Békés Megyei Népújság, 1961. július (16. évfolyam, 154-178. szám)
1961-07-16 / 166. szám
KÖRÖSTÁJ ________A NÉPÚJSÁG KULTURÁLIS MELLÉKLETE C surka Péter: flífU(/(líj(lS Bende Bálintot nyugdíjazták, bent járt az időben. Pedig Bálint bácsi erős volt még, mint a vas, egyszer látott életében orvost, akkor is egy rozsdás szögbe lépett. Mégis bezárult mögötte a gyár érckapuja. Bende Bálint azzal a jóleső érzéssel lépett ki, mint aki tizenhétéves kora óta, negyvenhárom év alatt elérte azt, amire egy munkás becsvágya áhítozhatott: megbecsülést, rangot, többszöri kitüntetést. De menni kell. Ez az élet rendje. Mennek az öregek, jönnek a fiatalok, s szinte észrevétlenül megtelik minden rendezettséggel, az élet egyenletes, nagyszerű áradásával. Felesége nem várta meg ezt az időt, midőn a munka obsitosa hazalendül, ö előbb távozott örök szabadságra... Megállott Angyalföld peremén szerénykedő, pöttöm kis háza elölt, nézte a házat. Nicsak! A tetőgerincen két-három homorú cserép egymásra szaladt, felpúposo- dott. A kapu nyikorog, leereszkedett, kört ívelt már ki a cementre, mint körző a papírra. Mi a fene? Az utcarészen jócskán meghajlott a csatorna, megállott benne a víz, most is csepeg, a cseppek vájják a vörös salakot, melyek előtt kerek kis muskátlis gruppok leselkednek édes szomorúsággal gazdasszonyuk után. A kicsi kertben is ki kell vágni két öreg szilvafát, megértek az elmúlásra, telepíteni kell helyettük. Darvas József: Végig a magyar Szaharán A kötet Darvas József 1940—44 között írott riportjait, cikkeit tartalmazza. Ezek az írások visszatükrözik az író bátorságát, melyet a fasizmus éveiben tanúsított. A nép keserves hétköznapjait, életének szomorú valóságát írja meg. Garai Gábor: Emberi ssertartás A fiatal József Attila-díjas költő új verseit tartalmilag sokrétűség, a nyelvi eszközök biztonsága Na, mert hogy is kezdje a nyugdíjas, ha egyszerre rázuhan a munkátlanság, ha izmai nem rán- dulhatnak a megszokott munka lázában? De talál ő itt munkát, foglalkozást. örült a púpos tetőnek, a nyikorgó kapunak, a kiszáradt fának. Először azonban a lakást teszi rendbe. Kirámol mindent az udvarra, felsúrolja a padlókat, a konyhát kifesti. Gyerünk!... Így kiáltott rá pár nap múlva özvegy Nagyné Mária illatszertári alkalmazott munkából jövet. — Mi az, Bedö bácsi?... Talán asszonyt hoz a házhoz?... Bácsi az öregapád — bosszankodott magában a friss nyugdíjas. Hiszen te is a nyugdíj szélén lép- kedel, hiába kenceficéled magadat negyvenévesnek. Azért nyugodtan válaszolt: — Van időm, nyugdíjba mentem... — Ugyan ne mondja!... Soh’se gondoltam volna, hogy maga már ott tart. Aztán mennyi nyugdíjat kap?... — A legmagasabbat. Még egy asszonyt is eltarthatnék... — Ejha, mosolyodon kacérkodva özvegy Nagyné Mária, aztán „Fekete macska” kölni illattal kö- rülfelhőzve tovább libbent. Bedő Bálint meg nézett utána. Mégis csak jó járása van ennek az asz- szonynak, a kikészítettsége mellett is tetszetős, kortalan, ring a dereka, háttá, tudta ő már ezt jellemzi. Legbensőbb élményeit, harcos állásfoglalását egyforma hitelességgel tolmácsolják a versek. Egyik legigényesebb műve, a Jób könyve bibliai történeten alapuló, de modern és mély elbeszélő költemény. A kötet ezenkívül a költő műfordításait tartalmazza. Goda Gábor: Fontos történetek A szatirikus szellemű írások kigúnyolják a különböző fonákságokat. A gúny fegyverével harcol a „hivatalnokszellem” ellen, amely időnként fellelhető társadalmunkban. két évvel ezelőtt is, midőn Mária „véletlenül” találkozgatott vele, vigasztalgatta. Hátha... De még akkor esténként halk hangú bánatok keringtek a kis ház körül, mattak voltak a reggeli fények... Két hónap élteiével úgy festett a ház kívülről, belülről, hogy megbámulta mindenki. (Közben özvegy Nagyné Mária mindennap érdeklődött Bende Bálint új nyugdíjas hogyléte felől...). S most, miután a házban tennivaló nem akadt, nyugdíjazott Bende Bálint elhatározta, hogy nekiindul megismerni Budapestet. Itt született, itt élt, dolgozott, és mert mindig dolgozott, nem nagyon volt ideje ismerkedni. Különösen kíváncsi volt az új időkből kinőtt új városrészekre, a fejlődő élet roppant csodáira. Reggel indult, este jött haza. Így ment ez pár hétig. Ismerkedett. Egy reggel azon kapta magát, hogy csomagol. Leutazik a lányához Tarkarétre, az állami gazdaságba, ahol a veje agronó- mus, négy unoka is várja. Hogy meddig lesz náluk, nem tudja, de