Békés Megyei Népújság, 1961. július (16. évfolyam, 154-178. szám)
1961-07-15 / 165. szám
6 NÉPŰJSÁG 1961. július IS., szombat SPORT * SPORT • SPORT HÍRÜK Ma kezdődik — HELYESBÍTÉS. Lapunk július 14-i, pénteki számában egy hírben nyomdai hibából azt közöltük, hogy az MHS országos háromtusa-bajnokság Ottlakán Péter kétegyházi kombájnos 30 holdról 63 vagon gabonát aratott le. A valóság az, hogy a 63 vagon gabonát 380 holdról aratta le a kombájnos. Mint már közöltük, július 15— 16-án, szombaton és vasárnap Békéscsabán rendezik meg az MHS országos háromtusa-bajnokságot. A bajnokságon négy korcsoport indul: serdülőben nyolc csapat 32 fővel, ifjúságiban 10 csapat 44 fővel, felnőttben kilenc csapat 33 fővel és nőiben hat csapat 23 fővel. Összesen 132 versenyző vetélkedik a kétnapos versenyen. A felnőtt csapatversenyben a többszörös országos háromtusabajnok székesfehérvári csapat az esélyes, míg nőiben a verseny teljesen nyílt. Az egyéni bajnokságokban ugyancsak bárki megnyerheti a bajnokságot. A békéscsabai versenyzők szereplését nagy érdeklődés előzi meg, s reméljük, hogy az erős mezőnyben megállják majd heGyűjtik a pontokat az endrodiek Endrődőn befejeződött a Kilián Testnevelési Mozgalom keretein beiül rendezett kispályás labdarúgó-bajnokság első fordulója. A bajnokságban hét helyi csapat vett részt, s az első helyen veretlenül 10:3-as gólaránnyal a földművesszövetkezet csapata végzett. A többiek, a Cipész, Szabó Ktsz, a pedagógusok, a rendőrség, a Búza- kalász Tsz és a KIOSZ csapatai, ha néhány ponttal is, de lemarad, tak az fmsz csapatától. A második fordulót augusztusban kezdik. Július 15-én, szombaton délután 4 órakor a szövetkezeti dolgozók atlétikai versenyt rendeznek. A versenyt a Kilián-jel vények megszerzéséhez szükséges pontok gyűjtésére rendezik. E célból 22-én harminc kilométeres távolságban kerékpárversenyen vetélkednek a szövetkezet dolgozói. Szómba!—vasárnapi sportműsor SZOMBATON: HÁROMTUSA: Az MHS rendezésében országos háromtusa verseny Békéscsabán 13 órakor a lőtéren lövészet, 20 órakor az Árpád uszodában úszás. VASÁRNAP: KÉZILABDA: Békéscsaba—Szeged férfi-női városok közötti válogatott mérkőzés a Vörös Meteor-pályán, 9.30 órától. HÁROMTUSA: Békéscsabán, a lőtéren és az Árpád uszodában MHS országos egyéni és csapatbajnokság. LABDARÚGÁS: Békéscsabán, az Építők sporttelepén 17 órakor Csong- rád—Bcs. Építők, Nyári Kupa. Orosházán 17 órakor: Orosháza—Szolnoki MTE, Nyári Kupa. SPART AKIAD: X. falusi spartakiád megyei döntői Békéscsabán. Atlétika, torna 9 órától a VTSK-pá- lyán. Teke: a Bartók Béla úti MÁV tekepályán 9 órától. Kerékpárverseny: Az orosházi és szarvasi országúton, rajt a Szarvasi úti benzinkútnál. A lottó nyerőszámai: A Sportfogadási és Lottó Igazgatósághoz a 28. játékhéten 4142 525 szelvény érkezett be. Ennek megfelelően egy nyerőosztályra 1553 446 forint 87 fillér nyeremény jut. Siófokon, a Május 1. filmszínházban megtartott sorsoláson a következő számokat húzták ki: 35, 38, 43, 56, 80 lyüket, s mind férfid mind női versenyzőink közül többen kerülnek fel a dobogóra. Az elmúlt években a háromtusa-szakosztályok lelkesen, szorgalmasan dolgoztak és több alkalommal