Békés Megyei Népújság, 1961. július (16. évfolyam, 154-178. szám)
1961-07-30 / 178. szám
2 NÉPÚJSÁG 1961. július 30., vasárnap KÖVETKEZETESSÉG A PÁRTMUNKÁBAN Történt egyszer, hogy új parancsnok érkezett az egyik katonai egységhez. Azelőtt ezzel a századdal nem volt különösebb baj. Igaz, a hadgyakorlaton nem voltak a legjobbak, de a legrosszabbak sem. Az új vezető azonban valahogy más volt, mint elődje. Sűrűbben lehetett látni a katonák között. Közelebbről megismerte az embereket és a szolgálatot is jobban ellenőrizte. Közben itt is ott is felfedezett bizonyos jellembeli hibákat, fegyelmezetlenséget, mulasztásokat. Az első időben a felelősségre vonások gyakran követték egymást. Egyes beosztott parancsnokok titkon elégedetlenkedtek, mondván, amióta megjött az új parancsnok, csőstül jönnek a bajok. Másoknak viszont tetszett az új parancsnok, mert következetességéből mély emberség érződött. A felsőbb parancsnokságon is tudömást szereztek a dologról. Né- hányan fejüket csóválták, és úgy vélekedtek, hogy á parancsnok nem váltja be a hozzá fűzött reményeket. Akkor azt mondta az egyik tábornok: Nem az új parancsnokkal van a baj, hanem az elődjével, aki elnéző volt. Eltakarta a század hibáit, nem nevelte a katonákat... Ez a kis történet jutott eszembe a minap az egyik községben, amikor szóba jött a budapesti pártmunkás, akit három hónappal ezelőtt a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága küldött, hogy segítsen a falunak. Igaz, nem parancsnok ő, hanem pártmunkás, akinek fő fegyvere a meggyőzés. Nem is katonaságról van szó, hanem egy község életéről és ezen belül is a termelőszövetkezetekről. Mégis van valami közös tanulság az előző történet és a következő között. A községben látszólag minden ment rendben a maga útján. Igaz, az egyik termelőszövetkezet veszteséggel zárta a gazdasági évet, bosszankodtak is rajta, de hát ez a növekedés nehézsége — gondolták a község vezetői és dolgoztak tovább nagy békességben, úgy, ahogyan megszokták. Voltak is eredmények. Nem mondhatta senki, hogy utolsók a járásban. Érezték ugyan, hogy a pártszervezetek erőtlenek, lehetne jobb a politikai munka. De hát ha nem futja többre az erőnkből? Mit tehetünk? — gondolták. Az sem tűnt fel különösebben senkinek, hogy az egyik termelő- szövetkezetben a párttitkár, aki háromhónapos pártiskolát járt, azon igyekszik, hogy a rendőrségre vegyék fel. Be is adta a kérelmét. Ott akart dolgozni. Ebben az időben érkezett meg a pártmunkás. Már az első napokon, a beszélgetések során szóba hozta a titkárnak, hogy nem ért egyet elhatározásával. — Mit gondolsz elvtárs? Azért küldtek téged a termelőszövetkezet gazdái pártiskolára, hogy most faképnél hagyd őket? — kérdezte nem leplezett méltatlankodással. Aztán szó szót követett. Végül is a titkár megértette, hogy igaza van a budapestinek. Erkölcstelen dolog lenne otthagyni azt a munkáskollektívát, melynek tagjai bizalmat szavaztak neki. így kezdődött. A pártmunkás segített megszervezni a pártvezetőségi ülést... — Ugyan mondja már elvtárs, hogyan kell azt a beszámolót el- kész'teni a pártvezetőségi ülés elé — kérdezte a tsz mezőgazdásza és bizonygatta: ő elmondott már mindent a gyűléseken, hogy mennyi föld van, meg azt is, hol mit vetettek és vetnek, hogyan takarítják be a termést. Mit mondhatnék még újat? — magyarázta. — Elmondaná, hogy milyen tényezők akadályozzák a munkát, milyen javaslatai vannak? Ho gyan lehetne még gazdaságosabban