telik az idő. Onnan átmegy Dunántúlra a fiához, az egyik cukorgyárban gépész, ott három unoka szalad eléje. Majdnem naponta kapja tőlük a sürgető leveleket. De itt marad a ház. S a macska. Évek óta egyedüli „társbérlője”... Sokáig oda lesz. Megvakarta a fejét. Elajándékozta már többször, de mindig visszajött. A kulcsokat oda kellene adni valakinek. Nyisson be hetenként legalább egyszer, szellőztessen. Adjon enni a macskának. Adjon vizet a muskátlinak. Igen, de kinek is adja oda a kulcsokat? özvegy Nagyné Máriának?... Mosolygott. És mikor a macskát, kulcsokat átvette, Mária is mosolygott... * A lábát megmosták volna, úgy körülrajongták. Bende Bálint mégis szófukar, szomorkás nagyapa volt. Nem találta a helyét. Napokon keresztül a műhelyekben csavargott. Az egyik nap kora reggel elment, és késő este jött haza porosán, szurtosan. — Hát maga hol volt, édesapám? — Felszántottam a mocsár melletti területet. Jól jött ez annak a hogyishívják... Bottyánnak. Törvénybe kellett neki menni be a járásbírósághoz, nem mulasztott... De nekem is jól jött — tette hozzá szelíd mosolygósán, s megropogtatta izmos karjait. Fiánál a cukorgyárban hasonló módban feküdt, kelt. Egy este a fia elmondta, hogy holnap kezdik a nagy „szeletprésgépet” bontani, javítani. ■— Én is beállók! — kiáltott az öreg. — Csak adjatok munkaruhát! — Munkaruhát kaphat apám, de a bért nem tudjuk elszámolni... Elegen vagyunk benti karbantartó lakatosok... — Fütyülök a pénzetekre! « Hazamenet — fiatal volt, ragyogó, mint az augusztusi ég — az jutott eszébe, hogy özvegy Nagyné Mária talán már át is hurcol- kodott a házába... — Elvégre — mosolygott — nem lenne olyan nagy baj... Simái Mihály: A holnapi Iák árnyékában A holnapi fák árnyékában be szépeket heverhetünk majd, selyembe foglalják fejünket, vállunkat, derekunkat a füvek, virágok futnak a szeműnkhöz, nyakukban alvó csengetyűkkel, s hallgatjuk majd, amint a jóság halkan hullámzik társaink szívében ... Holnap! holnap! holnap! — elesett régi küzdelmek fölött, a kiszenvedett szenvedések földjén, csillagvalósulások idej én, derűs if jakká öregedve, erősekké fáradva, boldogan — be szép lesz majd az árnyék, mely a fényről úgy hull reánk, mint f áról a levél... ÚJ KÖNYVEK /WWWWWVWWWWWWVSAA Ladányi Mihály: ÜNNEP Délelőtt templom a csizmának s a sötét ünneplő ruhának, iiímes zsoltár a szájnak, áldás-békesség a kusza káromkodásnak, amit a barmok faránál morzsolgat el a lélek, és délutánra már férfias örömöknek tárulkozhat a kocsma. Idők kezdete óta így jött kacskaringük mezsgyéin el az ünnep, hat nap szántásain, mezőin, hogy vasárnap megérett örömét mindenki learassa. Zsíros ebéd után a döngölt pallójú, kriptaszagú szobákba anyókák gyülekeznek, görnyedt derekú, árva var jócskák, sápítoznak és délutánra kelve szavukban egy falu lánya esik teherbe — A pürgebajszü és darázsderekú ősök s az állatkiállítás díszoklevelei közt pajzán nyelveeskéikkel csudás dolgokat pingál a világra az ördög. A kocsma felöl már zeneszó, mulatság zaja röppen, kurjantás robban és rövid időközökben rekedt, hevült legények locsolg it.ják a roggyant léckerítéseket, sörtől elálmosodva. Tapad rájuk az ing, akár szélhez a boglya. A kntnál vödrökkel bajlódik a család öregebbje. Az istállóban már álmosan felhődül az este. Fekete homlokán hóka folt a hold. Molnárfecske-pár csapódik az ereszbe. Sötétedő konyhák melegében nagylányok melle csobban meg az öles lavórban s közben melegedni mindegyik forró tenyérbe vágyik s gondolatban már Utókban beleröppen. Harangszóból pihékben hull az este. Égi szalmára loccsan a tej ezüstje és rázúdul a tájra a részeg békák őrült hejehujája. A táncterein környékén már recsegve csinnadratta znak a megafonok. rekedt dizőz bőgi bele az estbe; szeress, szeress, ma éjjel meghalok — vadulnak tőle a komondorok, vicsorgó pofával zuhannak őrületbe. A ragyás arcú prímás girlandos dobogón császári gőggel gyantáz, majd ezüst hangok között horgászik a vonója, hajlong a dallammal, dobbant, széles cirádák tekeregnek elő fetrengve és kígyózva. Magát pogánymód e vad folyamba mártja a falu ifjúsága. Tenyerek izzadnak a lányok húsos farára, lhajja-hujja-hijja lejtenek előre, hátra sikongva és riszálva. Fal mentén anyókák álmos rózsafüzére üldögél a kiszáradt kezeket ölbe téve. Madársóhaj és por száll az égbe. S a sűrű éj alatt a tánctól és egymástól kihevülve boldog testek borulnak szomjasan a fűbe.
