Békés Megyei Népújság, 1961. július (16. évfolyam, 154-178. szám)
1961-07-06 / 157. szám
2 N ÉPÚJSÁG 1961. július 6., csütörtök A Laoszi Hazafias Front Pártja képviselője a genfi értekezleten megbélyegezte az USA halogató taktikáját . Genf (TASZSZ) A laoszi nemzetközi értekezlet kedden rendes ülést tartott Anglia képviselőjének elnöklete alatt. J. Steeves, az Egyesült Államok képviselője hosszú perceken át ismételgette azt, amit a dél-vietnami hatóságok küldötte mondott el. Annyira elragadtatta magát, hogy azzal a nevetséges állítással is előhozakodott, hogy az értekezlet munkájának eredménytelenségéért nem az Egyesült Államok és partnerei hibáztathatok. Az ülés végén felszólalt Vong- vichit, a Laoszi Hazafias Front Pártja küldöttségének vezetője. Kétségtelen, hogy az Egyesült Államok mesterségesen akadályokat támaszt a zürichi megegyezés végrehajtásának útjába, akadályozza a laosziakat abban, hogy megteremtsék a nemzeti egyetértést és rendezzék saját belső problémáikat — jelentette ki Vongvichit, és megállapította, hogy ezért a genfi tanácskozás egy helyben topog. — Értekezletünknek már van alapja arra, hogy megvitassa Laosz függetlenségének, szuverenitásának és semlegességének kérdését. Azt állítani, hogy a tűzszünetnek és az idegen csapatok kivonásának kérdését elébe kell helyezni Laosz függetlensége, semlegessége és szuverenitása kérdésének, a kérdés fejtetőre állítását jelenti. Véleményem szerint — folytatta Vongvichit — értekezletünknek Laosz függetlensége és semlegessége kérdésének konkrét megvitatására kellene áttérnie, tekintettel arra, hogy Laosz a maga képviselőin keresztül Zürichben már megállapodásra jutott az ország semlegességének és függetlenségének tartalmát illetően. (MTI) Á Német Demokratikus Köztársaság kormányának emlékirata Berlin (TASZSZ) A Német Demokratikus Köztársaság kormánya a potsdami egyezményt aláíró hatalmaknak és a Hitler-ellenes koalícióban részt vett összes államoknak emlékiratot juttatott el azzal kapcsolatban, hogy a bonni hatóságok rehabilitálják az SS-csapatok volt tagjait. Az emlékirat rámutat arra, hogy június 29-én a nyugatnémet szövetségi gyűlés a Német Szövetségi Köztársaság kormányának kívánságára határozatot hozott arról, hogy állami nyugdíjat kell fizetni a volt SS-eknek s ezzel a súlyos bűntettekben vétkes aktív náciknak megnyitja az utat felelős állami tisztségekhez Nyu- gat-Németországban. A Német Demokratikus Köztársaság kormánya erélyesen tiltakozik az említett különös törvény ellen és kijelenti: a bűnösök és a hóhérok ismét hatalomra tudnak jutni Nyugat-Németország- ban, mivel Németországnak ebben a részében rendszeresen megsértik a potsdami egyezményt. Itt az ideje — hangsúlyozza az emlékirat —, hogy a második világháború maradványainak felszámolásával keresztülhúzzák a nyugatnémet militaristáknak az általános békét veszélyeztető agresszív terveit. (MTI) Tervszerűen, nagyobb felelősséggel a szocializmust építő országok életéből A Német Demokratikus Köztársaságban új típusú motorcsónak gyártását kezdték meg szériában. A 6,40x2 méteres csónak konstruktőrei utolsó ellenőrzésüket tartják az első elkészült kis modellen. — Néhány kombájnnál nagy a szórás — mondotta bosszúsan Du- mitrás elvtárs, a járási tanács elnöke. — Nyilván nem a kombájnok a hibásak, hanem a gépek beállításánál lehetett a baj — vetette közbe Lipcsei elvtárs, járási agitáci- ós és propaganda felelős... Ezeket a szavakat hallottom az első pillanatokban, amikor értekezlet közben leültem az orosházi járási pártbizottság