vettek részt versenyeken, országos bajnokságokon, ahol szép eredményeket értek el. A ma kezdődő versenyen minden bizonnyal az eddigiekhez hasonló jó eredmény születik majd. Az MHS országos elnöksége gondoskodott arról, hogy minden korcsoport győztes csapata egy- egy vándorserleget kapjon, amelyet egy évig birtokában tart, s a következő országos bajnokságra magával visz. Ezenkívül az első három helyezettek csapatban és egyéniben érem-, oklevél-, illetve tiszteletdíjazásban részesülnek. A verseny ma délután 14 órakor lövészettel kezdődik a katonai lőtéren, majd este az Árpád-uszodában úszással folytatódik a vetélkedés. Holnap, vasárnap a verseny utolsó száma a terepfutás, reggel 8 órai kezdettel ugyancsak a katonai lőtéren lesz. A terepfutás után ünnepélyes díjkiosztás a helyszínen. LABDARÚGÁS Gyomai MEDOSZ Honvéd Barátságos, Gyoma, 200 néző. Vezette: Kövesdi. Az előkészületi mérkőzésen a Honvéd csapata a Gyoméról bevonult Kárpátival az élén, igen jó játékerőt képviselt. A gyomai csapatban több új játékos játszott, s többek között az ifjúsági Gulyás is bekerült a csapatba. Az első félidőben többet támadott a Honvéd, de a gyomai védelem idejében közbe tudott lépni, s így ered-Kiskunféiegyházi 2:1 (0:0) ménytelenek maradtak a Honvéd támadásai. A második félidőben is a Honvéd kezdeményezett, a 60. percben meg is szerezte a vezetést ritkán látott szép lövéssel. A gól felrázta a gyomai csapatot, s 12 perc múlva Nyilas egyenlített, míg a 80. percben Kocsis volt eredményes, s így 2:l-re alakult az eredmény. Jók a Honvéd valamennyi játékosa, illetve Megyeri, Kocsis, Nyilas. — CSEHSZLQVÁK MÉRNÖKÖK is segítenek az aratásban megyénkben. Kynel Jaroszlav már megyénkben tartózkodik, hogy a csehszlovák kombájnokat átadja, illetve a technikai hibák kijavításában segítsen. — TELJESÍTETTE FÉLÉVES tervét a DÁV orosházi üzeme. Befejezték az átszerelést is 110 voltról 220 voltra. — IDÖUTALVÁNYOZÁSOS rendszerre tértek át a prémiumos időbérezésről a Gyulai Vízgépészeti Vállalatnál. Az áttérés eredménye 24 százalékos termelékenység emelkedés, az átlagkeresetek növekedése. — HATMILLIÓ FORINT értékű bútort vettek meg az első félévben Békéscsabán a bútorüzletből. — ÜJ MUNKÁSSZÁLLÓT építenek Orosházán a vásártér mellett. Az új szállóban 40—50 munkást helyeznek majd el. — NEGYVENÖT PEDAGÓGUS indul észak-magyarországi körútra az orosházi járásból. A hatnapos túrán megtekintik Miskolcot, Aggteleket, Tokajt és több ismert nagyvárost. — KÉT GÖZEKE NAPONTA 15 holdon 40—50 centiméterre forgatja meg a földet a mezőkovácsházi Üj Alkotmány Termelőszövetkezet határában. Levelek termelőszövetkezetekből Csodálatosan szép export-borsónk van, amit a hozzánk látogató termelőszövetkezeti elnökök, de még külföldi vendégek is igen megcsodáltak. A „csoda” előidézője a jól előkészített talaj, hibátlan vetőmag és a szorgos megművelés. Kiváló hízómarhákat is exportáltunk. Ez azt mutatja, hogy a jo állattartás, a helyes gondozás eredménnyel jár. A másik tanulság az, hogy ha szerződött állatot nevelünk, akkor mi, tsz-beliek itt is megtaláljuk számításunkat. Az olasz búza és minden más gabonaféleségünk szép termést hozott. A sikeres