Békés Megyei Népújság, 1961. július (16. évfolyam, 154-178. szám)
1961-07-16 / 166. szám
BÉKÉS MEGYEI ir Ara 60 fillér * Világ proletárjai, egyesüljetek! 1961. JÚLIUS 16., VASÁRNAP AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XVI. ÉVFOLYAM, 166. SZÁM Búgnak a cséplőgépek Rekordtermést csépelnek Újkígyóson Az újkígyósi Aranykalász Tsz tagjai befejezték a 2500 hold kalászos aratását, s pénteken hét cséplőgéppel megkezdték a csépiéi. A gépek az idén rekordtermést csépelnek Újkígyóson. Az elmúlt évig, a község termelőszövetkezeteinek egyesüléséig, nem sikerült túlhaladni a községben a tízmázsás kenyérgabona-termésátlagot. Tavaly már 10,30 mázsa volt a búza termésátlaga, erre az évre pedig 12 mázsa búzatermést terveztek holdanként. De ezt is túlhaladják, mert a szövetkezet nem egy táblája 15—16 mázsa termésátlaggal fizet még a magyar Bánkúti fajtákból is. Az újkígyósi Aranykalász Tsz a jó búzatermésből a tavalyi négy vagonnal szemben az idén 20 vagon búzára kötött szállítási szerződést a Terményíőrgalmi Vállalat tál, de nincs kizárva, hogy miután a szövetkezetbe tartozó 1600 család mintegy 5200 tagjának biztosítják a jövő évi kenyérszükségletét — pótszerződést is kötnek a terményforgalmival, további kenyérgabona szállítására. A termelőszövetkezetből már eldiszponálták a gépállomási kombájnokat és aratógépeket azokba a termelőszövetkezetekbe, ahol még van aratnivaló, emellett az újkígyósi Aranykalász a nemrég vásárolt új, gépi vontatásé, saját aratógépét is kölcsön adta a gyulai Aranykalász Tsz-nek. Egyébként az újkígyósi Aranykalász Tsz cséplőbrigádjai — melyek közül tavaly Bozsik József brigádja nyerte meg a megyei tanács múlt évi cséplési versenyre kitűzött első díját — úgy tervezik, hogy augusztus 10-re, legkésőbb 15-re befejezik a cséplést. Két műszakban A megye termelőszövetkezeteiben a gépjárművek százai és sok ezer pór lófogat hordja a kereszteket. Valamennyi termelőszövetkezet szérűskertjében raknak 5—6 biztonsági kazlat, hogy szemerkélő esőben is dolgozhassanak a gépek, egyébként napfényes időben a kocsikról egyenesen a cséplőgépre dobálják a kévéket. A gépállomások 650 gondosan kijavított cséplőgépet huzattak a szérűskertekée, közülük 250 már kora reggeltől késő estig ereszti zsákokba a magot. Orosházán, Mezőkovácsházán és más termelőszövetkezeti községben két műszakosán szervezték meg a cséplést. A mezőkovácsházi Új Alkotmány Tsz szérűskertjében egyik munkacsapat hajnali 3 órától délig, a másik déltől este kilencig csépelt. Már az első napon 200 százalékra teljesítette napi tervét a gép anélkül, hogy a szövetkezet cséplő- munkásai komolyabban megerőltették volna magukat. Az Új Alkotmány Tsz-ben egyébként 36 ezer kereszt vár cséplésre s jól szervezett hordással, csépléssel augusztus 15-ig zsákba akarják gyűjteni az utolsó szem gabonát is. A termelőszövetkezeti, munkacsapatok megyeszerte természetbeni prémiumot kapnak a terven felüld csépiéiből, ami gyors munkára ösztönzi a tagságot. A kezdeti eredmények arra engednek következtetni, hogy augusztus húszig befejezik a kalászosok csép- lését. II Központi Statisztikai Hivatal jelentése a népgazdaság fejlődéséről, a lakosság anyagi és kulturális ellátottságáról 1961 első félévében 1961 első hat hónapjában — a második ötéves tervidőszak első félévében — a népgazdaság fejlődését, a lakosság jövedelmi, egészségügyi és kulturális helyzetének alakulását a következő adatok jellemzik: Ipar 1961 első félévében — előzetes adatok szerint — az állami ipari vállalatok napi átlagos teljes termelése mintegy 13 százalékkal volt több, mint 1960 első félévében. A tervnek megfelelően legnagyobb mértékben a gépipar és a vegyipar termelése nőtt. Az állami ipar első félévi teljes termelési tervét mintegy 4 százalékkal túlteljesítette. Az egyes minisztériumok teljes termelési tervüket a félév folyamán a következőképpen teljesítették: Az 1961 első félévi termelés az 1961 első félévi terv százalékában Kohó- és Gépipari Minisztérium iparvállalatai Nehézipari Minisztérium iparvállalatai