irodájában tanácskozó kommunisták közé. —... A kombájnok többségével szépen megy a munka — folytatta Dumitrás elvtárs —, de szombaton Békéssámsonban az Ijfú Gárda Tsz-ben már délután két órakor bezárták a „boltot”. Ott hagyták a nagy szénakazlat is, azzal: nem ázik az meg úgysem... — Készültek a búcsúra... — szólt közbe Tarján elvtárs, a KISZ járási titkára, megmagyarázva a könnyelműség egyik okozóját. — Viszont Gádoroson vasárnap délelőtt is folytatták a munkát — nyomta meg a szó végét Dumitrás elvtárs — folytatva a felszólalását... Ahogy hallgattam a tanácskozást, önkéntelenül eszembe jutott a Ludas Matyi hetilapban nemrég megjelent kis írás, miszerint, amikor az egyik gazdát aratás közben megkérdezte az újságíró: hogy megyen a munka? Az volt a válasz: a munka az megyen, csak sok a kibic. Már akkor arra gondoltam, hogy vajon miféle emberekre értette az öreg a megjegyzést. Talán csak nem azokra, akik éppen itt ülnek és tanácskoznak? Töprengésemre mielőtt elhamarkodott választ adhattam volna, figyelmemet lekötötte a további beszélgetés élénksége. Mintha cssdf nem is harminchat fokos meleg lenne, a tanácskozók az arcukon gyöngyöző verejtékről megfeledkezve vitatkoztak: — Tőlünk azt várják, hogy ésszerűen irányítsuk a gépeket és gondoskodjunk a jó munkaszervezésről, irányításról^ m- magyarázta a tanácselnök. — Máris előkészületeket kell tenni, hogy az őszi árpa csépiésé- nél valamennyi gépet kipróbáljanak — szólt közbe Párkány elvtárs, a pártbizottság titkára. Mindenütt időben gondoskodni kell a szalmalehúzásról és a tarlóhántásról... — Egy-két helyen nem értik meg a tarlóhántás jelentőségét. Az a vélemény, hogy inkább csak nyári mélyszántást csinálnak és trágyáznak. Ezeken a helyeken beszélni kell a gazdákkal és a traktorosokkal... — szólt közbe Ungi elvtárs, a járási tanács mezőgazdasági osztályának vezetője. — A gépállomásokon, Nagyszénáson, Kardoskúton és másutt oxigénpalackok hiánya miatt panaszkodnak; nem kapnak elég oxigént — vetette közbe Lipcsei elvtárs. — Ebben az ügyben is azonnali intézkedésre van szükség — nézett a tanácselnökre Párkány elvtárs és folytatta: az ilyen és hasonló problémák tetézik az egyéb szervezési hibákat. Nem véletlen, hogy 33 termelőszövetkezet közül 4—5 gazdaságban lemaradtak. Az objektív okok mellett jobban kell kutatni a rajtunk és a helyi vezetésen múló hibákat. Néhány esetben előfordult, hogy a helyi tanácsok tagjainak, dolgozóinak intézkedései keresztezték egymást. Nem tartották be a gépekre kötött megállapodásokat... A járási pártbizottság titkára a vitát összefoglaló beszédében egy sor fogyatékosságra rámutatott, közben megemlítette, helytelen volt, hogy a járási tanács mező- gazdasági osztályának vezetője éppen a legnagyobb munkák idején vette ki a szabadságát. — Hoboesányi elvtársat Tótkomlós kéri a kombájnok ügyében — szólt be a titkárnő és a pártbizottság mezőgazdasági osztályának vezetője elsietett a m unkaértekezletről. — Nincs idő most sok beszédre, a munkák viszonylag jól haladnak, de még tervszerűbben és nagyobb felelősséggel dolgozzunk, hogy azt a segítséget, amelyet tőlünk, a járás vezetőitől a termelőszövetkezetek elvárnak, becsülettel megadjuk — hangsúlyozta Párkány elvtárs. A következő percben rövid szavakkal megegyeztek, ki melyik területre megy és milyen összehangolt Intézkedésekre lesz szükség, hogy legyen oxigén és minden, ami ilyenkor szükséges. Az arcok komoly felelősséget tükröztek, egyikük sem hasonlított az öreg arató által említett kibicek ábrázatára. Pedig