aratáshoz hozzájárult az is, hogy a vezetőség üzemi konyhát szervezett. A vezetők és a tagság egyaránt ügyel a pontos, alapos munkára, mert hiszen ez is egyik jelentős módja a szövetkezeti vagyon. gyarapításának. Nálunk az ifjúsági munkacsapatok igen tevékenyek. A KISZ-fiatalok ezenkívül segítik az öregeket is. Például tsz-nyugdijasainknak megkapálták a kukoricájukat. így dolgozik és halad élőre szövetkezetünk. BOKB1RÓ BÉLA Kondoros, Vörös Október Tsz o A mi szövetkezetünkben a Hazafias Népfront dombiratost szervezetének a kezdeményezésére egy úgynevezett akció-bizottság létesült még a tavasz végén, azzal a céllal, hogy brigádjaink közt egészséges versenyszellemet alakítson ki. Azóta már megtörtént a kapálás és a többi tavaszi és nyár- eleji növényápoló munka kiértékelése, s ennek alapján a Sztálin brigád 88 ponttal az első, második a Kossuth brigád 68 ponttal, harmadik a Rákóczi brigád 62 ponttal és végül az Árpád brigád következik 58 ponttal. Ennek a hasznos vetélkedésnek köszönhető, hogy annak idején az esős időjárás ellenére is a növények kétszeres és háromszoros kapálást kaptak. A Rákóczi brigád fogatosai is beálltak a sorba, olyan jó volt a példamutatás. Idős Laczkó Gábor, 63 éves fogatos a legfiatalab- bakkal is felvette a versenyt. Ugyanez a munkakedv mutatkozott meg most aratáskor is. A tsz dolgozói közül mindenki úgy érezte, hogy nemcsak a több munkaegység elérése — persze az is! —, de a munka becsülete is fűti őket! Az együttes erőfeszítés kölcsönös megbecsülésre nevel mindenkit. ID. CZUDAR LAJOS Dombiratos, Béke Tsz Vadregényes helyen, kőris-, nyár-, akácerdőkkel körülhatárolva, a régi grófi kastély tőszomszédságában fekszik a vésztői Béke Tsz korszerű csibenevelője, melyben 2961 darab nagyszemű, egészséges csibe kéri az ízletes, jól elkészített eledelt. Nehezen jutottunk el idáig. A tagság részéről sok ellenvetés hangzott el: kár csibével foglalkozni, a java úgyis elhull. A tények azonban mást bizonyítottak. Az első 2500 darabból az elhullás mindössze 2,7 százalék volt. A jelenleginél az elhullás 1,3 százalék. Ezek a kezdeti eredmények meggyőzték a vezetőséget és a tagságot, hogy érdemes csibeneveléssel foglalkozni. Az eredményért köszönet jár a két dolgozónak: Sánta Ilonkának és Kiss Istvánnénak. A juhhodályt átalakítottuk csibeházzá. Ebben az épületben 12 ezer darab csibe fér el, így ex év alatt 35 ezer darabot tudunk felnevelni. Ez értékben félmillió forintot jelent. így vált valósággá elképzelésünk, s gondoltuk, hogy nem rejtjük véka alá. PAKOZDV BÉLA Vésztő, Béke Tsz © Mikor az aratás küszöbén a szövetkezet vezetősége Mészáros János elnökkel, Oravecz János ag- ronómussial, aztán a községi pártbizottság részéről Győri élvtárs és a tanácselnök is,kivonultak a földekre megnézni az aratáshoz érett gabonatáblákat, valamennyien örültek. A tagság is gyönyörködött művében. Aztán nekieresztették az araitógépeket és ment minden, mint a karikacsapás. Beálltak a brigádok is a sorba és így rendre learattuk a kenyérnek valót. A jó termés mellett jó az állatállomány is. Leisz József, a fiatal állatgondozó keze alatt 130 szarvasmarha nevelődik. Közülük 70 darab fejőstehén. A szopósborjak