár ezt már azóta többen utána csinálták, legutóbb egy bolgár professzor, emlékeznek rá?) meg az idősebb korosztály tudni véli, hogy egyszer vihar után lecsillapította a háborgó . tengert. Az már nem is érdekes túlságosan, hogy édes jó mamája, Mária néni, a kis Jézuskának mondta először a világtörténelemben, hogy a gyereket a gólya hozza. (Muszáj volt neki, elvégre tekintettel kellett lennie az utókorra, szeplőtlenségét illetően. Szegény Mária, milyen rossz lehetett neki! Hát talán nem?! A dolgok sokkal kellemetlenebbik és fájdalmasabbik része szakadt a nyakába, csak úgy egyszerűen.) De ez még mind semmi! Legenda jobbról, legenda balról, jó, rendben van. Az is kell néha, mint egy jó bűnügyi regény. Hanem amit ezek az amerikaiak kitaláltak! Cc! Az aztán újdonsülten érdekfeszítő. Úgy kezdődött a dolog, hogy ott is összejött egy nagycsomó ember, és elnevezték magukat „Keresztyén Laikusok Amerikai Tanácsának.” Céljuk: amerikanizál- ni mindent, amit csak lehet. így került elébük Jézus is, a názáre- thi, akit a gólya hozott. — Ki ez a Jézus? — mormogá orra alatt egy „laikus”. Gyorsan kiderítették, hogy gyanús személy, mert: 1., Sok álneve van (Pl.: Krisztus, Üdvözítő, ídvezítő, Megváltó, Ür stb.) 2. Már meghalt idestova 2000 éve, és még mindig sokan elhiszik kalandos történeteit. (Főleg Amerikában, és más szellemi labirintusban kóválygó országokban.) Éppen ezért: amerikanizálni kell, hátha lehet még használni valamire. A KLAT határozott és és határozatát tett követte. Kiadtak egy brosúrát, hangzatos, szép címmel: Jézus kapitalista volt: Magyarázat: „Jézus apjával, az áccsal, az építőiparban dolgozott, éspedig azokban a régi időkben, amikor a szakszervezetek még nem avatkoztak bele az ár- és bérkérdésekbe.” Óriási! Csak azt nem értem, hogy ezek- után miért nem hívja magát minden amerikai kapitalista Jézusnak! Hát kérem, bizony az embereket sokféleképpen be lehet csapni. Kétezer év ide■ vagy oda — ebben — nem sokat számít. Sass Ervin I. [/ edélyes, vidám nyári reggel. ^ A külváros odujaiban is Í frissebben kelnek ilyenkor az emberek. Vasárnap van, nem robotra ébrednek, jólesik a lustálkodás! A mama éppen most jött haza a piacról, kosara tele friss zöldségfélék- í kel, a bulgárkertész éjszaka szedte I őket, a gyümölcsöt meg a környéki I falvakból az első helyiérdekűvel ! hozták a parasztasszonyok. I A mama kinyitja az ajtót, de I még a küszöbről visszakiaból a | szomszédasszonynak: „Már vissza. I jöttem! Érdemes korán menni. ! Nézze, milyen szép ez az újkrump- I li! Maga most megy? No, csak si- I essen, mert sokan vannak!...” Az- ítán bekandikál a szobába és kor- • holó hangon tovább kiabál: — Mi az, ronda népség, még ! mindig az ágyban vagytok, hiszen I már a hasatokra süt a nap! Na, felkelni! Lali, hozz vizet, te meg vidd ki fiam a szemetet. Egész héten bent büdösödött. A család feje két horkolás között szól vissza: — Ne zsémbeskedj már, hagyj egy kicsit. Majd kiviszem ... ... Máskor vasárnap a mama szavára keltek imigyen Bíróéknál is. Most Lali az, aki nyugtalanul kelti az édesanyját. — Mama! Hallja-e? Tessék fel- i kelni már, mert elkések! No, ne "aludjon már...í Kópiás Sándor: Nyár van Tenyerembe pottyan a nyár, a tavasz-fiókák szétrebbennek; csilló bogarak futnak a fűben, — ffittyek felelek a gyerekeknek. Csókot dob a magasból a Nap, s felleget ránt magára gyorsan; táncmulatságot rendeznek a fények minden falevélen s minden bokorban. Díró néni értelmetlenül ül fel D az ágyában, Lalira néz, az izgatott, kócosfejű kisebb fiúra, s mindjárt észbekap. — Na, na... jól van ... Már kelek. Lali duzzog egy kicsit, amivel felkelti apját is. Az öreg Bíró, míg a másik oldalára fordul, morog a fiúra: — Ne kiabáljatok, aludni akarok ... Már vasárnap se hagyjátok az embert...! Lali nem is hallja. Magára kapja a rövidnadrágot. A kiskabótot egy darabig nézegeti, aztán a székre hajítja. — No, csak vedd fel azt is fiam, hátha eső lesz — mondja a mama. — Dehogy lesz, tessék nézni, milyen szép idő van, sehol egy felhő — mutat ki az ablakon. — Csak már fél öt... Mondtam ugye, hogy este pakoljunk ... — Megromlott volna a felvágott ebben a forróságban. Hozd az üveget! — Minek? — Beleöntöm a kávét. — Nem viszek én kávét, inkább víz kellene bele... Mama... — lép hízelgőén közelebb a fiú, s közben a szoba felé sandít, úgy mondja —, tessék adni még egy pengőt. Majd szombaton visszaadom. — Miből, te? Mondtam már, hogy nincs. Azt sem tudom, hétfőn mit főzök nektek... — Dehogy nincs, mama. Hadd nézzem a bugyeilárist... — Menj már! Úgyis majdnem két pengőt költöttem rád. Ha megtudja apád.;. — Na, mama, komolyan megadom — fogja át Lali anyja vállát. Az anya csaknem elvész a nyúlánk fiú karjai közt. Addig duruzsol, hízelkedik, mint kiskorában, míg a mama előveszi a kopott fekete bu- gyellárist, kikeresi onnan az egy- pengőst s félig lemondóan, félig tréfásan nyomja a fiú kezébe. — Nesze, úgysem látom viszont. — Majd meg tetszik látni — fo- gadkozik Lali s vállára dobja a hátizsákot. A mikor kilép a kapun, anyja " még sokáig néz utána... Hogy megnőtt ez a gyerek! Észre sem vettem s ember lett belőle. Hátrasimítja őszülő haját, eszébe jut, hogy még meg kellett volna Lalinak mondani: az üveget ne hagyja el és vigyázzon magára. Mostanában úgyis olyan nyugtalan Lali miatt. Ugyanúgy kezdi, mint Miska, a nagyobbik. Az is először kirándulni járt, aztán egyre többször tünedezett el hazulról. Barátaival? Anélkül? A fene tudja. Most már szinte csak aludni tér haza. Szótlan, mindig a könyveket bújja. Nem mintha panasza lenne rá. A fizetést, a zsebpénzen kívül mindig fillérig hazaadja, nem iszik, még talán lány sincs a dologban, mégis annyira megváltozott. És nem mondaná, hogy mi baja, mi rágja a lelkét. Pedig Miska is szakasztott Lali volt kisebb korában. Vidám kedélyű, vicces, kedves gyerek. Még