gondolom, olyanoknak is lenni kell valahol, ha már egyszer az idős gazda szólt róluk. Boda Zoltán Kínában hatalmas lakóház-építkezések folynak, ugyanakkor új gyárak százait építik fel egymásután a dolgozók. Képünk egyik pekingi gyárnegyed építkezését mutatja. Vagonszámra termelik a bulgáriai termelőszövetkezetek kertészetei a konyhakerti növényeket, melyek konzerválva egyik fontos kiviteli cikke Bulgáriának. Képünkön az egyik tsz asszonyai az óriás-fejű kelkáposztát szüretelik. Jó nektek, pusztaközponti gyerekek! EU 'isztaközpont 4 kilométer Kardoskúttól. Kardoskút majdnem 10 Orosházától, de valamikor ennél is messzebb volt a kis Kardoskút a várostól, hát a még kisebb, alig néhány háznyi Pusztaközpont? Mintha megbomlanának a fizikai törvények, évről évre, hónapról hónapra érezhetően kerül közelebb Pusztaközpont (a falu) és Orosháza (a város). A sárgán szikrázó búzatáblákból kombájnok falatoznak akkora harapásokkal, hogy szemlátomást kisebbedik a sárga végtelenség. A faluban tiszta, szép házak, a bolt és az italozó „cégtáblájátV nemrég festhették, az emeletes iskola a falu keleti szélén hófehéren vakít a tűző napon — és csend mindenütt. A bolt előtt mégis zaj támad: egy tizenötéve s-forma kékkötényes lány vizet húz a kútból, aztán el- szekerez egy stráfkocsi, az egyik udvarból „ha már muszáj" alapon kivakkant rám egy bozontos szőrű fekete kutya, aztán újra elnyújtózik a kerítés melletti árnyékban: üsse kő az idegent — gondolja —, csak nem leszek bolond ugatni ebben a kutya melegben?! Ezek a pillanatképek kísérnek, míg eljutok az iskoláig, benyitok a rácsos udvari ajtón, és azt nézem: vajon van-e itt valaki, hiszen a pedagógusoknak is kalapot emelt már a vakáció. Körüljárom az épületet. Senki. Tyúkok pirregnek a hűsön, aztán nyílik az ajtó, és kilép rajta egy alacsony, köpcös ember, amúgy igazán falusiasán öltözve, de hát miért ne, meleg van cudarul. — G. Kovács Gábor tanító vagyok — mondja, miközben kezet rázunk —, most jöttem Kardos- kútról kerékpárral, azért vetkőztem neki ennyire. Behúzódunk egy fa árnyékába, és elmondom, hogy az úttörőket keresem, méghozzá azokat, akik „táborba szállni” készülődnek. — No, akkor elkésett legalább másfél hetet — mondja sietve —, azok már lassan hazafelé készülődnek Gyopárosról. Ott táboroznak Szőke Erzsikével, a csapatvezetővel együtt. — Szóval az úttörők már elmentek — mondom. — El. — Sokan vannak oda? — Negyvenketten. Látnia kellett volna azt a boldogságot! Tudja, mit jelent nekik, falusi gyermekeknek az ilyesmi? Hogyne tudnám. Nagyon sokat. Olyan élményt, amit nagykorukban is emlegetnek majd. Persze, nem minden gyerek úttörő. Vajon gondoltak-e a többiekre? — Bizony ám! Jól sikerült a vasgyűjtés, és az összejött pénzből már csütörtökön útnakindulunk. Nagy kirándulást szerveztünk, 62 gyerek jön. — No és hová? — Budapestről Már a programot is kidolgoztuk: hajókirándulás Esztergomba, Állatkert, Vár, Belváros... Nem is tudom., hogy volt-e valaki közülük már Pesten? Azt hiszem, senki. Még beszélgettünk erről is, arról is, de egyre csak arra gondoltam, és gondolok most is, amint ezeket a sorokat írom, hogy: „De jó is nektek, pusztaközponti gyerekek! Ugye, már ti is jól tudjátok, hogy miért?” Magammal viszem G. Kovács Gábor tanító bácsi kézszorítását, és miután elindulunk, gépkocsink alig kapcsol a „direktbe”, máris mögöttünk a falu, és az érkezéskor látott jóétvágyú kombájn vezetője integet a monstrum kormánykereke mellől, aztán ráhajlik az utolsó pillanatképre egy nagy akácfa tikkadt lomb sátora. Sass Ervin