termelni? — jegyezte meg a pártmunkás. Ügy is történt. — Most nem beszéltünk mellé a dolognak — vélekedtek az emberek a tanácskozás után. A mezőgazdász is megelégedéssel távozott az ülésről. Ügy érezte, megrakták a tarisznyáját útra- valóval. Annak is örült, hogy javaslatait, melyekkel régebben nem mert előhozakodni, most elfogadták. Ezen az ülésen az is szóba került, hogy a gazdák egy csoportja űvonja magát a közös munkából. — Kik azok név szerint? — kérdezte a pártmunkás, mert a felszólaló, mint annyiszor máskor, most is csak általánosságban beszélt a dologról. — Hát azt tudják meg mástól az elvtársak — válaszolta a kérdezett meglepetten, és talán azt is megbánta, hogy kinyitotta a száját. , — Ugyan mitől fél, János bátyám? — szólt a budapesti kommunista és addig firtatta a dolgot, amíg csak kiderült, kikről van* szó. Mindjárt elhatározták, hogy az említett gazdáknak elmennek a lakására, beszélgetnek velük. — Ügy sem jönnek azok el — jegyezte meg valaki. Az iiíés utáni napokban azonban folyt az el- maradozók meggyőzése. Ma már mindegyikük úgy dolgozik a közösben, mintha soha nem is lett volna más véleményük. Talán még kicsit restellik is az ügyet, mint az egyszeri tékozló fiú, amikor hazatért. Teltek a napok munkával. A pártmunkást egyre többen megszerették. Meghívták a tanácsülésre is. Maradhatott volna csendben, de hát nem azért küldte a párt, hogy véka alá rejtse gondolatait. Felszólalt. Bírálta ami bírálni- való volt, és okosan javasolta, hogyan lehet még jobbá, tartalmasabbá tenni az ilyen tanácsko-- zásokat. Egyébként is otthon volt a tanácsi munkában, hiszen a Fő- \ városi Tanácsnál dolgozott, mi- I előtt vidékre jött. Itt történt-e a baj, vagy már előbb kezdődött, nem tudni pontosan, de az bizonyos, hogy a helybeli tanácselnök megsértődött. — Amit Budapesten meg lehet csinálni, azt nem lehet vidéken, mert itt mások az emberek — magyarázta. A pártmunkást a következő tanácsülésre már nem hívták meg. Megsértődhetett volna ő is, de érezte a felelősséget és nem tette. Felkereste az elnököt. /■ — Hű kedvesem, megfeledkeztünk az elvtársról — szabadkozott a tanácselnök jellegzetes szavajá- rásával és bizonygatta, hogy a dolog véletlenül történt... Aktívaülésre készültek a község kommunistái, vezetői. Abban a termelőszövetkezetben, amelyikben a pártmunkás dolgozik, részletes tervet készítettek az J aratásra és a cséplésre. A premizálási feltételeket is kidolgozták. Ügy alkották meg a tervüket, hogy az állam is jól járjon, meg a tsz-gazdáknak is előnyös legyen. — Jaj! Nehogy ismertessék az aktívaülésen a premizálási tervüket az elvtársak! — ijedtek meg egyesek. Attól féltek, hogy akkor a másik termelőszövetkezetben is a premizálás mellett törnek lándzsát a gazdák. — Márpedig az felbolygatná a régi rendet — mondogatták. Az aktívaülésen azonban mégis szóba került a premizálás. Igaz, részletesen nem ismertették az Üj Élet Tsz tervét. De a premizálásnak már a puszta említésére is tapsoltak a Kossuth Tsz-beli gazdák. Miért féltek egyes vezetők a premizálástól? — ne boncolgassuk. Egy bizonyos, a járási tanács és ki tudja hány szerv megkérdezésé után a Kossuth Tsz-ben még nagyobb mértékű premizálást vezettek be, mint az Üj Elet Tsz-ben, mondván: ha már premizálunk, akkor premizáljunk, ha lúd, legyen kövér, még a másikakon is túlteszünk és túltettek... ■— Rossz hatással van a község hangulatára, hogy egyik gazda, aki belépett a termelőszövetkezetbe, másfél éve feléje sem