száma 20. A 26 darab tinó 5-6 mázsát nyom darabonként, ezekét már el is szállították. Mindez munkánk eredményének csupán egy része, de ha összehasonlítjuk a tavalyival, azt látjuk, hogy sokkal több jut most a tsz-fejlesztés- re, istállóépítésre, traktoi'beszer- zésre és a tagok zsebébe. BOTAS ISTVÁN Pusztaottlaka i — GABONAFELVÄSÄRLÄSI versenyre hívta ki a Terményforgalmi Vállalat szarvasi járási ki- rendeltsége a gyomai járási kirendeltséget. — HÜSZ SZÁZALÉKKAL növekedett az üdülők száma az idén a Békés megyei Élelmiszeripari Kiskereskedelmi Vállalatnál. Jelenleg minden negyedik dolgozó részt vett eddig üdültetésben. — HÜSZ-HÜSZ GÉP CSÉPEL a gyomai és az Orosházi Gépállomás körzetében. — AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN hatalmas mennyiségű tejet árusítanak mélyhűtött állapotban. A háztartások egyre inkább rátérnek a tejszükséglet egyszerre történő megvásárlására. — ÖTVENHÁROM VAGON kenyérgabona szállítására kötött szállítási szerződést a gyomai Győzelem Termelőszövetkezet, legtöbbre a járás tsz-ei közül. — EGY 30 HOLDAS szovjet búzafajta 23,30 mázsát adott holdanként, a magyar búzafajta 15— 18 mázsa között terem a füzesgyarmati Vörös Csillag Tsz-ben. — PATAJ JÁNOS és Daru József füzesgyarmati kombájnosok SZK 3-as kombájnnal ketten 760 hold területet arattak le és 125 mázsa gabonát csépeltek el. — MOTORKERÉKPAR-TŰRÁT szervez Szarvasra a békéscsabai helyőrségi klub parancsnoksága. A túra alkalmával megnézik az arborétumot és a város nevezetességeit. — KLINGHARDT SVÉD TÜDŐS, egy néprajzi tudományokat folytató nemzetközi bizottság tagja statisztikai adatok alapján kiszámította, hogy az elmúlt 10 év alatt 20 százalékkal nőtt a barna hajú lányok és asszonyok száma. — ÜJ ELJÁRÁST dolgozott ki a víz hasznosítására Vöjcsehovsz- kij szovjet mérnök. Kísérletei alapján bebizonyult, hogy 3 ezer atmoszféra nyomás alatt kilőtt keskeny vízsugárral is fákat lehet ledönteni vagy egy 10 centiméter széles vasbeton falat átlőni. Találmányát főleg a bányászatban fogják alkalmazni. — Köszönetnyilvánítás. Köszönetét mondunk mindazoknak, kik szeretett fiunk, testvérünk, Bótyik Mihály temetésén megjelentek s fájdalmunkat ezáltal is enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk a Felsőnyomási Állami Gazdaság vezetőinek, párt- és szakszervezet vezetőinek és a gazdaság összes dolgozóinak. Bánatos szülei és testvérei. 323 Eső, zivatar Felhőátvonulások, újból többfelé eső, zivatar, ismét megélénkülő nyugati széllel. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9—13, legmagasabb nappali hőmérséklet 19—24 fok között. Távolabbi kilátások: vasárnap is szeles, hűvös idő. BÉKÉS MEGYEI NÉPtJJSÁG Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Felelős szerkesztő: Cserei Pál Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 19., III. em. Telefon: 21—96, 22—96. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó /állaiat, Békéscsaba, Szt. István tér 3^ Felelős kiadó: Lehóczky Mihály. Telefon: 10—21. Békés megyei Nyomdaipari Vállalat Békéscsaba. felelős nyomdavezető: Kendra György Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postah-vataloknál és a kézbesítőknél.