Könnyűipari Minisztérium iparvállalatai Élelmezésügyi Minisztérium iparvállalatai Építésügyi Minisztérium építőanyagipari vállalatai Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium iparvállalatai Helyiipari vállalatok Állami ipar összesen Az egyes fontosabb iparcikkek termelése és terv teljesítése 1961. első felében a következőképpen alakult: Az 1961. első félévi termelés 104 104 102 105 98 103 102 104 Mennyiségben az 1960. első félévi félévi termelés terv szén %-ában %-ában 14 035 500 to 108 102 kőolaj 697 400 to 122 100 villamosenergia 3 996 500 mwó 108 99 nyersvas 644 100 to 104 103 acél 994 400 to « 106 103 melegen hengerelt acél 721 000 to 123 103 Diesel-mozdony 58 db 119 88 autóbusz 1005 db 110 97 tehet-gépkocsi 1447 db 100 106 arató-cséplőgép 1260 db 118 90 nitrogénműtrágya 148 500 to 113 101 szuperfoszfát 161 400 to 130 110 tégla 767 millió db 105 105 cement 744 500 to 101 97 pamutszövet 127 millió m2 108 105 gyapjúszövet 15 millió m2 111 105 cipő 12 millió pár 112 103 rádióvevőkészülék 117 300 db 111 87 televízióvevő-készülék 88 900 db 148 100 hűtőszekrény 6500 db 171 108 vaj 7300 to 88 84 sör 1 894 000 hl 111 103 A félév folyamán számos iparvállalatot új üzemrészekkel bővítettek. Megkezdte termelését a Szőnyi Kőolajipari Vállalat új kőolaj finomító üzeme, üzembehelyezték a Győri Szerszámgépgyár új 36 000 légköbméteres szerelőcsarnokát, az özdi Kohászati Műveik részlegesen végrehajtott rekonstrukciója folytán a kohászat acéltermelő kapacitása évi 80 000 tonnával növekedett, stb. A teljes termelési terv jelentős túlteljesítése folytán az ipari készletek megnő veke dtek. Egyes ipari termékekből az indokoltnál nagyobb termelői készletek halmozódtak fel. A félév folyamán általában megfelelő volt az ipari termelés energia- és anyagellátása. Egyes anyagfajtákban, méretekben, minőségben azonban továbbra is voltak időleges hiányok. Az állami iparban foglalkoztatott munkások és alkalmazottak száma 1961 első felében átlagosan 1 131 000 fő volt, 45 000 fővel, 4 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A félév folyamán — részben a munkanormák rendezésével összefüggésben — a létszám növekedésénél jóval nagyobb mértékben emelkedett a termelékenység. Az egy foglalkoztatottra jutó termelés az állami iparban 1961 első felében mintegy 8 százalékkal volt több, mint tavaly agyanazon időszakban. 196-1 első félévében — az előírásoknak megfelelően — a termelés növekedésének kétharmad része származott a termelékenység és egyharmad része a létszám növekedéséből; * Az állami építőipari vállalatok termelése 1961 első felében a tervnek megfelelően alakult: kisebb létszám mellett némileg meghaladta az 1960 első félévi szintet; • Mezőgazdaság, felvásárlás 1961 tavaszán az ország összes szántóterületének több mint 95 százaléka tartozott a szocialista szektorhoz. A szántóterület 79 százalékán a termelő- szövetkezetek gazdálkodnak. A termelőszövetkezeti tagok száma meghaladta az_i 200 000-et. (Folytatás a 2. oldaton) Képes beszámoló a békéscsabai határból A gépek mellet nyolcvan aratópár Igyekszik a Szikra Tsz-ben betakarítani a 710 hold kalászost. Képünkön a szorgos kézi aratók egy csoportja látható. ....1-1. J. i; 11.. i jM ...... ■ f. ... •.................... * • "VT \ Kulich Gyula TS2 tagjainak egy része a 60 hold fajtaborsö cséplésével foglalatoskodik. A többiek vágják az utát a nyolc aratógépnek, és keresztbe rakják a gépek által learatott gabonát. Kézi erővel nem aratnak, van elegendő gép, s a két kombájnos: Hankó János és Suhajda András is • munkanapot jól megnyújtva aratnak. A Petőfi Tsz kombájnszérüjéről egymás után hordják a szekerek a gabonával telt zsákokat a magatárba, dte munkaegységre a szövetkezet tagjainak kamrájába is. Ez a képünk akkor készült, amikor Szudár Mihály a 180 munkaegységére kapott 6 mázsa árpát rakta a szekérre. A learatott gabonaföldeken megjelentek a talajművelő-gépek. Képünkön, a Békéscsabai Gépállomás traktora látható, amellyel Zsilák Mihájy naponta €obb mint 20 holdat disstilleres és hengerez meg.