néz a közös gazdaságnak — lépett be a tanácselnökhöz a pártmunkás egyik napon, hogy szóvá tegye ezt az ügyet. — Igaz. Nem vitt be a gazda a közösbe semmit. Fuvarozgat a lovaival. Külön sütögeti a pecsenyét — jegyezte meg az elnök, és le- gyintve hozzátette: de vele aztán nem lehet boldogulni. Makacs a végtelenségig. Csak mérgesítsük fel, úgy letépi magáról az inget, hogy csak úgy füstöl... — Hátha nem is tépi le az inget? Beszélni kellene vele — ajánlotta a pártmunkás. — Na, ebbe beletörik a bicskája — gondolták néhányan és nem kis izgalommal várták az eseményeket. A gazda az első idézésre meg sem jelent a tanácsnál. A másodikra eljött. Aztán a nagy vitatkozás után el is ment. Becsapta az ajtót maga után, csak úgy zengett. — Ha nem megy szép szóval, akkor a törvény erejével kell érvényt szerezni a termelőszövetkezet alapszabályának — vélekedett a pártmunkás. Erre azonban nem került sor. Másnap úgy adódott, hogy összetalálkozott a gazdával. Újra beszélgettek... A következő napokban az a hír kapott szárnyra a községben, hogy M. gazda bement a szövetkezetbe. Ma már azt is hozzáteszik, hogy nem is dolgozik rosszul... Amikor tizenöt zsák gabonát hagytak kinn a mezőn, s senki sem bízott abban, hogy a pihenni hazatért emberek visszamennek érte, akkor elindult a pártmunkás. — Saját gabonáját kinn hagyta volna a mezőn? — kérdezte az otthon mosakodó gazdát. — Nem én — felelte a kérdezett. — A közösét akkor miért hagyták ott? — Már este van. Mondtuk, hogy ne menjen tovább a kombájn — hangzó ut a felelet s úgy nézett ki a dolog, hogy ha a madarak nem viszik be a gabonát, kinn marad. S a vita eredménye újra az lett, hogy a három gazda késő este megjelent a tsz irodája előtt és érdeklődött: Hol van a Zetor? Mert menni akarunk a gabonáért r.. Sorolhatnánk a példákat tovább. 9 A pártmunkás úgy érzi, megszerették a községben. Vendégségbe hívogatják. A címe után érdeklődnek, hogy ha baj lesz, írjanak neki. Sok-sok barátot szerzett. A termelőszövetkezet tagjai azt kérik, maradjon zárszámadásig, hogy biztosan meglegyen az a jövedelem, amelyet a tervek ígérnek. A pártmunkás szerény ember. Nem hivalkodik. Tudja, hogy nem tett semmi különöset. Igaza van. Ugyanis a községben bármelyik vezető ember ugyanúgy dolgozhat, ha ismeri a párt és kormány politikáját és ennek a politikának gyakorlati végrehajtásában megalkuvás nélkül, következetesen tevékenykedik, ha önzetlenül szereti az embereket, és igazi érdekeikért küzd. A pártmunkás így dolgozik, s ezért szerették meg. Igaz, akadtak olyanok is, akik megsértődtek. Ügy látták, tekintélyükön esett csorba. Restellked- ve néztek a községbeliek szemébe. Lemondást emlegettek. A jóindulatú segítséget bottal fogadták. De ez is már nagyrészt csak a múlté, hiszen mindenki előtt világos, hogy a pártmunkás a községbeliek támogatása nélkül nem folytathatott volna alkotómunkát. Boda Zoltán Nemzetközi események — röviden A Bolgár Távirati Iroda nyilatkozata Szófia (TASZSZ) A Bolgár Távirati Iroda pénteken nyilatkozatot tett közzé a görög és a török vezérkari főnök részvételével a görögországi Alexandrupoliszban megtartott „különleges” értekezletről. Az értekezleten Stark amerikai altábornagy, a NATO délkelet-európai szárazföldi erőinek főparancsnoka elnökölt. A tanácskozás részvevői a Szovjetuniónak a német béke- szerződés megkötésére tett javaslatával kapcsolatban megvizsgálták a „balkáni térség ingatag helyzetét”. A BTA nyilatkozata hangsúlyozza, hogy az értekezlet részvevői nem békeszerető tervekkel fog. lalkozták, hanem a Balkán békéjét és biztonságát veszélyeztető in. tézkedésekről tárgyaltak. Szavahihető források szerint súlyos provokációk, határsértések és diver- ziós cselekmények vannak előkészületben a Bolgár Népköztársaság ellen. Ebben a helyzetben természetes — hangoztatja a BTA nyilatkozata —, hogy a Bolgár Nép- köztársaságnak meg kell tennie a szükséges megelőző intézkedéseket és csírájában kell megfojtania a határát sértő, provokációs cselekményeket. (MTI) Tunisz New York (MTI) Masznmdi, Tunézia tájékoztatás- ügyi minisztere sajtóértekezletet tartott. Kijelentette, hogy kormánya „más eszközökhöz” fog nyúlni, ha kimerítette a politikai és diplomáciai lehetőségeket. Arra a kérdésre, vajon Tunézia továbbra is kitart- e nyugatbarát politikája mellett, a miniszter megállapította: a Nyugat szolidáris a bizertai kérdésben Franciaországgal. S ezért „nem lehetünk a továbbiakban bűnözők bűntársainak cinkosai” — mondotta. Hangsúlyozta, hogy borúlátóan szemléli a francia—tunéziai kapcsolatok kilátásait. Franciaország és Tunézia között mindig ott lesz majd a bizertai válság. Kollárik János:-AKCIÓBA'-LÉ (14) — Nem magamnak vettem el Laci! Az én édesanyámra gondoltam. Ha ő beteg lenne... lopnék is érte — hát nem érted meg?! — néz Lacira könyörögve. — Megértem Sanyi — mondja Laci melegen —, azt hiszem, én is ezt tettem volna. Közben Laciék házához érnek. — Ne felejtsd, reggel találkozunk, én fél nyolcra megyek — szól Laci. — Jövök. Én már negyed nyolckor itt leszek. A két „szervusz” egyszerre hangzott és bár nem volt szokásuk, megcsókolták egymást. Ügy mint az egymásra talált testverek. Laci szívdobogva lép be az ajtón. Kicsit később érkezett haza, mint ahogy megígérte. Hét óra elmúlt. Bizonytalanul köszön, közben szüleire néz. — Hát kisfiam... maradhattál volna még egy kicsit — szólal meg az apa. Furcsa viselkedést kezdesz kialakítani. Édesanyád mondta, hogy ma későn jöttéi haza az iskolából, alig ebédelsz, elmégy és késő este van, amikor újra hazajössz. Hol voltál? — Valami úttörő becsületről beszélt itt délután — szól ki a szobából az anya — megelőzve Laci feleletét. — Igen. Apukám, egy úttörő becsű... több fiú becsületéről volt szó. — Nem értem! Egy, vagy több? És hogy tették azok pont a te kezedbe a becsületüket? Te... Laci... nem szeretem az ilyen nagy szavakat... szeretném tudni, miről van szó! — Tudod apukám, ma délután... ahogy jöttem haza az iskolából... illetve ma délelőtt kaptam egy névtelen levelet. — Nofene. Postán? — Nem. Az iskolában tették a táskámba. Sanyi írta, de akkor még nem tudtam. — Milyen Sanyi? — Tudod, a Benkő Sanyi. Itt laknak az utca végén. Az apukája ott dolgozik veled. — Tudom, tudom. Mi van vele? Laci átadja a gyűrött levelet édesapjának és elmondja a délutáni kalandot. Mindent részletesed. Az óra fél nyolcat mutat, amikor az anya rájuk szól — be lehetne már fejezni. Kész a vacsora... és... Laci még bele sem nézett a leckébe. — Jól van fiam — fejezi be az apa mosolyogva. Vacsora után elkészíted a leckét és lefekvés előtt még beszélgetünk róla. Addig gondolkozom. Tetszik nekem ez a szellemesdi. De az a... száz forint... viszont nem tetszik Asztalhoz ülnek. Kanalazgatás közben váratlanul megszólal az apa. — Mondd, mikor voltatok... mármint az őrs... vasat gyűjteni? Laci kissé meglepetten néz az ójára és úgy válaszol. — Hát... már elég réger — Hát menjetek el valamelyik
